Nagykároly, 1908 (3. évfolyam, 1-35. szám)
1908-06-01 / 22. szám
Nagykároly, 1908. junius 1. 111. évfolyam. — 22. szám. NAGYKÁROLY Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLYBAN, Szőlő-utcza 4. szám. Előfizetési árak: Kgész évre 8 K, félévre 4 K, negyed évre 2 K, egyes szám ára 20 fillér. Megjelenik minden szerdán. Felelős «erkesítő és laptnlajdonos: ROSENFELD ZSIGMOND. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. „Syilttér“ sora 60 fillér. — Kéziratokat nem adónk vissza. Egyes példányok kaphatók Csókás L. és Eigner S. könyvkereskedésében. KOSSUTH LAJOS. 3€angoü az éjszaüáfian. A nayykúrolyi Kossuth Lajos szobor leleplezése í!)08. május 28. Tavaszi éj van. A város mélyen alszik. Csend. Akác illatot hord szárnyán a szél. A toronyban éjjelt kongatott az óra. A szobor megmozdul, felsóhajt és beszél: * — Mi volt ez ? Mi történt ma itt körülöttem ? Mi vala értelme a hangos cé-cónak ? A koldus pompának, éljen-riadásnak, Al-lelkesedésnek, a sok hazug szónak ? Ó, mit ünnepelt ma a hiszékeny tömeg ? Szobrom előtt? Most. hogy egy lelketlen horda Eszméimet, éltem legszentebb álmait Hatalomért, díjért a sárba tiporta ! Mért jöttek el hozzám tengő lobogókkal ? Mért zengett ma rólam szónoklat és óda ? Mért piroslgit úgy az arcokon az öröm, Mintha éltem célja megvalósult vóna ? Vagy csalódnék talán? Van ok ünneplésre? Nincsen már veszélybe az ős magyar haza? Népből nemzetté lett ? Osztrák járom alatt Nem görnyed ezentúl a magyar nyaka ? Csak a szent szabadság oltárin áldoznak ? Négy évszázados seb többé mér nem sajog? Ember nem tör-e már embertársa ellen ? Nincsenek éhezők ? Nem kiváltság a jog ? Úszó városok nem szállítják a magyart ? Tenyereken által az uj világba el ? Engedik-e népem itthon is megélni E honban, hol neki élni és halni kell ? Sajna, nem csalódtam ? Nincs ok ünneplésre. Rút hazugság volt a stréberek cé-cója. Hiába szenvedtem, hiába bujdostam, Tulajdon vérem lett müvem árulója ! — Tavaszi éj van. Az égen felhők úsznak. Közölök egy csillag fénye épp rá esik A szobor arcára. A jéngnél látni, hogy : Az érc-arc pírban ég, az érc-szem könyezik. A toronyban egyet kongatott az óra. Valahol messziről szomorú dal hallszik... Azután mély csend van, falevél se rezdiil. ...............A város alszik. Na gykároly város 1908. május hó 28-án Kossuth Lajos emlékezetét ünnepelte. Tudvalevő dolog, hogy Kossuth Lajos életéről és működéséről könyvtárakat Írtak már össze a világ különféle nyelvén. Újat mondani róla alig lehet és talán felesleges is. Ki volt Kossuth Lajos? Van-e magyar ember, aki nem tudja? Ha van: szégyelje magát! Nézzük Magyarországot, mielőtt az ö keze sorsának kerekébe belenyúlt. Állam volt-e? szabad volt-e? Az európai népcsaládhoz tartozott-e? Törvény és történelmi hagyomány szerint igen; de tényleg? Tényleg a kiváltságok és rabságok ellentétei által szétdarabolt tömeget, önálló kormány nélküli tartományt, a müveit világtól elmaradt, tőle elzárt népet látunk, olykor ébredő, egyesekben villamfénnyel megnyilvánuló, de a tömegeket át nem ható nemzeti Öntudattal. A biztos enyészet képe ez. Ma valamivel különb az ország állapota, mint a Kossuth Lajos fellépése előtt volt. És ez neki. nagyrészben neki köszönhető. Nem ö egyedül teve. Óh nem! Bűn volna a kegyelet ünnepébe kegyeletlenséget vegyíteni; egyik nagyunk iránti hálánkat többi nagyjaink iránt való hálátlansággal kifejezni. Sokan voltak ök, a jelesek, a nagyok, a felejthetetlenek, akik a mai állapotokat megteremtették. Voltak, akik Kossuthal, voltak, akik Kossuth ellen, de ugyané célra munkálkodtak. De a régi állapotok korhadt- sága meghiúsított volna minden nemes törekvést, ha Kossuth Lajos izzó szenvedélye és az emberek fölött való rettentő hatalma azokat szét nem töri; és a múlt sülyedt állapotából a röktöni átmenet arra az erőkifejtésre, mely egy világot ragadott bámulatra, el nem képzelhető ama hajthatatlan lélek kergető ereje nélkül, amelynek emlékét csütörtökön ünnepelte Nagykároly város. Kossuth Lajos politikai sikereket nem tudott elérni, de a magyar nép szeretetét és ragaszkodását még évszázadok múlva sem fogják tőle elvitathatni. Mert az eljövendő, demokratikus alapokon nyugvó uj Magyar- ország megteremtéséhez, — amely a radikális polgárság célja, — ö adta meg az első lökést. Mi Kossuth Lajost, mint a polgárjogok elöharcosát ünnepeljük. Azt, aki az újabb korban legelőbb szállt síkra azért, hogy a magyarhoni jobbágyat, a bibliai Lázárnak ezt a képmását, szolgai sorsából felemelje és a föld áldásával terített asztalhoz ültesse, egysorba a gazdagokkal és nemesekkel; hogy az emberi és polgári jogokat ki kell terjeszteni a magyar birodalom minden lakójára, nem válogatva nemzetiségekben és hitvallásban, hogy a honfentartás és honvédelem terhét, az adófizetést és fegyverviselést meg kell könnyíteni a „misera plebs“ vállán s közös kötelességül kell felosztani a haza minden lakójára; és aki felismerte és belátta, hogy csak a teljes, osztatlan jogegyenlőség által lehet a magyar nép millióiból nemzetet alkotni és egy valóban nagy, hatalmas, erős és boldog Magyarország szilárd alapjait lerakni. Kossuth Lajosnak köszönhető, hogy ma a parlamentben és a sajtóban a szabad gondolat részben nyilatkozhatik. A szabadelvű szellem zászlaját először ö bontotta ki. Kilenc lustrumon át hirdető Magyarhon létjogát az ó- és újvilágnak, minden müveit nemzet nyelvén azzal az ékesszólással, aminö nem lesz többet a földön és azzal az irótol- lal, amelynek erejét magyar iró nem bírta soha. S amely irőtoll képezte puritán élete, független állása egyetlen biztosítékát oly késő életkorig, aminöt a gondviselés ritka választókarnak enged, s akinek enged, nyugalomra és pihenésre rendel. Neki az élet nem adott nyugalmat. Utolsó erejét is az ideál harcában fogyasztá a szabadelvüség védelmében. Ott esett el a csatatéren, szemközt fordulva a halál angyalával. Mi is ünnepeltünk f. hó 28-án az ünneplőkkel, bár azt tartjuk, hogy Kossuth Lajos emlékének megünneplésére még nem jött el az alkálmas idő. Nem lelkesedünk az ércz- szobor felállítása alkalmából, mert a nagy szellemek- legigazibb és legmaradandóbb emléke az, ha eszméik győzedelmeskednek. És Kossuth Lajos eszméi még nem diadalmaskodtak. Az általános emberi jogok érdekeben megkezdett nagy munkája még a legkezdetlegesebb állapotban van Magyarországon; a legnagyobb részben pedig visszafejlődött. Régi igazság, hogy az idő egy pillanatra sem áll meg. Folyton előre rohan. A rohanó idővel, a tudomány fejlődésével az ember igényei megnövekednek. Minél magasabbra jön az égre a nap, annál jobban terjed a földön a világosság. Az emberek évezredes tunyaságukból, a csodával határos energiával ébrednek öntudatra. A felvilágosodás mai állása mellett, az, ami hatvan évvel ezelőtt óriási vívmány volt, ma már teljesen értékét vesztette. Azon szemüvegen át tekintve a mai állapotokat, ahogy az igazság és jog fogalmát most ismerik még a legalsóbb néprétegekben is, kitűnik, hogy az elnyomatás ma még nagyobb, hogy az emberi jogok korlátozása ma még erősebb, mint hatvan évvel ezelőtt volt. A lényeg még rosszabbodott, csupán a formák változtak. Kossuth Lajosok ritkán születnek. Az a kor, amelyben az emberek a megváltók eljövetelét várták: régen elmúlt. Az emberiségnek a jövőben önmagát kell megváltania. És ez módunkban is áll, csak akarnunk kell! Le kell, hogy dobjuk oltárainkról a kifestett, hamis bálványokat, amelyek előtt ma még imádattal borulunk le, miként hajdan Kossuth Lajos leborult a nemzet nagysága előtt. Könnyű szerrel megválthatjuk önmagunkat, ha nem éljenezünk folyton, de gondolkozunk. Mert mi vagyunk az erő. És az erő: a hatalom! Avagy nem nevetséges-e, hogy nekünk, a népnek, ne legyenek jogaink? Nekünk, akik minden jog forrása vagyunk.
