Nagykároly, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1911-02-08 / 6. szám
/ Nagykároly, 1911. február 8. , jF VI. éytolyam.í— t>. szám. NAGYKÁROLY VI. éyfolyamJ— 6. sz$m Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLYBAN, Szölő-utcza 4. sz. Előfizetési árak: Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyed évre 2 K.- Megjelenik minden szerdán reggel. ===== Felelős szerkesztő és laptulajdonos: ROSENFELD ZSIGMOND. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. „Ttyilt-tér“ sora 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk vissza. A hirdetések közlési dija előre fizetendő. — Egyes számok nem adatnak el. Alig múlik el nap, hogy a sötétség berkeiből ne hangoznék egy-egy bősz üvöltés a sajtó ellen Nemcsak nálunk, hanem Angliát s Francziaországot kivéve, mindenütt Európában. Ez a dühöngés a sajtó ellen, emberi szempontból nagyon is elérhető. Gazdag, nagy urak, mindenható politikusok, akiknek egy szavától megrendül a börze s kétségbeesik a parlament, hatalmas férfiak, akiknek parancsára szuronyerdők indulnak útra s ágyuütegek bömbölnek, akik rendelkeznek az erő, az erőszak és tekintély minden eszközével: gyámoltalanul vergődnek a redakció műtőasztalán. A szürke, kis újságíró, akinek ad personam annyi tekintélye sincs, mint az utolsó hivatalos közegnek, annyi jövedelme sincs, mint egy bankpénztárosnak, az ösmeretlenség homályában dolgozó senki tóba hegyére veszi a nagyokat és erőseket és ez fáj, sokszor nagyon fáj. Minél meggyőzőbb az igazság, mely az újságíró tollát vezeti, annál jobban fáj. Minél becsületesebb az újságíró lelke, annál kiméletlenebbül pellengérezi ki a hatalmasok és erősek hibáit. Minél inkább elragadtatja magát az elbizakodott hatalom, annál harsányabb vétót bug feléje a rotácziós. És mindig ő győz, a rotácziós. Mert a szón, amelylyel ezt a masinát fütik, kalória dolgában fölülmúl minden más tüzes matériát. A rotácziósokat a közvélemény ereje mozgatja. Ezrek és százezrek véleménye, akarata szabadon szólal meg az ujságiró tolla által A közönség az ujságbirálat révén tudja meg az igazságot, ebből okul, formál véleményt, vonja le a következtetést. A közönséget az újság oktatja ki a gondolkodásra és a ' közönség az újság által gondolkodik. Mondják az ellenpárton: de hány ilyen becsületes újság van ? Feleljünk erre: hasonlithatlanul több, mint becstelen. Az újságnak a saját egzisztencziája érdekében sokkal inkább becsületességre és igazmondásra kell törekednie, mint a hatalmasoknak. Mert a hatalmasoknak ezer és egy eszközük van arra, hogy pozicziójukat a közönség ellen is megtarthassák. De az újság a közönség számára és tisztára csak a közönségből, az olvasók jóhiszeműségéből él. Amelyik pillanatban az előfizető észreveszi, hogy az újság becstelen útra tért, sutba dobja és a kiadó még azt sem modhatja, hogy: kukk ! Természeti igazság, hogy az ujság- irónak még akarata ellenére is becsületesebben kell Írnia, mint a hatalmasoknak uraikodniok. Istenem, mi lenne ebből a szuronyokkal, ruganyos törvényekkel kormányzott világból, ha nem lenne újság! A forradalmak árán kivívott emberi és polgári jogok hova sülyedtek volna az ujságiró-szem nélkül ? Kultúra, humanizmus, fejlődés, a nagy eszmék, melyek az emberiség megváltására hivatvák, — hogy elpusztult volna mind e szép és jó, ha Cerberusukká nem szegődik a sajtó! Ezért nem tudta pótolni, vagy nélkülözni a sajtót a modern emberiség s minél féktelenebbül gyűlölködnek ellene haragosai, annál hatalmasabban fejlődik. Mint gyarló emberi intézménynek, fogyatkozásai vannak a sajtónak is. Nem is kicsinyek, nem is kicsinyithetők. Azonban jó-lélekkel állíthatjuk, hogy a sajtó terén találkozunk aránylag a legkevesebb visszaéléssel. Nem azért, mintha az újságírók külömb emberek lennének a többinél, hanem azért, mert könyörtelen birá- juk a közvélemény s egyúttal kenyéradójuk is. Sokkal súlyosabb erkölcsi fegyelem alatt állanak hivatásuk teljesítésében, mint bármelyik közhivatalnok. Hogy mennyire igaztalanok azok, akik a sajtó ellen düböngenek, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a körülmény, hogy nem az a legkellemetlenebb ellenségeinkre nézve, ha írunk róluk, hanem az, ha nem Írunk. Megesett néhányszor a külföldön, hogy parlamenti tagok az újságírókat megsértették. Megtorlásul bojkott alá helyezték az illetőt, sőt, mint tavaly Berlinben megesett, az egész parlamentet. Nem volt parlamenti tudósítás s a képviselő urak.- meghaltak a világra nézve. Ekkor tűnt ki/ micsoda rettentő fegyver a sajtó-bojkott s á sórtegetők kézzel lábbal siettek bocsánatd' kérni, hogy feltámadhassanak. A magyar parlamentben egész serege ül a korlátoltaknak és maradiaknak, akik lépten-nyomon gyalázzák a sajtót s drákói törvényt követelnek ellene. Egy kis bojkott nyilván jobb meggyőződésre terelné e legénykéket is De sajnos, a magyar újságírók sokfelé húznak s egyöntetű eljárásra eddigelő még nem sikerült szervezni őket. — Az élesszemü politikus. Falussy Árpád dr. a tulajdonát képező „Szatmárvármegyé“- bén nemcsak a peéri borait hirdeti, hanem ujabbi időkben vezérczikket is irt. Tudja Isten, mi bennünk van még sok naivitás és érzék a humor iránt és ez okból a legbübb olvasói vagyunk az „F“-fel szignált Írásoknak. Más olvasója alig hisszük, hogy legyen. Csak ha az ember elolvassa a Falussy Írásait, szerezhet halvány fogalmat arról, hogy milyen korrupt, milyen erkölcstelen, milyen felháborítóan bűnös volt a koalicziónak nevezett tatárjárás kormányzata. Ezekben a vezérczikkekben csak úgy hemzseg a „császári kormány“, a „pénzen összevásárolt többség“ és a „bécsi parancs“, amiből kétségtelen, hogy a kormányzása alatt ezek domináltak és Falussy azt hiszi, hogy ma is ilyen eszközökkel dolgoznak. A legutóbbi vezérczikkében azt mondja, hogy Tisza István beszéde megkonditotta a kormány felett a lélekharangot és „az éles szemű politikus már látja a kormány közeledő végét.“ Nincs kifogásunk az ellen, hogy Falussy ur élesszemü politikusnak ki ne nevezze magát, de ha már szóba került ezen a helyen, hát nem épen tisztelettel, de azért megkérdezzük tőle, hogy mért alkalmatlankodik még mindig a fórumon? Hiszen magának úgy sem használ vele, a köznek azonban határozottan árt. A saját lapjában olvassuk például, hogy a Szatmármegyei gazCí családi élet szentsége stb. Olykor nagyon nehéz meghatározni, hogy ez a szentség, — a nyolczadik, — tulajdonképpen hol kezdődik ? Más szóval: hol végződik a nagy Mindenkinek az a joga, hogy a szomszédja hálószobájának és anyakönyvi lapjának a titkait kiszimatolja? Egyszerűen azt mondani, hogy erre való joga egyáltalán nincs is senki fiának, nem volna egészen okos beszéd. Yan-e, nincs-e erre való jog: mindegy. Tény az van bőven. Egészen bizonyos, hogy ha már a paradicsom-kertben legalább két család lakott volna és nem egyetlenegy, Éva asszony bekukucskált volna a kulcslyukon, hogy megtudja: mit főznek a szomszédban. Nemcsak a konyhában, hanem — bocsánat! — a hálószobában is. Azóta sincs máskülönben. Jog vagy nem jog, azzal az asszonyok nem törődnek s mindenütt és mindig foglalkoznak a mások családi életének kritikájával. És nagy szemeket meresztene az az asszony, akinek azt mondaná valaki, hogy ez tilos dolog, sőt alávaló. Mehetünk azonban tovább is. Jogot tartanak a családi élet szentségének kritikájára a maguk módja szerint maguk a férfiak is. Ez mindenesetre másmilyen, mint az asszonyoké, akik végre is közelebb állanak az emberi élet legtitkosabb, sőt legesiegtitkosabb misztériumához, mint a férfiak. Azonban az vesse rám az első követ, aki nem hallott még férfiakat bizalmas körben, entre nous, in camera caritatis, asszonyi dolgokról és a családi élet legbelsőbb dolgairól beszélni . . . kivált ha az a beszélgetés kávéházi gentlemenek közt folyt. A Nemzeti Kaszinóban egy tradiciós mese van arról, hogy egykor, — azt gondolom a forradalom után volt, — egy belépő ur kabátján egy másik ur egy barna asszonyi hajszálat talált. Levette, mosolygott hozzá és ezt mondta: — Ez bizonyosan X-né hajszála. Fölismerem. Megnevezte a hölgyet is, aki hirneves színésznő volt és a közhit szerint benső viszonya volt a baj szálas úrral. A társaság legott elfordult az indiskrét embertől. Párbaj lett belőle és egy jó helyre lőtt golyó. De ezzel nem volt vége. A közvélemény „kinézte“ azt az urat a Kaszinóból és később kénytelen volt külföldre menni. Ez nagyon értelmes történet és rendben is van benne minden. Mindazáltal bizonyos, hogy más tekintetben a társas életet élő embereknek már a maguk védelme végett is nagy közük van embertársaik családi életéhez, a drámák, regények és elbeszélések költött anyagán kiviil is. Tagadhatatlanul van az emberek közt bizonyos jog, vagy legalább alapos ok arra, hogy szomszédjaik családi életéről tájékoz ó dj a n aLAferäakmMjobba^azas^ akiknek életét a szerelem, a házasélet és a gyermeknevelés gyakorlati föladatai foglalják le és csakugyan ismerniök kell az életet és annak éppen benső tényeit. Ha az ember elég elfogulatlan, a kávés csészék mellett folyó íereferéket sem nézi olyan szigorúan, annál kevésbé, mivel a tereferélők maguk is jól tudják, hogy a sok „mondjáknak“ a fele sem igaz. Jó egyébiránt az is, ha az asszonyok egymást ellenőrzik, mivel az egyedül a férfiakra bizva, bizony nagyon tökéletlen volna. Egy bizonyos átléphetetlen határa azonban van még a legnagyobb engedékenységnek is. Az, hogy az élet intim tudnivalóinak intim körben kell megmaradnia, mivel annak ez és csakis ez az egyetlen társadalmi fóruma. A nyilvánosság elé dobott intimitás már igenis nagy vétség minden néven nevezett társadalmi morál-kodex ellen. Gyakran még a büntető- kodex ellen is. És nemcsak az sérti meg a művelt állapotnak ezt a szent szabályát, aki a mások családi életének szentségét kiállítja a publikum elé, hanem az is, aki azt a magáéval teszi. Mindig voltak, vannak és lesznek a világon olyan dolgok, amelyeket az embernek egymagának lehet csak helyesen elvégeznie. És ezek mindig a családi élet dolgai lesznek. m. f. Nagykároly, Könyök-utcza II. Készítek: (a gyökér eltávolítása nélkül is) természetim fogpótlásokat aranyban és (vulkánit) kautschukban ; szájpadlás nélküli fogpótlások úgy mint: arany- ........ hidak, koronák, csapfogak a legművésziesebb kivitelben................... fo gtechnikus. H sói tllensM László 11 mraii hím.
