Nagykároly, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1911-11-15 / 46. szám
Nagykároly, 1911. november 15. VI. évfolyam. — 46. szántj NAGYKÁROLY Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLYBAN, Szőlő' Előfizetési árak: Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyed évre " Megjelenik minden szerdán reggel. •utcza 4. sz. 2 K. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: ROSENFELD ZSIGMOND. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. „nyilt-tér“ sora 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk vissza. ft hirdetések közlési dija előre fizetendő. — Egyes számok nem adatnak el. ■SSÜ, — Ön örvend? — Nem örvendek. — De Ön, ugy-e, meg van hatva? — Eszembe sincs meghatva lenni. Nem értjük a dolgot: senki se örvend, senki sincsen meghatva! Pedig jön, jön, jön! — Ki jön? Ó jön, Gróf Károlyi Józseí, a mi képünk viselője jön, hogy beszámoljon eddigi politikai működéséről. A csecsemő pártvezér lejövetelé- nek, illetve leereszkedésének hire — úgy halljuk — csupán a helybeli függetlenségi pártban keltett egy kis élénkséget. Ennek a 30 tagból álló pártnak mind a harmincz elnöke, alelnöke, jegyzője és végrehajtóbizottsága majd kiugrik a bőréből a nagy megtiszteltetéstől. Nekik van is okuk boldognak lenni, mert hiszen újból kilátás van egy-két ezüst czigarettatárczára. Egy város képviselőjét örömmel és meghatva illik fogadni. És ha ennek daczára senki se örvend és senki sincsen meghatva: hát örvendünk és meghatódunk mi. Ezúttal megtagadjuk’ önmagunkat és Gróf Károlyi József kilátásba helyezett ide- érkezését nem harangozzuk be oly írással, amilyet meggyőződésünk diktálna. Nagy nehezen beleringatjuk magunkat olyan hangulatba, hogy Gróf Károlyi Józseíben ne az agrár-íeudális mágnást és ne a reakcziót és a vallási türelmetlenséget terjesztő katholikus népszövetségi vezetőt, hanem csupán az országszerte tekintélyes és befolyásos családból származó országgyűlési képviselőt tekintsük. A politikáról pedig itt ne essék szó. A politika a létező dolgok között a leggyalázatosabb valami és csak annak való vele foglalkozni, aki közvetlen belőle él. A kisembernek úgy is nagyon mindegy, ha akármelyik párt van uralmon. A kisember el van nyomva gazdaságilag és ezért ha részt is vesz az úgynevezett politikai életben, csupán abban a reményben teszi, hogy a mindennapi száraz kenyérből talán sikerül egy nagyobb darabkát kiküzdenie. Az ország, a nemzet összességére vonatkozó dolgok hidegen hagyják és ha követválasztásokon a szavazó polgár be is hagyja verni a fejét, ennek nem az elvekhez való ragaszkodás, hanem a borjupörkölt, a félliter bor, meg a „gubaszivar“ az oka. A politika tehát maradjon azoknak, akik belőle, illetve a hazából élnek. Ez ok miatt nem érezzük magunkat különösen kitüntetve, hogy Gróf Károlyi József a pártonkivüli függetlenségi képviselők vezére. Ez csak azt jelenti, hogy Nagykároly vátos közönsége nem áll egyedül az oknélküli mágnásimádás tekintetében. A Gróf Károlyiak osztályáról kialakult egyéni véleményünket bizonytalan időre elraktározzuk és amint szürke nyárspolgárokhoz illik, bizonyos megilletődéssel várjuk a beszámolójának elmondására érkező képviselőt és ünnepélyes fogadtatására buzdítunk másokat is. Felfogjuk itt sorolni mindazokat a közintézményeket, gazdasági és kulturális előnyöket, amiket a mi őszintén szeretett városunk a Gróf Károlyi-családnak és legújabban országgyűlési képviselőjének, Gróf Károlyi Józsefnek köszönhet. íme: Mi ez ? Nem fog a toliunk ? Pedig van elég tinta az itt előttünk levő tintatartóban. A pennánk is elég jó, bizonyság rá miszerint letudja írni, hogy a legjobb akarat mellett sincsen mit felsorolni. Kiknbkp^j a hibája ez? Bizonyára nem a grófoké^ akik — a polgárság felfogása és meggyei/* j ződése szerint — ennek e városnak, Nag^4& károly városnak mindig lelkes pát- rónusai, támogatói, gyámolitói voltak és lesznek. Ha ez a polgárság felfogása — és mi kétségtelenül tudjuk, hogy ez — akkor a polgárság vétke, hogy a Gróf Károlyi-családnak a város iránt érzett ezt a jóakaratát a maga és ezáltal a város javára ki nem használta. Más városok sokkal kisebb befolyású pátrónusok, földesurak vagy más protektorok révén mindig tudtak valamit kicsakarni az államtól, mig Nagykároly város soha, semmit. Kicsikarni mondjuk, mert e tekintetben is meg áll az az igazság, hogy mindenkinek annyi joga van a mennyit kierőszakolni, kicsikarni tud, mert valamint az egyes ember nem ad, úgy az államhatalom se ad semmit a maga jószántából. Az egész ország azt hiszi rólunk, hogy a Gróf Károlyiak révén „az állam pénzén dédelgetett város“ vagyunk, holott ez a pátrónus család nem ismeri ami nagy, kiáltó nyomorúságunkat, különben nem vonná meg segítő jobbját tőlünk. Hassunk oda tehát, hogy mielőbb megismerje ezt és hogy a jövőben az állam által tényleg dédelgetett város legyünk. Takarjuk fel a szemérem színes rongyaival eltakart sebeinket, tárjuk ezeket a nemsokára körünkbe erkező Gróf Károlyi József elé és mondjuk meg neki, hogy Nagykároly város közönsége tőle, mint képviselőjétől nem a meddő politikai életben való szereplést, hanem égető társadalmi bajainak gyökeres és sürgős orvoslását várja. És ezek között elsősorban is LELKEM NE SÍRJ . . . Lelkem ne sírj, lelkem ne gyászolj, Nézd, hogy kaczag az élet. A mélységes elborulásbó], Elég jutott már néked. Fekete fátyolt vonj a múltra, Szelíd imával, halkan, S zokogja el a hárfa húrja Őt az utolsó dalban. Az éji álmok sohse hozzák Alakját te elébed Ne képzeld többé a madonnát Tisztának, hófehérnek. Bár véred csókolgatta hajdan Megsebbzett homlokodról, Újabb tiz sebet ejtett rajta Lopva, titokban, orvul! Lelkem ne sírj, lelkem ne gyászolj, Csak gúny a béred érte, Tanulj tűrni Veronikától: Ámen, legyen már vége! Peterdy Andor. Félreértés. Irta: R.—a. Felhevülten — nem annyira a játéktól, mint inkább a szép asszony halk, de annál határozottabban hangzó Ígéretétől — dobta le a zsakettjét és kezdett öltözködni. Gondosan, mint egy primadonna, aki a riválistól elhódított udvarlót várja magához, kinos válogatás közt, végre megállapodott nyakkendője színében, a kézelő gombok cserélésében. Zsebkendőt illatosított, körmeit fényesítette. Idegeskedett, kapkodott. — Rendet akart csinálni és mindent felforgatott. — Aminek nem találta helyét, bedobta az inas szobájába. Végre elkészült. A fantasztikus szinii és alakú kis selyem párnákat — dőre asszonyszivek vallomásait — a heverőn elrendezte és zugó fejjel konstatálta, hogy rend van. Czigarettára gyújtott, de csak félig szívta el. Nem Ízlett sehogy sem. Eldobta. Aztán csengetett az inasának és megparancsolta, hogy senkit be ne bocsásson. A fiú értelmesen intett és kiment. Végig hevert a chaise-longuén, szemét lehunyta; igy jobban esett a gondolkozás. Vigyázott, hogy a nyakkendője félre ne csuszszon, haja lefésülve maradjon. Csodálkozott önmagán, hogy ilyen aprólékos dologra tud most figyelni. Lassan elkezdett ábrándozni. Elégtételnek vette a sorstól, hogy végre meghódította azt a állhatatos, szép asszonyt és ma, most, nemsokára — ölelheti, csókolhatja. Mert eljön, el kell jönnie hozzá. Megígérte. — Eléggé vágyakozott a hosszú, unalmas nyáron át; mig a nő fürdőn volt és nem adott életjelt magáról. Az asszony pedig. — az az „állhatatos“, mig a tenniszgrundtól lakásáig ért, lépésének páros voltától tette függővé — ballépését. Azt mondotta magában: ha páratlan a szám hazáig, akkor nem megyek. Számolta: egy kettő három, — tízig és újra. Ahogy igy háza kapujáig ért, elébe szaladt kicsi leánykája, átfogta szép mamája térdeit és összegyűrte kicsi ökleivel a játék alatt is gondosan őrzött fehér vászonszoknyáját. Hirtelen elfelejtette a számot a mama és lehajolt, hogy kis gyermekét megcsókolja. A német leány mindjárt újságolta: számolni tanult a babus. Babus kezdte: egy . . . kettő . . . három . . . négy. Most eszébe jutott a szép mamának a páros szám és a hozzá fűzött feltétel. Babus számtani tudománya bonbonnal Nagykároly, Könyök-utcza II. Készítek: (a gyökér eltávolítása nélkül is) természethü fogpótlásokat aranyban és (vulkánit) kautschukban ; szájpadlás nélküli fogpótlások úgy mint: arany- ........... hidak, koronák, csapfogak a legművésziesebb kivitelben................... Lá szló leni fogtechnikus. DÜ a leprái...
