Nagykároly, 1910 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1910-12-14 / 50. szám

J! beerőszakoló hitel miatt a váltó lejáraton töri a fejét és azokat a kisembereket sajnáljuk, akik a tőkéiket a dáfke és rekontrabankok szédítő papírjaiba helyezik el. Városi ügyek. Közgyűlés. A képviselőtestület folyó hó 18-án d- e. 10 órakor a városháza nagytermé­ben rendkívüli közgyűlést tart. A közgyűlésen a vasárnapi rendes közgyűlés tárgysorozatából elmaradt ügyek fognak tárgyaltatni. Nagykároly város folyó évi államsegélye. A városok részére a folyó évre is engedélyezett két millió koronából Nagykároly város az idén is 15000 koronát kapott. Az államsegély a tisztviselők részére a múlt évi arányban lesz szétosztva. Megölte a gyermekét. Boldog házaséletet folytattak éveken ke­resztül Zulczer Simon erdődi lakos s felesége. Boldogságukat csak fokozta Simon fiuk meg­születése, aki már 2 éves kori ért el. Az utóbbi időben azonban hirtelen változás állott be a házastársak életében. A férj minden külső ok nélkül féltékenykedni kezdett és teljesen elhanyagolta a családját, majd búskomorságba esett, azután teljesen rnegzavarodott elméjében; — nem érdekelte semmi, csak komoran, egy­kedvűen nézett maga elé. Szombat éjjel aztán kitört rajta a téboly: dühöngeni kezdett. Huszonnyolcz éves feleségét felverte az álmából és azon mód, minden ruha nélkül kiverte a házból a sötét, hideg éjszakába. Az asszony kétségbeesve, zokogva kérte a szomszédok segítségét, akik oltalmukba vették a fiatal menyecskét és elindultak megfékezni a dühöngő férjet. A szomszédok betörtek a lakásba, de ott rémes látvány tárult a szemük elé. Zulczer Simon épp abban a pillanatban szúrta kis fi­ának mellébe a nagy konyhakést. Aztán ordí­tani, őrjöngeni kezdett és a kezében lévő konyha­késsel hadonászni kezdett és mindenkit meg­öléssel fenyegetett. Nagynehezen lefogták a dühöngő embert és megkötözték. A szerencsétlen anya be akarta vinni a gyermekét a debreczeni közkórházba, hogy súlyos sebéből ott kigyógyitsák. Felült vele a vonatra, azonban még mielőtt Debreczenbe ért volna vele, a kis Simon anyja ölében kiszen­vedett. Zulczer Simonról megállapították, hogy közveszélyes őrült és ápolás végett beszállítot­ták a debreczeni közkórházba. Csanáloson nem harangoznak. Jegyző és plébános harcza. Csanáloson nem harangoznak, mégis ál­landóan hangos és zajos a falu. Nem a ha­rangszótól, de a község jegyzőjének és plébá­nosának szünetnélküli háborúságától. Az idei nyár folyamán meghalt Csanálo­son egy Csáki Emma nevű ref. vallásu asz- szony, kinek férje megkérte az ottani plébánost, hogy — miután ott ref. templom nincsen — dij ellenében harangoztasson. A plébános ne­vezettet elutasította azzal, hogy semmi körül­mények között ref. vallásu halottnak még dij ellenében sem harangoztat. Megjegyzendő, hogy a harangot a poli­tikai község vásárolta, községi pótadóból, mely­hez a községben lakó minden felekezetű adó­fizető hozzá járult. A magunk részéről azt hisszük, hogy sze­gény Csáki Emma lelke harangszókiséret nél­NA GYKÁROL Y kül is eljutott rendeltetési helyére. A jegyző azonban másként gondolkodik és az esetet bejelentette Kosztra Ignácz csomaközi espe­resnek. Kosztra esperes most közölte Szabó Dezső jegyzővel a panasz eredményét. Az egyház- megyei hatóság helyeslőleg vette tudomásul a plébános eljárását, azzal az indokolással, hogy a. kath. egyház szerelvényeinek használata csak azokat illeti meg, akik az egyházzal közösség­ben élnek, az eretnekek ebből a közösségből önmaguk zárták ki magukat. Ä „Magyar Király“ kávéházitól. — Kár, hogy Dóczy elköltözik tőlünk. — Miért kár? — Mert az uj bankokhoz zenét szer­zett volna s igy nemcsak sok bankunk, de banknótánk is lenne. Városi színház. A szombati szinielöadás elmarad. Heves Béla színtársulatának f. hó 17-ére tervezett nagykárolyi szinielőadása, közbejött akadályok miatt, bizonytalan időre elmarad. Dinnyési Juliska távozása. Dinnyési Juliska a múlt hét folyamán megvált a szatmári szín­társulattól. Helyette Zöldi Elza, a társulat drá­mai hősnőjének nővére lett szerződtetve. Pályázat a szatmár—nagykároiyi szinikerü- letre. A szatmár—nagykárolyi kerület színigaz­gatói állására Szatmár—Németi tanácsa 1911. évi január 1-i lejárattal pályázatot hirdet. Re­gisztráljuk ezt a hirt azon megjegyzéssel, hogy mi nagykárolyiak a szatmári választásba bele nem folyhatunk. Kolm Mimusz fosva marat A kir. táblai vádtanács döntése. A Nagykároly jelentette annak idején, hogy Kohn Márkusz nagykárolyi volt kereskedő ellen hitelezői a szatmári kir. törvényszéknél bűnvádi feljelentést adtak be. A feljelentésben Kohn Márkuszt hitelezési csalással vádolják. A szatmári kir. törvényszék elrendelte ellene a vizsgálatot, amelynek folyamán annyi terhelő bizonyíték merült fel, hogy a vizsgáló­bíró elrendelte Kohn letartóztatását. Ez intéz­kedést a kir. törvényszék vádtanácsa jóvá­hagyta. Kohn a vádtanács határozata ellen a debreczeni kir. Ítélőtáblához felebbezett, ahol a napokban foglalkoztak a felebbezéssel. A vádtanács Kohn felebbezésének eluta­sításával az előzetes letartóztatást jóváhagyta s igy Kohn Márkusz továbbra is vizsgálati fogoly marad. . . HÍREK. — Áthelyezés. A m. kir. pénzügyminisz­ter Hetey Zoltán p. ü segédtitkárt a nagybecs- kereki pénzügyigazgatóságtól hasonló minőség­ben Nagykárolyba áthelyezte. — Lemondás. Klacskó István gimn. tanár, ki több éven át oly buzgó tevékenységgel vé­gezte a »Kölcsey Egyesületinél, mint az iro­dalmi szakosztály elnöke, teendőit, nagy hiva­talos elfoglaltsága miatt e tisztségről lemon­dott. Ez a lemondás a Kölcsey-Egyesületre nagy veszteséget jelent. — A színes gróf. A Kath. Népszövetség a múlt héten Sékesfehérváron országos gyű­lést tartott, amikor is gróf Károlyi Józsefet igazgatóvá választotta. A népszövetség a nép­párt politikai fióküzlete és ezért ez a legújabb tisztsége furcsa színben tünteti fel a látszólag 48-as elveket hirdető képviselőt. A szó szoros értelmében furcsa színben. Kívül: piros-fehér- zöld, belül: fekete. — Nagybánya is akar . . . Törvényszéket akar. Ma egy hetete gyűlést tartottak a nagy­bányaiak, amelyen Stoll Béla a nagykárolyi mozgalom alkalmából indítványt tett, hogy Nagybánya is tegyen lépéseket régi törvény­székének visszaállítása iránt. A városi képvi­selők egyhangúlag magukévá tették az indít­ványt, melyet emlékirat alakjában fognak ki­dolgozni és az ügy támogatására felkérik Földes Béla, Bay Lajos orsz. képviselőket, valamint a város díszpolgárait. — Kabaré-előadás. A nagykárolyi Atlétikai Klub f. hó 2b-én este, a városi színházban kabaré-előadást tart. — Nagy hóvihar. Hétfőn Nagykárolyban egész tavaszias idő volt. Ugyanezen a napon pedig nem messze tőlünk: az erdődi járásban a Biikk- alján nagy hóvihar dühöngött, mely az utakat járhatatlanná tette. Tudósítónk jelentése szerint több állat a szabadban megfagyott. — Hangverseny. Fehérgyarmaton Hawel Edit zongoraművésznő, Zöldi Vilma szimüvésző és Füredi Sándor hegedűművész közreműködé­sével decz. 17-én este 8 órakor a „Fehérgyar­mati kaszinó“ újonnan épített dísztermében nagyszabású hangverseny lesz, amely iránt úgy Fehérgyarmaton, mint környékén igen élénk az érdeklődés. — A gyöngyólet. Ambrus György honvéd megunva a katonai gyöngyéletet, a múlt héten ezredétől megszökött. A katonai hatóság meg­keresése alapján a nagykárolyi rendőrség Ambrust a Szent János-tanyán, szüleinek la­kásán elfogta. — Felolvasó estély és pásztorjáték. A Kath. Legényegyesület vasárnap, f. hó 18-án este 6 órakor a saját helyiségében felolvasó estélyt rendez. Műsora a következő: 1.) Megnyitó be­széd, mondja Haunstädter József, másodelnök. 2.) A czelli búcsú, szavalja Simkó Elemér fő- gimn. II. oszt. tanuló. 3.) A nők fölkelése a franczia forradalomban, előadás, tartja Grujber József főgimn. tanár.- 4.) A szegény asszony könyve, szavalja Fetzer Jolánka. 5.) A szer­kesztő, monolog, előadja Jávor Lajos egyleti tag. Az érdeklődő közönséget szívesen látja az Elöljáróság. Deczember 26-án, kará­csony másodnapján este 6 órakor a városi színházban pásztorjátékot rendez. — Haldoklik a társaskocsi vállalat. A nagy­károlyi társaskocsi vállalat, amely eddig két kocsit járatott, holnaptól kezdődőleg az egyik kocsijáratot végleg beszünteti. — A kövér disznó. A közeledő karácsonyra könnyű módon akart szert tenni egy jó kövér disznóra Luczás János bérkocsitulajdonos. Ka­lina Ferencznek az utczára tévedt hizóját a saját óljába terelte be. Hogy e disznót felis­merni ne lehessen: levágta a fülét és farkát és már-már az üléshez készülődött, midőn a ren­dőrség kinyomozta Luczás disznóságát és megindította ellene a bűnügyi eljárást. — Állandó mozi Nagykárolyban. Kohn Sá­muel nagykárolyi lakos kérvényt adott be a városi tanácshoz, melyben egy állandó jellegű mozgófénykép színház felállítására öt évi kizá­rólagos joggal, engedélyt kér. Az előadások hetenként szombaton, vasárnap és hétfőn, vala­mint ünnepnapokon tartatnának. A vállalkozó beadványában kötelezi magát, hogy a tiszta jövedetem 5 százalékát a városnak adja, eset­leg méltányosan megállapítandó évi átalányt fizet. A tanács a kérelem lelett még nem döntött. — A cseléd családtag. Érendréden K a n d el Samu bérlő Porczár János nevű cselédjét egy jelentéktelen ok miatt a héten véresre verte. Kandel ellen a csendőrség bűnvádi feljelentést adott be. — A dalárda köréből. A nagykárolyi da­lárda 1911. január 8-án a „Polgári Olvasókör­ben tagilletményes dalestélyt rendez. — Nagy­ban készülődik a dalárda a jövő évi budapesti országos dalversenyre. Az ebből felmerülő költségek fedezésére február 2-án tombolával egybekötött farsangi ünnepélyt fog tartani, melynek előkészületei már folyamatban van­nak. — Téli sport falun. Faluhelyen ilyenkor télviz idején szünetelni kezd a mezei munka. A legények tehát szórakoznak, ami abból áll hogy félholtra bicskázzák egymást. E héten Csanálosról, Mezőfényről, Vállajról és Gencs- ről jelentettek tudósítóink, mindenik esetben súlyos sebesüléssel végződött bicskázásokat. — Házasság. Révész Gyula áll. iskolai ig. tanító házasságot kötött Szentgyörgyi Eszti postamesternővel Hagymásláposon. — Körjegyzőválasztás. A nagypeleskei körjegyzőségre Kormos Gyula jegyző egyhan­gúlag megválasztatott. i üt rile.

Next

/
Oldalképek
Tartalom