Nagykároly, 1909 (4. évfolyam, 1-34. szám)
1909-07-15 / 14. szám
IV. évfolyam. — 14. szám Nagykároly, 1909. julius 15 Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLYBAN, Szőlő-utcza 4. szám. Előfizetési árak : Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyed évre 2 K. Egyes számok nem adatnak el. Megjelenik minden 1-én és 15-én. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: ROSENFELD ZSIGMOND. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. „Nyilttér“ so* a 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk vissza. A hirdetések közlési dija előre fizetendő. A Nagykároly folyó ősi szeptembEF elsejétől hezdő- dőleg ismét lmeÉéní négyszer, minden szerdai napon fog megjelenni. Akik eddig még nem voltak a Nagykároly előfizetői és szeptember 1-től az év végéig járó előfizetési dijat [2 korona 60 fillértj már most beküldik, azoknak szeptember 1-ig teljesen díjtalanul küldjük meg lapunkat. Az előfizetési ár marad a régi: Egész évre 8 korona. Félévre h korona. Negyedévre 2 korona. Egyes példányok nem adatnak el. Minden fürdőn vagy nyaraló helyen tartózkodó előfizetőnknek — ha sinrét velünk tudatja — a NAGYKÁROLY-! készséggel utánna küldjük. A kiadóhivatal. Az általános, titkos választói jog. A puliszka nem valami ideális táplálék, de azért egy darab ideig* úgy, anógy, megélhet vele az ember. Azonban ha kizárólag csak puliszkát eszik valaki, az pellegrába esik és feltétlenül elpusztul. A legszegényebb néposztály eledele a puliszka. De csak friss állapotban emészthető meg. Felmelegitve: disznónak való! A mai magyar parlament és a puliszka egy és ugyanazon valami. Mikor a mai parlament megalakult, úgy tett, mint a puliszka, mikor fő. Rotyogott, puffogott! Az éhes nép friss állapotban egy ideig panasz nélkül ette a puliszkát. A következmények nem maradtak el. A pellegra tünetei mutatkoztak, sőt már pusztított is. A legnagyobb veszélyben, naivul azt hitte, hogy közel van a segítség. Abban bizakodott, hogy három évi nyomorúság után valami izesebb, táplálóbb étel kerül rozoga asztalára. Remélt és csalódott! Ismét puliszkát tálaltak neki, még pedig felmelegi- tett állapotban! Kik tálalták fel a felmelegitett puliszkát? Azok, akik a dolgozó nép elöl évszázadok óta eleszik a pecsenyét. Akik zsírtól csepegő szájjal szünet nélkül a hazafiságról ordítanak, hogy az igy támadt lármából ne haílatszód- jon ki a nép üres gyomrának korgása. . . A koalíció bűnben fogant, becstelen életét bécsi injekcióval három hónappal meghosszabbították. Amilyen öröm és lelkesedés lett volna az országban, ha a koaliczió már most vég' rvényesen felfordult volna, olyan szomorúságot és elkeseredést okozott a niár- már enyészetnek induló dögvészt és miazmá- kat terjesztő tetem eltakarításának halogatása. Három hónap! Nekik bőséges okuk van az üdvrivalgásra. Mennyi panamát, mennyi piszkos üzletet lehet majd ennyi idő alatt lebonyolítani ! Három hónap! A becsületes embereknek még több okuk van a jeremiádokra. A nép érdekében mennyi hasznos munkát leheteti volna végezni ezen idő alatt. Azaz dehogy is lehetett volna. Csak az előkészületekre lett volna több idő, mert nem három hónap, de egy évtized is kevés lesz ahhoz, hogy a nemzethi-darabontok által okozott szennyet el lehessen majd takarítani. Az alkotásokra csak azután kerülhet sor. Hiába, a válság elhalasztásának kétségbeejtő tényén már nem változtathatunk. A bécsi kamarilla hálás az ö szolgáinak. Alázatos haj- longások, undorító talpnyalások között odaadtak mindent, amit odaadni módjukban volt. Hát miért ne éljenek még három hónapig? Hadd éljenek, hadd gyönyörködjünk még bennük — gondolja a bécsi kamarilla — hiszen többé úgy sem lesz meg az az isteni mulatságunk, hogy párduczbör-kaczagányos 48-as kuruczokat rugdalhassunk csattos-ezipös lábunkkal. A megbotránkoztató módon lezajlott válság-komédia újabb mementóul szolgál a jövőre. A nép, ha élni és boldogulni akar, csak önmagában bizhatik! Elő kell készülni a legádázabb küzdelemre elnyomóink ellen. És erre a mai viszonyok között nincs más törvényes fegyverünk, mint az általános, titkos és községenkénti választójogról szóló törvény megalkotásának követelése. Követelnünk kell oly hangosan, hogy megrepedjen tőle az árulók dobhártyája. Mert kérni már kértük sokszor. És csak ígéretet kaptunk. ígérettel pedig jóllakni nem lehet! A kevésbbé vagyorftjs osztályok maholnap még kenyérrel sem fognak jóllakhatni. Legalább nem buzakenyérrel. A búzát ugyan már egy pár nap múlva teljesen le is aratják, de ez nem biztatás. Ebből csak azt tudjuk meg, hogy a termés a legtöbb helyen silány. Következésképen kevés és a mostaninál még drágább lesz a buzakenyér, mert az agráriusok és a börzehiénák még bö termés idején is kitünően értenek ahhoz, hogyan kell a búza árát a csillagokig felsrófolni. Tudunk már is nagykárolyi, aránylag jobb módú családokat, akik már hetek óta buzakenyér helyett rozskenyeret esznek, mert a rozs most tiz koronával olcsóbb, mint a búza. Mihelyt azonban a rozs kereslet növekedni fog, ez az árkülönbözet természetszerűleg megszűnik és a kisebb jövedelemmel biró emberek a zabkenyérhez lesznek kénytelenek folyamodni. A mai viszonyok a kis egzisztencziákat sújtják kizárólag. A kisgazdákra, kisiparosokra és más csupán a munkája után élő emberekre — kik az ország lakosságának kétharmadát képezik — nehezedik teljes súlyával a nyomorúság, amit csak czéltudatos gazdasági politikával lehetne elhárítani. Azt azonban dőreség várni, hogy az ezerholdas földbirtokosok, papok, a biztos jövedelemmel biró hivatalnok-osztály és az ezek révén a felszínen levők a nép érdekeit felölelő gazdasági politikát csináljanak. Ezek azzal vannak elfoglalva, hogy hatalmukat és gazdasági fölényüket az ébredő népakarat fenyegető réme ellen megvédelmezzék. Egészséges gazdasági politikát csak népparlament csinálhat. Népparlament pedig az, amelyben a nép minden rétege képviselve van, illetőleg ahol a népnek a politikai hatalomban való részesülése törvény által biztosítva van. És ez nálunk csak akkor lesz meg, ha az általános, titkos választójogi törvény életbe lép. Önmaga ellen vétkezik tehát minden kisember, aki az általános választójogi törvény mielőbbi becsületes megalkotása érdekében a leghevesebb küzdelmet nem fejti ki. Az állam és az alkohol, Az utóbbi hónapokban többször olvashattunk elszomorító híreket tömeges pálinka mérgezésekről. Alkoholittas emberek úgy hullottak tőle, mint ösz- szel a légy. A rósz és a mérges pálinka ölte meg őket. Talán a sok tömeghalál okozhatta, hogy most a pálinka-kérdésben végre a belügyi ügvvivöség is megmozdult. Elég későn teszi, de hát jobb késön, mint soha. Megszokhattuk már, hogy nálunk rendszerint előbb emberáldozatoknak kell történniök, mig valami veszély ellen hivatalosan is megmozdulnak. A belügyi ügyvivő Írása felszólítja a törvényhatóságokat a pálinka ellen való védekezésre. Végre valahára; Hogy a külföld unta- lan majmolása közben erre a föitétlen utánzásra méltó külföldi mozgalomra is rátaláltunk. Azt mondja ez az irás, mely Szatmár- megyéhez a napokban érkezett meg, hogy a pálinka letörésére a legtöbbet tehetnek a papok, tanítók, a néppel érintkező hivatalnokok. Elfelejti azonban a belügyi ügyvivő, hogy a fogyasztási szövetkezetek után éppen a jelzett személyek terjesztik legjobban a pálinkát. Nagykárolyban is, ahol papok, tanítók és hivatalnokok tartják fenn a szövetkezetét, a bo- degában árusított alkoholból van a legtöbb haszon. E nélkül a szövetkezet tnár régen csődöt mondott volna. A pénzügyminisztert az irás nem említi, pedig az tehetne benne a legtöbbet, ha korlátozná a pálinkatermelést. Lehet azonban ha sokáig lármázunk, majd eljutunk idáig is. Elsikkasztott igazságok. Pofon a lakájpártnak. Dr. fi. Szabó Albert indítványa. Valahányszor kézenfekvő igazságokról van szó, a kitartott (megkövetjük alássan) „helyi sajtó* úgy cselekszik, mint a dinnye a fűben. Hallgat. Mert hallgatni: pausálé, helyesebben: arany. így tett a legutóbbi megyegyülésről leadott tudósításában is. Elhallgatott egy rövid beszédet, egy mozaikdarabot a magát függetlenségi- és 48-asnak nevező párt bűneinek tarka táblájáról. Az aradi vesztőhely megvásárlására alakult bizottság Szatmármégye törvényhatóságától segélyt kért. Az állandó választmány 500 korona segély megadását indítványozta. Dr. N. Szabó Albert erre vonatkozólag a következő — a „helyi sajtó* által elhallgatott — beszédet mondotta: „Ha végig nézek ezen a vármegyén, ahol ma még mindenki függetlenségi, — hangsúlyozom, hogy ma még — akkor csodálkozom, hogy az indítvány ebben a formában kerül elő, és nem úgy, hogy Írjunk fel az országgyűléshez, hogy törvénnyel az ország pénzén váltsa meg az aradi vesztőhelyet. Abban, hogy nem igy járnak el és a megváltást a közadakozásra utalják, csak azt látom, hogy a függetlenségi pártban, mindenfelé hangoztatott elvei daczára, nincs meg az a bátorság, hogy egy ilyen törvényt az uralkodó szentesítése alá bocsásson. Ezek az urak csak lefelé nagy kuruczok, de felfelé három év óta egyebet sem tesznek, mint a bécsi hatalmat szolgálják, és nincs bátorságuk semmire, ami az uralkodó tetszésével nem találkozna. Mireánk, 67-esekre nem olv elvi kérdés ez, mint a függetlenségi pártra nézve, de, hogy bizonyítsam, hogy mi bennünk megvan a bátorság, ha kell, Bécscsel is szembeszállni, én azt indítványozom, hogy írjon fel a vármegye az országgyűléshez, hogy az ország pénzéből, törvénynyel váltsa meg az aradi vesztőhelyet. Jól tudóm, hogy a függetlenségi pártnak nem lesz bátorsága ezt az indítványt elfogadni. De mégis megteszem azt, mert nekünk, 67-eseknek szükségünk van dokumentumokra, hogy mikor hátrált meg a függetlenségi párt Bécs előtt. Hogy NAGYKÁROLY ií. áí í*
