Nagykároly, 1908 (3. évfolyam, 1-35. szám)
1908-05-20 / 21. szám
NAGYKÁROLY TS lakulásától várja a haladást és nem a társadalmi intézmények radikális megváltoztatásától. És mivel a reakció az uralkodó osztályok érdekében mindig az emberi természeten akart változtatni ahelyett, hogy a társadalmi berendezéseken, a jövedelemoszláson változtatna, képes megbékülni látszólag —1 az evolucionista filozófiával — jeléül annak, hogy az uralkodó osztályok érdekeinek megvédelmezését még a dogmák megvédésénél is előbbre helyezi. Hét beszéd-résM Elmondotta : Dr. Falussy Árpád, Szatinármegye főispánja. 1906. május 19-éa, 1908 május 14 én, az általa adott közebéden. . . . legfőbb törekvésem Uraim az lesz és azért jöttem ide, hogy a kormányzati szellemet megtisztítsam és azokat, akik a darabontoknak a nemzeti küzdelem leverésére segédkezet nyújtottak, a közélet és társa... én Uraim, a vármegye közéletében a kiegyenlítés politikájának vagyok hive; minden időben azon fáradoztam, hogy azon ellentétek, melyeket a letűnt korszak hullámai felvertek, úgy a vármegye dalom teréről leszorítsam. közigazgatása, mint a politikai és társadalmi életben elsimuljanak. Tekintve, hogy mindkét beszéd-részlet ebéd közben hangzott el. ahol vzlószinüleg likőröket és pezsgőt is ittak, az egyik beszéd-részlet — nem kutatjuk, hogy melyik — feltétlenül al- koholmány. Rémes ütközetei! egy kéz- szorítás irt Aladár polgártárs nagyon haragszik. Baj, baj, baj! Valamikor réges régen, még a nagy nemzeti nekibuzdulás idején, három hazaffv egy erősen kivirágzott éjszakán véresre vert egy embert: egy helyettesített szolgabirót. Mindenki ismeri a következményeket. A rendőrség kinyomozta és letartóztatta a tetteseket. Estére már a szatmári ügy észség fogházába töltötték éjszakájukat. Másnap kihallgatás után szabadon bocsájtotta a nekibuzdult ifjakat a vizsgálóbíró. Hónapokra rá pedig — a nagy kibékülés első mámoros napjaiban — királyi kegyelemmel véglegesen be is szüntették az eljárást a három férfiú ellen. Ők tehát nem lettek mártírok. Az egyik megbánta tettét, és 111a ő a legelkeseredettebb ellensége a „nemzeti“ kormánynak, a kiért majdnem hogy bezáratta magát. A másiknak lovagias ügyei keletkeztek a dologból. Ez most szolgálja az önkéntérí évét, és erősen szüksége volna egyik akkori darabont tisztviselő igazolására, hogy ő a lovagiasság szabályai szerint korrektül járt el egy másik „darabont“ elleni ügyében, a mely szintén abból a bizonyos hazaffyas verekedésből keletkezett. — Százat teszünk egy ellen, hogy az önkéntes ur is megbánta az akkori nekibuzdulást. A harmadik? Nos a harmadik ur Simkó Aladár. Simkó Aladárt a rendőri letartóztatás nyomban kijózanította hazaffyságából. Feladta intakt nemzethy álláspontját, és az akkori főispán újság-szerkesztőjét kérte fel, hogy gyorsan szaladjon Nagy Lászlóhoz és kérje őt: „ne hagyja rajtam száradni ezt a szégyent, és bocsájtassa őt azonnal szabadon.“ Le kell itten szegeznünk, hogy Simkó Aladár kizárólag a saját becses személyét igyekezett a letartóztatástól megmenteni, a mi természetesen nem sikerült neki. A három hősök ekkor Demidor Ignácz rendőrkapitány ellen fordultak. Feljelentették őt a törvényszéknél, és fegyelmit kértek ellene a vármegyénél. A törvényszék beszüntette az eljárást, a vármegye pedig — hiszen azért vármegye — semmit sem tett az ügyben. Közigazgatási műnyelven: heverted az aktát. Simkó Aladár azonban kamatoztatni akarta az ő martiroinságát. Lapot indított. Az egyik lapot kivették a kezéből. Indított másik újságot : a Közérdeket. Legutóbbi számában nyílt kérdést intézeti a főispánhoz, melyben a fentebb elmondott letartóztatást ismertetve, felszólítja Falussy Árpádot, hogy az 1906. évben elrendelt fegyelmi vizsgálatot fejeztesse be és hozasson Ítéletet. A nyílt kérdés további részletei — kaczag- janak rajta a mi olvasóink is — igv hangzanak: „Hajlandó-e azt tűrni Méltóságod, hogy Kossuth Lajos fia Kossuth Ferencz, Apponyi Albert és a nemzeti ellenállás kiváló férfiai testi épsége lelett — egy éj és egy napra bár — oly ember őrködjék, akinek homlokára reá van sütve a „hazaárulás“ kain bélyege? Eltürné-e azt Méltóságod, hogy Kossuth Ferencz keze — mitől az Isten mentsen — egy oly ember kezével érintkezzék, a kiért az előtt a tett szolgálatai jutalmazásául Kristóffi József, Nagy László és Major Károly szorította?“ Ha, ha, ha, nevetnünk kell. Szegény Falussy Árpád a kit a mi becsületes jóhiszemű férfias támadásaink nem tudtak megbuktatni, még megéred. hogy támogatód, szövetségesed, hived simkó aladár — fog tönkre tenni. Vigyázz óh Árpád, mert í}imkó Aladár megígérte neked, ha nem iávolitod azounal el Demidor Ignáczot, úgy ország-világ előtt fogja tőled megkérdezni, megengeded-e, hogy Kossuth ő szentsége kezét a nagykárolyi rendőrkapitány megszorítsa. Istenem, Istenem! mit is kell most tenni. Simkó Aladár ország-világ előli kiabál, ha parancsát nem teljesíted. óh Árpád! Ha Demidor Ignáczot clcsapod, akkor pedig a jog, törvény és igazság fog ország-világ előtt ellened kiabálni. Mindenki ellened van, óh Árpád! üli, óh minek is van Kossuth-szobor a világon, és miért is lelt Lipóttá az Ő Ferencz fia! Óh! Óh! Hop! Egy ingyen tanácsot adunk! Vezessen a főispán küldöttséget Demidor Ignáczhoz és kérje fel ünnepélyesen, hogy — ne szorítson kezel Kossuth Ferenczczel. Talán megteszi a rendőrkapitány ezt a csekély szívességet. És talán Simkó Aladár is megelégszik evvel az elégtétellel az „édes haza“ érdekében ! 1906-1908. május 20. Miért ünnepel az Igazság ma ? Gazok ajkán miért zeng gíjászének ? Ma van harmadik évfordulója. A Nagykároly megjelenésének! odáig fajult most is, hogy egy egy borízű hang a karzatról harsányan hangzott: — Méltóságos elnök ur . . . Valaki, akit persze nyomban kivezettek, időközben társalogni akart az elnökkel. Bezzeg mi is elszaporodtunk : újságíró cigányok. Tizenöt, busz buzgó fiatalember jegyez félelmesen komoly arccal mellettem. A lábamon, hátgerincemen, a vállaimon, a frizurámon csupa „kolléga ur“ ül. Őket sohasem láttam, valószínűleg még ők sem soha rotációst. De bátortalan kérdésemre megtudom, hogy az egyik a Lámpa- bélkészitők Szaklapjának kiküldött tudósítója, a másik a „Fűzfapoéta“ cimü irodalmi, havonkint megjelenő folyóirat munkatársa és igv tovább. Ók itt az urak. az alkalom e kitűnő álhirlap- irói. Szünet alatt reszketve veregetik a védők vállát, aztán visszatérnek és szigorúan követelik előbbi kényelmes helyüket. Respektálják őket a szolgák és a rendőrök is, akik ha erélyesen közbe nem vetjük magunkat, majdnem kivezetik Szász Zoltánt. Mert ő nem „dolgozik“. Tizenegy óra táján úgyszólván elakad a terem szívverése. Az emberek egyik oldalról átkiabálnak a másikra, nők kísérői a nyájas idegenek hátára kapaszkodnak s az elnök hiába rázza a csengőt, a rend csak nem áll helyre. — Itt van! Ő is eljött ! Hol? Ki? hangzik össze-vissza. Hál ki lehet más, aki belépett most a terembe. mint maga Vanderbilt Gladys férje, Széchenyi László gróf. Az érdeklődés teljesen a szerencsés magyar mágnás felé fordul. Őt keresi minden szem, s valakinek rögtön eszméje támad: — Hozzá kellene fordulni, hogy saját költségén telepitse le a kóbor cigányokat . . . A szomorúság csak az, hogy ezzel az Ítélettel még meg nem oldódik a cigánykérdés, az Igazság pedig, hogy a parfümillatu, izgalmas terem közepén, modern tavaszi loillettek hullámaiban rongyokba bujt, az állati fokon felül egy hajszálnyival sem emelkedett vádlottak ülnek. * A szerencsétlen Szarvas-család bizonyosan elporhadt már eddig az ember bölcsőjében : a földben. Mindegy nékik, mi történik idefönn. De társadalom, amely ki-betódul a tárgyalóterem ! ajtóján, ó udvarias urak ! ó kiváncsi hölgyek ! piruljatok el! A folyosón az élelmes árusok, ismerve mi vonz benneteket, igy kínálják az ozsonnát : — Tessék kérem. Tuta-féle sonkás zsemlye! Irta : Fehér Árpád. Huhogás a bagolyvárban. Etetik a sógorságot! Szatmárvármegye közgyűlése. Szatmárvármegye sesseció-; külsejű bagolyvárában f. hó 14-én, az elmúlt csütörtökön, ismét nagy huhogás volt. A korhaladó régi rendszer támogatói feltűnően nagy számban gyűltek össze a törvényhatóság tavaszi közgyűlésére. Miért? Talán fontos önkormányzati ügyek voltak a közgyűlés napirendjére tűzve? Voltak a macskába! Az újonnan rendszeresített mátészalkai szot- gabirói áliás betöltése volt a közgyűlésnek az a pontja, amely miatt a bizottsági tagok összesereg- lettek. Etetni akartak újból. Az egyik sógor fia is pályázott az állásra. Dienes Dezső. Meg is választották Serig István közigazgatási gyakornokkal szemben, bár ennek a kisujjában közigazgatási több tudása van, mint az utóbbi időkben megválasztott összes dzsentri-fiókáknak együttesen. De van egy rettenetes megnem bocsátható bűne is: egyszerű polgár gyermekeként született. Az a körülmény, hogy néhai atyja Serly György évtizedekig volt a függetlenségi és 48-as párt törhetetlen harcosa: egyáltalán nem jöhetett számításba, a törvény- hatóságnak nagykárolyi tagjai mindent elkövettek Serly megválasztása érdekében, de hiába való volt. Bebizonyosodott, hogy a vármegye a „Nemzethy kormány“ érája alatt sem egyéb, mint kizárólag a dzsentrik tápintézete. Serig bukását Tulipán Árpád magatartása és az oroszlánbőrt régen levetett Luby Géza bácsinak a jelölésnél elkövetett okvetetlenkedése is nagyban előmozdította. A törvényhatóság a gyűlés folyamán elhatározta, hogy a f. hó 28-iki nagykárolyi Kossuth Lajos-szobor leleplezési ünnepélyén küldöltségi- leg képviseltetni fogja magát és a szoborra koszorút helyez. Az alispán állal előterjesztett félévi jelentés a közigazgatási bizottság havi jelentéseinek összevonásából áll. és arról tesz szomorú bizonyságot, hogy az elmúlt félévben Szatmár- vármegyében semminemű közhasznú dolog nem történt. A gazdasági eselédlakásokról alkotott vármegyei szabályrendeletet a közgyűlés elfogadta, A tárgysorozat egyéb pontjait a Nagyközönséget nem érdeklő belkezelési ügyek képezték, melyeket az előadói javaslatok értelmében intéztek el. Kossuth Ferenc az országban. Fél a nemzeti lormmy. Hogy néz ki a népszerűség? 30 csendőr, 21 rendőr, 8 detektív. Hej népszerűség, hej népszerűség, de megvannak tépdesve a te szárnyaid. Valamikor ré- ges-régen — talán igaz sem volt, — amikor megjelent az országban Kossuth apánk fia, hej de nagy volt a lelkesedés széles e hazában. Bezes banda húzta, tárogató búgta, nincsen olyan kedves fia ennek az országnak, mint amilyen Ferencz fia jó Kossuth apánknak. Fehér szüzek szórtak virágot elébe és áldást kért a magyar nép min- denik léptére. Hej népszerűség, bej népszerűség, de megvannak tépve a te szárnyaid. Mintha kihalt volna Árpád nemzedéke! Mintha kivándorolt volna Amerikába minden lelkesedés ebből az országból, olyan halálos csönd fogadja mostanában Kossuth Ferenczet, ha valahol megjelenik az országban. A nép lelkesedését a hivatalos iogad- tatás bizanticizmusa pótolja és a fehér szüzek helyét — a budapesti m. kir. államrendőrség detektivjei foglalják el. Megnehezült az idők járása a nagy hazaf- fyak felett. Nincs már lelkesedés, csak kiábrándulás ! Hossz a lelkiismerete a „nemzeti kormánynak.“ Kossuth Ferencz sem mer már úgy bevonulni Nagykároly városába, mint egykoron régen, amikor még nem volt császár minisztere, quóta emelője, Lipót bugyogósa. És a rossz lelkiismeret cselekvésre készteti Kossuth F. Lipótot. Egy aggodalmas szavától megmozdul a védelmi apparátus. Szörnyű a fut- kosás az egész városban. Falussy is félti, a polgármester is félti, meg a rendőrségnek is a Kossuth Ferencz testi épségéért fő a feje. Tüntetéstől fél Falussy Árpád. Ö tudja, miért! Félnek, hogy a szocziáldemokraták nagyon keményen megtalálják kérdezni Kossuth
