Nagykároly, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1911-07-05 / 27. szám
— N. A. C. A nagykárolyi athelikai club vasárnap f. hó 2-án ismét nagy futball-mecset tartott, melyen szép úri közönség jelent meg. A futball-mérkőzést atlétika előzte meg, melynek folyamán távol- és magassugrást, súly dobást, diskos és gerelyvetést 80 méteres és 200 méteres gyorsfutást, valamint kitartó futást mutattak be az atléták. Fél hét tájban kezdődött a futball-verseny s eltartott sötét estig. A mérkőzés csak nehezen végződött az egyik csapat győzelmével. Az eredmény volt: 2: 0. Érdekes körülmény, hogy Nagykárolyban a sport iránt hirtelen milyen érdeklődés fejlődött ki. Lehet, hogy tényleg jövője lesz az atlétikai clubnak. — Házasság. Wohl Jenő folyó hó 9-én köt házasságot Elfer Irénkével Ungváron. — Halálozás. Mándy Ödön Szatmárvár- megye árvaszékónek irattárossá hétfőn meghalt. — A „Nagykároly és Ermellék“ uj szerkesztői. Régi dicsőségünk hol késel az éji homályban ? sóhajtozták Dr. Yetzák Ede és Dr. Gózner Elek nagykárolyi ügyvédek, a „Szatmárvár- megye“ alapitói és egykori ’szerkesztői. És a régi dicsőség megjelent. Ezzel egyidejűleg a nevük is megjelent a „Nagykároly és Érmellék“ homlokán Vetzák mint főszerkesztő és Gózner mint felelős szerkesztő. Hogy ne unatkozzanak maguk mellé vették Dr. Hegedűs Istvánt is, aki természetesen úgy fog hegedülni, ahogy ők tánczolnak. — Aratósztrájk. Szatmármegyében az idén az első arató sztrájk Berger Endre sárgaházi bérletében volt. A sztrájk a nagykárolyi főszolga- biróság közbenjöttével békés utón nyert elintézést. — Az országúton. Weisz Izidor istvándii boltos a kömörői vásárról hazafelé ment. Este kilencz óra lehetet, amikor Mánd alatt az ut- széli bokrok közül egy ismeretlen gonosztevő ugrott elő és egy hatalmas doronggal hadonászva a legnyájasabb udvariassággal pénzt kért Weisztól. A megrémült kereskedő sírva könyörgött a kegyetlen utonállónak, hogy eressze el, de hiába. A rabló hatalmas ütést mért a Weisz koponyára, azután elvette a nála levő 400 koronányi pénzt és elfutott. A szerencsétlen embert a fehérgyarmati kórházban ápolják. Állapota súlyos. — Bál után. Tegnapelőtt a Nagyecsedhez közel eső Lator-tanyán a románok által tartott bálból ment hazafelé több pajtása kíséretében Karczub József nyirvasvárii lakos. Az egész társaság jól berúgva mendegélt, a leggarázdább köztük Ravasz Péter volt. Egy ócska revolverrel hadonászott s amikor Karczub rákiáltott, hogy ne bolondozzék a töltött fegyverrel, kirántott csizmaszárából egy hosszú konyhakést és azzal többször mellbeszurta Karczubot. Karczub sérülése az orvosi vélemény szerint életveszélyes. A csendőrség Ravasz Pétert letartóztatta. — Rádium gyógykezelés. A modern orvosi tudomány korszakot alkotó vívmányával foglalkoznak azok a feltűnést keltő tanulmányok, melyeket a kir. tud. Egyetem, továbbá His, Hoorden, Gudzent külföldi egyetemi tanárok, stb. a rádiumok emberi szervezetbe való beviteléről és az ezáltal elért gyógyhatásokról az orvosi szaksajtóban közölnek. A Sz. Lukácsfürdő gyógyforásainak megállapított rádió- aktivitása ennek a balneologoia terén mindég legmodernebb irány ban haladó fürdőnek \ ezetősé- gét arra indította, hogy a Sz. Lukáesfürdőben RÁDIUM-EMANATORIUM-ot létesítsen. Az iszapfürdő épületében elhelyezett rádium-ema- natorium már a legközelebbi napokban a betegek rendelkezésére fog állani és kapcsolatosan a Sz. Lukácsfürdőnek évszázadok óta hires fürdő és iszapgyógykezeléseivel nagyban fog hozzájárulni az eddigi gyógysikerek eme- lésékez. — Pályázat körorvosi állásra. A vállaji körorvosi állásra a nagykárolyi főszolgabiróság f. hó 20-án lejáró pályázatot hirdet. A választás augusztus 3-án lesz. Itt említjük meg, hogy ez állásra Dr. Rooz Elemér nagykárolyi városi orvos lett helyettesítve. — Mi egy öröm a házhoz. Röviden és velősen az alábbi pár sorban magyarázza meg egy bámulatosan jól értesült hírben ezt a kérdést a Nagyszőlősi Hírlap, amelynek még jelentős szerep fog jutni az irodalom történetében. A felállítandó ujságiró-iskolában ugyanis róla fogják majd tanítani azt a tantárgyat, hogy: hogyan nem kell lapot szerkeszteni ? Ez az ugocsai világlap közli az alábbi, akaratlan humorral megirt hirecskét: „Nincs kauczió. NAGYKÁROLY A király elrendelte, hogy a katonatiszti házasságoknál megkövetelt óvadék töröltessék el. Ez egy öröm a házhoz.“ — Öngyilkos honvéd. Meczák Tódor, a SzatmároD állomásozó 12. honvéd gyalogezred első századánál szolgáló porteleki közhonvéd péntek éjjel, szolgálata befejezése után saját fegyverével agyonlőtte magát. Tettének okát nem tudják. — Úri szülők figyelmébe. Serdülő leányok, akik tanulmányaikat bármily téren: zene, ének, nyelvismeret stb. Bécsben óhajtják folytatni, gondos otthont találnak egy magyar oki. polgári isk. tanítónőnél. A leányok állandó felügyelet alatt állanak s bárhova csakis kísérettel járhatnak. A társalgás német, franczia és kívánatra angol nyelven folyik. Az ellátás elsőrangú, az árak igen mérsékeltek. Bővebb felvilágosítást ad dr. Erdélyi Gézáné Wien, III., Rudolf gasse No. 12., I. Stock, Thür 9. Kereskedelem, Ipar, közgazdaság. — Alkalom vállalkozásra. A III. honvéd kér. hadbiztosság az 1911. és 1912. évre szükséges termények szállítására 1911. julius hó 12-én Nagykárolyban a 3-ik honvéd zászlóalj gazdasági hivatalában megtartandó versenytárgyalást hirdet. A szállítási feltételekben foglalt bővebb adatok a fenti hivatal hivatalos órái alatt megtekinthetők. — Felsőbánya város gazdasági ismétlőiskola építésére hirdet pályázatot. Ajánlatok julius 15-ig adhatók be. Fömunkatárs: STERNBERG OTTÓ. Eladó sarokház! Az Ágoston-utczai 44. számú sarokház, teljes kényelemmel berendezett polgári lakással, sarok-üzlethelyiséggel, amelyben most egy jómenetelü füszerkereskedés, italmé- rés és trafik van, szabadkézből eladó. KATZ ADOLF. ■ ii a El I H I i 8 I f I I I 1 ® I 8 MEGHÍVÓ. a „nagykárolyi zár- és LEMEZÁRUGYÁR = RÉSZVÉNYTÁRSASÁG“ = 1911. évi julius hó 20-ik napján délután 5 órakor a „Nagykárolyi Közgazdasági Bank Részvénytársaság“ helyiségében rendkívüli közgyűlést tart, melyre a t. részvényesek ezennel meghivatnak. A közgyűlés tárgyai: 1. A jegyzőkönyv hitelesítésére háromtagú hitelesítő bizottság választása. 2. Az igazgatóság indítványa a részvénytőkének 500 darab 100 korona névértékű uj részvény kibocsátása által 100.000 koronáról 150.000 koronára való felemelése és ehhez képest az alapszabályok 5. §-ának módosítása iránt. 3. Az alapszabályok 1., 3., 21. §§-ainak módosítása. 4. Az alapszabályok 18. §-a alapján beadható indítványok tárgyalása. Kelt Nagykárolyban, az 1911. évi julius hó 2-án tartott igazgatósági ülésen. flz igazgatóság. EGGER EI0LSI0 csak e védjegygyei valódi. Minden szülő adjon hideg időszakban gyermekeinek EGGER EMULSIOT, mert ez erősiti a gyermekek előmozdítja a csontképződést, fejleszti és táplálja Hatásos ellenszere a köhögésnek, gyomorrenyheségnek. Megbecsülhetetlen fogzás idején. Hírneves orvosok ajánlják, mert a legjobb csukamájolaj preparátum, nincs kellemetlen szaga, jóizü, könnyen emészthető és elejét veszi a különféle gyermekbetegségeknek. Egy üveg ára 2 kor., a gyógyszertárakban. Postán 3 üveget bérmentve S koronáért a pénz előzetes beküldése után vagy utánvéttel küld : „Nádor gyógyszertár,“ Budapest, VI., Váczi-körut 17. Kapható: Hahn János gyógyszertárában Nagykároly. 8 I BSEBBeSBEESmiaS valamint mindennemű értékpapírt rendes napi árban veszek: és eladok. EHRENS2EIN MÓR, Nagykároly. Honvéd-u. Vizhatlanság! f Szigetelés! f Nedves pinczék és lakások, ára- és terménvraktárak, souterrain-helyiségek tökéletes szárazzá tételénél, víztornyok, vizmedenczék, fürdők uszómedenczéinek, gáztartálymedenczék, csatornák, emésztőgödrök, kábel aknák tökéletes vizhatlani- tásánál alagutak, hidak, átereszek boltozatainak, alápinczózett udvaroknak vízhatlan lefedésénél, repedésmentes, saválló padlók és falburkolatok előállításánál, gyárakban, műhelyekben, sörfőzőkben, vágóhidakon, stb., stb., szóval mindenhol, hol a talaj nedvessége, zápor, talajvíz és sok savanyu gázok és vizek káros hatása ellen védekeznünk kell, mintegy nélkülözhetetlen a „B 1 S E Ríl-anyag. — Nedves pinczék és lakások szárazzá tételét és mindennemű szigetelési munkálatot teljes garantiával vállalunk. — Használati utasítást készséggel küldünk! — „BIBER“- ----- művek kerületi képviselője: .........----------Bi ntNórís ..yom. Hányák és Tóth, Nagykároly,