Nagykároly, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1911-05-24 / 21. szám
úgy sem fogadná el. Ez azonban nem használt. Orvosi beavatkozásra volt szükség. Ez már eredményes volt. Dr. Sternberg Géza felszólalása után a tisztikar „meghajolt a közkivánalomnak“ és megmaradt a helyén ! Ez azt jelenti, hogy az egyesület tovább is Falussy jellegű lesz. Egyéb baj nem történt. Az ünnepi beszédet a közgyűlésen Mitrovits Elek lelkész mondotta. Kölcsey működését méltatta és azt indítványozta, hogy a megyház azon része, ahol Kölcsey mint főjegyző dolgozott, emléktáblával jelöltessék meg. A közgyűlés az indítványt elfogadta. A közgyűlés előtt a főgimnázium ifjúsága nagy közönség jelenlétében megkoszorúzta Kölcsey Ferencznek a Gróf Károlyi György- téren lévő szobrát. A szobor előtt Sztankó Gyula Vili. őszt. tanuló tartott beszédet és Király Ferencz VII. oszt. tanuló Kölesevről irt tartalmas ódáját szavalta, el. Május. Május! te szép bűbájos hónap, Madarak és virágok hava. —• Czinkét fogott reggel az orrom 5 jégvirágos szobám ablaka I Városi ügyek. Rendkívüli közgyűlés. Nagykároly város képviselőtestülete f. év junius 5-én rendkívüli közgyűlést tart. Uj építkezések. Legutóbbi közlésünk óta a tanács a következőknek adott építési engedélyt. Emeletesházra: a nagykárolyi kereskedelmi társulatnak Nagyhajduváros-utcza. Földszintes házakra: Bogsch Kálmán Hajduköz-utcza, Horváth István Vaday-köz, Sájerli Gáspár Görbe-utcza, Mittereiter József Fazekas-utcza, Szilágyi László Mikszáth Kálmán-utcza és Rósenberg Bernát Hétsastoll-utcza. Irodalom, művészei Éble Gábor-nak „József nádor és Károly főherczeg Pesten 1803 -1804-ben“ czimü műve most hagyta el a sajtót, tartalma a következő: József nádor farsangolása Pesten 1803-ban; Nagykárolyban szemlét tart a fölkelő nemesek seregei fölött. Károly főherczeg, a világhírű hadvezér, ünnepélyes fogadtatása Pesten és Budán 1803-ban ; tiszteletére a két város fényes kivilágítása. Táborozás a pesti mezőkön 1804-ben Pest város tanácsa díszes hímzésű zászlószalagot készíttet a 32-dik magyar gyalogezrednek. A zászlószalag ünnepélyes átadása a táborban. Károly és Albert főherczeg szállása a gróf Károlyi palotában. A nagy hadgyakorlatok a pesti mezőkön hat királyi herczeg jelenlétében. Pesten, a Váczi-utczában lévő „Zu den sieben Churfürsten“ czimü történeti nevezetességű vendéglőház története 1690-től napjainkig. A könyv kilencz illustratiót tartalmaz, ezek között öt műmelléklet. Ára fűzve 4 korona. Kapható minden könyvkeréskedésben. Ugyané mű egyidejűleg német nyelven is megjelent. Hogyan lehet tüstént hipnotizálni? Mi a hinotizmus? Ily czim alatt érdekes kis füzet jelent meg a „Titkos tudományok“ könyvtárában. A hipnotizmusról ma mindenki beszél, valóságos legendák keringenek szájról-szájra és a nagy tömegben mint valami sötét titok képe, úgy borzongatja meg a hipnotizmus a lelkeket. Pedig alapjában véve egy egész egyszerű jelenséggel állunk szemközt, melynek egyszerűségét és magától való érthetőségét igyekszik a fenti czim füzet a közönség elé állítani. A füzet ára 50 fillér, megrendelhető Léderer István könyvkereskedésében, Budapest, Erzsébet-körut 36. Jótékonysági versek. Gyermeknap lesz holnap s pénteken, Az utczára egy lépést se teszek. Na ja. Ruhámról a gombokat Urnákba dobni majd bolond leszek! * NAGYKÁROLY A város kilencz pontján A jótékony nénik A jótékonyságot Meleg lábzsákban mérik! * Báró Eötvös egyik verse Szombatra uj czimet kap, „A megfagyott gyermek“ helyett; „4 befagyott Gyermeknap“. Városi színház. Zug a válás tompa hangja . . . A szinlaposztó hagyományos bucsuversé- nek első sora jut eszünkbe, ahogy a négy nap múlva távozó Heves-féle szintársulatról talán utoljára Írunk e rovatban. Három évi itt működése után, hétfőn búcsúzik el tőlünk ez a jól szervezett müvészcsapat, melynek távozását őszintén sajnáljuk. Se Nagykároly város szinházbajáró közönsége, se Heves Béla színigazgató nem oka annak, hogy az a hosszúnak Ígérkezett meleg viszony, amely a közönség és a színtársulat között fennállott, ilyen hamar véget ért. A közönség szerette a társulatot, a társulat szerette a közönséget és csupán a szatmáriak indoktalan gőgje és nagyképűsködése okozta, hogy Nagykároly város a saját reputácziójának megóvása végett a viszony felbontására kényszerült. Azóta azonban úgy Szatmáron, mint Nagykárolyban megbánták már a meggondolatlan eljárást, amin egyelőre segíteni nem lehet. Heves Béla igazgató és társulatának tagjai kellemes emlékeket hagynak maguk után Nagykárolyban. Heves második igazgatója volt állandó kőszinházunknak. Modern gondolkodású, művészi Ízléssel biró igazgató, ki a legmesszebbmenő áldozatoktól sem riadt vissza, hogy a legújabb darabokat megszerezze és azokat a fővárosi színházakat megközelítő kiállítással mutassa be a közönségnek. Kitűnő munkatársa volt a kifogástalan vezetésben Czakó Vilmos h. igazgató és titkár, aki intel- ligencziájával, előzékeny modorával és körültekintő figyelmességével a közönség osztatlan megelégedését érdemelté ki. * Az utolsó hét érdekessége Beregi Oszkár, a budapesti Nemzeti Színház tagjának vendég- szereplése volt. Szombat este Hamletet, vasárnap este pedig Romeo és Júliában Rómeót játszotta a színházat teljesen megtöltő közönség előtt. A vendégművész Hamlet-tel egészen magával ragadta a közönséget, amely azonban Rómeóját annál hűvösebben fogadta. Beregi a második estén, úgy látszik, nem volt elemében. Júliát Ozakó Miczi személyesítette. A kisasz- szony e szerepével bebizonyította, hogy rászolgált arra a kedvező véleményre, amit róla két héttel ezelőtt megírtunk. Tegnap este Mátray Kálmán 30 éves színészi jubileuma és jutalomjátéka volt. Mátray a „Bőregér“ Eisenstein szerepében ünnepelte mega pályáján határkövet jelentő eseményt. Nagy nevető estély lesz szombaton a színházban. Ekkor lesz ugyanis a jutalomjátéka Heltai Hugónak, a vidám operett figurák és a burleszk emberek pompás alakítójának. Színre kerül: Csárli nénje, kaczagtató, 3 felvoná- sos énekes angol bohózat. A e/imszerepet, Csárli nénjét, Heltai Hugó játsza nadrágszoknyában és betétként elénekíi az egész országban gyorsan népszerűvé lett Páris felől furcsa szelek fújnak . . . czimü kupiét. Az utolsó előadás, egyszersmind Herczeg Vilmos jutalomjátéka vasárnap este lesz. A koaliczió czimü vígjáték kerül bemutatásra. Teljesen feleslegesnek tartjuk, hogy' a sokoldalú, szimpatikus művész jutalomjátékára külön is felhívjuk a közönség figyelmét. Hercze- get annyira szereti a mi közönségünk, hogy bizonyosra vesszük, hogy vasárnap este egyetlen üres hely se lesz a színházban. Emelni fogja az est érdekességét, hogy A koaliczió előadásán jelen lesz annak Írója. Mocsáry Béla pénzügyminiszteri tanácsos is, ki Plachy Gyula kir. tanácsos, pénzügyigazgató látogatására jön Nagykárolyba. Az utolsó műsor: Ma, szerdán: újdonság itt először „A herczeg kisasszony“ Lehár Ferencz legújabb operettéje. (Bérlet 19. utolsó páratlan). Csütörtök d. u.: „Czigányszerelem“,*este: másodszor „A herczeg kisasszony“ operette. (Bérlet 20. páros utolsó). Péntek: utolsó zónaelőadás „ A babuska“ Fali Leó uj operettéje. Szombat: Heltai Hugó jutalomjátéka és búcsú felléptéül „Csárli nénje“ énekes angol bohózat. (Bérletszünet). Vasárnap d. u.: „A kis lord“, este: Herczeg Vilmos jutalomjátéka és búcsú felléptéül (utolsó előadás) „A koaliczió“ Mocsáry Béla pénzügymiszteri tanácsos 3 felvonásos vigjátéka. HÍREK. — Spalding őrnagy Szatmármegyóben. Mátészalkáról jelentik : Régi panasza Mátészalka lakosságának, hogy nincs egészséges kutvize. A legnagyobb baj, hogy nem tudnak forrásvízre találni. Ezért most elhatározták, hogy a forráskutató Spaldingot, a német hadsereg nyugalmazott őrnagyát, Mátészalkára fogják hívni. — Kristóffy jelöltsége. Szatmárrnegye egykori főispánját, Kristóffy Józsefet Békéscsabán parasztpárti programmal képviselővé jelölték. — A vidéki műveltségért. Úttörő-társaság czimmel szabadgondolkodók uj társasága alakult vasárnap Budapesten azzal a czéllal, hogy a vidéki szabadtanitást minél intenzivebben szervezve olyanokat bírjon tovább képzésre kiket a törvény már nem kötelez a tanulásra. A társaság elnökévé Kaffka Lászlót, igazgatóvá Fényes Samut választotta. — Uj ügyvéd. Dr. Kovács Lajos, Dr. Józsits Miklós a napokban Marosvásárhelyt ügyvédi képesítést nyertek. Irodájukat Nagykárolyban nyitják meg. — Hangverseny. Junius 11-én érdekes hangversenyt tervez a nagykárolyi Zenemü- kedvelők-Egyesülete. A hangversenyen Hermann Erzsiké és Rózsi szatmári hegedümü- vésznők és Szilágyi Géza debreczeni hegedűművész is szerepelni fognak. — Gyilkosság az országúton. A napokban a Szinérváraljáról Szamosborhidra vezető országúton gyilkosság történt. Fej Flóra és Kozma Flóra szamosborhidi legények karókkal agyonverték Pénzes Jánost, aki jegyben járt Fej Flóra nővérével. Pénzes Jánosnak azért kellett meghalni, mert Fej Flórának az volt a vágya, hogy nővérét ne Pénzes, hanem gyilkostársa : Kozma Flóra vegye feleségül. A két gyikost a csendőrség letartóztatta. — Az utolsó ököritói sebesült. Szombaton bocsátották el a szatmári közkórházból az utolsó ököritói sebesültet. Székely Károlyt. Székelyt egy évig és két hónapig ápolták súlyos sérüléseivel a kórházban, ahonnan szombaton teljesen felgyógyulva ment haza. — Elfogott templomtolvaj. A szatmári csendőrség elfogta Bencze András vetési születésű hivatásos templom tolvajt. Kihallgatásakor kiderült róla, hogy a pár hónap óta Szatmárme- gyében történt templomi betöréseket ő követte el. — Verekedő kömivesek. Vasárnap éjszaka véres verekedés volt Nagykárolyban a Majtény- utczai Budai-féle korcsmában. Prógli József kő- mives és társai félholtra verték Orosz József szaktársukat. A több helyen meglékelt fejű embert Dr. Rooz Elemér városi orvos vette ápolás alá. — Az állami tisztviselők lakpénzei. Az állami (és vármegyei) tisztviselők, altisztek és szolgák lakbérére vonatkozó osztályok változást szenvedtek. Szatmármegyóben Szatmár-Né- meti a IV. osztályból a IÍI-ikba és Szinérvár- alja a VII-ik osztályból a IV-ikbe osztatott. — Esküdtszeki tárgyalás. Márk Jakab ko- morzáni legény Dobje Vaszilné pásztora volt. Nappal a legelőn, este Vaszilné karjai között teljesítette Jakab hűséges és megbízható szolgálatát, egészen január 26-áig. Ekkor történt, hogy Dobjené férjhez adván a leányát, korlátlanabb mennyiségben öblögette örömét mindennemű szeszes italokkal, mint máskor. A sok kukoriczalé’ a fejébe szállott s kaczérkodni kezdett minden legénynyel, akinek bocskor volt a lábán. Márk egy darabig az evangélisták nyugalmával tűrte ezt, de mikor látta, hogy több kettőnél a kegyelt himnemüek száma, előrántotta tüszőjéből a bicskát s a hátába szúrt csapodár szerelmesének. Az asszony másnapra belehalt Az esküdtszék a minap három évi fegyházra ítélte Márkot. 1