Nagykároly, 1912 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1912-07-28 / 7. szám
N A G Y K Ä R 0 L Y Az itt elmondottakban azt a képet rajzoltam meg nagy vonásokban, amelynek nap-nap után való megjelenéséről itt a perifériákon számos panaszt hallunk. A vidéki pénzintézet anyagi bajaihoz tehát társul szegődik az a veszedelem, hogy a betéteket elvonják és az eddig fillért fillér mellé tevő kis takarékoskodó tőke a kiszedett betétekkel versenyt támaszt a visszleszámitolási hitelétől és betététől megfosztott takarékpénztárnak, persze jó magas kamatláb mellett! Vannak Szatmár- megyében helységek, ahol a kiszedett betéteket 10—12 százalékkal is kamatoztatják, kölcsönbe adva azt azoknak, akiknek maga a takarékpénztár már nem adott hitelt, légióképpen azért, mert mint betéteket őrző intézet, kénytelen mobilitását épp a betevők érdekében is tentartani. A vidéki takarékpénztáraknak évtizedeken át azt vetették a szemükre, hogy uzsoráskodnak. Holott az ő uzsoráskodásuknak az az eredménye, hogy a vidék gazdasági élete jelentékenyen emelkedett, hogy mezőgazdaságunk óriási lépésekkel haladt előre, hogy " akadtak vállalkozóink, akik csekélyke tőkéjükkel számottevő iparágakat voltak képesek művelni és hogy kereskedelmünk is fejlődött. A pénzintézeti uzsora eddig csak pozitív eredményeket teremtett. Megteremtette mindenekelőtt azt, hogy a magyar parasztság a jólétnek olyan fokára jutott, amelyekről arisztokratikus önteltséggel néz alá igen sokakra, akik ezelőtt más sorban voltak. De hogy most, amikor szinte lavinaszerűen gomolyodik lefelé a vidéki pénzintézetek megszorultsága kapcsán a magánuzsora, hogy minő hatással lesz szépen gyarapodó közgazdaságunkra, bajos megmondani. A tények már ma is azt mutatják, hogy nagy baj szakadt reánk. Mivel, hogy halomba dőlnek azok a számítások, amelyeken a legtöbb ipar alapította tevékenységét és eredményességének alapfilléreit. Micsoda kavarodás van annak a tejében, aki 7—8 százalékos váltóadósságra alapította vállalkozását és most kénytelen 10—12 százalékos pénzzel, amelyet jó provízió mellett nyújtanak neki magánosok, tovább folytatni vállalkozását ?! Az a veszedelem, amelyet a központi nagybankok hitelmegvonása okozott, immár egész sorozatát érleli meg a gazdasági egvedek pusztulásának. Az a pénzintézet, amely a vidékre vitte a pénzt és segített vele életre támasztani gazdasági vállalkozásukat, kénytelen munkáját beszüntetni. És amig egyrészt felülről nem kap pénzt, itthon elszedik tőle a betéteket. Persze a tóvárosi visszleszámitolási intézetek, amelyek eddig a vidéki intézetek bonyitásának megítélésében számbave- tették azok betéteit is, most, amikor neszét veszik, hogy a vidéken terjedő uzsora az összehalmozott betétekből táplálkozik és azokat vonja el a hitelközvetitésre pre- destinált intézetektől, még szükebb körre szorítják hitelezéseiket és megtörtént nem egy esetben, hogy olyan szatmármegyei intézet, amely az Osztrák Magyar Banktól 200,000 koronás visszleszámitoló hitelt is kap, a tóvárosi intézetek egyikétöl-má- sikától alapos hitelredukczió iránt kapott felszólítást, okul vetvén rá azt, hogy sokat veszített betéteiből. Pedig a kiszedett betéteket azok kapták, akik épp a fővárosi intézetek hitelmegszoritásai folytán hitelük kielégítése nélkül voltak kénytelenek a vidéki intézetből eltávozni. A hitelitélet pusztító kinövései közt újabb tényező: a terjedő uzsora. Egyelőre lappangó formában. De majd hetek múlva, a termés beszállításának idején nyilvánvaló lesz, hogy miféle pusztításokat végzett az az eljárás, amely válogatás nélkül, gyakorta a legkíméletlenebbül törte össze azokat a lánczszemeket, amelyeken át a hitelitélet fentartó eleme jut egyik helyről a másikra. Megakadt ipari vállalatok, tétlenségre kárhoztatott kisvállalkozók már is siratják gazdasági munkájukat. De az őszre majd hallhatjuk a kisgazdák panaszát is és nyilvánvaló lesz, hogy azok a kíméletlenségek, amelyek a hitelmegvonások formájában jutottak osztályul a vidéki pénzintézeteknek, megtermették legfanyarabb gyümölcseiket: gazdasági egyedek elpusztítását és az uzsora terjedését. Küzdelem a kuliura ellen. A nagykárolyi róm. kath. egyház tagjainak többsége már régóta panaszkodik a tulmagas egyházi adó miatt. Ezen adó kivetöi — többnyire jól szituált anyagi helyzetben élő urak — az egyházi adó kivetésnél nem számolnak a mai nehéz megélhetési viszonyokkal. Különösen az intelligensebb egyháztagok (tisztviselők, orvosok, ügyvédek stb.) vannak aránytalanul terhelve a kultuszadóval és miután ennek az állapotnak a megszüntetése iránti ku- nyorolás, felebbezés semmit nem használ: a roskadásig megrakott adóalanyok úgy próbálnak magukon segíteni, hogy egyáltalán nem fizetnek egyházi adót és ilyet egyesektől csak a legradikálisabb kényszereszközök alkalmazásával lehet bevasalni. Az itteni róm. kath. hitközségnek kegyura van, a templom fentartás tehát nem okoz neki gondot, azonképp a plébánia sem, mert ezt meg a piarista-rend látja el. Az érdekeltek sokáig tűnődtek azon, hogy mi czélra kell a nagykárolyi róm. kath. egyháznak annyi adót kipréselni híveiből: mig végre megtalálták az igazi okot. Az egyházi adókat az egyház által fentartott fiúiskola eszi meg. A modern és progresszív gondolkodású hívők között erre mozgalom indult meg aziránt, hogy az egyházközség adja át a fiúiskolát az államnak. Kettős eredményt akarnak ezzel elérni: kevesebb lesz az egyházi adó és modernebb lesz a tanítás. De az egyháztagok bigottabb része kézzel-lábbal tiltakozik az iskola államosítása ellen. Ezek pártján van a szatmári püspök is, aki persze nem szívesen látná, ha az iskolát mentesítenék a papi befolyástól. A püspöknek ezen ügybe való beavatkozását furcsálják Nagykároly város irányadó katholikus férfiai, mert Dr. Bo- romissza Tibor szatmári megyés püspök egyéb tekintetben nem igen adta tanujelét annak, hogy érdekelnék Nagykároly város ügyei. Nagykároly — amely pedig a szatmári egyházmegye egyik legnagyobb és legbuzgóbb hitközsége és erre a szatmári »Heti Szemle* czimü püspöki újság mindig büszkén és mint követendő példára szokotthivatkozni-- eddig valóságos mostoha gyermeke volt a mindenkori szatmári püspököknek. Nem törődtek vele. A város egyetemes lakossága sohase látta hasznukat, legfelebb ha a kath. Legényegyletnek juttatnak néha valamit. Bezzeg Szatmár egy egész halom közérdekű dolgot köszönhet a püspökségnek. így pl. a szatmári gyönyörű tűzoltó- őrtornyot Meszlényi püspök -csináltatta Szatmárnak, Dr. Boromissza pedig legutóbb egy drága tüzoltófelszereléses, hatalmas automobilt ajándékozott a városnak. Mig Nagykárolyban tánczmulatságokat kell rendezni a tűzoltóknak, hogy egy becsületes létrára tegyenek szert. Ha tehát a szatmári püspök nagykárolyi híveinek lelki életét akarja az Égy- ház czéljainak megfelelően befolyásolni, akkor nem szabadna arról sem megfeledkezni, hogy nemcsak lelki mannával él az ember. Filtimstinilsil? Ellenőrizhetetlen hírek Debreczeni István lemondásáról. Nagykároly város szokott csendjében is most különösen feltűnő közéleti csendességét a szenzáczió erejével ható, e városban mindenkit érdeklő hir kelt szárnyra. Honnan ered e hir, kiknek áll érdekében terjeszteni: nem tudjuk, azonban oly konkrét formában merült fel, hogy mi is kötelességünknek véljük róla megemlékezni. Ha a még most kószának látszó hir- megvalósul, úgy Nagykároly város nehéz helyzet elé van állítva, amely helyzetből való kibontakozás nem kis gondot fog okozni azoknak, akik ennek a városnak létérdekével komolyan törődnek. Az elmúlt hét" folyamán a viszonyokkal ismerős és általunk teljesen megbízhatónak ismert forrásból — azt közük velünk, hogy Debreczeni István kir. tanácsos, Nagykároly város polgármestere Nagykároly város képviselőtestületének őszi közgyűlésén polgármesteri állásáról lefog mondani. Hírforrásunk szerint a polgár- mester lemondási szándéka oly határozott, hogy azt semmiféle befolyásra megváltoztatni nem hajlandó. Debreczeni István ez idő szerint nyári szabadságát élvezi. Holtartózkodását a városházán nem tudják s igy még levéli- legsem volt alkalmunk a konkrét alakban korpoltált hir valódiságáról nála érdeklődni s igy lemondásának hírét, természetesen csak mint szóbeszéd tárgyát képező dolgot és fentartással közöljük. Debreczeni István 15 éve áll Nagykároly város élén és ezen idő alatt mindenkinek osztatlan tiszteletét és becsülését érdemelte ki. Ez a tisztelet és becsülés frappáns módon nyilatkozott meg a város közönsége részéről a múlt évben abból az alkalomból tartott ünnepségek keretében, hogy kir. tanácsosi czimmel lett kitüntetve. Közérdekű alkotásai, ha nem is változtatták meg a város szegény anyagi viszonyait, ha nem is teremtett kereseti forrásokat, de mindenesetre neki köszönhető, hogy Nagykároly város - legalább külsőleg — kivetkőzött falusi jellegéből, városias alakott öltött, villanyvilágítással, aszfalt gyalogjáróval, kövezett kocsiuttal, közkutakkal, modern kórházzal stb. lett ellátva és ez által mód nyittatott a város további fejlődésére. A polgármester állítólagos lemondásának okául — amint ilyenkor szokás — sokféle vélemény van forgalomban, addig azonban mig meg nem tudjuk, hogy a lemondási hírnek van-e alapja, vagy nincs, nincs értelme az igazi ok kikutatásának. Egyesek szerint Debreczeni István állítólagos távozása a pénzügyigazgatósági székhely végleges rendezésének még mindig vajúdó kérdésével van kapcsolatban. A polgármester kevés számú ellenségei ugyanis a pénzügyi székhelykérdés felidézését neki tulajdonítják, amiről azonban ezúttal is megállapítjuk, hogy a sötétben bujkáló ellenségeknek gyáva gyanúsítása teljesen alaptalan. Más verzió szerint a polgármester, aki mielőtt Nagykároly város szolgálatába lépett, mint árvaszéki ülnök és mint főszolgabíró hosszabb időt töltött Szatmárvárniegye szolgálatában, most már fáradt és nyugdíjba készül, hogy Budapesten lakó fiai közt pihenje ki hosz- szas közéleti munkájának fáradalmait. Erre a feltevésre azonban alaposan rá czáfol a polgármester kifogástalan egészségi állapota, páratlan munkabírása és még mindig friss ambicziója. Vannak olyanok is, akik tudni vélik, hogy a polgármester a politikai pályára lép és a legközelebbi választáson képviselőnek lép fel; polgármesteri tisztségéből azért távozna már most, mert az egyik alföldi kerületben biztos sánszai vannak a megválasztására. Ezek azonban csak feltevések, amelyeket ellenőrizni szinte lehetetlen és Debreczeni István hazajövetele után valószínűleg
