Nagykároly, 1909 (4. évfolyam, 1-34. szám)
1909-04-01 / 7. szám
Nagykároly, 1909. április 1 IV. évfolyam. — 7. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLYBAN, Szőlő-utcza 4. szám. Előfizetési árak : Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyed évre 2 K. Egyes számok nem adatnak el. NI eljelenik minden 1-én és 15-én. Felelős szerkesztő és laptniajdosos: ROSENFELD ZSIOMOND. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. „Nyíittér“ so a 60 fillér. — Kéziratokat nem adnak vissza, á hirdetések közlési dija előre fizetendő. Felhívás előfizetésre! Az évnegyed alkalmából a Nagykároly-ra uj előfizetést nyitunk. Előfizetési ára: Evenként 8 korona. Félévre 4 korona. Negyedévre 2 korona. Egyes példányok nem adatnak el. A Nagykároly az igazság hirdetője. Szembeszáll azon töméntelen hazugsággal, amely Magyarország közéletét megmételyezi. A Nagykároly a közélet tisztességéért harcol, szemben a politikai szerencselovagok undorító vásári zajával. A Nagykároly bátor, tántoríthatatlan védője a polgárságnak, az elnyomott, letiport, nyomorban és tudatlanságban sínylődő népnek. A nép jogait elsikkasztani akaró klerikális-feudális klikkel szemben minden erejével küzd az általános titkos községenkénti választójogért. A Nagykároly síkra száll azért, hogy ezt az országot öntudatos müveit nép lakja: követeli tehát és kitartóan fog harcolni az ingyenes állami népoktatásért, a népszabadságért, a sajtószabadságért. A Nagykároly küzd becsületes, pártatlan közigazgatásért. És erejéhez képest ostromolja a középkori szellem védőbástyáját, a megyei közigazgatást. A Nagykároly fegyvere : az igazság, pajzsa : az igazság öntudata. A Nagykároly hü tükre Szatmármegye és Nagykároly város eseményeinek. A Nagykárolyt senki sem tudja megfélemlíteni, senki se tudja befolyásolni. Független pau- sáléktól, állami szubvencióktól. Amit mond és ír, a meggyőződés, az igazság szava. Küzdelmének fáradalmai, keserűségei neki jutnak osztályrészül, a győzelem gyümölcse az egész népnek osztályrésze lészen. A Nagykároly a polgárságnak, a népnek lapja, erős fegyver egy demokratikus, szabad, erős Magyarország kiküzdésére. Felhívunk minden öntudatos polgárt a Nagykároly lelkes támogatására. A Nagykároly szerkesztősége és kiadóhivatala Nagykárolyban, Szőlő-utca 4. A háború. Persze, hogy a háború. Hetenként ez volt aktuális és az emberek az aktuálitá- sokért rajonganak. Az egész vonalon a háború kérdése izgatott. Minden más dolog háttérbe került. A napi sajtó ismeri a közönség gusztusát és ezért hetek óta tinta helyett vérbe mártott tollal irt a szerbiai bonyodalmakról. Utáljuk a nagyképűsködést és ezért mi nem szolgáltunk olvasóinknak háborús hírekkel. Szerény vidéki újság vagyunk, kinek anyagi eró' hiányában nem állanak rendelkezésére az idegen országból való megbízható és gyors hírszerzés eszközei. Ilyen körülmények között, mint akármelyik olvasóink, mi is csak madártávlatból nézzük az eseményeket. Nézzük és látunk. E kettő között pedig óriási különbség van. Mert nem mindenki lát, aki néz. Ha nem igy lenne, be más viszonyok volnának ma Magyarországban! Nézünk és látunk. És amit látunk, az keserűséggel tölti meg lelkünket. Ma már nem időszerű és teljesen felesleges a »nemzethy« kormánynak az annexió körül elkövetett baklövésével foglalkozni, de meg kell állapítanunk, hogy ha már kiélesitették az annexió körüli helyzetet, egy kis bölcsességgel, egy kis lelkiismeretességgel, egy kis emberszeretettel azt könnyen rendbe is lehetett volna hozni. Igen ám, de ha megadják a Szerbia által kért jelentéktelen gazdasági engedményeket, akkor a magyar nép az eddiginél egy nehány fillérrel olcsóbb húst ehetett volna. Csakhogy ez esetben viszont a magyar ezerholdasok marhái értek volna egy nehány koronával kevesebbet. Ezért kellett a nyugodtan alvó háború rémét felébreszteni. Ezért uszítottak az ezerholdasok és azok kitartott lapjai heteken át a legperfidebb módon a tömeges embergyilkolásra, a háborúra. Meg azért is, hogy a koaliczió belgarázdálkodásától a közfigyelmet elvonják, hogy a lesújtó kritikát hosszú időre elnémítsák, hogy a felháborodás kitörni készülő és őket örök időkre való elsepréssel fenyegető hullámait visszaszorítsák. Mi egy pillanatig se hittünk az oszt- rák-magyar-szerb háború lehetőségében. De a háborús hírek, a háborús készülődések sokkal nagyobb pusztítást vittek végbe Magyarországon, mint egy tényleg már megtörtént háború. Céltalanul kidobott, horribilis összegű hadügyi költségek terheit fogjuk viselni. A tartalék nagy részének behívása által százezrekre menő értékű munkaerőt vontak el. A kinos bizonytalanság, az idegen érdekekért való csatától való rettegés az anyák és a lakosság nagy részét a kétségbeesésbe kergette. Az ipar és a kereskedelem megbénult. Az élelmiszerek ára a csillagokig szökött fel. Lelkesedjünk tehát, polgártársaim és támogassuk tovább is teljes erőnkből a koalíciós uralmat! Eafáaa és most. Az idei márczius tizenötödike óta már két hét múlt el és a magyar ember gyorsan felejt. Arról ne essék hát most szó, hogy Nagykárolyban a legutóbbi márczius tizenötödikén tartott társasvacsorán a hazafias rendezőség egyszerűen elsikkasztotta a nemzeti ünnepet. Az egész czéczó alatt egy árva hang se hallatszott az 1848. márczius tizenötödiki eseményekről. A rendezőség tiltotta meg a tósz- tozást, mert hátha — uram bocsá’ ! — valamelyik szónok beszéde kapcsán a mai állapotokra T Á R C Z A. Kleopátra. ügy szomjazom, emész!ő tűz hevít, Szinültig tele serlegem ! GjYinyörü mámor hullámaiba A telkemet hadd temetem ! Antoniusz jöjj, simulj közelébb, Ajkamra égő ajkadat! A csókom nem volt soha perzselőbb, S az ölelésem szilajabb ! „Ami gyönyört csak ád a szerelem, Pazarul szórja mind reánk. Irigyeljék meg fent az Istenek Az utolsó nászéjszakánk! Mit bánom én már, győz-e seregünk. Kié lesz a harczi babér. A csókod, ó én Antóniuszom, Caesar kincsénél többet ér.“ . . . Kigyul keleten a hajnali fény Vérpirosán kel fel sugara Győzelmi harsona hangja riad Közéig Oktávián hada. „Édesem, ég veled! veszve a trón, É világ már nem a mienk. Uj kikelet örök mámora vár A csillagokba fent.“ . . . ii Papp DezsőA fukarság lélektana. Az, aki a Don Jüant olvasta, nem egyhamar feledkezik meg a tizenkettedik canto azon gyönyörű stancáiról, melyekben Byron a zsugoriakról beszél. A nagy britt költő némileg rehabilitálja az aranynak beesett arcú, sáppadt álmodéit. Boldogoknak, hatalmasoknak és szenteknek nevezi őket s csodálkozva kérdezi: mért tartjuk nyomorultaknak az ártatlan fukarokat. Kell-e önzetlenebb náluk, kik kincseik birtokában is koplalnak, sőt tisztán csak azért szerezik meg a vagyont, hogy bizonyos hideg nagylelkűséggel lemondjanak róla ? Kell-e nagyobb boldogság, mint a hatalom s a pénz nem hatalom-e? Mindezt a gondolatkeltő és költői okoskodást paradoxába mivoltában is teljesen elfogadjuk, de éppen ennek a nyomán az önző fösvénység s a fukarok iránti mindenütt és szüntelen, különösen a nép részéről megnyilatkozó gyűlölet lényegébe akarunk tekinteni. A fukarság nem születik velünk. Lassan nevelődik belénk. Azt sem szabad hinnünk, hogy lényege a pénznek, a vagyonnak, az esélyektől, a rablóktól, tolvajoktól való féltése. A minden fillért fogához verő szűkmarkúság még nem fukarság. Az igazi fösvénység lényege a pénz értékének babonás túlbecsülése, melyet az ember csak egy bosszú életen át tanulhat meg. Innen van az, hogy a zsugoriak kilenctized része agg emberek közül kerül ki s fiatalemberek között egyáltalában nem találunk fösvényt. Az agg ember a pénzben halmozza össze letűnt életének energiáját s minden fillérben azt a fáradságos vésződést és törődést becsüli meg, melyet megszerzéséért szenvedett. Ugyanaz a kapzsiság, mely egykor összeszedette vele az utolsó fillért is, nem engedi később, hogy az ezrek mellől könnyelműen elvesse annyi fáradságba került polturáját, melyhez, meglehet, hogy masok vére és könnye tapadj de mindenekelőtt a — magáé. Ez azonban csak azt magyarázza meg, miképen válhatik valaki fukarrá s legfeljebb csak a szerencsétlen zsugori sötét lelkét világítja meg. Az a nagy gyűlölet, amit a nép, de mindenki is érez a fösvény iránt, mély rejtély előttünk. Ezt az idegenkedő gyűlöletet pedig napról-napra látjuk, sőt érezzük is. Majdnem minden falunak megvan a maga körmönfont, szikár fösvénye, kire a csizmás paraszt sanda szemmel, fanatikus gyűlölettel tekint. Miért? Kérdezzük mindnyájan. Miért nyomorult a fösvény?! — kiált fei Byron említett költeményében. A felelet egyszerű: azért, mert észellenesen cselekszik. A fukart a társadalom sohasem bizalmatlanságért és minden észen túljáró élelmességéért veti meg. Azt is könnyen megbocsátja neki, hogy vékony arcán ülő öntelt és szomorú vigyorgásával a tulajdonjog megmásíthatatlan biztosságát hirdeti s gúnyolja üres zsebeinket. Az azonban, ami az emberi észszel ellenkezik, fellázit bennünket s szemünkben megbocsáthatatlan. A fukarság is észellenes s épp ezért olyan undorító. Természetes csak fiatalkorban volna. Fukar sihedert pedig igen ritkán találunk s ha tényleg zsugori is, inkább takarékosnak nevezzük, mint fösvénySINGER MÁRTON és TÁRSA készít hŐltSBpVbtéSt mindennemű electroteciinikai imndmhröl. Csengomunhöhat is legjufányosabtann vállai, is—28 villanyvilágítás berendezési vállalata NAGYKÁROLY, Deák-tér. ÜSIllOS CSÜläFöli ÉS iZZÓlámpÉ álSandÓOll rOhtÓPOn. NAGYKÁROLY
