Nagykároly, 1910 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1910-01-26 / 4. szám
NAGYKÁROLY nevelősködött. A fiatalok nagyon szerették egymást. A múlt héten egy este a vőlegénye meglátogatta Gacsályi Piroskát, aki valamit kérdezett a fiatalembertől. Ez azonban, ahelyett, hogy felelt volna, újságolvasásba merült s azt még akkor se hagyta abba, mikor menyasz- szonya figyelmeztette, hogyha öt perczen belül nem kap választ, baj lesz. A fiatalember tréfára vette a dolgot s nem hagyta félbe az olvasást, mire a leány otthagyta és átment a másik szobába, ahol elővette szekrényéből miniatűr revolverét és azzal szivenlőtte magát. A golyó a leány azonnali halálát okozta. Holttestét hazaszállították Fehérgyarmatra. — Összeégett kisleány. Mátészalkáról írja tudósítónk: Borzalmas véget ért Nyirgebe községben Farkas Lajos gazdálkodónak hat éves Borbála nevű leánygyermeke. A kis lány a kályha mellett melegedett és nem vette észre, hogy a kályha ajtajából egy szikra pattant ki a ruhájára. A ruha a szikrától lángot fogott és mielőtt még valaki segítségére siethetett volna a szerencsétlen gyermeknek, olyan súlyos égési sebeket szenvedett, hogy másfél óra alatt meghalt. — Egy nélkülözhetetlen mii. Január hó elsején hagyta el a sajtót ifj. Litteczky Endrének a „Szamos“ szerkesztőjének műve: „Szatmárvármegye czimjegyzéke és naptára“, A könyv azt hisszük, a múltakból ítélve is. hogy közkedveltségnek fog örvendeni, miután magában foglalja a vármegye összes intézményeit pontos megbízható adatok nyomán. A 212 oldalas hatalmas mű ára 1 K. Megrendelhető a „Szamos“ napilap kiadóhivatalában Szatmáron. A kereskedők, iparosok, részére nélkülözhetetlen. ÜVEGBŐL TÁPLÁLT gyermekek, rózsás és teli arczuakká, erősekké és életvidámakká válnak, ha SCOTT-féle csukamájolaj EMULSIÓ-t adnak nekik. A Scott-féle Emulsió-ban levő tiszta és könnyen emészthető táplálék, gyorsan jóváteszi a táplálkozásnak akármely fogyatkozását. A SCOTT-féle EMULSIÓ-t nagyon szeretik krémszerü izéért. Kitűnő bármilyen okból eredő erőhanyatlás és gyengeség ellen. A SCOTT-féle EMULSIÓ a legkiválóbb. Egy eredeti üveg ára 2 K 50 fillér. Kapható minden gyógytárban. Az Emulsió vásárlásánál a SCOT T-féle módszer védjegyét — a halászt — kérjük figyelembe venni. Kereskedelem, ipar, közgazdaság. — A Kereskedelmi és Iparbank közgyűlése. A Nagykárolyi Kereskedelmi és Iparbank Részvénytársaság folyó hó 23-án, vasárnap tartotta meg 18-ik évi rendes közgyűlését. A közgyűlés az 1909-ik üzletévről szóló jelentést tudomásul vette ; elfogadta az igazgatóság által előterjesztett nyereményfelosztási tervezetet. Az igazgatóság és felügyelő-bizottság részére az 1909. évi számadásokra vonatkozólag a felmentvényt megadta. Cukor Márton, Kaufmann Adolf, R o o z Samu és R ó t h Károly igazgatósági tagokat — kiknek megbízatása a múlt év végén lejárt — 6 évi időtartamra újból megválasztották. Az intézet részvényeinek szelvényei már f. hó 25étől kezdve beváltatnak. Budapesten a szelvényeket a „Pesti Magyar Kereskedelmi Bank“-nál és a „Magyar Pénzintézetek Központi Hitelbankjánál lehet díjmentesen beváltani. — Uj postahivatal. Szatmárvárinegye Tisza- kóród községében Tiszakóród elnevezéssel, 1910. évi február hó 1-én postai ügynökség lép életbe, mely bárhova szóló levélpostai küldeményeket, továbbá csak a belföldre, Ausztriában, a megszállott tartományokba és Németországba szóló, 1000 korona értéket meg nem haladó pénz és csomagküldemények felvételével, továbbításával, leadásával és utalvány, nemkülönben postatakarékpénztári ügyletek közvetítésével van megbízva. A postaügynökség kéz- besitési köre Csécse községre, Kaufmann I., Kaufmann II, Kende, Kertész, Sáutha-tanyákra és Tiszakóród községre terjed ki. — Háziipari tanfolyamok. A nagykárolyi gazdasági ismétlőiskolában a napokban egy szalmafonó-tanfolyam indult meg, amelyre még 4—5 jelentkezőt felvesznek. Ugyanott két hét múlva kosárfonó-tanfolyam veszi kezdetét. A tanfolyamon való részvételre jelentkezni már most is lehet. Az iskola vezetősége oly felnőtt egyéneknek, kik nappal rendes dolgaikkal el vannak foglalva, úgy a szalma-, mint a kosárfonásból az esti órákban is szívesen nyújt oktatást. Fömunkatárs: STERNBERG OTTÓ. HIRDETÉSEK. i s i s a Máriaczelli Szűz Mária végjegygyel ellátva, melyeket Máriaczelli gyo- morcseppeknek nevez a nép, harmincz esztendő óta úgy beváltak,hogy nélkülözhetetlenek minden háztartásban. E cseppeknek utólérhetet- lenül jó hatása van mindennemű gyomorrontás gyomorégés, székrekedés, fej- és gyomorgörcsök, hányás, álmatlanság, vérszegénység és sápkór ellen. Kapható minden gyógyszertárban. Egy nagy üveg 1 K 40 f, kis üveg 80 fill. Postai szétküldésre megrendelhető BRÁDYK. gyógyszer- tárában a „Magyar Királyhoz“ Becs, I., Fleischmarkt 1., Depot 241. Ügyeljünk a védjegyre, a mely a Máriaczelli Szűz Máriát ábrázolja, a vörös szinü csomagolásra, és az aláírásra, a mely az oldalt levő kép másolata. 2 —20 Eladó ház. Nagykárolyban az Árpád-utczán a város legtisztább levegőjű részében levő ' MAI, megfelelő beosztású polgári lakással, nagy udvarral és egy köblös kerttel, mely a Somoserdőre nyílik: eladó- Részletes felvilágosítás nyerhető lapunk kiadóhiva- alában. " 19— ? Szőlőoltvány, szőlővesszőről és borról nagy képes árjegyzékemet ITINGYE N'Vf és bérmentve küldöm meg, a ki czimét tudatja. Ezen könyet még az is kérje, a ki rendelni nem akar, mert ebből megtanulhatja a szőlőtelepítést s emellett sok szőlőkép van benne. Szőlőoltványokból és más egyéb európai és amerikai sima és gyökeres veszszőkből, a világhírű Delawaréból állandóan több millió készlet eladó, olcsó ár mellett. Több ezer elismerö-levél, közte több herczegi és grófi uradalomtól. Czim: SZŰCS SÁNDOR fia, szölőtelepe, Bihardiószeg. Í6p«l[SíUhs. I I ! I Szállítok finom faj almát 500 drb piros ............... 500 „ eper alma . . . • 15 500 „ rózsa alma . . . . 16 „ 500 „ bőralma . . . . • 19 , 500 „ ranetalma . . . . 20 500 „ aranyranet . . . • 22 „ 50 kiló finom alma . . ■ 19 50 „ borranet . . . . . 21 50 „ ranet ............... • 22 100 drb körte............... 7 K 100 „ császárkörte . . 8 K 50 fillér 100 „ vajarnekörtó . . 10 K csomagolás ingyen utánvét. FRIEDMAN MIHÁLY Győr. 4-5 I I ! ! I Harisnyaköfőde. Van szerencsém közhírré tenni, miszerint Nagykárolyban, Honvéd-utcza 30 b. szám alatt hráuÉlÉt nyitottam, ahol férfi- női és gyermek harisnyákat a legkiválóbb minőségű pamuttal, flórral és fii de cos-sal fejelek, valamint egész harisnyák kötését is a legjutányosabb árért vállalok el. A tisztelt közönség nagybecsű pártfogását kérve, teljes tisztelettel KofFler Margit. CLAYTON & SHUTTLEWORTH L,‘ Budapest:, Véo7j--körwt 63, által a legjutányosabb árak mellett ajánltatnak : Locomobilok és cséplőgépek, benzinmotoros cséplőkész. letek, magánjáró gőzgépek, szalmakazalozók, lóherecséplők, tisztitó-rosták, konkolyozók, kaszálógépek, !k marokrakó- és kévekötő-aratógépek, szénagyüjtők, ^széna- és szalmasajtók, boronák, sorvetögépek, A iik Planet jr. kapálók, kukoricza-morzsolók, szecska-^ vágók, répavágók, darálók, őrlőmalmok, egye- jSá T*gk temes aczélekék, 2- és 3-vasu ekék és WL minden egyéb mezőgazdasági gépek. yom. Matiyák é3 Tóth, Nagykároly. Nagy ismeretséggel biró urak és nők ämagas j utalék és fixfizetésre tehetnek szert, lia ezen ismertségüket feltudják használni. Mellékesnek igen alkalmas. Szives ajánlatok Szabadka, 43. számú postaitokra czimzendők. 1—2