Nagykároly, 1910 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1910-02-09 / 6. szám

NAGYKÁR OLY A esküdtbiróság szavazó bírái B a r ó t h y Béla és Horváth István voltak, a vádat D e é s i Gyula dr. kir. ügyész képviselte. Rendes esküdtek voltak : Lendvai József, Kovács Péter, Fehér Ferencz, Balogh István, Burger D. József, Orgován János, Tóth József, Bányai József, ifj. Csengeri Ignácz, Balogh Ferencz, Nagy János és Tóth István; pótesküdt volt Szilágyi Sándor. A nyilatkozat, melyért S i m k ó Aladár rágalmazás vétségével vádolva ült a vádlottak padján, a következő volt: Tekintetes Szabó Dezső körjegyző urnák Csanálos. Először. Mindaddig nem tartom tisztes­séges és becsületes embernek, mig vádját be nem bizonyítja. Másodszor. Jóllehet, szegény ember vagyok s igy rám férne az ön által fizetett járadék, nem járulhatok hozzá a nép kiszipolyozásához, még akkor sem, ha ebben hatósági támogatás­ban részesülnék, vannak önnek e czélra üzlet­társai, akik felvállalták az ön silány munkáját, válogathat belőlük, hisz ezek Kristóffy idejében úgyis megtanulták a kupeczkedést. Szabó ugyanis egy uj adókönyv-mintát mutatott be a képviselőtestületnél, mely elfo­gadta nagyrészben az uj mintát. Ebbőhkifolyó- lag keletkeztek az inczidensek, hitlapi nyilat­kozatok stb. Az esküdtbíróság ma nem rágalmazás, hanem becsületsértésben mondta ki bűnösnek Simkó Aladárt, kit a bíróság 100 korona fő- és 10 korona mellékbüntetésre Ítélt Az ítélet jogerős. primadonna mandulái. Komái Berta, a budapesti Vígszínház kedves szubrettje a múlt héten a nagykárolyi izr. nőegylet hangversenyén vendégszerepeit. A helyi hírlapok mivel se mutathatták volna ki jobban mucsai mivoltukat, mint azzal, hogy a kitűnő művésznőt az erkölcs nevében a sárga földig lepocskondiázták. Három nappal Nagykárolyba jövetele előtt remegve utazott fel Bécsbe. Egy hires speczialista tanárhoz ment, hogy kioperáltassa a manduláit, amelyek egy idő óta fájdalmat okoztak a művésznőnek. Nagyon félt az operácziótóJ és ezért egy kicsit kétségbe is volt esve. A kollégái igye­keztek megnyugtatni: — Nem kell félni, — mondogatták neki, — az egész semmiség. Hiszen manapság majd­nem minden gyereknek kiveszik a manduláját. És a kis pacziensek oda se hederitenek, olyan kicsiség. Meg aztán minek is az a mandula? Luxus, semmi más! Bécsben aztán kellemes meglepetés érte a a művésznőt. A hires professzor kijelentette neki, hogy az operáczió felesleges. Amikor aztán Komái Berta Nagyká­rolyból hazament, a kollégái egy jókora cso­magot küldtek a lakására és egy levelet, amely­ben benne volt ez a két sor is: „A sok keserűséget okozó mandula mel­lett hadd legyen neked néhány — édes is.“ A doboz ugyanis tele volt a legfinomabb, czukrozott mandulákkal. Mii veszedelme. Jéggyár Nagykárolyban. A szokatlanul enyhe időjárás nem kis gondot okoz a jégre szoruló iparvállalatoknak, vendéglősöknek. Nagykárolyban ez idő szerint valóságos jéghiány van. ilyen körülmények között elég életrevaló a nagykárolyi Hitelbank az a terve, hogy egy jéggyárat létesít. Csakhogy ezt a jéggyárat a városnak kellene felállítani. Ezt a közegészségügy érde­kei parancsolóan követelik. És azon kívül jö­vedelmezne is a városnak, mert a jéggyár léte­sítése a már meglevő villamos művel kapcso­latban kevésbe kerülne. Leghelyesebb volna a vágóhídnak jéggyártással való kombinálása s I igy a gyárnak üzlet-technikai lebonyolítása is elég egyszerű volna. Úgy tudjuk különben, hogy Illés József városi mérnök előterjesztést tett a tanácshoz egy műjég előállító készülékre vonatkozólag. Ez a készülék össze-vissza 800 koronában kerülne és kezelése igen csekély költséget igé­nyelne. Csakhogy van egy bökkenője is : Ugya­nis csak úgy lehet rajta jeget előállítani, ha a hőmérő a fagypont alatt van. Ki lesz az m főispán ? — Újabb értesüléseink. — A „Nagykároly“ egyik utóbbi számában megírtuk, hogy Szatmármegye jövendő főis­pánjává Domahidy Viktor angyalosi föld- birtokos lesz kinevezve. Ezzel egyidejűleg azt a hirt is közültük, hogy debreczeni főispán Domahidy Elemér lesz. Beavatott politikai körből közlik most velünk, hogy ebben a tervben változás állott be, amennyiben a legnagyobb valószínűség szerint Szatmármegyében Domahidy Ele­mér, Hajdumegyében pedig Domahidy Viktor lesz a főispán. A kinevezések a hivatalos lapban a hét végén vagy legkésőbb a jövő hét elején fog­nak publikáltaink HÍREK. — Kinevezés. Szatmármegye főispánja N. Szabó István nagy károlyi szolgabirót tb. fő­szolgabíróvá nevezte ki. — Pör egy ősi privilégium miatt. Szatmár­németiből jelentik: Érdekes perfelvétel volt tegnap az itteni törvényszéknél. Nagybánya sz. kir. városnak Nagy Lajos királytól privilé­giuma volt királyi kisebb haszonvételü malom- jogra, mely között egyedül volt joga köven daráló maiom üzemére. 1841. óta a város ezen jogát nem gyakorolta. Tavaly a Salamon és és Bernát-czég iparvállalat malmot állított fel. A város a ezéget a privilégium elismerése vé­gett a szatmári törvényszéknél jogbitorlás miatt, a nagybányai járásbíróságnál pedig kár­talanításért fogta perbe. A város .Nagy Lajos korabeli pecsétes iratokat és V. Ferdinándig az összes királyok jogelismerő és megerősítő okiratait csatolta. — Rejtélyes eredetű mulatság. Szombat este a „Magyar Király“ kávéházban nagy va­csora, utána pedig táncz volt, amit egész a reggeli órákig tartó pezsgőzés fejezett be'. A mulatságon nagyszámú és előkelő közönség vett részt. Hogy milyen ezimen közvacsoráztak és tánczoltak, illetve ittak a jelenlevők arról két féle verzió kering közszájon. Az egyik szerint a mulatságot magán utón K 1 a c s k ó István főgimn. tanár verbuválta össze és annak jövedelme a létesítendő konviktus czéljaira szol­gál. A másik szerint, a mulatság Fal ussy Árpád bucsubankettje volt és csak egyes be­avatottak tudták, hogy a mulatságot maga F a 1 u s s y rendezte. — Tífuszjárvány. Nagykárolyban az utóbbi hetekben, ismét több tifuszos megbetegedés fordult elő, amelyek közül több halállal vég­ződött. — Életunt számvivö őrmester. Szombaton délelőtt a nagykárolyi honvédlaktanyában ön- gyilkosságot akart elkövetni Pis korán Jó­zsef számvivő őrmester. Bezárkózott a 11-ik század irodájában és Manlicher-puskával az áilába ak.rt lőnni. A golyó azonban czéltté- vesztve az iroda menyezetébe fúródott. Fis- koránnak ez már a negyedik öngyilkossági kísérlete. — Benzinrobbanás. B á r t h Béla nagyká­rolyi asztalos műhelyében Mák Dániel aszta­lossegéd benzinnel dolgozott. Munkaközben a benzin felrobbant és Mák Dániel a jobb kar­ján és arczán súlyos égési sebeket kapott. — Elitéit pánzgyáros. Megírtuk annak ide­jén, hogy Donka Antal rovott múltú volt nagykárolyi lakos, Kispesten pénzhamisitógépek árubaboesátásával több szédelgést követett el. Szombaton, volt ebben az ügyben a tárgyalás, amikor is Don kát 3 havi fogházra Ítél­ték el. — Pályázat körorvosi állásra. A nagybá­nyai járásban levő erdőszádai körorvosi állásra pályázat van hirdetve. Kezdőfizetés évi 1600 korona, 200 korona 5-öd éves korpótlék, lakás­pénz, úti átalány és látogatási dij. Kérvények f. évi márczius hó 6-ig a nagybányai főszolga­bíróhoz adandók be. — Közgyűlés. A nagykárolyi Polgári Olvasókör rendes közgyűlését 1910. évi február hó 13-án délután 3 órakor tartja meg saját helyiségében. — Vasúti szerencsétlenség. Február 4-én Blazsek Pál államvasuti lakatos a Debre- czen felől beérkezett tehervonathoz a szatmári állomáson kiment, hogy a mellett teendőit el­végezze. A munka hevében nem figyelt a fe­hérgyarmati személyvonat bejövetelére, mely­nek mozdonya elütötte és a lábát tőből elmet­szette. Blazseket bevitték a közkórházba. Életéhez nincs remény. — Pályázat jegyzői állásra. Érkörtvélyesen községi jegyzői állásra van pályázat hirdetve. Kérvények február hó 24-ig Madar as sy István nagykárolyi főszolgabíróhoz adandók be. — Halálos elgázolás. A kismajtényi vasúti állomáson közelebb halálos elgázolás történt. A postakezelő az esti 8 órás vonatot várta, hogy feladja a postaküldeményeket, miközben a berobogó vonat elütötte s testét szétroncsolta. A szerencsétlenül járt családos ember nyom­ban a helyszínén kiszenvedett. — Epilepsziában (nehézkor) szenvedő bete­gek nagy érdeke fűződik azon nevezetes ese­ményhez, hogy a lezajlott nemzetközi orvosi kongresszus az epilepszia gyógyítására nemzet­közi Ligát alkotott, melynek középpontja Budapest. A betegeket azonban az érdekelheti legjobban, hogy az a gyógymód jelenti a legnagyobb haladást, melyet Szabó B. Sándor dr. Budapest Nagykorona- utcza 18. sz. honosított meg s mely gyógymód minden betegnek rendelkezésére áll, ha e spe- cziálista orvoshoz fordul. Egyház, iskola. — Iskolafeladás. A nagykárolyi református egyház presbitériuma elhatározta, hogy a ref. egyház által eddig fenntartott felekezeti elemi iskolákat, a fenntartáshoz szükséges vagyon hiányában, a folyó tanév végén feladja, illetve megszünteti. Ezen határozathoz hosszas tár­gyalás után a presbitérium felsőbb hatósága is hozzá járultak. — Iskolák bezárása Szatmári tudósítónk jelenti: A mind veszélyesebb mérvben terjedő kanyarójárvány miatt itt az összes óvodákat, elemi iskolákat, valamint az iparostanoncz- iskolákat a tanács február 15-ig bezáratta. Kereskedelem, ipar, közgazdaság. — Nem lesz városi takarékpénztár. A Nagy­károlyban létesíteni szándékolt városi takarék­pénztár előkészítésére kiküldött bizottság a napokban ülést tartott, amelyen elhatározta, hogy a legközelebbi közgyűlésnek a takarék- pénztár kérdésének a napirendről való levé­telét fogja javasolni. — Iparosok nyugdíjpénztára. Körülbelül eg.y évvel ezelőtt a Nagykárolyban egy czikk jelent meg, amely a Magyarországi Munkások Rokkant-és Nyugdíjpénztáráról szólott. Ebben a czikkben rámutattunk a pénztár üdvös voltára és felhívtuk a nagykárolyi iparosokat a helyi fiókpénztár megallapitására. Ágitácziónk mint a legtöbb esetben, most sem volt eredménytelen. Hosszas előkészület után vasárnap délután az Ipartestület tanácstermében lett megtartva a fiók pénztár alakuló gyűlése. A pénztár czélját egy központi kiküldött ismertette: A megala­kulás 70 taggal történt. Elnökké Lukácsovits János kékfestő iparos lett megválasztva. Festömunkások szakcsoportja. Nagyká­rolyban a múlt héten gyűlést tartottak a festő- munkások. A gyűlés napirendjének előadója Széli Mihály volt Budapestről. Előadása után megalakították a Festőmunkások Szövetségének helyi csoportját. Fömunkatars: STERNBERG OTTÓ.

Next

/
Oldalképek
Tartalom