Nagykároly, 1910 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1910-08-24 / 34. szám

NA GY KAROL Y Csak okulásképen hozom még fel azt, hogy vannak ilyen takarékpénztárak Berlinben is, Prágában is, Gráczban is, Bécsben is, h'd mindenütt rendkívüli virágzásnak örvendenek. Pedig tudjuk, hogy ezek a városok tele van­nak egyéb pénzintézetekkel is. így Berlin vá­rosa 1901-ben ezen intézmény révén 1,986000 K-át fordított üdvös czólokra, Prága l90l-ben 'ÖSOOOO koronát. Grácz 1901-ben 276000 koro­nát, Bécsben szintén százezrekre mennek azok az Összegek, amelyek ebből az intézményekből közhasznú ezélokra fordittattak. Nálunk ez az intézmény nem talált elég elismerésre, az intelligenczia részéről és az in­téző körök részéről semmiféle támogatásban nem részesült, úgy, hogy ez kénytelen valami­kép alulról életet kapni magának Csakugyan azt látjuk, hogy az u. n. parasztközségek men­nek e téren jó példával előre. Körülbelül 12 községi takarékpénztár van Magyarországon és a legutóbbi években ugyancsak 12 község kérvénye ment a minisztériumhoz abból a czél - ból, hogy községi takarékpénztár felállítását engedélyezze. A minisztérium ezeknek a kér­vényeknek egy részét visszautasította, a mánk része évek óta ott hever a minisztérium irat­tárában. Majd igy folytatta: Arra kérem tehát a t. pénzügyminiszter urat, hogy miután az előző kormányok — nem a koalicziós, hanem az azelőtti kormányok — megtették, hogy törvényhozáson kívül támogatták a községi takarékpénztárak létesítését és meghajoltak azon szükségszerű követelmény előtt, hogy az egyes községeket ne üssük el előmenetelüktől, ne álljunk hala­dása útjába, de ahol jóravaló életképességet látunk náluk, azt minden eszközzel támogas­suk. Ha felemelkedett erre a szempontra a koaliczióson kívül, a többi kormány, akkor emelkedjék fel a mostani kormány is és intézze el érdemben azon kérvényeket, melyek most a minisztérium asztalán feküsznek. Nagyon kérem önöket, hogy amennyiben az anyagi és intellektuális erőben rejlő garancziát ezen köz­ségeknél megtalálja, engedélyezze ezeket a takarékpénztárakat. Ezek a községi takarék- pénztárak nem azt czélozzák, hogy a többi takarékpénztárakat letörjék, hanem kizárólag azt, hogy a község kulturális előhaladásához jövedelmi forrást nyújtsanak. Szatmármegye felirata. A m. kir. belügy­miniszter leíratott intézett Szatmármegye közön­ségéhez, amelyben közli, hogy az Ő felsége születésnapja alkalmából a törvényhatóságok által megtartott ünnepi közgyűlések anyagát összegyűjteni és kiadni kívánja. Ez okból a Szatmármegyére vonatkozó adatok felterjeszté­sét kéri. A kérelemnek azonban még nem lehet eleget tenni, mert Szatmármegye hódoló felirata még nem készült el. gaikat és Brochantba költöztek, hol egy ideig­lenes szűk, nedves kis lakást vettek föl, ad­digra csak, mig a házuk fölszabadul. Hisz leg­följebb pár hónapról van szó. Hat éve van ennek. Briquet kiasszony közel van a nyolczvanas- hoz. Guemodék életjáradékban és lakbérben 14.300 frankot költöttek rá immár. Még pár év és a ház ára az értékét jóval fölülmúlja. Erre a gondolatra kétségbeesés fogta el Guernodékat. Hogy a horribilis összegeket be­hozzák, isszonyu visszavonultan, takarékosan éltek. De most uj reménység kezdett éledni ben­nük, tüdőhurutja hallatára, amely háziorvosát aggodalommal tölti el. Guernod megkoczkáz- tatta e jámbor kívánságot: „Bár csak kétoldali tüdőgyulladása támadna!“ De kegyes óhajuk nem teljesült, Briquet kisasszony kilábolt ba­jából és haladt u gyógyulás utján. És újra múltak az esztendők és tűntek el az 1250 frankok. Guemodék fukarsága az őrü­lettel lett határos — csak egyszer ettek naponta. Egy szigorú télen ismét úgy hirlett, hogy komolyan beteg Briquet kisasszony. Guernodné hiányos öltözékben ott kószált egész éjjel az ablaka alatt, ébren ügyelve minden neszre, minden mozdulatra. De Briquet kisasszony fölépült, ellenben Guernod asszony alapos tüdő- gyulladást szerzett magának, amibe bele is halt. — Egy választás utójátéka A legutóbbi nagybányai képviselőválasztáskor Dr. Iföldes Béla Justh-párti jelölt korteskedés miatt fel­jelentést adott be Domokos Ferencz nagybányai főszolgabíró ellen. A közigazgatási bizottság az ügy megvizsgálására Dr Schönpflug Richárd megyei tiszti főügyészt küldte ki. Dr. Schönpflug jelentése szerint a feljelentés alaptalan s ebből kifolyólag Domokos ellen a további eljárást a napokban beszüntették. Az általános egyenlő, titkos és községen­ként választói jog kivivására országos liga alakult, amely Báró Bánffy Dezső elnöklete alatt Budapesten fejti ki tevékenységét. Ez a liga az ország nagyobb városaiban fiókokat alakit. Egy pár héttel ezelőtt jelen­tettük, hogy Nagykárolyban is mozgalom in­dult meg a helyi liga megalakítására. De a mozgalom csak mozgalom maradt és mint minden másban: Szatmár-Németi ebben is meg­előzött bennünket Szatmáron a múlt hét végén alakították meg a választójog országos ligájának szatmári fiókját, amely pártállásra való tekintet nélkül egyesíti mindazokat, akik egy hamisítatlan választójogi reformon át az ország demokrati­kus újjászervezésére törekesznek. Az alakuló értekezlet elhatározta, hogy f. évi szeptember hó 18-án Szatmáron nagy­gyűlést rendez az általános titkos választói jog érdekében. E gyűlésen a központ részéről báró Bánffy Dezső az országos liga elnöke és dr. Vázsonyi Vilmos országgyűlési képviselők fognak részt venni. A megalakult fiók, épp úgy mint az or­szágos liga, tagjává fogad mindenkit, pártpoli­tikai állásfoglalásra való tekintet nélkül, aki a választói reform gyökeres és mielőbbi megva­lósulását óhajtja. Az „Északkeleti Ujság“-tól e héten egy na­gyon szigorú parancsot kaptunk. Azt, hogy : hátrább az agarakkal. Készséggel engedelmes­kedünk. Hátrább szorítjuk az agarakat és ezzel módot adunk a nyulaknak, hogy menekülhes­senek a rájok nézve veszedelmes területről. Legyen az akaratuk szerint. Mentsék meg ol­csó bundájukat. Annál is inkább, mert nem ambicziónk nyulakra vadászni. A temetés után két nappal Guernod je­lentkezett a vén kisasszonynál Elmondta neki, hogy immár 20.000 franknál is többet fizetett neki — és hogy enyhény szólva, tapintatlan­ságnak tartja azt, hogy értékén fölül ennyit elfogad egy házért, amelyet nem szándékozik elhagyni. Hozzátette, hogy egy mód létezik csu­pán, mely szerint minden rendbe jöhetne Az a szerencsétlenség érte, hogy özvegygyé lett, hát az az ajánlata volna, hogy jöjjön hozzá feleségül Briquet kisasszony. — Kihez menjek feleségül? — kérdezte, mint aki azt hiszi, hogy nem jól hall. — Kihez ?.. . Hát hozzám ... — De uram ... nyolczvanhat éves vagyok 1 — Nos és mi van abban ? — De uram, ön megőrült! — kiáltotta Briquet kisasszony és majd megpukkadt nevető jókedvében. Guernod káromkodni, fenyegetőzni kezdett; szerencsére ott volt az öreg Mathieu apó, aki megragadta az exbádogost és kidobta. Az özvegy visszatért magányos lakásába, ott őrülési roham fogta el és porrá zúzta a be­rendezést, aztán fölakarta gyújtani, de a lakás oly nedves volt, hogy tüzet sem fogott. Elmegyógyintézetbe szállították a szegény Guernod-t. Briquet kiasszony még mindég él — és a bádogos örökösei — távoli rokonok fizetik fogcsikorgatva máig is az életjáradékot. Louis de Grammont. és az „Ecsedi láptársulat“. Az Erösdy Sándor marostordamegvei fő­ispán ellen piditott botrányos koalicziós hajsza immár teljes világításban áll az ország közvé­leménye előtt. A Gróf Károlyi Gyula elnöklete alatt működött becsületbiróság diszkvalifikáló hatá­rozata nem bizonyult alkalmasnak egy oly ember erkölcsi kivégzésére, akinek alaptalan üldöztetése kétségtelen. A közvélemény felzúdulása megrendíti azt a Magyarországon elterjedt középkori kép­telenséget, hogy közügyekben is legfőbb fórum a kaszinói felfogás és legfőbb törvénykönyv a lovagiaskodás bohókás kódexe. Az Erősdy ellen indított hajszát termé­szetesen mi is a legnagyobb mértékben elítél­jük. De nem bölcselkedünk felette és nem bíráljuk. Csak csodálkozunk. Csodálkozunk azon, hogy Gróf Károlyi Gyula a szigorú erkölcsbiró főur, nem minden egyes esetben olyan szigorú őre a becsületnek. Hogy ezt bebizonyítsuk : nem is kell messzire mennünk. Itt van a közelben az „Ecsedi-láp lecsapoló társulat“ ügye. Gróf Károlyi Gyula elnöke ennek a tár­sulatnak. És ebben a minőségben minden aggodalom nélkül érintkezik és működik együtt Péchy László igazgató-főmérnökkel és hiva­talnok társaival. Mi nem mondjuk, hogy ezek az urak nem méltók erre. De mondta ezt a Nagykárolyban megjelenő „Közérdek“ czimü lap, amely a hivatali visszaélések egész légió­jával vádolta meg ezeket az urakat. És a Gróf Károlyi Gyula elnöklete alatt álló társulat még csak vizsgálatot se indított a vádakra nézve, se a megvádolt tisztviselők nem tettek megtorló lépéseket a „Közérdek“ ellen. Pedig a „Közérdek“ vádjai súlyosabbak voltak, mint az Erősdy terhére rótt állitólagos orvvadászat. Annál is inkább, mert ezek a vádak Gróf Károlyi Gyulát, mint a társulat elnökét, a saját személyében is érintik. Az Ehiüwriii Szaluim#!«]. Dr. Roóz Elemér Frankfurtban. Az Ehrlich-preparátum dolgában egymást érik az érdekesnél érdekesebb események, ame­lyek a nagyrészt kiváló orvosok kísérletező laboratóriumában folynak le. A tudomány zarándokai a vérbajosok Mek­kájából, Frankfurtból napról-napra jelentéseket küldenek, amelyek Ehrlich csodaszerének ha­tását immár teljesen kétségtelenné teszik. Egyes előkelő orvostanárok már erősen támadják is Ehrlichet és preparátumát, ami félreismerhetet­len jele Ehrlich nagyságának és szere értékes voltának. Magyarország megyéi közül Szatmárvár- megye az első, amely az Ehrlich preparátumá­nak a közegészségügyre való nagy hatását fel­fogva, lehetővé akarja tenni, hogy e gyógy­mód áldásaiban Szatmármegyébm is mielőbb ré­szesülhessenek azok, akik arra rá vannak utalva. Ez okból Szatmárvármegye törvényható­sága Dr. Roóz Elemér nagykárolyi városi orvosnak Ehrlich frankfurti orvostanár pre­parátumának a külföldön leendő tanulmá­nyozására hatósági megbízást adott. Ehrlichhez és a gyógymód gyakorlati alkalmazásával foglal­kozó orvosokhoz szóló ajánló leveleiben Szat­mármegye törvényhatósága azt kéri, hogy ki­küldöttjét eme nagy fontosságú, az emberiségre megváltás számba menő találmány tanulmá­nyozására a közérdek szempontjából szívesen fogadják és tanulmányába támogassák. A becsület, Gról Károlyi Gyula Az általános viszi jós ligája Mii.

Next

/
Oldalképek
Tartalom