Nagykároly, 1912 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1912-10-27 / 10. szám
N A G Y KÁROLY ügyes-bajos dolgainak a megvitatására. A varos gazdasági és kulturális czéljaira szolgáló kiadások egyes tételeinek tárgyalásánál kitűnő alkalom nyilik a közérdekű panászok, sérelmek előadására, a hiányzó intézmények pótlására és már meglevők javítására vonatkozó indítványok előterjesztésére és megbeszélésre. Nálunk a költségelőirányzatot tárgyaló közgyűlésen mindössze 33 városatya jelent meg és mikor a tárgysorozatból a költségelőirányzatra került a sor, ez a szám 28-ra apadt le. Egyetlen felszólalás nélkül fogadták el a jövő évre szóló költségelőirányzatot, mely 105 százalék községi pótadóval terheli meg a lakosságot. Egyetlen városatyának se jutott eszébe megkérdezni : mit kapunk a 105 százalékos pótadó ellenértékéül? Ilyen indolens és ilyen szomorúan tehetetlen képviselőtestület mellett, szinte természetes, hogy Nagykároly város visszafejlődik és hogy halvány reményünk sincsen arra, hogy az itt uralkodó tipikusan falusi állapotok egyhamar megszűnjenek. Ilyen korlátolt és hivatását nem ismerőkép- viselötestület ellen a sajtó hadakozása is hiábavaló, mert ami városatyáink — nagyon kevés kivétellel — még a sajtó fogalmával sincsenek tisztában. Sziszifuszi munka volna a mi részünkről, ha városfejlesztési akcziónkat tovább is folytatnék úgy, mint mikor azt a Nagykároly megállapításakor, fiatalos naivság- gal, lobogó lelkesedéssel, harezos nagyott- akarással, a szebb jövendőbe vetett ragyogó hittel megkezdtük. Süket fülekre és begyepesedett agyakra találtunk akkor és a helyzet ma még rosszabb, mint valaha volt. Teljesen meddő tovább is ostorozni azt a városi politikát, amely a város külső szépítését, városias jellegének megalkotását kutyába se veszi; amely a közegészségügygyei nem törődik;' amelynek a rendőrség a legmostohább gyermeke, amelynek soha eszébe se jutott odahatni, hogy az élelmiszerek árát csökkentse és megszüntesse a lakásuzsorát, amely nem törődik a köznyomorral és következéské- en egy lépést se tett aziránt, hogy a la- osság részére uj kereseti források nyíljanak meg, amely tűri, hogy szabályrendeleteit nyakra-főre kijátszák és végül, melynek minden ténykedésében nem a szent közérdek, hanem a sógorság-koma- ság, a barátság és az áltekintélyek önző panamás érdeke és akarata nyilvánul meg. A rajongó: Mit francziául? Érti az angolt, az olaszt is. A goromba: De azért mégis a franczia a fő. A rajongó : Barátom, ha látnád, még te is elragadtatással szemlélnéd. Milyen karcsú, milyen sikkes, milyen szóbőség és gondolatgazdagság, mennyi gracze. Tudod, barátom, a házasság közvetítők mindig túloznak, mikor egy pártit ajánlanak. Ez érthető is, mert hiszen ők érdekeltek. De, hidd el, az én közvetítőm még keveset mondott róla. Öt meglátni és megszeretni egy és ugyanazon dolog. Akarod látni az arczképét? Nálam vau. Akarod látni? A goromba: Aludni akarok. Tíz perez szünet. A goiomba végignyuj- tózik az egyik oldalon. A rajongó az arczké- pet előkeresi, azt csókolgatja, majd a noteszét veszi elő és gondolatokba merülve ir valamit. Aztán leteszi a noteszt és ismét megszólal. A rajongó: Kérlek alássan, mennyit fizetnek a nagyobb bankok most a betétek után ? A goromba : Úgy tudom, 3—15 százalékot. A rajongó: Egy szívességre kérlek, édes barátom. Én gyenge számoló vagyok, főleg törtszámokkal nem tudok bánni. Légy olyan szives, számitsd ki énnekem, hogy harmincz- ötezer korona tőkének mennyi az évi 3—15 százalékos kamata? A goromba (gorombán): Ugyan, hagyj már békén aludni és ne molesztálj engem a te szivbeli ügyeiddel! Nem használ itt többé sem a szeges- végű ostorral való biztatás, sem a jóaka- ratu figyelmeztetés. Kilátás sincsen reá, hogy a borzalmas viszonyokmegváltoznának. Bele kell törődnünk, hogy megyünk visszafele a sáros, fekete múltba. Ökölbe szorított kézzel és tehetetlenül kell szemlélnünk, hogy élelmes szomszédunk, mint huzzogatja ki alóluk lassankint a gyékényt. Nagykároly város“ sirálmas sorsa, hogy örökre megmaradjon a XVII. századbeli állapotában. Aki pedig világosságra, kultúrára, modernségre, haladásra, fejlődésre: szóval emberséges állapotokra vágyik: annak nem marad más hátra, mint kivándorolni a maradiság ez átkos vaczkából, melynek múltjában nincs öröm, jövőjében nincs remény. DrM is lilmcies. Régi, közkeletű igazság az, hogy egy szervezet csak akkor egészséges ha minden egyes alkotóeleme kifogástalanul elvégzi a szervezet háztartásában számára kijutott teendőt, mindnyájan a lehető legteljesebb összhangban működnek egymással és egymásért. A szív verésemegállna, ha az emésztőszervek nem gondoskodnak a vér anya készletének folytonos kipótlásáról. Bármelyik lényeges szerv működésének csökkenése elhárithatatlanul maga után vonja az összes többi szervek élettevékenységének megbénulását, vagy teljes fennakadását. Ugyanez az eset áll fenn a gazdálkodó emberi társadalomban, amely éppen ebben a tekintetben hasonlít legjobban egy élő szervezethez. Az egyes munkanemek, foglalkozási ágak harmóniája nem ábránd, hanem valóság, az élet kemény parancsa által halálbüntetés terhe alatt kikényszeritett valóság. Bármennyit halljunk a gazdaságiérdekkörök küzdelmeiről, bárminő hevesekké váljanak ezek a harsok, bármily fájó sebéket üssenek az egyik és a másik részen, annyira egy életképes társadalomban sokszor fajulhatnak, hogy egyes foglalkozási ágaknak lehetetlenné tegyék a tennészet szerinti működést. Ahol ilyesmi előfordult, ahol akár a mezőgazdasági termelés akár az ipar, akár a kereskedelem, forgalomi hitel feltételei egy bizonyos mértéken túl megromlottak, ott kérlelhetetlenül beállt a hanyatlás, a látszólag hatalmas erőteljes társadalom szétbomlása. Ahol ellenben a különböző foglalkozási ágak között megvan a kellő összehangzatos együttműködés, ptt a társadalom felvírágzik. És miként a legegészségesebb élő szervezet körül is folyton ott leselkedik a megbetegedés veszélye, úgy a legerőteljesebb gazdasági szervezetet is érintik időnként zavarok, válságok. Napjainkban is működik egy ilyen zavaró tényező amely mondhatni világszerte megnehezíti a munkálkodó emberek megélhetését és hátráltatja a tőkés vállalkozás tartalmasabb érvén) ^.sütését, azt mondhatnánk zavarja az egész gazdasági életet. Ez a zavaró tényező az első szükségleti czikkeknek nevezetesen a mezőgazdaság által előállított élelmiszereknek mindenütt észlelhető drágasága, sőt elégtelensége. Mert csupán drágaságról csak azért szoktunk beszélni, mivel városban lakunk ahol ha a megszokottnál nagyobb pénzáldozat árán is még mindig mindent megkaphatunk, amit fogyasztani óhajtunk. í Ellenben kisebb, de nem is csupán egé- i szén kicsiny helyeken már sokfelé egész egyszerűen nincs és nem is kapható bizonyos a legsilányabb minőséget meghaladó tápszer. Természetes, hogy ezen világszerte észlelt jelenség hullámai a mi hazánkat sem kerülhették el, annak daczára, hogy népünk túlnyomó többsége éppen mező- gazdasági czikkek termelésével foglalkozik és az ország területen javarésze kiválóan alkalmas a mezőgazdasági termélésre. Nagyon is indokolt mindezekért Serényi Béla gróf földművelesügyi miniszter állásfoglalása, hogy a magyar mezőgazdaságnak ma legfontosabb feladata: többet termelni. A magyar íöldtermékek árainak csökkenniük kell, de csakis ezen hazai termények mennyiségének emelkedése révén és ennek arányában. Több mezőgazdasági terményt kell előállítani. A magyar gazdákat megfelelő kitanitással, a rendelkezésünkre álló földterület, tőke és munkaerő czélszerübb, teljesebb kihasználásába be kell vezetni s akkor mindjárt több élelmiszer, több mezőgazdasági termék fogja piaczainkat elárasztani, fogyasztóink olcsóbban élhetnek, iparvállalataink több és olcsóbb nyersanyagot, megelégedettebb munkásállományt találhatnak. És ami a legfőbb, legnagyobb problémánknak, a gazdaságának leküzdéséhez is közelebb jutottunk. A nagylmrolyi szüret. Egy károlyi szőlősgazda Öt kiló szőlőt hozatott, Leöletett négy pár csirkét Meg egy kis süldő malaczot ; Beszerzett tiz liter óbort, Meghívta a komát, sógort És emigy felkészülődve : Szerdán reggel szüretelni Ment a károlyi szőlőbe. Máj sza Debreczenl István in. A polgármester barátai hasznot húznak ebből a hajszából! Tavaly szeptemberben tüntető óvácziók közepette ünnepelte Nagykároly város közönsége Debreczeni István polgármestert. Abból az alkalomból, hogy királyi tanácsosi czimmel lett kitüntetve. Nem a kitüntetés miatt történt az ünneplés. A kitüntés csak alkalom volt arra, hogy a város lakossága ünnepélyes formában fejezze ki megelégedését Debreczeni István tizenötesztendös polgármesteri működése felett. így mondták ezt a tiszteletére tartott városi díszközgyűlésen és ez volt tartalma a legtöbb ban- ketti pohárköszöntőnek is. Égy év telt el az igazán impozáns formában megnyilvánult ünneplés óta. Változott-e azóta a polgármester hivatalos működése ? Nem. Debreczeni István polgár- mester ma is a szokott formában és ténykedések közepette tölti be polgármesteri állását. Hogy ez a ténykedés a városra nézve hasznos-e vagy sem, ez egyéni felfogás dolga. Nagykároly város összessége a múlt évi meleg“ ünnepléssel azt fejezte ki, hogy Debreczeni István polgármesterrel megvan elégedve, hogy szereti és tiszteli őt. Nem hisszük, hogy a lakosságnak a polgármester iránt tanúsított érzelmei megváltoztak volna. Pedig a látszat ezt mutatja.
