Nagykároly, 1910 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1910-09-21 / 38. szám

tisztviselői statust, melynek tagjai általános szint és jelleget adnak magának a statusnak, (hogy bizonyos malicziával az „állomány“ szót ne használjam,) mely nem dolgozik, pártoskodó, pénzhiányban szenved, a sógorság, a komaság és az atyafiság légkörétől és érdek szférájától szabadulni nem tud, tudatlan, rátartó, hiú és szószerint idézve Majláth József grófot „országos csapása“ szegény hazánknak. '

Ám meglehet, hogy ezek a színek rikítók és habár nem hangulat keltésre alkalmasak, mégis elszomorítók, mert bizony, bizony, igazak legnagyobb részükben. Hozzátesszük még azt is, hogy korántsem kiveszendők, mint a kanadai bölény, sőt szaporodók, mint a tengeri nyúl.

Hogy miért van ez igy: nagy, nagy kérdés. Kisbicskával nem lehet neki menni. Ismerni kell a nemzeti karaktert, az alkotmányjogi és politikai fejlődést hazánkban és nem szabad figyelmen kívül hagyni általános szocziologiai tapasztalatokat. Keresztül vágva a kérdésen csak egy rövid mondat lehet a felelet s ez az, hogy nálunk, Magyarországon mindenki ur akar lenni. Az ur fogalma pedig egyet jelent a do- logtalansággal. Munka, testi, lelki munka egyaránt értéket nem képvisel és Tarjagos Illésként mi is abba a hibába esünk, hogy a munkát vagy nem tudjuk, vagy nem akarjuk értékelni.

A többi azután ebből a megállapításból folyik. Hirdessük bár szájjal, teli torokkal a nehéz megélhetést, legyen bár minden harmadik szavunk a „létért való küzdelem“ ezt és hasonló elveket, olykor mint oktató, jóakaratu tanácsokat a mások számára alkalmazzuk csak, mi urak akarunk maradni. És kézzel- lábbal, kilincseléssel éppen úgy mint „szelíd nyomással“ csak azon törekszünk, hogy valami iczike-piezike hivatalocskát szerezzünk a magunk számára. így, igy keletkeznek a vizibiz- tosságok és a sóhivatali körlovasok: igy és ezért alakulnak részvénytársaságok, vállalatok vagy gründolások, hogy a vezető szerepben a proletár magyar sine cura, minden munka nélkül, vagy minél csekélyebb munka ellenében úri fizetést, jadalmazást kapjon.

De azért tósztozunk, agitálunk, iparpártolás, kereskedelmi fejlesztés, gyáralapitás mellett s magunkat elaltatva el akarjuk hitetni, hogy keztyütlen kézzel megtudjuk szorítani a kereskedő puffadt kezét, a munkás kérges tenyerét, mert beeresztjük, értékeljük a munkát. Magunknak pedig keresztkérdésnek tekintjük, velünk született úri mivoltunkból eredőnek tartjuk, hogy mi : nemzet fenntartó elem, mi: a tisztviselők és ezáltal máris úri osztály, együtt vagyunk a néppel, szájjal, de nem érzésben és gondolatban.

De hiába, ez épen ez a nemzeti karakter, ez jellemzi a magyar proletáriátust.

Vármegyei közigazgatás.

— Az 1911-iki költségvetés. A vármegyei közigazgatási, árva-és gyámhatósági kiadásokról, valamint az ezen kiadások fedezésére szükséges bevételekről szerkesztett 1911. évi költségelőirányzat az 1886. évi XXII. t. ez. 17 §-a értelmében az alispáni hivatal irattárában közszemlére lett kitéve. A költségvetés elleni észrevételeket az adózó közönség részéről f. évi október 7-ig az állandó választmányhoz lehet beadni.

A HMM vasul

Panama egy vasútépítési terv körül.

Ä „nemzethy uralom“ bünkrónikájából.

Szatmár város legutóbb tartott közgyűlése azt határozta, hogy felir a kereskedelemügyi miniszterhez: ne adja meg a Halmi—bikszádi vasút építőjének, hogy a vonalat Kisgérczénél tovább, szóval, hogy egészen Bikszádig kiépítse.

Ne engedje pedig röviden csak azért, mert ha ez a vasút kiépíttetnék, az kárára, sőt tönkre- jutására szolgálna a közkedveltségnek örvendő Szatmár—bikszádi keskenyvágányu h. é. vasútnak.

NAGY KÁR OLY

Ez a kulturellenes határozat széles körben nagy meglepetést okozott, mert Szatmár- megye egy elhanyagolt nagyrészének boldogulását, előhaladását akadályozza meg, az élet- képtelen Szatmár—bikszádi keskenyvágányu állítólagos érdekei miatt. Szatmár város határozatának oka,hogy nagyértékü törzsrészvényei vannak a Szatmár—bikszádi keskenyvágányában, — amelyeknek értékét védi a város akkor, mikor a Halmi—bikszádiba még az anyja méhében igyekszik belé fojtani a lelket.

De még ez a látszólagos indok is megdől, mert a város törzsrészvényei eddig egy fityinget se jövedelmeztek s igy nincsenek abban a veszedelemben, hogy a Halmi—bikszádi vonal kiépítése eseten még ennél is kevesebbet jövedelmezzenek. Különben is a viszonyok ismerői megvannak győződve, hogy a vasútnak Bikszádig való kiépítése esetén Szatmár városnak kiszámíthatatlan előnyei volnának.

Hogy ennek daczára a város még is ellene foglalt állást, annak egész más okai vannak. Ezen okokból panamabüz árad ki és újabb adattal szolgálnak a szatmármegyei „nemzethy uralom“ bünkrónikájához. A Szat- máron megjelenő „Szamos“ nyomán a következőkben ismertetjük őket:

Még dr. Falussy Árpád főispánsága idején történt, hogy a vármegye közigazgatási bizottsága az elnöklő főispán indítványára ugyanolyan értelmű határozatot hozott a Halmi—bikszádi vasút ellen, mint most Szatmár város törvényhatósága.

A közigazgatási bejárás alkalmával Lichtschein Lajos főmérnök, a közig, bizottság tiltakozását be is vétette a jegyzőkönyvbe, mig a vármegyét képviselő Péchy Péter avasi főszolgabíró határozottan a vasút engedélyezése mellett foglalt állást

Beadványt intézett a kereskedelemügyi miniszterhez — természetesen a vasút engedélyezése ellen — a Szatmár—bikszádi vasút is.

A kereskedelmi minisztérium az összes iratokat áttette a Máv.-hoz tanulmányozás végett, ahonnan az a-jelentés érkezett, hogy a két vasút nem parallel, egymást nem érinti s igy a Freundék beadványa, valamint az ő érdekükben beadott összes kérvényei; elutasi- tandók. *Ugyanilyen véleményt adott a Máv. tarifa osztálya is, amelyhez szintén áttétettek az akták

Ennek daczára az a felette meglepő dolog történt, hogy a minisztérium csak Ugo- csára engedélyezte a vonalat.

A miniszteri határozat meghozatala előtt történt az a meglepő és az egész ügyre igen jellemző dolog, hogy Freundék, a Szatmár — bikszádi vasút engedményesei, kérvényt adtak be a minisztériumhoz, amelyben a koncessiót a Halmi—bikszádi vasútra a saját részükre kérik.

Ezzel azonban elutasittattak.

Ehhez nem kell kommentár.

A Freundék által inscenált ellentétek és az általuk beadott kérelem világosan megmondják, hogy mely esetben nem lenne káros, ha a Halmi—bikszádi vasút kiépíttetnék.

Ugyanezt világítja meg az a különös dolog is, hogy Freundéknak két embere járta be a Halmi—bikszádi vasút által érintendő szatmármegyei és ugocsai községeket azzal a kérelemmel, hogy a községek tartsák fenn a vasúthoz való hozzájárulást a Freundék részére, mert Bányász Menyhért el lesz utasítva a koncesszió iránti kérelmével és Freundék fogják azt megkapni.

Freundék tehát vagy beszéljünk csak képletesen, a Szatmár—bikszádi vasút azért kapálódzik kézzel-lábbal a Halmi-bikszádi vasút ellen, mert a saját keskenyvágányu vonatát akarrja kiépíteni Bikszádtól Komorzánig, még pedig jó előre úgy tervezve, hogy egy kis kanyarulattal belevágjon a Halmi—bikszádi tervezett vonalába, hogy ez által módjuk legyen azt mondani; hogy abban a vonalban van már vasút.

Nem a meglevő Szatmár-bikszádi vasutat féltik tehát, hanem azt a jövőre vonatkozó tervüket, hogy ezt a keskenyvágányu anakronizmust tovább vezethessék.

Hogy micsoda jövő vár erre a kiépítendő vonalra, annak illusztrálására nem kell egyebet felhozni, mint azt, hogy Bikszád, Terep, Bu- jánháza, Komorzán Tartolcz, Kányaháza, Le- kencze, Kőszegremete és Turvékonya szatmármegyei községek, amelyeknél létkérdés, hogy

milyen vasutat kapnak : keskenyvágányu hasz- navehetetlent-e vagy modern rendesnyomtávut,

— ezek a községek tiltakozó feliratot intéztek a minisztériumhoz, amely feliratban kijelentik, hogy a Szatmár —bikszádi vasút meghosszabbítása ellen tiltakoznak, annak czéljaira területet át nem engednek és képesek még a karhatalomnak is ellentállani, ha erre kerülne a sor.

Ennek a vasútnak, a jövő méhében pangó vasútnak az érdekeit nézik tehát FYeundék és támogató érdek társaik a Szatmár—bikszádi ellen, mikor mindent elkövetnek a széles nyomtávú Halmi-bikszádi megakadályozására.

Itt megjegyezzük még, hogy a fenti ki- lenez község is azok közé tartozik, amelyek áruikkal, forgalmukkal Máramarossziget felé vergálnak, amelyek nem veszik, nem is vehetik igénybe a Szatmár—bikszádi vasutat és hogy ezeket a községeket a Halmi-bikszádi rendes nyomtávú vasút terelheti Szatmár és Nagykároly piacza felé.

Fentebb említettük, hogy a dr. Falussy Árpád elnöklete alatt ülésezett közig, bizottság a Halmi-bikszádi vasút ellen irt fel a miniszterhez még Falussy főispánsága idején.

Mikor Falussy u án Csaba Adorján elfoglalta a főispám széket, tanulmányozás tárgyává tette a dolgot és ezen alapos tanulmányozás eredménye volt az, hogy a most már az ő elnöklete alatt álló közigazgatási bizottság kimondotta, hogy:

Falussy idejében nem volt tájékozódva a dologról, az akkori főispán, aki különben elnöke a Szatmár—bikszádival fuzionált Szat- már—erdődi vasútnak, nem tárta fel kellőleg előttük az ügyet és most, miután Csaba Adorján lelkiösmeretesen és nyíltan ösinertette azt velük, ellentétben a Falussy idején hozott határozattal: igenis pártolólag imák fel a Halmi- bikszádi vasút érdekében a miniszterhez.

Szatmár város határozatából kifolyólag

— értesülésünk szerint — nagyszabású botrány van készülőben.

II niheHh matinéi.

*

A nagykárolyi Zeneműkedvelők Egyesülete minden évben jobbun-jobban bontja ki szárnyait. El kell ismernünk, hogy közönségünkkel ő kezdi megértetni a másutt már köztudattá vált elvet, hogy a czigány zene kedves fülbemászó különlegesség, de nem művészet. A czigány mindig önmagát hegedüli; az ő csapongó, epedő szerelmét, vagy szilaj, korlátot nem ismerő örömét. Azonban soha sem a zeneszerzőt.. Nem tudja megérteni azokat a gondolatokat, eszméket és érzelmeket, miket a szerző művében akart kifejezni O a zeneműre rányomja egyéniségét, átalakítja úgy, hogy megfeleljen a hangulatának, érzelmeinek, azután a többivel nem törődik.

A Zeneműkedvelők-Egyesületének elvi- tázhatatlan érdeme, hogy a czigány kultuszt a nagykárolyi zeneértő közönség körében a maga értékére szállította le. Ha az előadott darabokat nem is tudta eddig úgy interpretálni, hogy világosan kifejezze az azokban lefektetett nagy zenei gondolatokat, de legalább megmutatta, hogyan kellene azokat előadni. A keretet megalkotta, csupán a beépítése volt hiányos. De mit várjunk egyebet olyan zenészektől, kiknek nem kenyerük a művészet, csupán hetenként 1—2 órát szakítanak maguknak arra, hogy áldozzanak a művészet oltárán. Már maga az az egy körülmény, ifogv bele nevelte közönségünkbe az érdeklődést a zeneművészet iránt, megközelítőleg bemutatta, milyen módon kellene egy zenekari darabot megérteni : egymagában elég arra, hogy betöltse hivatását.

Ezzel azonban nem elégedett meg az egyesület. Belátta, hogy ezt a megértést fenntartani, ápolni kell, minél szélesebb körbe bevinni és ha lehet, tovább fejleszteni. Ezért elhatározta, hogy minden hónap első vasárnapján, olcsó helyárakkal a polgári leányiskola dísztermében zenei matinékat rendez és közreműködésre felkéri azokat a dilletánsokat, kik hajlandók őt fáradságos munkájában közreműködésükkel kisegíteni, akár szavalattal, akár zenével. Ezáltal lehetővé teszi azt, hogy a zene universalis élvezete ne egyes 1 társadalmi osztály kiváltsága legyen, hanem a