Nagykároly, 1912 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1912-05-26 / 5. szám
legfeljebb egy túlbuzgó nagykárolyi városi elme szüleménye s erre van szánva az 1 millió koronának 40 %-a. Fehérgyarmat rendes nyomtávú vasúttal Szatmár-Németin át össze van kötve Nagykárollyal, azon vidék, amelyet ezen geniális tervezető vasút átakar szelni, már két rendes nyomtávú vasúttal bir a Nagykároly-Mátészal- kai és Szatmár-Mátészalkaival s az érdekelt területek egyszerű mezei vasutak hol a sűrűn elhelyezett állomásokba könnyen és olcsón bekapcsolhatók — bármilyen inteziv gazdaság is űzessék rajtuk, ki vannak elégitve; továbbá Fehérgyarmat alig pár kilométernyire fekszik Mátészalkához, ha tehát mindenkép ily útirányt is szükségesnek vél a vármegye, úgy az felényi költségből kiépíthető. Annyit határozottan állíthatunk, hogy az a vidék, amelyet e vasúttal boldogítani akarnak, egyáltalában nem kér belőle s egyébként oly nehéz terep viszonyok vannak, élő és holt Szamos áthidalások, amelyek a kiépitést aránytalanul költségessé sőt csaknem lehetetlenné teszik s igy félő, hogy a megszavazott adó behajtatik ugyan, de más, bár talán helyesebb czélokra fordittatik s igy e czimen való pótadó kivetése ellen a leghatározottabban tiltakozunk. Az egyedüli helyi érdekű vasút, amint már említettük is a Nagybánya—láposi h. é. vasút, amely egy eddig a kultúrától elzárt és és nagyobbrészt nemzetiségi vidéket hozna közelebb a vármegye magyarságához, az erre megszavazott összeg azonban az adók természetes emelkedéséből előálló többletben fedezetet találna. De nem kevésbbé súlyos a kérdésnek pénzügyi része sem. Szatmárvármegye minden községe magas községi adókkal küzd, a Szamos balpartja nagy ármentesitési költséget fizet a Szamos jobbpartjának vízrendezése a jelenlegi ideiglenes megoldásban már most is terhes, azonban épen most van van 9—10 millió előirányzattal megalakulás előtt a végleges rendezésre hivatott társulat, ami évtizedekre kiható terhet ró épen arra a részére a vármegyének, amely a legtöbb adót fizeti s amely a szóbanforgó vasutakat csak hírből fogja ismerni. A vasúti hozzájárulásokat első sorban is azon vidék viselje, amelyet a vasút szolgálni hivatva van, az elsőről kimutattuk, hogy az Ugocsavármegye érdeke és csak kis részben Szatmármegyéé, a második és harmadikról, hogy a vármegyére egyáltalában nem bir jelentőséggel, sőt hátrányos, legfeljebb, ha Nagykároly város súlyt helyez rájuk, ám fedezze a hozzájárulást, a negyedik h. é vasút már tervezetben is egy teljesen elhibázott és szükségtelen vasúti vonal, az ötödik vasúti hozzájárulást megbirja a vármegyei pénzt a egyéb fedezete is. Semmiféle komoly gazdasági érdek nem követeli ezen vasúti vonalak kiépítését, másrészt Szatmárvármegye közönsége már eddigi megterhelése mellett nem bírja meg egy ujabbi adó kivetését. A felebbezést, mely még a vármegyei pótadókról is elsír egy valótlan jeremiádát, Rácz Elemér, Madarassy Dezső, Sárközi Andor és társai Írták alá. Éljen Gróf Károlyi György! A czimből ne tessék lelkesedést kiolvasni. Csak kényszerűséget, megalkuvást a szomorú helyzettel, amelyet csak azért propagálunk, mert a többség ezt Nagykároly város érdekében valónak tartja. Itt az ideje, hogy sürgősen és komolyan gondolkodjék Nagykároly város leendő országgyűlési képviselőjéről. A mostani politikai helyzetből más kibontakozás el sem képzelhető, mint a parlament feloszlatása, de különben is még eddig megbízhatónak és jól értesültnek bizonyult forrásból közlik velünk, hogy a magyar országgyűlés képviselőházának feloszlatása küszbön áll és az uj képviselőválasztásokkal való foglalkozás aktuálissá vált. A Nagykároly létesítésének első perczétől fogva a demokratizmus uralmáért küzdött és küzd és az volt a véleménye, hogy a Károlyi grófok Nagykárolynak sohase voltak hasznára, hanem inkább kárára és ezért a városnak minden vonalon meg kell szabadulni a grófi NAGYKÁROLY befolyástól. Ez a véleményünk ma se változott meg. Nagykároly város többsége, nagyobbára grófi jobbágyok ivadékai, azonban másként gondolkodik és azt tartja, hogy a grófi családra szüksége van a városnak és ezért megragad minden alkalmat, hogy szolgalelkü- ségéről bizonyságot adhasson. Ezek felfogását most támogatni látszik a pénzügyigazgatóság ügye és ezért ismerve közönségünket, biztosak vagyunk benne, hogy a közvélemény jövőre is csak egy Károlyi grófot fog akarni országgyűlési képviselőjéül. Az a kérdés merül fel tehát: hogy ha már éppen muszáj Károlyi grófnak lennie: melyik legyen az? A mostani deputáns a Gróf Károlyi József semmi esetre sem. Reakcziós gondolkodású, maradi világnézetű az a fiatalember, aki egy reggel arra ébredt fel, hogy ő a nagykárolyi kerület országgyűlési képviselője. Ezt a minőségét legelőbb is arra használta fel, hogy a klerikálisok táborában némi pozícióra tegyen szert. Közgazdasági politikájában a polgári osztály ellenségének bizonyult. Sehol ott nem volt, ahol a városok, különösen pedig Nagykároly város érdekeiről volt szó. Mig mi itthon mindent elkövetünk a pénzügyigazgatóság megtartásáért, addig a fiatal gróf Párisban mulat és fütyül az egész kerületére. Gróf Károlyi Józsefről a nagykárolyi kerületben szó sem lehet és az egyedüli Károlyi gróf, akiben grófi mivolta daczára, még a város szempontjából némi reményünk lehet: Gróf Károlyi György! Gróf Károlyi Györgyöt nem szerette édesapja, Gróf Károíyi István a tipikus arisztokrata és ez elég jogczim ahhoz, hogy Nagykároly város polgársága most eltekintsen Gróf Károlyi György azon alapos hibájától, hogy véletlenül grófnak született. Ä „Magyar Király“ kávé házból. — Mi volt csütörtökön Budapesten a legtöbb munkás ebédje ? — Bomba tojással. Tagavatás a Régi Kaszinóban. Folyik a bakk . . • A gyakori öngyilkosságok, exiszten- cziák tönkretevése nem riasztja vissza azokat, akik egyszer a kártya ördögének karjaiba vetették magukat. Egy-egy fegyverdörrenés, egy- egy országosan visszhangzó bukás után alkalomszerűvé válik a kártyázás ellen Írni és beszélni és aztán minthogy minden újság csak huszonnégy óráig tart, napirendre térnek felette és megy minden g, maga régi utján. A legutóbbi, megyeszerte szenzácziót keltett nagyszabású kártyázások óta alig hallottunk valamit a nagykárolyi Régi Kaszinóról. A nagy veszteségek szenvedő hősei némileg visz- szanyerték pénzüket és most ritkábban és kisebb összegekben játszanak. Ellenben úgyszólván naponta bakkoznak a Régi Kaszinóban olyan szerényebb javadal- mazásu tisztviselők, akiknek egész havi fizetése nem tesz ki annyit, amennyit egy-két este elvesztenek. így aztán nem csoda, hogy, az általános drágaságot is tekintetbe véve, a tisztviselők folytonos panaszokból állanak ki. Folyik a bakk minden este megcsufolá- lásául a nagy Széchenyi azon intencziójának, amely a kaszinók megalkotására késztette. Egy tisztviselőt már régóta unszoltak kaszinó-tag ismerősei, hogy lépjen be tagnak a Régi Kaszinóba. Mindig húzódott, mig végre 1—2 héttel ezelőtt elhatározta magát a belépésre. Az első este, hogy a kaszinóba ment, nyomban meginvitálták a bakkozásra és a tisztviselő rövid idő után 500 koronát adózott le. ügy tudjuk, hogy a vesztő tisztviselőnek két hónapra sincs 500 korona fizetése. Ez különben csupán a vesztő tisztviselő magánügye és csupán azért irtuk meg, hogy rámutassunk miszerint nem mindig az uzsorás állam az oka, ha tisztviselők panaszkodnak, hogy nem tudnak megélni. Monolog elmondja egy szatmármegyei letört politikai nagyság. — Undorító ünnep ez a tüzesnyelvek ünnepe. Ilyenkor mindig eszembe jut a koalicziós pünkösdi királyságom! Nagykároly poraros. Amiről a polgármesterek kongresszusán nem tanácskoztak. Minden újságolvasó ember tudja, hogy május hó 17-én és 18-án kongresszusra gyűltek össze a magyar városok küldöttei, hogy megvitassák a városokra vonatkozó törvénytervezet alapelveit. A kongresszuson sok üdvös dolgot tárgyaltak, az erre vonatkozó felszólalások azonban csak akadémikus értékük voltak és ezek a tanácskozások a gyakorlatban soha se fogják a városok helyzetét előbbre vinni. Fővárosi lapok tudósításai szerint „a bürök levegője“ csapta meg a hallgatót a kongresszuson. Az ügyintézés gyorsasága s pontossága voltak azok a szempontok, amelyek domináltak, úgy tetszett ezen a gyűlésen, mintha a városi kiküldöttek legnagyobb am- bicziója az volna, hogy jó bürokraták legyenek s hogy a vizsgálat ne találjon restancziát náluk“ Mig a kongresszuson a városok helyzetéről szónokoltak komoly ábrázatu urak, addig például itt Nagykárolyban, valóságos portengerben fürdőtt az utczán járó-kelő és úgyszólván eljegyezte magát a tüdővésszel, melynek pusztítása ijesztő mérveket kezd ölteni. Tudja ezt a városok kongresszusa? Nem és ha tudna is róla: nincs módjában segíteni rajta. A városi képviselőtestület ellenben tudja és módjában állana segíteni is rajta, de nem teszi, mert összességében nincs hozzá elég intelligencziája és érzéke. Nagykárolyban ahogy az első ibolya kibújik a Somoserdő gyepe közül, megkezdődik a por és tart mindaddig mig a novemberi esőzés be nem áll. Reggel és este a városon átvonuló csordák és csürhék, egész napon át a kocsik és szekerek tartják állandó kavargásban az utczák porát, amitől az ember vályogot köp, amely beleeszi magát az emberek tüdejébe, belepi és elértékteleníti az üzletek áruit és a forgalmasabb utczákon szinte lehetetlenné teszi a lakások szellőztetését. Mindezek daczára Nagykárolyban nem öntözik az utczákat. És évek hosszú sora óta egyetlen városi képviselőnek se jutott eszébe, hogy az utczák öntözését, vagy a pornak más módon való lekötését javasolta volna. Bizony mondjuk, hogy a mig ilyen képviselőtestületek vezetik a városokat, addig a polgármesterek országos tanácskozása merőben illuzórius valami.
