Nagykároly, 1909 (4. évfolyam, 1-34. szám)

1909-03-01 / 5. szám

NAGYKÁROLY

gedtek a 48-as zászló lobogtatásában, aztán szégyenük is talán magukat, hogy olyan botorul vezették a népet a Kossuth Peren ez lábai elé.

Hanem hát önámitgatásból, hitegetésből csak nem él meg ez a nemzet, gondoltam én magamban. Ha a vezérek resteük azt, hogy okos ember létükre igy a falnak állította őket ez a mi nemzethy kormányunk. hát én nem fogom magamat restelni és kimondom bátran, a mi a szivemen fekszik.

Mert vagy a zászló Írása a hibás, vagy a zászlótartók. Ha csak a személyekben van a hiba, akkor — menjen a kormány pokolba, hadd jöjjön helyébe más, a ki különb politikát tud csinálni. Ha meg a 48-ban van a hiba, hát — sóhajtsunk egyet — és próbáljunk uj programmot, uj programúihoz uj többséget csinálni a „48“ nélkül.

Negyven esztendőn keresztül hiába futottunk a 48 után. É közjogi harezok mindétig meddők maradtak és csak arra voltak jók, hogy életerőnket szívják. Ha nem lenne igaz az a közmondás, hogy „a gazemberek utolsó menedéke a hazafiság“, akkor erre az igazságra már évekkel ezelőtt rájött volna a nemzet.

Csináljunk hát politikát szám nélkül, de számadással. Ne legyen benne a „48“, de legyen benne a 2X2. Kenyérpolitikát kell csinálni ezentúl, mert eleget éheztünk a közjogi számok politikája mellett. Önálló, nemzeti, független Magyarország legyen ezentúl is a programmunk, de ez a programm ne közjogi vitákban, szőrszál- hasogatásban merüljön ki, hanem gazdasági alapját igyekezzék megvetni az önállóságra törekvő országnak.

A képviselőket most azzal rémitgetik, hogy szétkergetik őket és uj választást csinálnak. Mi kisiparosok melegen üdvözölnék ezt a házfeloszlatást. A mi keserűség felgyülemlett a mi lelkűnkben három esztendő alatt, az mind levegőre jutna a választási küzdelemben. Hazafias frázisok, maszlagolás többé nem lesz csengő arany ebben az országban és a hangos torok és sarkantyus csizma nem lesz elég ajánló levél többé a képviselőségre. A ki tábla- biró akar lenni, az joggyakornokoskodáson kedje, ne képviselőségen.

Mi nem akarunk táblabirók lenni, de viszont eleget is éheztünk már a hazaffyas lelkesedés mellett. Sehol az országban olyan lelkes, kuruc 48-as iparosság nem volt, mint Nagykárolyban. A családunk kenyéren és szalonnán élt odahaza, a gyermekeink szakadt rnhában jártak iskolába, mi pedig ott hagytunk kaptát, di— Hát azt hiszed, gyermek . . .

— Hogy nem ismerjük . . .

— A Paradicsom útját?

Roland kissé szégyenkezve felelte:

— Bocsássatok meg szép angyalok. Badar kérdést intéztem hozzátok. ígérem, hogy nem történik többé.

A fehér szárnyak egyre verték a levegőt; sikságok, erdők, hegyek tűntek el a szürke mélységben. Boland a felhők között végre egy torony csúcsát pillantotta meg.

— Ah, — mondta örömkiáltással, — már megérkeztünk!

Az angyalokat meglepték egy kissé ezek a szavak.

— Még nem; a Paradicsom . . .

— Nem oly közel van mint te azt hiszed...

— Az emberek szomorú lakásához . . .

— Ha majd áthaladunk . . .

— A naptól jobbra, amott fenn . . .

— A hószinü lángokon keresztül . . .

— Még mindig jó távol leszünk . . .

— A fényes küszöbtől, melyet . . .

— Arany páncélos khorubok őriznek.

Roland az égi hírnökök tollaiba kapaszkodva

kiáltotta :

— Mondtam, hogy megérkeztünk! Ezen a tornyon van a paradicsom ! Ezen a tornyon, hol Jocelyne felém tárja karjait, melyek szebbek a ti szárnyaitoknál.

Az angyalok elcsodálkoztak.

— Mit balga gyermek, te nem akarsz . . .

— Követni bennünket . . .

kicsit, ollót, pemzlit és gyúródeszkát és korteskedni mentünk grófoknak és fiskálisoknak, a kiknek minden programmjuk abban állott, hogy : „Én közjegyző, vagy táblabiró akarok lenni“, mert úgy kívánta ezt a haza érdeke.

Az én szemem kinyílott már! Többet engem nem fog áthatni az effajta hazaffyas gerjedelem. Minden percet sajnálok, a mit a 48-as hősök érdekében korteskedéssel töltöttem. Ha iparos polgártársaim úgy, mint én, a maguk csupasz mivoltában tudnák méltányolni a koalíció három éves munkáját, bizony a szemükbe kacagnának azoknak, a kik őket még egyszer pártgyülésre, értekezletre, képviselőjelölésre, választásra és más efféle haza- ffyas handabandára akarják szólítani.

Nem az elkeseredés szól most már belőlem, hanem a megértés és megértetni akarás. Én bizom ennek az országnak a jövőjében, de az Uj Magyarország megalapozása első feltételének a koalíció szétrobbantásának és pusztulásának kell lennie. Csak önmagunkban bízhatunk. Elveszett az, a ki a megfertőzött lelkű kufár hazaffyaskodók hazug szólamait ezentúl is készpénznek veszi. Ön se veszítse el Szerkesztő ur a reménységét és ti se iparos polgártársaim!

Budapesten most folyik a vita az iparosok és kereskedők választási ligájának megalapozásáról. Ha sikerül az egyesülést létrehozni, úgy lesz végre egy olyan pártja az ország iparosságának és kereskedő-világának, a mely nemcsak közjogi kérdésekkel, de a zseb és gyomor sokkal égetőbb kérdéseivel fog a harcba menni. Ha a Liga egyeteme a polgári radikális pártnak politikai programraját fogja magáénak vallani, — és ugyan ki nem akar az országban önálló vámterületet, államosított közoktatást és közigazgatást, progresszív adót, szociálpolitikai törvényeket —- akkor az én gazdasági programmomat az iparosok és kereskedők választási ligája, politikai programmomat pedig a polgári radikális párt programmja fogja képezni. Hogy ez a kettő mennyire fedi egymást, azt már a tekintetes Szerkesztő ur dolga lesz bővebben kimutatni.

Tavasz lesz nemsokára! A természetben kezdődik a megújhodás. Nekünk, polgároknak is újra kell születnünk, újjá kell alakulnunk ezen a tavaszon. A mi keserűségünktől, a mi panaszunktól legyen hangos a tájék. A hol ember lakik, oda el kell jutni annak a tudatnak, hogy a koalíció nyomában pusztulás jár és

— Az örök kéjek honáig?

— Nem akarod a kiválasztottakhoz hasonlóan . . .

— Kik szünet önkívületben vannak . . .

— Látni a páratlan fényt és pompát . . .

— A csodás kerteket . . .

— Hol a virágok, melyek csillagok . . .

— Elkábitják fénylő illataikkal.

— Az égi méheket, a lelkeket?

— Nem akarsz a szüzek között? . . .

— Kiknek himnusza rózsákat fakaszt . . .

— Arát választani magadnak . . .

— Ki hervadhatatlan ábrándokkal . . .

— Hinti be angyali nászágyadat ?

De Roland vergődve felelte:

Nem, nem! Én nem megyek tovább.

Az angyalok erre méltán felháborodva rajta, hogy ilyen semmibe sem veszi a paradicsomi örömöket, kisiklottak alóla s Roland a levegőn át egész súlyával a torony lapos tetejére vágódott le.

Összezúzott tagokkal, repedt koponyával feküdt ott a szegény Roland; a vér ömlött a szájából, szemeiből, homlokából. Érezte, hogy meg kell halnia és egész testében olyan fájdalmakat érzett, aminőkről fogalma sem volt.

De Jocelyne felbomlott hajjal, átkarolta a nyakát, simogatta a sebeit, csókolgatta véres ajkait . . .

— Jól tudtam, — mondta a haldokló fiú, — hogy én jobban ismertem, mint ők a Paradicsom útját!

hogy az ő kikorbácsolása a fejlődés és kultúra útját nyitja meg az ország előtt.

Erről beszéljen Ön Szerkesztő ur ezentúl is lapja hasábjain és erről beszélek én is, itt a szegénység vidékein. Én nem félem a jövőt! Tavaszra ebben a városban csak egy jelszónak szabad uralkodni — le a koalícióval.

Mi tettük őket nagygyá, mi fogjuk őkel semmivé is tenni. fí.

Koálfciós jellemkép. Aki valótlanságokat szokott beszélni, annak jó emlékező tehetséggel kell bírnia. Dr. Falussy Árpád főispánnak nincs jó emlékező tehetsége, hát okosan tenné, ha hallgatna. De ő beszél. És az újságjába is kiíratja beszédeit. Legutóbb egy nála járt küldöttségnek a többek között a következőket mondotta : „ . . . amikor felhívtam a vármegye közönségének figyelmét vármegyénk ezen közigazgatásilag elhanyagolt területére (az Avasra), amikor én a modern kor eszközeivel akartam az Avast, ezt a kiaknázhatatlan, természeti gazdaságokban bővelkedő megyerészt felruházni, ott kultúrát teremteni, közigazgatási hatóságot létesíteni, a vármegye örömmel vette tudomásul hivó szózatomat,“ Sietünk megállapítani, hogy Falussy Árpád főispánnak ez a nagyhangú öndicsérete szóról- szóra — valótlanság. A főispánnak rossz emlékező tehetsége van. Nem az Avasban akart ő „kultúrát teremteni“, hanem Krassóbart uj őr- szemi állásokat létesíteni. Krassó pedig az Avastól oly messze van, mint Falussy egész működése a közjótól. Szükségesnek tartottuk ezt leszegezni, mert a főispán nem most először cáfolja meg önmagát, amely körülmény egyébként az egész koáliciós uralomnak is hü jellemzője.

A vármegye. A „Szatmárvármegyei Gazdasági Egyesület“ a múlt hó 17-én elnökévé választotta gróf Teleky Gézát. A választásról szóló riportot Falussy Árpád főispán lapja a „Szatmár- vármegye“ vezércikk alakjában adta le. A cikk címe: „A vármegye ünnepe.u Megdöbbentő, két- ségbeejtően szomorú, de — igaz cím. És megdöbbentő, kétségbeejtő, de igaz formában fejezi ki a magát demokratának hirdető Falussy Árpád főispánnak, a véres verejtékéből élő, dolgozó polgárságot lealázó gondolkozásmódját. Mert jól értsük meg! Szatmárvármegye 366,355 lelket számláló lakosságából, mondjuk, egy 365 emberből álló egyesület elnököt választ: ez a „vármegye ünnepe.“ És pedig azért a „vármegye ünnepemert az elnökválasztó egyesület az ezerholdas földbirtokosok egyesülete. Szatmárvármegye többi 363 ezer lakosa, az nem a vármegye, az — semmi. De mégis valami: Anyag, amely az ezerholdasok földjeit megmivelje, kastélyait felépítse, ruháit, cipőit megvarrja, minden kényelmeikről gondoskodjék. Az allam se tekinti a népet a vármegyét alkotó elemnek, hanem közönséges adóalanynak, amelyből a „vármegyé“- nek adandó összes anyagi javakat ki lehet az adópréssel sajtolni, végül pedig a „vármegyét“ megvédő háborúban ágyutölteléknek. Erről jó lesz nektek egy kicsit elmélkedni, ti — semmik, polgárok!

Népvándorlás. Szatmármegye alispáni hivatala a folyó évi február hónapban 603 Amerikába szóló útlevelet állított ki. 1000 drb. útlevél iránti kérvény, mely ugyancsak február hónapban érkezett be, még eddig nincs elintézve.

A központi választmány illése. Szatmármegye központi választmánya az országgyűlési képviselő választók 1908. évi névjegyzékének f, évi kiigazítására szükséges törvényszerű intézkedések megtétele végett folyó 1909 évi március hó 3-án d. e. 11 órakor Nagykárolyban a vármegyei székház emeleti kistermében ülést fog tartani.

Korhadt oszlopok. A főispánnál járt és az előbbi közleményben említett küldöttség szónoka Domahidy István bátyánk volt. Az öreg ur ez alkalomra három skatulya debreczeni bajuszpedrővel tűhegyesre fente ki ősz bajuszát. És „szol- nokolt“. Mert „szolnokolni“ sókkal hálásabb és könnyebb dolog, mint újságcikkeket és nyílt leveleket fábrikálni, amelyek „gazdasági stílusa“ az egész vármegyét meg szokta kacagtatni. Pista bátyánk tehát szolnokolt, mondván : „Én időjelző oszlop vagyok e vármegyében.“ Helyes szolnokiak őszinte szolnoklat! Pista bátyánk és hasonszőrű társai oszlopok e vármegyében. Csakhogy régi, korhadt oszlopok, amiket ha gyorsan ki nem cserélünk uj, erős márványoszlopokkal, a népuralom oszlopaival, hát hamarosan rombadől nemcsak Szatmármegye, hanem az egész Magyar- ország. Ez oszlopcsere érdekében küzd a Nagykároly és hogy nem eredménytelenül, azt a közel jövő fogja beigazolni. Pista bácsi még a következőket is elszolnokoita ■.„... bátran mondom, állítom, nem tudom eléggé csodálni Méltóságod (a főispán) páratlan munkakedvét, energiáját és önzetlen buzgalmát.* Hja! Pista bácsi, öregszünk! Sőt: már egészen megöregedtünk.. .1