Nagykároly, 1910 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-28 / 52. szám
Nagykároly, 1910. deczember 28. V. évfolyam. — 52. szám. NAGYKÁROLY Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGyKÄROLVBflN, Szölö-utcza 4. sz. Előfizetési árak: Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyed évre 2 K. ■ ------Megjelenik minden szerdán reggel. ----------= Fe lelős szerkesztő és laptulajdonos: R0SENFEL0 ZSIGMOND. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. „Tlvilt-tér" sora 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk vissza. A hirdetések közlési dija előre fizetendő. — Egyes számok nem adatnak el. Szerencséje az emberiségnek, hogy többen vannak optimisták, mint pesszimisták és valóban fajunknak csődjét jelentené, ha mindnyájan lehorgasztott fővel járnánk és bizalmatlansággal eltelve a jövő iránt, lemondással és ami ennek eredménye energiátlansággal töltenénk napjainkat, várván mig balsorsunk beteljesedik. Ebből kerekednék a lelki özönviz, amely mozdulatlan mocsárként lepné el e sártekét. Mi lenne velünk, ha nem biznánk egy jobb jövőben, borús helyzeteknek, bajoknak elmúlásában? Minden, amit emberi elme és kéz alkot, nemcsak a jelennek szól, hanem a jövőnek is, a gyümölcsöt meg- termő, a jelennél jobb, háládatosabb jövőnek. Nagy filozófusaink közül a tekintélyes többség hirdette, a lángész bizonyítékaival bizonyította a vanitatum vanitast, az emberi lét és küzködés meddőségét, czéltalanságát, de érdekes, hogy maguk ezek a tudósok is olyan életet éltek, mint közönséges embertársaik, küzködve a mával, bizva a holnapban. A nagy Charles Darwin, a gőgös ember származási illúzióinak e szétrombolója, a fajok harczárói és a létért való küzdelemről szóló örökigaz elméletek megteremtője, egyik leghivatottabb hirdetője annak a törvényszerűségnek, amely szerint az embernek, amig él, nagyszerű kötelességei vannak és egész haláláig úgy kell felfognia az élet becsét, mintha nem is lenne halál. E szerint nincs lemondás, nincs hátrálás, nincs csüggedés, vagy ha van is, csak az életuntak között, ellenben van reménység, bizodalom és izzó energia, amely az emberiség százmillióit a jobb jövendő felé tereli. Ezért örömünnepség a három nap múlva beköszöntő Sylvester éjszakája, amikor eltemetjük vidám torral a most haldokló viszontagságos esztendőt és üdvözöljük habzó borral az újat, a titokzatosat, az (ismeretlenségekkel teljest. Nincs és ne is legyen pesszimizmus Sylvester éjszakáján, újév napján. Melengessen minden szivet a bizodalom, feszítsen minden energiát a siker reménye! Mert ebben van az emberiség áldása,1 .szomorú szivek balzsama, gyöngék ereje. A jövőben! A holnapban, amely kárpótolni fog a ma visszásságaiért, kudarczaiért. Szomorúság, bánat és csalódás elég ért bennünket és sokszor megesik a sikeremberrel is, hogy diadalának tetőpontján érzi a legsúlyosabban a maga nyomorúságát, melyet minél szorgosabban titkol a világ előtt, annál fájdalmasabb neki. De éppen abban nyilvánul meg az emberiséget fenntartó őserő, hogy túltesszük magunkat ezeken a bajokon százszor megtépett vitorláinkat ismét kifeszitjük és várjuk a kedvező szelet, amely a boldogság és megelégedettség öblébe röpitse bárkánkat. Kevesen vannak akik oda értek, legtöbben csak az öböl körül hajókáznak szakadatlan. Hanem akik tevelyegnek az élet óczeánján, mindenkit sarkal a tudat, hogy nincs megállapodás addig, mig be nem jutunk abba az öbölbe És küzdésben, a boldogság hajszolásában telik el az élet. Az egész tisztességes sajtónak körülbelül egy és ugyanaz a feladata. Kigyomlálni a dud- vát onnét, ahová magát befészkelte. A sajtó feladata, hogy sasszemekkel ellenőrizze azoknak a tevékenységét, kik állásuknál fogva arra vannak hivatva, hogy előmozdítsák a közügyet és hogy támogatásukra legyenek azoknak, akik a segítségre rászorultak. A sajtó maga az élő nemzet. Amilyen a a nemzet, olyan a sajtója és megfordítva. A nemzet kívánalmai, úgyszólván összes életnyil- vánulásai a sajtóban tükröződnek vissza. Egészséges sajtó egészséges lelket képes belehelni a nemzet testébe. Romlott sajtó a fertőző ba- ezillusok egész seregét viszi magával s megfl ragadós betegség. Irta: Max-Aiex Fischer. — Ismered Luciet, iskolatársamat, — mondta Jeanne férjének, amikor az este haza tért — akinél tegnap voltam. Szegény, súlyosan beteg. Ma reggel már vért köpött . . . Tüdőbeteg... Honnét kapta... Nem tudják biztosan. Valószínűen fertőzés utján. Hiszen ragadós betegség. Igen, ragadós! Pierre eleinte nem is vette észre, hogy felesége mennyire hangsúlyozza ezt a szót: „ragadós, igen ragadós!“ Egy óra múlva megint szóba került Luezie betegsége. Alighogy elhallgattak, Jeanne a hátát tapogatta. — Mi bajod? — kérdezte Pierre. — Semmi, semmi — mondta Jeanne kö- zönbösen. Egy ideig másról beszélgettek. Jeanne hirtelen a vállához kapott és szinte önkénytelenül felkiáltott: — Jaj? Pierre aggodalmasan kérdezte: — Mi bajod, drágám ? — Napjaim meg vannak számlálva. — Nincs más hátra, minthogy engedjünk végzetünket beteljesedni, — mondta Jeanne lemondással — most az én hátam fáj. Pierre érezte, hogy nem szabad haboznia s kijelentette : — Holnap reggel orvoshoz megyünk ! Másnap reggel elővette a ezim- és lakásjegyzéket és fölütötte az orvosok rovatnál. Egy darabka papírra kiirta a czimet: „Dr. Bergson, boulevard Haussmann.“ Tizenegy óra tájban Pierre és Jeanne jelentkeztek Bergsonnál. Véletlenül az orvos maga nyitott nekik ajtót és a rendelőszobájába vezette őket. Pierre elmondotta, hogy felesége az este óta mindegyre erősebb fájdalmat érez a hátában. Az orvos hosszasan vizsgálta az asz- szonyt. Vegyen lélegzetet kérem ... Tartsa vissza a lélegzetét... Próbáljon köhögni... Ne köhögjön . .. Most megint vegyen lélegzetet, kérem . . . Végül kijelentette: — Biztosíthatom önt, asszonyom, hogy a legtökéletesebb egészségnek örvend. Tüdeje jól kifejlett, légzőszervei rendben vannak. Semmi, semmi baja nincsen . . . Jeanne szinte dühösen fordult az orvos felé: — Dgyan! Hiszen ezt már egészen biztosan tudtam. Sohasem is jöttem volna önhöz ... De mit akar, a férjem... Igen, a férfiak. Micsoda egy kiállhatatlan fajta! Az utczán Jeanne heveses szemrehányásokkal támadt férjére. hamar elveszted a fejedet, szegény barátom! Biztosítalak, hogy más az én helyemben csakugyan beképzelte volna magának, hogy veszve van. Nehány nap múlva ebéd után Pierre az újságot olvasgatta. Egyszerre csak fölkaczagott: — No, ez kitűnő, igazán kitűnő! Feleségével is közölni akarta jókedvének okát és megmutatta a lapot, amelyben ez a hir állt: „Egy álorvos. Amikor a hírneves Bergson orvos nehány napi utazás után visszatért a boulevard Haussmannon levő lakására, inasát a rendőrségnek adta át. A ravasz ficzkó gazdája távollétében annak nevében fogadta az uj páczienseket, megvizsgálta őket és természetesen nyomban bevasalta rajtuk a honoráriumot. Bergson csupán véletlensógből jött rá erre a turpiságra.“ Pierre várta a hatást. Azt hitte, hogy a felesége is kaczagni fog azon az ügyességen, amellyel becsapták. Jeanne azonban legnagyobb meglepetésére szárazon szólt: — Nem tudom, micsoda mülatnivalót találsz ezen! Ügy kaczagsz mindjárt, mint egy hülye! Ez egy csöppet sem kaczagni való! Öt perczczel később az asszony elsápadt. Hirtelen a vállához kapott és fölsikoltott: — Jaj, a hátam! Jaj, de íáj a hátam! — Igazján szükségünk volt arra, hogy ehhez a hülyéhez jöjjünk! Húsz frankot igy kidobni az ablakon . . . Mikor mondtam, — hogy semmi bajom, abszolút semmi ... Te is Nagykároly, Könyök-utcza II. Készítek: (a gyökér eltávolítása nélkül is) természethü fogpótlásokat aranyban és (vulkánit) kautschukban ; szájpadlás nélküli íogpótlások úgy mint: arany- ......... hidak, koronák, csapfogak a legművésziesebb kivitelben................... fo gtechnikus. A vili sajtóról. miüSszöbén.
