Nagykároly, 1909 (4. évfolyam, 1-34. szám)
1909-12-01 / 30. szám
NAGYKÁROLY — A novemberi kivándorlás statisztikája. Szatmármegye alispáni hivatala a folyó év november havában 254 darab Amerikába szóló útlevelet adott ki. — Az összetartozandóság érzetének ápolása pezsgővel. Kovács Sándor erdődi íőszolgabiró Szatmáron a „Pannónia,, szállodában estélyt adott. Tudtunk róla de úgy véltük, hogy e ricsaj magánjellegű, hát nem irtuk meg. Olvastuk azonban dr. Falussy Árpád főispánnak egy ott elmondott tósztját, melyszerint az estély „. . . túl terjed a mulatság keretén, mert táplálja a megyei vezetőosztály összetartozan- dóságának érzetét.“ Ilyen körülmények között nem vagyunk indiskrétek, ha megmondjuk, hogy Kovács Sándor e koláczióval hálálta meg, hogy erdődi főszolgabíróvá választották. És „ápolták az összetartozandóság érzetét“ is. Hogy miként ápolták: arról fogalmat szerezhet akárki, ha megtudja, hogy a traktán jelen volt 120 tagból álló megyei vezető, sőt félrevezető társadalom, a temérdek borokon, likőrökön és rumos theákon kivül 400 üveg franczia pezsgőt fogyasztott el. Hát hiszen, amint hallani mél- tóztatik: „ápolták az összetartozandóság érzetét “ De sikertelenül. Nem tudtak összetartani. Reggel fele az egyik jobbra, a másik balra dűlt. „Itt hagytátok a vályút!“ Mondja szomorúan a „Szatmárvármegye." „Politikai secessiók“ a czime a „Szatmár- vármegye“ czimű főispáni leibzsurnál legutóbbi száma azon czikkének, mellyel röviden foglalkozunk. Aszongya, hogy „politikai secessiók“, holott valójában politikai perverzitás, amit az általunk egy cseppet sem tisztelt pf újság elkövet. Aszongya, hogy aszongya: „A nagy károlyi függetlenségi és 48 as párt végrehajtó bizottsága Papp Bélának bizalmat szavazott. Kossuthot elhagyta és Justh Gyula pártjához csatlakozott. E határozat nyilvánvalóan bizalmatlanság Kossuth, Apponyi és Andrássy eilen, ama három államférfiu ellen, akik a legutóbbi időben Nagykároly város kulturális, kereskedelmi és közforgalmi intézményeit a legnagyobb melegséggel és áldozatkészséggel karolták fel és fejlesztették. Ez államférfiak kormányzása alatt került felszínre minden kérdés, mely városunk exis- tentialis érdekét képezte. A városi színház nagy kormánysegélye, a gazdasági és ipari fiúiskola, 2 kisdedóvó, a jövőre felépítendő állami elemi iskolák, két irányban induló nagykárolyi kövesut, a már megkezdett vasúti állomás kiépítése és felépimocsárban terem. Még a lappok fagyos földjén is megterem a beluta nana. Olyan boldogság sincsen, amely csak egy kőre támaszkodjék, még akkor sem, ha Rots- child vagyona, vagy égő szerelem, vagy a legszárnyasabb szellem volna is az a kő. Ezen a földön minden boldogságnak három alapvető kőre van szüksége: az egészségre, egy érzésre, egy gondolatra. E közül a három közül első az érzés. Az nem lehet boldog, aki csak önmagát szereti: a boldogság kapui csak az előtt állanak nyitva, aki nagyon szeret. Újra ismétlem, hogy csak az előtt, aki szeret, nem pedig az előtt, akit szeretnek. Szeressétek Istennek minden élő teremtését! Adjatok egy csókot minden kis gyermeknek, aki mosolyog reátok. Fogjatok Kezet, minden emberrel, aki szenved. Szeretni már is boldogság. Akik számot tartanak a boldogságra, azoknak orvosi bizonyítványt kell felmutatniok a jó egészségről, egy másik bizonyítványt arról, hogy megvan a mindennapi kenyerük, egy harmadiknak pedig arról, hogy becsületes emberek. E közül a három okmány közül az utolsó feltétlenül szükséges Az elsőre meg a másodikra nincs akkora szükség. Nincs két egyforma boldogság, mint ahogyan nincsen két egyforma ember, két egyforma homokszem. Mindenkinek a saját módja szerint kell boldognak lennie és nem szabad soha lemátése, a gazdasági felügyelőség létesítése és a — most tárgyalás alatt levő kultúrmérnöki hivatal áthelyezése, — mind, ezen államférfiaknak Nagykároly város iránti meleg érdeklődését hirdetik. Ámde az intéző bizottság döntött és választott -- és választása Papp Bélára és Justh Gyulára irányult! Pedig mi azoktól a férfiaktól akiktől most a párt intéző bizottsága elfordult, — reméltük a vármegye székhely kérdésének végleges elintézését, az érmihályfalvai járás idecsatolását, Nagykároly vármegye megalkotását és városunk további fejlődésének megteremtését.“ Hát, ha van orczapiritó szemérmetlenség: a „Szatmárvármegye“ czikkének idézett része az. Ha lehet irásbelileg fajtalankodni: az idézett czikkrészlet azt csinálja. Azt állítja, hogy Kossuth, Apponyi és Andrássy azok, „akik a legutóbbi időben Nagykároly város kulturális, kereskedelmi és közforgalmi intézményeit a legnagyobb melegséggel és áldozatkészséggel karolták fel és fejlesztették“! Az embernek a gyomra kavaro- dik! Nagykároly város sohasem fejlődött any- nyira vissza, mint a fentirt fekete háromság népellenes uralma alatt. „itt hagytátok a vályút,“ mondja szomorúan a „Szatmárvármegye“. És felsorolja, hogy a hűtlen Justh-pártiak mi mindent nem habzsoltak már fel a vályúból: 1. A városi színház nagy kormánysegélye. (Ezt Kristóffy József volt belügyminiszter adta.) 2. A gazdasági és ipari fiúiskola. (Gazdasági ismétlőiskola törvény alapján a legkisebb faluban is van; ipari fiúiskola pedig nincs nálunk.) 3. 2 kisdedóvó. (A város építette és szerelte fel), 4. Állami köves ut. (A főispán endrédi birtokáig fog vezetni.) 5. A már megkezdett vasúti állomás kiépítése. (Daczára, hogy az uj állomást a megnövekedett forgalom s igy a vasút érdeke kívánja meg, három óv óta csupán egy uj, deszkából készült raktár lett építve.) 6. A gazdasági felügyelőség létesítése. (Már régebbi törvény alapján minden megye kapott egy felügyelőséget, az egész hivatal egy személyből áll.) íme: ezek ami vívmányaink. Ezek a „városunk existentiális érdekét képező kérdések“, melyek „ez államférfiak kormányzása alatt kerültek felszínre“. íme: ez az ábra azt mutatja, hogy a most elhagyott vályú Nagykároly város számára, csak hitvány mosogatólevet tartalmazott. A jó finom tengerit Szat márvár megy óék ropogtatták és ropogtatják. Ami pedig a perverz „irásmű“-nek azt a sóhajtását illeti, hogy „mi azoktól a férfiaktól solnia a mások boldogságát. Aki kényelmes czipőben akar járni, a saját lábára vétessen mértéket. Nincs nagy, közepes meg kis boldogság. Csak az olyan ember használja ezeket a jelzőket, aki a boldogságot egyértelműnek tartja az örömmel. Igazán csak az az ember boldog, aki a saját boldogságához elengedhetetlen föltételnek mások boldogságát tartja. Aki nem tud lemondani, aki nem kíván magasabbra szállni, akinek nincs semmi kívánsága, semmi reménysége : az mondjon le arról, hogy boldog lesz valaha. Ha boldognak érezitek magatokat, ne elemezzétek a boldogságotokat. Olyan lenne az, mintha porrá zúznátok egy szép pillangót csak azért, hogy még jobban megbámuljátok a szépségét. Ha minden ember tudna boldog lenni a saját számlájára, akkor sok mindenre nem lenne szűk ség, amire ma még szükség van, a csendőrtől kezdve az irgalmas nővérig, a flas- stromtól kezdve az alamizsnáig. A gyermekek majdnem mindig boldogok, mert nem gondolnak a boldogságra, sok öregek pedig sokszor azért boldogtalanok, mert túlságosan sokat tépelődnek rajta. A boldogságot legtöbben egy nagy arany- rámának képzelik, mely egy kevésértékü képet foglal magában. Pedig a boldogság egy Rafael vagy Corregio kép egyszerű fenyőfa- kerett d, sőt sokszor kerete sincsen. (Kossuth Lipót et comp) reméltük a vármegyi székhely kérdésének végleges elintézését, áz érmihályfalvai járás idecsatolását, Nagykároly vármegye megalkotását és városunk további fejlődésének megteremtését“ — ez igazán szóra se érdemes. Legfeljebb, ha egy szánalmas mosolyt vált ki olvasójából. . . Aktuális népdal. Zavaros a Tisza vize Nem tiszta. Ráhajtják a magyar népet: Nem issza. Mért Is inná ezt a vizet, Zavarost: Hisz' élndrássy benne lábát Mossa most. Egy érdekes kortörténeti okmány. „Bizalmas átirat“ a főispánhoz. Kis levélke, amit a czimzett nem tett az ablakába. A Nagykároly legutóbbi számában irtunk röviden a nagykárolyi függetlenségi és 48 as párt végrehajtóbizottságának arról az üléséről, amelyen a függetlenségi párt kettészakadásával szemben állást foglalt. A többi lapok bőven foglalkoztak a dologgal, de az ülés legérdekesebb részét nem írták meg. Nem pedig azért, mert azt az érdekes részt „szigorúan bizalmasának minősítették és mindent elkövettek, hogy valahogy a nyilvánosságra ne kerüljön. A végrehajtóbizottság ülését megelőzőleg a párt vezetőségéből többen, a vezetőség egyik tagjának lakásán, nagy titokban ülést tartottak, amelyen kimondották, hogy az esetben, ha a végrehajtóbizottság a Justh-párthoz csatlakozik: felfogják hívni Dr. Falussy Árpád főispánt, hogy a párt diszelnökségéről mondjon le. Az indítványt tevő vezetőségi tag fel is olvasta a főispánhoz intézendő felhívást, amit helyesléssel vettek tudomásul. Megállapodtak, hogy az ügyet a legnagyobb titokban fogják tartani és sem a végrehajtóbizottság tagjainak, sem a titkos értekezleten jelen nem volt vezetőségi tagoknak sem szólnak róla. A párt végrehajtóbizottsága a várt eredménnyel határozott és a főispánnak szóló levél szerdán délután postára adatott. A Nagykároly még az nap értesült a dologról, azonban csak pénteken — ekkor is hosszas fáradság és sok akadály legyőzése után — juthatott a felhívás hiteles szövegű másolatához. De hozzájutottunk és szószerint közüljük: Méltóságos szentgáli és ábrahámi dr. Falussy Árpád urnák, Szatmárvármegye főispánjának Nagykároly. Méltóságos ur! Több alkalommal nyilvánosan hangoztatott elvei tiszteletéül Méltóságodat a nagykárolyi függetlenségi és 48-as párt diszelnökéül választottuk meg. Az események és különösen Méltóságod tényei szomorúan ráczáfoltak a hangoztatott elvekre és kitűnt — amit hinni a legtávolabbról se mertünk volna,—hogy a függetlenségi elvek hangoztatása Méltóságod részéről csak „paraszt- fogdosás“-ra volt jó. Elvártuk volna, hogy Méltóságod önként fog lemondani pártunk diszelnökségéről, a melyre immár érdemetlenné vált. Nem tette és ezért, bármily kellemetlen is ez reánk nézve, felhívjuk, hogy ezt mielőbb megtenni méltóz- tassék. A lemondási czim megválasztását teljesen Méltóságodra bízzuk. Illő tisztelettel maradván, Nagykárolyban, 1909. november 24-én. fl nagykárolyi függetlenségi és 48-as párt vezetősége.
