Nagykároly, 1910 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1910-08-17 / 33. szám
Nagykároly, 1910. augusztus 17. V. évfolyam. — 33. szám. NAGYKÁROLY Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLYBAN, Szőlö-utcza 4. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Előfizetési árak: Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyed évre 2 K. megjelenik minden szerdán reggel. = ROSENFELD ZSIGMOND. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. Tlyilt-tér“ sora 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk vissza. A hirdetések közlési dija előre fizetendő. — Egyes számok nem adatnak el. ^ é\ király. A politikai tudomány, amely többek között a legjobb kormányzati formát is kutatja: nem hive a királyság intézményének. Következésképen nem is lelkesedik érte. Idejét múlta, elavult valaminek tartja, amely egyáltalán nem illik bele a mai kor demokratikus keretébe. Lejárta magát s csak a dinasztiák örökéletüségének s a népek békeszeretetének köszönhető, hogy az uralmi forma oly ritkán változik az az egyes országokban. A fejlődés iránya azonban mindenütt a demokratikus alapokon nyugvó köztársaság. Mert ez czélszerübb, emberiebb, igazságosabb és főleg olcsóbb intézmény a királyságnál. Mig az emberiség s az ezek által létesített államformák gyermekkorukat élték, játékszerre volt szükségük. Megcsinálták tehát a királyság intézményét. És az intézmény megszemélyesítőjét teleaggatták czifra sallangokkal: koronával, palásttal, jogarral. És korlátlan hatalmat adtak a kezébe. Egész élete, sőt egész családja életének tartamára. Minél gyermekesebb, minél tudatlanabb volt valamely nép, annál nagyobb fénynyel övezte, díszítette játékszerét: a királyságot. És mert a mindenkori királyok is emberek voltak, a legtöbb esetben rutul visszaéltek azzal a szeretettel, amelylyel a népek körülvették őket. Hatalmuk a nép akaratából keletkezett és a népet szolgáikká alacso- nyitották le. Elnyomói, zsarnokai lettek a nepnek. Az újabb időben a kulturális haladás magas fokán álló államok jelnetéke- nyen korlátozták a királyok jogait és ezekben az államokban a királyság csupán a tradicziók tiszteletben tartását jelenti és csak reprezentácziós czélokat szolgál. A királyság intézménye tehát van és erősen számolni kell veié. Különösen nálunk, ahol az alkotmány mellett — amely szerint a király és az ország közügyekben csak együttes akarattal intézkedhetnek — a király magatartása nemcsak befolyásolhatja, de egyenesen irányíthatja alattvalóinak sorsát. És ebből a szempontból tekintve boldognak érezhetjük magunkat, hogy azt az I. Ferencz Józsefet vallhatjuk királyunknak, akinek 80-ik születési évfordulóját Magyarország összlakossága holnap fogja melegen, szeretettel és lelkesedéssel megünnepelni. I. Ferencz József a világ legjobb lelkű uralkodója. Ha a radikális deino- kráczia elvének megsértése nélkül lehet ilyet mondani : ideális uralkodó. Az országnak igazi atyja, aki a törvény által rábízott dolgokat bölcsen, tudással, igazságosan és mindenkor népeinek javára intézi. Mint ember a súlyos sorscsapások egész légióját szenvedte el. Megadással, bátran és férfiasán. Ezek a csapások azonban nemhogy meg nem törték, de még jobban megedzették nemes lelkét nagy hivatása betöltéséhez. Dolgozik, hogy népe boldogságán lelje egyedüli örömét. I. Ferencz József nemcsak a legelső magyar ember, hanem a legelső magyar V politikus is. Fényes tanujelet adta enrfeií legutóbb is, amikor a néprontó koalicz’ a hatalom trónjáról lekergette. Lekérj kizárólag azért, mert a koalicziósol/Veze. a válság folyamán kijelentették, hogy ke szék hirdetett elveiket a sutba dobni, csakhogy a hatalom birlalásában hagyassanak meg. Ez a cselekedet a legjobban világítja meg a király igazságszeretetét, jellemét és gondolkodásmódját. A 80 éves király nagy tudásának és bölcs előrelátásának köszönhetjük, hogy a koaliczió öt éves pusztítása és oly sok viszály után végre helyre állott a rend és a béke ebben az országban. Neki köszönhetjük, aki a legelső őre az alkotmánynak, legelső fáradhatatlan munkása a nemzet boldogulásának. I. Ferencz József a világ legöregebb és legalkotmányosabb uralkodója előtt — abból az alkalomból, hogy holnap lesz születésének 80-ik évfordulója — minden magyar ember önzetlen örömmel hajtja meg tiszteletének és hódolatának lobogóját. Üdv a királynak! — A póttartalékosok behívása. Az utóbbi időkben a honvédelmi minisztérium intézkedéseit erősen dominálj ák a humanitárus szempontok. Ennek az igazolása az a körrendelet is, amelyet a honvédelmi miniszter legutóbb küldött Szatmár- vármegyetörvénvhatóságához,amelyben arra kér értesítést, hogy milyen időben volna legalkalmasabb a megyében a póttartalékosok behívása. A miniszter ezután a póttartalékosokat nem mind egyszerre szándékozik behívni, hanem turnusokban és pedig az egyes turnusokat lehetőleg olyan időben hivnák be, amikor behívásuk legkevésbé lehet ártalmára valamely vidék mezőgazdaságának. flda Kálén. Mintha szines virágcsengők csengenének, Az ég mintha volna Sirász derült ege. Habok csobogása, halk muezzim-ének, Megejti a lelkem egy keleti rege. Jajkiáltásai az emberi búnak Csendesen elhalnak. Megpezsdül a vérem. — Czédrusillat árad, csiogánok búgnak S kelet forró lehét közeledni érzem. Időt, tért legyőzve közeleg sasszárnyon, ■ Zölderdős oldalú hegyeken keresztül, Mint mikor vihar dúl künn az óczeánon, S völgyben a tengerszem hirtelen megrezdül. ... A nap most lépett a kék Araráton át, Sugáritól oszlik szivemről az árnyék; A zsoltáros király pengeti a hárfát. Mintha őseim közt, Jordán partján járnék! — Zajosan csoszogva a Való jön felém: Serbetet áruló öreg bulgár néni. S itt vagyok az Élet bus Senki szigetén, Egyedül. Várok rád ... Hol vagy, szép Noémi ? Ada Kále, 1910. augusztus 13. Rósenfeld Zsigmond. Találkozás. Irta : Gracza Miezy. Valamelyik ősszel rám jött a találkozás láza. A vándor madarak elköltözésével mindig jelentkezik ez nálam, s ilyenkor szótlanul csomagolom össze bőröndjeimet, s megyek napfényt, meleget keresni. Akkor is igy tettem. Nekivágtam a világnak, s ösztönömre bíztam mindent, az majd csak megtalálja, hogy hol lesz legjobb megtelepedni. Hosszas barangolás után végre egy kevésbé zajos, de annál szebb tengerparti falura bukkantam. Kedves, pormentes hely volt s én abban a boldog reményben, hogy itt nem fog háborgatni egy, az európai műveltség mázával bevont nagyon is ázsiai eredetű honfitársam se, kényelmesen helyezkedtem el az egyetlen, csendes de finom hotelbe. Rajtam kívül még nyolezan laktak ott modern kultur lények. Egy nagylábu, de fehér fogú üde angol leány, a tengerpartok hagyományos missje aczél idegekkel, struez gyomorral s egy másik különlegesség egy rövidruhás vézna sovány német „Überweib“ aki mindent tud, de semmit se alaposan, s kékharisnyáskodásával kétségbeejti embertársait. Volt még ott egy örökösen fecse- gős fiatal olasz asszonyka alattomosan hallgatag urával, aztán egy öreg házaspár tüdővészes fiával, s egy fehérruhás szomorú arczu asszony. Ez volt legérdekesebb alakja a társaságnak. Karcsú, magas nő volt, idegesen vékony kezekkel, hosszú keskeny lábakkal! Mindig fehérbe járt, olyan volt mint egy liliom, tiszta, hajladozó. Arcza valamikor szép lehetett, de idő előtt hervadt volt már. Pedig látszott hogy azon szépitőszer még soha sem volt s valami más hervasztotta el, valami, ami a szív mélyéban lakik s rövid idő alatt ezüst szálakat lop a legsötétebb hajba is. Mindnyájan rajongtunk érte, a férfiak titkos érdeklődéssel néztek utána, ha mellettük elsuhant. A féltékeny olasz asszonyka erősen fekete életpárját, sőt a horpadt mellű szőke porosz üut is, nem egyszer kaptam mohó, vágyakozó pillantásokon. Még a table d’ hotenál, a francziának nevezett, de emészthetetlenül német konyha kitűnőségei mellett is folyton őt tárgyaltuk, őt, ki nem igen érintkezett velünk s az ebédjét is a szobába vitette. Őszinte tisztelettel viseltettünk iránta s ha közzénk jött, meg volt mindnyájunkban a rejtett igyekezett, hogy kedvébe járhassunk, hogy mosolyra derítsük sápadt arczát, még a mindig Poroszország túlkapásain s az angolok kiváltságos helyzetén s kereskedelmén veszekedő, az örök nőiséget gúnyoló angol és porosz lányok is rekpektussal hallgattak ha ő ott volt annyira érezték néma felsőbbségét, csodás varázsát ennek az asszonynak. Nem tudtunk róla mást, csak hogy elvált asszony és franczia. De olyan is volt ő, törékeny és bájos, mint a Lajosok udvarában a kecses fiinom gall marquisnők. Vörösbe játszó fekete haja simán volt felfűzve szép kicsiny fejére, a nyakig zárt előkelőén egyszerű ruhája, diszkrét modora elárulták a vérbeli nőt, az igazán tisztességes urasz- szonyt, akinek nincsen szüksége ezégére, feltűnő színekre, — kaczér suhogásra. Omlós, puha szövetű ruhájára mindig három szál hosszuszáru la France rózsa volt felfűzve, szindusak, nehéz illatuak. Különösen
