Nagykároly, 1909 (4. évfolyam, 1-34. szám)

1909-08-01 / 15. szám

NAGYKÁROLY

Meglátta őket a semmiségbe meredő tekintetével, álomszerű nézésével és — merthogy Isten

— direkt eme czikk megírására megerősité az ő agyvelejét — megirá czikkét a szatmármegyei specziál-istenes hírlapban: a Heti Szemlében olyan

— föltétlenül a mennyekből sugalt — bekezdéssel, a mint itt következik:

„A tollas zsidók falánk hada rémitő kráko- gással vonul fel az egyik vonalon, mint a karvalyok csattogtatják prédára éhes karmaikat, ebek módjára készülnek a lakmározáshoz. Pompás falat kínálkozik nekik, illetve csiklandozza étvágyukat és azt hiszik, hogy bele is fognak harapni.“

A ki pedig ezek után sem tudja kitalálni, hogy „a tollas zsidók falánk hada“ a katholikus papi birtokokat akarja „felfalni“ és a Főtisztelendő ur említett czikkében az egyházi vagyon védelmére húzta kipakfon-fringiáját: az már igazán vagy zsidó, vagy szabadkőműves, vagy radikális polgár, vagy — igazán el se tudja képzelni, hogy tudományos kérdésekről a 20-ik században még lehetséges ilyen hülye, ilyen kétszeresen hülye módon tárgyalni.

*

Lengyel Imre ev. ref. hajdúböszörményi táblabiró még a kora tavaszszal indítványt adott be Hajdumegyéhez, melyben arra kéri a törvény- hatósági bizottságot, mondja ki, hogy az egyházi javakat — miután azok eredeti hivatásukat ma már nem teljesíthetik és mert ezt hazánk egészségtelen birtokeloszlási viszonyai is szükségessé teszik — szekularizálni, állami kézbe visszavenni óhajtja és ez iránt felír az országgyűléshez, valamint hasonló határozathozatal czéljából átir a többi törvényhatóságokhoz.

Hajduvármegye törvényhatósága (ev. ref., róm. kath., alig néhány zsidó) ezt a határozatot egyhangúlag elfogadta és azt már fel is terjesztette az országgyűléshez, valamint megküldte Szatmármegyéhez és Szatmár városához is.

A Heti Szemle Fő vagy al, de inkább se- hogysem tisztelendő ura ebből az alkalomból találta szükségesnek czikket Írni a „tollas zsidók falánk hadá“-ról. mint a kik egyedüli okozói annak, hogy nálunk a szekularizáczió kérdése felmerülhetett. ők „ugratták be Debreczen városát“, ők „tolatják Hajdumegvével az osztrák szekeret“, ők „szeretnének Apponyi helyett valami kóser lovagot ültetni“ a kultuszminiszteri székbe, ők szeretnék „karmaik közé keríteni a kath. egyházi vagyont“, ők, a zsidók, a zsidók, „a tollas zsidók falánk hada.“

Voltaképen evvel a részegségben fogant hülye czikkel nem is szabadna ennyit foglalkoznunk. De szörnyen mulatságosnak tartjuk, hogy ennek a szegény országnak minden progresszív törekvését avval akarják a haladásnak hivatásszerű ellenesei letörni, megfojtani, hogy az a zsidóktól ered.

Francziaországban már 1789-ben, Olaszországban 1867-ben, Spanyolország még régebben szekularizálta a kath. egyházi vagyont.

Magyarországon már 1844-ben elhatározta az országgyűlés (egy zsidó sem volt még akkor tagja) a szekularizácziót. a bekövetkezendő események azonban egyelőre megakadályozták ebben.

A kik ma a szekularizáczió tudományos irodalmának művelői, azok közölt sem látunk zsidókat. Olt látjuk Várady Zsigmond nagyváradi ügyvédet (róm. kath.), Ágoston Péter egyetemi magántanárt (jogakadémiai tanár, a nagyváradi kir. kath. akadémián), Kossutány Ignácz kolozsvári egyetemi rendes tanárt, a ki — liorribile dictu — az egyházjogot adja elő.

Hát hol maradnak a zsidók, hol van a „tollas zsidók falánk hada?“ Erre is megfelelünk.

A zsidók egvrésze egyszerű közkatonái ennek a kérdésnek.* A bigottabb. a klerikálisabb része (mert szerintünk van klerikális zsidóság is), nem hive a papi javak állami kezelésbe való visz- szavételének, épen úgy. a mint nem volt hive a polgári házasságnak sem. (Itten szépen összetalálkozott a zsidó klerikálizmus a katholikus kle- rikálizmussal.) A felvilágosodott zsidóság pedig gazdaság-politikai szükségszerűségből hive a szekularizáczió nak, a mely csak utolsó sorban egyházi kérdés, első sorban földkérdés és mint ilyen, hovatovább a legfontosabb kérdése lesz Magyar- országnak úgy nemzetiségi, mint az agrarszoczi- álizmus, mint adópolitikai szempontból.

Mert ne feledje el. a Heti Szemle rövidlátó czikkirója, hogy nem a zsidó kiabál a földért (hiszen ha földre van szüksége, ád eleget bérbe

— a püspökség, a káptalan) hanem az alföldi magyar paraszt, és nem az oláhot, a tótot, a zsidót kell a majdan felszabaduló földdel visszatartani a kivándorlástól, hanem a katholikus, a református kisgazdát, és nem a zsidónak van szüksége a belterjes gazdálkodásra, hanem a parasztnak. és nem a zsidónak kell az igyen felemelhető földadó jövedelme, hanem a magyar államnak, a mely nem katholikus, nem református, nem zsidó, hanem elsősorban szegény, nagyon szegény.

Úgy érezzük, hogy a Heti Szemle czikkével kapcsolatban nem szabad lett volna ennyit foglalkoznunk a szekularizáczió kérdésével, a mely sokkal komolyabb, sokkal nagyobb jelentőségű,

semhogy ilyen utszéli káromkodások megoldását elodázni, vagy elősegíteni képesek lennének.

Mi azt tartjuk, hogy a katholikus egyházi birtoknak állami kezelésbe vétele sokkal nagyobb hasznot biztosítana az ország népének, mint pl. az önálló magyar jegybank, a melynek kihatása legalább is kétséges.

Mi pártprogramra szerint munkáljuk a szekularizáció kérdését, és ha a kérdés tárgyalását Szatmárvármegye is napirendre tűzi, össze fogunk hordani minden anyagot, a melylyel a mi törvényhatóságunk határozatát kedvezően befolyásolhatjuk. Van ilyen anyag elég. Az alföldi paraszt földéhsége, a nemzetiségi kérdés megoldása, az ipari Magyarország megteremtése, az ország súlyos gazdasági viszonyai mind-mind elsősorban a szekularizációval oldandók meg.

Ha a kérdés aktuális lesz: minket a sorompóban fog találni. Addig pedig csak álljanak sorompóba a Heti Szemlének a papgazdaasszonyok, és nyugalmazott sekrestyések hivatalos közlönyének czikkirói, a kik hülye, agyalágyult czik- keikre való tekintettel nem is annyira sorompóba, mint inkább — sorompók közé valók.

Carmen lugubre.

Amit megzeng e pár strófa:

Az egy ócska akasztófa.

Amely eddig télen-nyáron Használatra várt Szatmáron.

Hiába várt; idők fele I Kiknek rajta vón a helye:

Az mind közügy irányitó . . .

S igy üresen állt a bitó.

Mellőzését zokon vette,

Bú emészté, a szú ette,

Kikezdte a penészgomba,

Elvitték hát múzeumba.

J—;——------— ■ - - =

Sz

atmánnegye ftSnyvtára és múzeuma.

Egy elfelejtett ftultur intézményről.

HoJ van a vármegy® legszebb könyvtára.

Tudja a jó Isten, hogy vagyunk mi Nagykárolyiak a kultúránkkal, de tény az, hogy büszkeségből-e, vagy nembánomságból — még azt a keveset is véka alá rejtjük, a mit a saját munkásságunkkal, meg néhány régen elfelejtett ember áldozatkészségével megteremtettünk. A szobrainkat úgy eldugtuk a világ elől, hogy ember legyen a ki megtalálja őket, a színházunkat az ev */* részében a feledés pora fedi be, a helyett, hogy tudományos, műkedvelő előadásokat, irodalmi estélyeket tartanánk benne.

De színháznál, szobornál még jobban el van rejtve városunk falai között a vármegyei muzeum és könyvtár, Szatmárvármegyének egyetlen olyan kulturális intézménye, a melyre méltán büszke lehetne ennek a törvényhatóságnak minden bizottsági tagja.

A vármegyei múzeumnak és könyvtárnak megalapítása Nagy László érdeme. Az ő agyában pattant ki a gondolat, hogy eme történelmi nevezetességű vármegyének históriai emlékeit, valamint állat és növény világát össze kell gyűjteni és egy hatalmas történelmi könyvtárral kapcsolatban létesíteni kell egy olyan múzeumot Nagykárolyban, a melynek látogatója tökéletesen megismerje a vármegye múltjára és jelenére vonatkozó kultúrtörténeti adatokat. A vármegye törvényhatósága Nagy László szakszerű vezetése alatt ritka áldozatkészséggel létesítette a múzeumot, és a historai könyvtárat. Ez utóbbi olyan gazdag tudományos szakmunkákban, hogy* — bátran mondhatjuk — Magyarország 63 vármegyéje Jközött egv sincs, a melynek könyvtára a miénkkel terjedelemre és rendszerességre vetekedhetnék.

A könyvtárral kapcsolatos muzeum, bár még igen kezdetleges állapotban van, a mi a vármegye ielenlegi vezetőség ez iránti érzéketlenségét bizonyítja, mindazonáltal mégis érdekes látni valókat tartalmaz. Megemlilendőnek tartjuk első sorban az ásványgyüjteményt, a mely Szat- márvármegye ásványtermelésének minden válfaját érdekesebbnél-érdekesebb példányokban mutatja be. Ez a gyűjtemény a nagybányai bányakincstár ajándéka. Ött találjuk a nagykárolyi régi ipari czéhek ládáit és ezekben a czéhek privilégium-leveleit. Igen szép a tiszabepsi Rákóczi emlékoszlopnak márványból faragott miniatűr másolata. Történelmi becsű egy a Báthoriak korából származó ágyú. mely egykor a már romjaiban is elpusztult ecsedi vár bástyáiról rémitgette az az ellenséget.

A nagyközönségnek alig van tudomása en- i nek a múzeumnak és könyvtárnak létezéséről. Pedig az intézmény megérdemelte volna, hogy egy ünnepélyes megnyitással felhívják reá a közönség figyelmét.

Azonban nem rekriminálunk. Megszoktuk a vármegye főispánjától, hogy csak olyan ünnepségeket rendez, vagy reudeztet, a hol az ő jelentéktelen személyisége kerülhet ünneplésre, a mi a vármegyei muzeum és könyvtárral kapcsolatban, — a minthogy semminemű kulturintézmény- nyel kapcsolatban sem — sehogy sem volt elérhető.

A mi mostani Írásunknak czélja csupán az, hogy a közönség figyelmét a vármegyei múzeumra' és könyvtárra felhívjuk. A ki Szatmárvármegye múltja iránt kegyelettel viseltetik, a ki történelmi és politikai tanulmányait helyes irányban bővíteni akarja, az gyakorta fel fogja keresni a múzeumot és könyvtárat, a mely a nagyközönség részére a vármegyei rendes hivatalos órák alatt — reggel 7-től délután 1-ig — díjtalanul nyitva áll.

A vármegye vezetőségének kötelessége azonban a könyvtár könnyebb kezelhetősége czéljából arról kathalogust készíttetni és azt kinyomatni.

Városi tűzbiztosítás.

9mit a Nagykároly már régen javasait.

Budapest polgármestere Nagykároly városhoz.

Erélyes és gyakori nógatásunk folytán egyszer régen — valamikor két év előtt — némi világosság kezdett derengeni a nagykárolyi városatyák koponyájában. Ez időben történt, miszerint a város sovány jövedelmeit fokozandó, különféle intézkedéseket léptetnek életbe, ami által elérhető lesz a pótadó csökkentése, legvégső esetben a régi alapon való megtarthatása.

De ezen üdvös czél érdekében semmi életre való eszmét kisütni nem bírtak. A szánalmas tehetetlenség láttára a Nagykároly egy egész sereg reálisnál-reálisabb javaslatot közölt, amelyek megvatósitása a közjólétét emelte volna és csökkenthető lett volna a 97 és fél °/o pótadó, a város adófizetőinek vállára csaknem elviselhetetlen teherkép nehezedik. így a többek között 1907. év szeptember 25-én megjelent 39-ik számunkban „Nehány szó a városi elöljárósághoz“ czimü vezető czikkünkben azt javasoltuk, hogy vegye az elöljáróság kezébe a . városi tűzbiztosítást.“ Ez az indítványunk nemcsak egy amúgy felületesen odavetett gondolat volt. Hanem, hogy mikép véltük mi anyagi eredményt elérhetni a városi tűzbiztosítás révén, azt alaposan és részletesen kimutattuk. Megmondottuk jelzett Írásunkban azt is, hogy a terv megvalósítása után annak kétségkívül üdvös eredménye városunkra, mint kezdeményezőre országos dicsőséget hárítana és akadna követőnk nem egy, de száz és száz város, melyek hasonlóan nyögik a magas pótadó súlyát . . .

Ámde, ezen, valamint más hasonczélu indítványaink a mi városatyáinknál süket fülekre találtak. Munkánk azonban még sem veszett kárba és jóleső örömmel látjuk, hogy üdvös indítványaink, ha nem is nálunk, de másutt elismerésre, méltánylásra találtak és azok megvalósítását törvényhozás utján akarják elérni. Ugyanis Vennes Jenő Győr szab. kir. város polgármestere a városi kötelező tűzkár biztosítása ügyében legközelebb a magyar városok országos kongresszusa utján, törvénytervezetet szándékszik az országgyűlés elé terjeszteni. A törvény- tervezet előmunkálatai már folyamatban vannak és a városok kongresszusának elnöke Bárczy István Budapest polgármestere Nagykároly városhoz is megkeresést intézett, a törvényjavaslat elkészítéséhez szükséges statisztikai adatok megküldése iránt.

A törvényjavaslat — a Nagykároly eredeti indítványa alapján — arról fog szólam, hogy a városokat a hatóság maga bizlositsa tűzkár esetére. A házbérkataszter alapján megállapítanák minden egyes ingatlannak az értékét és ennek megfelelőleg történne a biztosítás. A biztosítási dijat azután a lakosságra pótadó alakjában vetnék ki.

Egy másik, eredetileg szintén a Nagykároly által javasolt intézményt legközelebb Szatmár város valósított meg. Az erről szóló tudósítás mai számunk hírek rovatában olvasható,

Monológ.

Szokatlanul rezignált hangon szavalja: Falussy Árpád.

— Én nem tudom, hogy mit magasztalják annyira azt a Bieriót-t! Hiszen nem is olyan nagy dolog gépgel repülni. Majd meglátják, hogyan fogok én októberben repülni — gép nélkül