Nagykároly, 1909 (4. évfolyam, 1-34. szám)
1909-12-29 / 34. szám
("Tn Nagykároly, 1909. deczember 29. IV. évfolyam. — 34. szám. 5Í3M31 Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGyKAROLyBflN, Szölö-utcza 4. sz. Előfizetési árak: F^gész évre 8 K, félévre 4 K, negyed évre 2 K. ■ ......r-r-— Megjelenik minden szerdán reggel. =±==: Fe lelős szerkesztő és laptulajdonos: ROSENFELD ZSIGMOND. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. j , „Hyilt-tér" sora 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk visszás A hirdetések közlési dija előre fizetendő. — Egyes számok nem adatnak el. ■ ir*y- jy A közönséghez. A Nagykároly 1910. év január 1-én alapításának ötödik évfolyamába lép. Ez alkalomból uj programmed adnunk felesleges. Haladunk tovább is a megkezdett utón, amelyen már a sikerek egész légióját értük el. És ezt a rögös utat, melynek végczélja az Igazság, a közönség már .ismeri. Tudja, hogy a „Nagykároly“ minden igaz közügynek önzetlen és elfogulatlan harezosa. Tudja, hogy a Nagykároly a radi- kálizmusnak Szatmármegyében az egyedüli szószólója és mint ilyen kizárólag Nagykároly város és Szatmármegye közérdekeit szolgálja. Tudja, hogy, hogy a „Nagykároly“ a kormánnyal és semmiféle érdekszövetséggel összeköttetésben nem áll és igy meggyőződését mindenkor és mindenkivel szemben szabadon nyilvánítja. Tudja, hogy a Nagykároly kíméletlen ostorozója a korrupeziónak és a közéleti ferdeségeknek. És jól tudja azt is, hogy a Nagykároly az abszolút tisztesség keretén belől mozogva, megbízható, komoly krónikása Szatmármegye minden, az általános érdeklődésre számot tartó, eseményének. Tudja, hogy nem volt olyan mozgalom, melyből a Nagykároly ki nem vette volna a részét lelkesedéssel, buzgósággal. És mert mindezeket tudja: a mi lelkes olvasóközönségünk megérti, megbecsüli és szereti a Nagykároly-1. A munka szeretete az ellenünk intézett nyílt- és orvtámadások, ellenlábasaink aknamunkája, a rágalmazások légiója daczára meghozta — a sikert. Ez a kényes istenasszony mellénk állott s velünk van, mert hűséges, becsületes és komoly munkásokat lát bennünk. Mig azok, akiknek sivár bensejüket az igazság Röntgen- sugaraival megvilágítottuk, azok, akiket pőrére vetkőztve pellengérre állítottunk, a libamáj-emberek, akik a N agy kár oly nyomása alatt jajgatva összezsugorodtak: részben örökre eltűntek a közélet színteréről, részben pedig bűnbánóan az általunk propagált eszmék igazságait hirdetik. A Nagykároly ötödik évfolyamában is az eddigi utón fog haladni. Utravalóul nem kér mást, mint régi előfizetőinek további szives támogatását. ' Aki pedig még nem előfizetője a Nagykárolynak, de hive a haladásnak, a fejlődésnek, az emberi jogoknak; továbbá aki kimerítő, alapos tájékozódást akar szerezni Nagykároly város és Szatmármegye közéleti, közigazgatási, társadalmi, ipari, kereskedelmi és közigazgatási viszonyairól, az fizessen elő a Nagykároly-xa. Mert: A Nagykároly mindent megtud! fl Nagykároly mindent megmond! A Nagykároly mindenkitől független! * A Nagykároly előfizetési ára: Egy évre . ... 8 korona. Félévre............................4 korona. Ne gyedévre. ... 2 korona. Az előfizetési dijak a „Nagykároly“ kiadóhivatalába küldendők. A If agy károly szerkesztősége és kiadóhivatala. Az év végén. A mezőgazdaságban a munka szünetel. Karácsony is elmúlt s igy a kereskedelemben és iparban a rendesnél nagyobb mérvű pangás állott be. Van tehát elég ideje a polgárságnak arra, hogy egy kicsit gondolkozzék. És mérleget csináljon. Nemcsak azért, mert az 1909. év végén vagyunk, hanem azért is, mert a most haldokló esztendő a „nemzethy uralom“ halálát is jelenti. Minden újságolvasó ember a mérleghez pontos adatokkal rendelkezik. Különösen a Nagykároly olvasói. Mert ez az újsága koaliczió- val egyidős és mi lelkiismeretes pontossággal esetről-esetre beszámoljunk azokról a népellenes cselekedetekről, amelyek a „nemzethy uralom“ összesitett bünlistáján feketéinek. A mérleg megdöbbentő eredményt fog feltüntetni. És a jóhiszemű, becsületes emberek milliói reményükben csatlakozva, illúziójuktól megfosztva, üres szívvel tekintenek a múltba, mint a hajós, ki a tengerparton állva széttekint a tengeren, mely koldussá tévé s elvette minden kincsét. Hogy ez igy van : az a polgárság vétke, mert a polgárság meggondolatlansága, önállóságának hiánya, a könynyelmüségig menő jóhi-- szemüsége, a látszatban való hite szabadította a közéletbe a most már elpusztult sáska-hadat. Saját kárán tanul a magyar. A „nemzethy uralom “-nak pedig egyik legnagyobb tanulsága, hogy Magyarországban a politika csak annak való, aki abból él. Azért tartjuk szükségesnek ezt elmondani, mert az úgynevezett: „válság“, amely valójában nem egyéb, mint egyes érdekcsoportoknak a hatalomért, illetve a konezért való tülekedése, csak az uj képviselőválasztások elrendelésével log megoldást nyerni. A végleges megoldás, pedig csak akkor lesz meg, ha a legközelebbi parlament megalkotja az általános választói jogról szóló törvényt és ezzel kivégezvén önmagát, helyet csinál a demokratikus alapon nyugvó népuralomnak. A képviselőválasztás ideje aránylag elég közel van és ezért sürgősen szervezkednie kell a polgárságnak arra vonatkozólag, hogy a parlamentbe ne a közjogi szőrszálhasgatók, ne a megcsontosodott maradiság zászlóvivői, ne az oligarchia támaszai, ne a vallási békét feldúló fekete vitézek kerüljenek be, hanem olyan emberek, akik az eddig semmibe se vett, lenézett, megvetett, kizsarolt dolgozó népmilliók gazdasági érdekeit szivükön viselik; olyanok, akik az általános választójognak a most öntudatra ébredt polgári osztályra kiható nagy jelentőségét felfogni tudják és ezt minden körülmények között megvalósítani is akarják. A legközelebbi képviselőválasztás a polgárság szempontjából nem politiai harcz, de a mindennapi kenyér kérdése lesz. Ezeken a képviselőválasztásokon a polgárságnak módjában lesz, miszerint maga határozzon a felett, hogy akar-e a jövőben a maga lábán járva, önálló, független, mindenkivel egyenjogú, jólétben élő polgára lenni e honnak, vagy pedig továbbra is járszalagon vezethető, kiszipolyozható, öntudatlan szolgája akar-e maradni az őt most elnyomó, úgynevezett: történelmi osztálynak. — „A Wekerle Kossuth-kormány panamái* czimmel a napokban szenzácziós tartalmú röp- irat jelent meg, mely a „nemzethy kormány“ szédelgéseiről, eddig napvilágra nem került, felháborító leleplezéseket tartalmaz. Érdekes, hogy csütörtökön a sajtóirodától sürgős és bizalmas leiratt érkezett Dr. Fal ussy Árpád főispánhoz, melyszerint haladéktalanul intézkedjék, hogy a nagykárolyi és szatmári szubvenczionált hírlapok a fentjelzett röpiratról no vegyenek tudomást. A fővárosban is kísérletet tettek a röpirat eltussolására, de ott nem sikerült s igy az a tegnapi országgyűlésen is szóvá lett téve. Wekerle és Kossuth tagadták-ugyan a vádakat, de a röpirat szerzője ellen sajtópört inditani nem mernek. — A vármegye. A régi, rozzant, korhadt vármegyék, a felháborító korrupeziók melegágyai. Á vármegyékben űzött korrupeziót csak a megyék mielőbbi államosításával fog lehetni megszüntetni. Eddig a korrupczióknál legalább a külső látszatot igyekeztek megóvni, a „nemzethy uralom“ érája alatt azonban az addig még létezett csekély szeméremérzet is eltűnt. Szabadon garázdálkodnak a közpénzekben. Szatraárvármegye központi dijnokai kérvényt adtak be a törvényhatósági bizottsághoz. Szomorú helyzetüket panaszolva, azt kérték, hogy nyomorúságos fizetésük mellett szavazzanak meg részükre némi lakbért is. A közgyűlés méltányosnak ismerte el a kérelmet, de mégis megtagadta, állítólag azért, mert nincs rá alap, holott a kérelem teljesítése alig igényelne 150 koronát. Ugyanazon a közgyűlésen a Szatmár- megyei Gazdasági Egyesületnek évi 20C3 K állandó segélyt adtak. Ez az egyesület pedig nagyobb részben ezerhóldasokból áll és kizárólag ezek érdekeit szolgálja. Tagjai azonban a törvényhatósági bizottságnak is tagjai. Vasúti üzletvezetőség Nagykárolyban. Veszélyben a megyeszékhely. Munkára fel! A magyar vasúti intézmény ezelőtt 5—6 évvel az egész művelt világon elismert volt és kitűnő hírnévnek örvendett. Ha egyébbel nem is, de legalább a mintaszerűen kezelt vasúti ügyével büszkélkedhetett a magyar a külföld előtt. Ma nem igy áll a dolog. A magyar állam vasutak a koalicziós uralom idejében, de főleg Kossuth Lipót vezetése alatt úgy anyagilag, mint erkölcsileg elzülöttek. Mióta Magyarországon vasút van, soha annyi vasúti szerencsétlenség nem történt, soha annyi emberélet nem esett áldozatul a vasúti baleseteknek, mint Kossuth Lipót minisztersége idejében. Ezt a felháborító körülményt az illetékes körök azzal igyekeznek menteni, hogy az igazgatósági területek nagy kiterjedése mel-
