Nagykároly, 1910 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1910-05-24 / 21. szám

NAGYKÁROLY az 1908. évben, az 1909. év mérlege számsze­rűen 72,216.453-79 koronával' kedvezőtlenebb, mint az 1908. év mérlege. iíz az eredmény a legméltóbb gyászjelentése a koalicziós kor­mánynak. — Uj kisközség Szatmármegyében A m. kir. belügyminiszter megengedte, hogy az Avas- újvároshoz tartozó „Lajos huta-telep1- önálló kisközséggé alakulhasson át. Programmbeszédek. — Vesztegetés a mátészalkai kerületben. — Nemzetiségi izgatások. — Szocziáldemokrata jelölt Nagykárolyban. — Korteskedő' állami alkalmazottak. Sz at már on Dr. Ke resztszeg hy Lajos és Fehérgyarmaton Dr. Jármy Béla képviselőjelöltek vasárnap mondották el programmbeszédeiket. Mindkét helyen ajelöltek beszédeit nagy tetszéssel fogadták. A mátészalkai kerületben vannak a legnagyobb izgalmak. Strasser-Szunyog kor­tesei — egy pár kétes alak — szemérmetlenül vesztegetnek. Strasser-Szunyog egész atyafisá- gával már hetek óta a kerület községében házról-házra jár és ahol nem lehet pénzzel vásárolni a bizalmat, ott zsidóból reformátussá lett voltát bizonyító keresztlevéllel próbál hatni. A jobb érzésű választó polgárok egy darabig undorodva tűrték a Strasser-Szunyog-párt vissza­éléseit, utóbb azonban annyira felháborodtak ezek pimaszsága miatt, hogy a rend fenntar­tása érdekében II o stay Aladár alispán intéz­kedése folytán Mátészalkára, Nagyecsedre és Tunyogra egy-egy század közös hadseregbeli gyalogos lett Szatmárról kirendelve. A nagysomkuti és a k r a s s ó i kerü­letekben féktelen, de azért hiábavaló nemzeti­ségi izgatás folyik. Az oláh szavazókat a papok megesketik, hogy csak a nemzetiségi jelöltre fognak szavazni. Mindazonáltal Dr. H e 1- meczy József és Mán Lajos nemzeti munka­párti jelöltek megválasztása bizonyos. Nagykárolyban a szocziáldemokrata párt Török Gábor debreczeni munkást jelölte. Török Gábor folyó hó 29-én, vasárnap d. u. 4 órakor a Gr. Károlyi György-téren fogja programmbeszédét elmondani. kisebb, akit vezetett, két-három és ötödfél éves volt, a nagyobbak kettő, pedig hat és hét esz­tendős. Mindnyája fiuk ! Tatai> Dórában, ahogy a katonás jártában gyorsan közeledett a kis csapat felé, hirtelen valami különös, valami megkapó és megható érzés támadt: — Istenem ez is elvesztette szegény, akit szeretett. — Bolondság volt, hanem a torka egy­szerre összeszorult és a szivében olyan csodá­latos ellágyulással, aminőt eddig még sohasem tapasztalt magán, odasitett a léptüket aprító jövevényekhez és kissé fojtott hangon, bár azért amennyire csak birta hangosan és éde­sen igy köszöntötte a titkárt. — Visnyai, Visnyai, hogy győzi gondjait viselni ezeknek az aprószenteknek. Három hónap elteltével hiába próbálták lebeszélni a szülei, Visnyai Gézáné lett a ka­tonás Tatai Dórából (mert, hogy váltig azt hangoztatta „Hisz olyan nagyon szeretem azokat a szegény kis porontyokat“) félévi há­zasélet után pedig özvegy Visnyainé. A bete­ges embert pedig elvitte a gyilkos gyomorbaja. Azóta már elmúlt három esztendő s noha fiatal özvegysége során maga a jobbik eszébe kapott Bógner is, akit időközben tör­vényszéki bíróvá neveztek ki, csatlakozott harmadiknak a két uj kérőhöz özvegy Visnyainé az egyiknek is, a másiknak is a harmadiknak is egyformán csak ezt válaszolta a maga katonás modorában: — Nem édes jó barátom, én már nem megyek férjhez. Nekem már van öt gyerme­kem és az nekem elég. Nem veszek hozzájuk mostoha apát. Érdekes, hogy az egész megyében 3 ál­lami alkalmazott korteskedik a legerősebben a nemzeti munkapárt jelöltjei ellen. Nevezetesen a nagysomkuti kerületben P a p p György kir. ügyészségi megbízott és a csengeri kerületben Mokk István szamosdobi és Felber István esengerbagosi állami iskolai tanítók. Vármegyei közigazgatás. — A szatmármegyei képviselőválasztások vezetői. Szatmármegyében a képviselőválasztások határidejét — amint azt a Nagykároly már előre megírta— f. évi junius 2-ára,csütörtökre tűzték ki. A nagykárolyi kerületbe a választási kül­döttség a következőkép alakíttatott meg: Vá­lasztási elnök egyúttal az első szavazalszedő küldöttség elnöke: Dr. Kovács Dezső. Elnök- helyettes: Rooz Samu, jegyző: Dr.Tóth Zoltán, szavazatszedő küldöttségi elnökök : Rooz Samu és Boér Endre, jegyző: Dr. Sternberg Zoltán és Szintay Kálmán, helyettes elnökök: Berger Ármin, Csipkés András és Vetzák Ede, he­lyettes jegyzők Dr. Egeli Imre, Dr. Jósits Miklós ésDr. Mercs László. Választási elnökök a mátészalkai választói kerületben: Dr. Fárnek László, a krassóiban: Böszörményi Sándor, az aranyosmeggyesiben: Dr.iSchönpííug Richard, a fehérgyarmatiban : Sántha Kálmán, a nagybá­nyaiban : Papolezy Béla, a nagysomkutiban: Jeney Géza, a csengeriben: Madarassy Gyula. ■ — Kinevezés. Csaba Adorján főispán Dr. Nagy Géza szatmári ügyvédet vármegyei tb. tiszti alügyésszé nevezte ki: — Kirendelés. Szabó István nagy károlyi szolgabiró további intézkedésig szolgálattételre Mátészalkára lett kirendelve. 11 belügyminiszter és OKOBITO A vizsgálat eredménye. Az ököritói katasztrófa után Szatmármegye közigazgatási hatóságai ellen a napi sajtóban elhangzott vádakra vonatkozólag a belügy­miniszter vizsgálatot indított. Közvetlenül a vizsgálat befejezése után — bár az eredményt titokban tartották — a Nagykároly volt az első annak megírásában, hogy a belügyminisztérium hivatalos vizsgálata semmit se talált elítélen­dőnek az elhangzott vádakban. A Nagykároly ezen híradását annak idején sokan kétségbe vonták. A vizsgálat eredményét a napokban- hivatalosan közreadták, amelyből megállapítható, hogy fentemlitett közleményünk, mint minden más híradásunk, a valóságnak mindenekben megfelelt. A belügyminiszter jelentése szerint a vizsgálat — melyet a helyszínén Dr. Kampis János osztálytanácsos, foganatosított — azzal a megnyugtató eredménnyel végződött, hogy a cselekvésre elsősorban hivatott járási tisztvi­selők és az orvosok részéről nemcsak hivatali kötelességükből kifolyólag minden szükséges intézkedés megtétetett, hanem a legdicséretesebb buzgalommal megtettek mindent, ami az adott helyzetben emberileg lehetséges volt. A tűzvész márczius 27-én este 8-9 óra között tört ki. A körjegyző az első hirre azonnal intézkedett a tűz eloltása és a mentés iránt, a miben az egész falu lakossága részt vett, csak a körjegyző nem dolgozhatott személyesen, mert a borzalmas látványra eszméletét vesztette. Ugyanakkor a községi bíró (ugyanaz,, aki a tűzben egész családját elvesztette) kocsit küldött orvosokért Mátészalkára, a honnan az első két orvos már éjjel 11 óra felé Ököritóra érkezett. Ezek községi esküdtek vezetése mellett nyomban a sebesültek keresésére indultak és körülbelül 30 sebesültet láttak el az első orvosi segélylyel, mikor éjfél után 2, óra tájban Csen- gerrőí még két orvos érkezett, a kik a munkát folytatták. A reggeli órákban Fehérgyarmatról még egy orvos jött meg. Ez az öt orvos 28 án délelőtt 10 óráig 60 sérültet látott el, a minél több addig Ököritón kinyomozható nem volt, illetőleg nen> jelentkezett. Közben a hajnali órákban a mátészalkai orvosok, miután a mun­kát helyben az utánuk érkezett orvosok vették át, a szomszédos Géberjébe siettek, a honnan hire jött, hogy számos odavaló sebesültet még az első orvosok megérkezte előtt oda hazaszál­lítottak, minthogy a nem Ököritóra való sebe­sülteket ismerőseik vagy házuk népe még az éj folyamán tizennyolcz községbe vitték széjjel. Márczius 28 án a délelőtti órákban jelent meg a vizsgálóbíró kiséretében két törvényszéki orvos és délfelé a Szatmár városi mentőosztály két tagja, a kik azonban — miután a kezelő orvosok két sebesült bekötésénél segítettek — állomásukra visszatértek, mert több olyan beteget, aki orvosi ellátásban nem részesült volna, Ököritón nem taiáltak. E szerint Ököritó köz­ségben a katasztrófa után éjjel 11 órától egészen másnap délig hét orvos és két mentő volt jelen. Az illetékes csengeri főszolgabíró, aki a vesze­delemről éjfél után 1 órakor értesült, azonnal utrakelt és hajnali 3—4 óra között érkezett Ököritóra, a hol az orvosokat már munkában találta s ott találta a porcsalmai csendőröket is. A hétfői nap folyamán a betegek a többi községekben is orvosi ellátásban részesültek. Mik r pedig a borzalmas szerencsétlenségről a sajtó utján kedden, márczius hó 29-én a belügy­minisztérium is értesült, a maga részéről a minisztérium nyomban egy egészségügyi felü­gyelőt küldött ki a helyszínére az ott még szükséges teendők irányítására. A közegészségügyi felügyelő a nyert uta­sításhoz képest közhírré tétetvén azt, hogy az ököritói égési sebesültek vagyoni különbség nélkül ingyen gyógykezelésben fognak része­sülni, ennek hírére tényleg nagyobb számmal újabb betegek jelentkeztek, a kiknek túlnyomó része azonban könnyebben sérült volt. Siégia a 23- és 24-iki gyermek-napokról. Gyermek lettem, gyermek voltam újra I Egyszer voltam ki :n az utczán, bújva ; Félve, hogy a bájos, édes nénik Úgy is sovány zsebem megigézik. Terveztem : Halley lesz belőlem, Nem lát engem héttőn, kedden nőnem. De ők mégis üstökön ragadtak S mint egy csirkét, úgy megkoppasztottak. Városi ügyek. — A képviselőtestület közgyűlésé Nagy­károly r. t. város képviselőtestületei évi junius 12-én rendkívüli közgyűlést tart A gyűlés fontosabb tárgyai: az 1909. évi városi zárszá­madás megvizsgálása és a 15.000 korona állam­segély felosztására vonatkozólag újabb határo­zathozatal. Karhatalom a szatmármegyei választásokon. Lapzártakor jelentik a NAGYFÁRÓLY- nak, hogy a mátészalkai kerületbe kirendelt egy század gyalogos katonát további intézke­désig visszahívták Szatmárra. A szatmármegyei választások alkalmából a személy- és vagyonbiztonság megóvása, to­vábbá a rend fenntartása érdekében a válasz­tási elnökök kérelme alapján a következő kar­hatalom lett kirendelve A mátészalkai kerületbe: 2 század gya­logos és 2 század lovas katona, 60 gyalogos és 20 lovas csendőr. A fehérgyarmati kerületbe: 2 század gyalogos katona és 20 gvalogos csendőr. A nagysomkuti kerületbe: 3 század gya­logos, 2 század lovas katona. 60 gyalogos, 30 lovas csendőr. A csengeri kerületbe: 1 század gyalogos, 1 század lovas katona, 20 gyalogos csendőr. ’ A krassöi kerületbe: 2 század gyalogos, 1 század lovas katona, 60 gyalogos, 20 lovas csendőr. Az aranvosmegyesi kerületbe: 1 század gyalogos, 1 század lovas katona, 30 gyalogos és 20 lovas csendőr. A nagybányai kerületbe: 2 század gyalo­gos, 1 század lovas katona, 50 gyalogos, 20 lovas csendőr. m ii

Next

/
Oldalképek
Tartalom