Nagykároly, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1911-10-04 / 40. szám
NAGYKÁROLY ztöség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLYBAN, Szőlő-utcza 4. sz. Előfizetési árak: Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyed évre 2 K. Megjelenik minden szendén reggel. ===== Felelős szerkesztő és laptulajdonos: ROSENFELD ZSIGMOND. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. $11 \ „ílvilt-tér“ sora 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk vissza. fi hirdetések közlési dija előre fizetendő. — Egyes számok nem adatnak el. Fenn az ernyő, nincsen Has. Most, hogy a szatmári ünnepnapok lezajlottak, ismét alkalmunk van, hogy egy kicsit nagyon szegyeljük magunkat. Mert kizárólag csak mi tehetünk róla, ami évszázados élhetetlenségünk az oka, hogy Szatmár ismét háttérbe szorított bennünket és Szatmármegye ősi székhelye ismét ignorálva lett. Az ünnepségek külső sikerét nem irigyeljük Szatmártól. De ezeknek az alapjában jelentéktelen eseményeknek a réven Szatmár-Németi egy-két hétre belekapcsolódott az ország forgatagába és a közfigyelmet egy darab időre tagadhatatlanul maga felé irányította. Nehogy félreértessünk, sietünk kijelenteni, hogyha Szatmár egyedül a maga erejéből, helyesebben a város saját tényei következtében szolgált volna arra, hogy rövid ideig bár, országos jelentőségű dolgok színhelyévé váljék, egy szavunk se lehetne az egész ügyhöz, sőt — ellentétben a szatmáriak ismert felfogásával -— őszintén örülnénk a testvérváros sikerének. De nem igy áll az ügy. Szatmár-Németi város Szatmárvármegye czégére alatt jutott az utóbbi hetekben jelentős szerephez és ez az, ami az elkeseredés érzetét váltja ki belőlünk, nem Szatmárnémeti iránt, hanem azok iránt, akik hivatva volnának, hogy Nagykároly város közérdekeit minden téren és minden eszközzel megóvják és előmozdítsák. Az ország egyetlen vármegyéjében sincsen olyan fejtetőre állított áilapot, mint Szatmármegyében. E nagy kiterjedésű vármegye székhelye Nagykároly rendezett tanácsú város és ennek daczára a központi közigazgatás vezetőségén és a pénzügyigazgatóságon kívül, minden más megyei érdekű és jellegű közintézmény székhelye Szatmáron van. Önként következik tehát ebből, hogy az egészsegtelen fekvésű Szatmár napról-napra, úgyszólván amerikai méretekben rohamosan Fejlődik, mig Nagykároly az ő egészséges levegője és kertvárosszerüsége daczára, nem rohamosan bár, de határozottan észrevehetően visszafelé halad. Nagykároly soha se tudta kihasználni, de még csak természetszerűleg is hasznára fordítani, hogy ő egy hatalmas vármegye székhelye. Amiért más város százezreket áldozna, az nekünk évszázadok óta meg van és nem érünk vele semmit. Nagykároly város vezető elemei mindenkor úgynevezett országos politikában „csináltak“, mig Szatmár az ő okos helyi politikájával már évtizedekkel ezelőtt a nyakunkra nőtt. Senkinek se jut soha eszébe, ha alkalom adatik rá, hogy Nagykároly város, mint Szatmárvármegye székhelye részére természetes jogait követelje. Ezt a nemtörődömséget ismerte fel Szatmár, amidőn egész nyíltan a megye székhelyét akarta magának megkaparintani és midőn látta, hogy ez kemény dió lesz: a pénzügyigazgatósággal is megelégedett volna. Nagykároly mint Szatmármegye szék-,; helye, olyan fenn az ernyő, nincsen kas:'~ szerű helyzetben van. Vagyunk is székhely, nem is. Ez a fél állapot pedig sokáig nem tarthat igy s hogy Nagykárolynak ártalmára van, szomorúan igazolják a legutóbbi szatmári események. A szatmár- megyei Gazdasági Egyesület 50 éves fen- állását ünnepelte. Szatmármegye urai rendezték ezt az ünnepet és a megye székhelyének, Nagykárolynak semmi köze se volt ehhez az ünnephez. A gróf Károlyi családot a helyi közvélemény, mint a nagykárolyi érdekek védőjét szokta említeni. Ha Nagykároly város vezetői nem akarják, vagy nem képesek erre, hol marad akkor a gróf Károlyi család, mikor a megyeszékhely érdekeinek megvédéséről vagy jogainak megóvásáról van szó ? Miért nem jelentkezik ilyenkor ? És ha nem jelentkezik és semmiben sincsen segítségünkre — mintahogy tényleg nincs — akkor miért tartják őket a város nemtőinek ? És végül még egyet kérdezünk : ha nem tudjuk városi mivoltukat az előnyükre fordítani, mire való akkor nekünk a város titulus, a mely ma 97°/0-os községi pótadónál egyebet nem eredményez ? — Hát nem ágyasság már a polgári házasság? A „Magyar Kurír“ jelentése szerint a magyarországi püspöki kar elé a következő kérdések terjesztettek: ,,a) A polgári házasságban élő vegyesvallásu pároknál csak a katholikus téltől követelhető-e fl lobogó. A kávéházi asztalnál nehány gyarmati katona fegyelemsértésének szigorú megtorlásáról esett szó. Bourlaques kapitány letette üres poharát a kis márványasztalra és igy szólt hozzám: — Higyje el nekem: ha jobb útra akarjuk téríteni a megtévelyedett katonát, inkább erősítsük becsületérzését, mintsem hogy a hadi- törvényszék elé állítsuk! . . . Meghallgatnak-e egy történetet, mely igazolni fogja állításomat? Akkoriban még hadnagy voltam s odalenn voltunk ... az ördögbe... valami furcsa nevű kis faluban, melyet még emliteni sem hallottunk soha. ügy hívják, hogy Ding Csong- Dong ... A kinai határ közelében van. Az volt a feladatom, hogy néhányszor tizenkét tengerészkatonával kisérjen figyelemmel a lázadókat, akiket az ég fiai minden szent fogado- zásuk ellenére reánk uszítottak. Volt a legényeim közt egy semmirevaló fiú. Egész kötetrevalót lehetne összefirkálni a gonosz csinyjeiről. Rendkívüli ember volt. Egész katonai pályám alatt nem volt alantasom, kinek oly képzelőtehetsége lett volna, mint annak. Sohasem láttam embert, aki úgy ki tudta vágni magát, ha pénzre volt szüksége. Nem riadt az vissza semmiféle, ha még oly becstelen eszköztől sem. Megítélhetik őt már az egy esetből is, melylyel történetem kezdő- Hanojban sikerült ennek a ficzkónak, hogy eladott jó pénzen egy rongydarabot valami szenvedélyes gyűjtőnek, elhitetve azzal a jó emberrel, hogy az a rongy a taipingok fővezérétől hódított valóságos hadilobogó. A gyűjtőnek másnap, minden hiszékenysége melíett, kétségei támadtak ; tudakolózni kezdett s megmutatta néhány tisztnek a taipingok lobogóját. Kinevették és azt tanácsolták neki, hogy használja törlőrongynak azt a bizonyos lobogót. Nosza sietet a kaszárnyába bepanaszolni a csaló katonát. Hozzám fordult. Ez a tréfa a hadbíróság elé juttathatta emberemet. Azért hát visszafizettem a vevőnek saját zsebemből a vételárat, aztán magam elé rendeltem a katonát, aki a századomhoz tartozott. — Morange, — mondtam neki tudod-e minek mondják azt, amit te most elkövettél? Csalás az . . . Nézd meg csak a könyvedben, mivel adhatod meg az árát ... De ml hasznom volna abból, ha elküldenélek követ törni a fegyenczek közé . . . Visszaadtam helyetted a pénzt, hallod-e, te gazember? . . . Majd megfizeted, ha lesz miből ... De addig is jusson eszedbe, hogy adósom vagy! . . . A hála minden észrevehető jele nélkül csak annyit mondott: — Jól van hadnagy ur . . . Nemsokára ez eset után odahagytuk DingCsong-Dongot. Kezdetben jól ment minden. A kínaiaknak színét sem láttuk. A környékbeli főhivatalnokokkal a lehető legjobb lábon álltunk. Nem volt nap, hogy valami ajándékot ne kaptunk volna tőlük: szarvaslábat, fecskefészket, eb- ezombot és más efféle kívánatos dolgokat. Mindez némi változatosságot hozott a konyhánkba s akárhányszor kérdeztük is egymástól, hogy voltaképpen minek is küldtek bennünket ide ebbe a békeszerető országba. Még nem ismertük a sárgabőrüek álnokságát. Egy reggelen, felvirradva, észrevettük, hogy körülbelül ötszáz feketelobogós ellenség vesz bennünket körül. A helyi hatóságok hallgatólagos beleegyezésével eveztek le hozzánk éjszaka a folyón. Ha őrszemeink nem éberek, bizonyára rajtunk ütnek és felkonczolnak bennünket. Most arról volt szó, hogy védekezzünk, verjük vissza az ellenséget és utat vágjunk magunknak Kiulába. Ez egy néhány mértföld- nyire eső kis őrhely volt, a zászlóaljunk állomása. Az egyik emberünk egy darab kék posztóból, egy fehér lepedő lehasitott rongyából és egy vörös katonaövből valami zászlófélót rögtönzött egy bambuszbot végére, letüzte azt a földbe és azt mondotta, hogy: „No, most jöjjenek és próbálják elvinni innen.“ Lövőszerünk volt bőven s ennek következtében a sárga majmok nem panaszkodhattak a fogadtatás miatt, melyben részesítettük őket. Egy óra hosszáig folyton-folyvást fütyölt a golyó a fülünk mellett és közvetlen közelünkben csapott le. De végre tarthatatlanná vált helyzetünk. Fel kellett kerekednünk és kezdenünk kellett a visszavonulást. Főtt noira * Készítek: (a gyökér eltávolítása nélkül is) természethü fogpótlásokat aranyban j la és (vulkánit) kautschukban ; szájpadlás nélküli fogpótlások úgy mint: arany- | M Ól H Nagykároly, Könyök-utcza II. .......... hidak, koronák, csapfogak a legművésziesebb kivitelben................... fogtechnikus.
