Nagykároly, 1908 (3. évfolyam, 1-35. szám)

1908-04-22 / 17. szám

NAGYKÁROLY CSARNOK. Gyomor. Földet mivelni nem tudott, az erdők vadját sem bírta leejteni, a halat sem bírta kifogni a vízből, a hajó vitorláját sem bírta megfordítani. Nem bírta a bérczekből kivonni az ércet, hámor­ban kovácsolni sem tudott, csereberéhez sem értett. — Az Isten ritka és nagy értelemmel áldott meg ! — mondotta. — Tudósnak születtem. És nagy tudósok magas iskoláiba iratkozott. Azonban nem igazodott el a törvények ösz- szekuszált fonalai között, az orvos hideg fejével és forró szivével sem rendelkezett, sem a termé­szetvizsgáló vastürelmével. A tanító önmegtaga­dásával és az államférfiu ravaszságával szintúgy nem dicsekedhetett. — Az Isten a legmagasabb hivatásra ren­delt engemet! — mondotta. Papnak születtem. Birtokok, bérletek, házak, erdők, értékpapírok adás­vételének közvetítése. különböző birtokok eladásra előjegyezve. ßirtokok bérletre, vételre kerestetnek. Nagykárolyban, Honvéd-utcza 36. szám alatt. HERMAN SAMU nagy károlyi czipész-mester a c/Jpész-ipar fejlesztése érdekében 10 tamiléi keres. A felveendő tanulók a modern ezipész-ipar- ban alaposan, szakszerűen és a legnagyobb gon­dossággal lösznek kiképezve, miért is jobb csa­ládok bizalommal adhatják hozzá az iparos pályára szánt fiúgyermekeiket. 9—10 Egyben értesiti a Tevőközönségei hogy ezipő- nzletében az olcsó tavaszi vásár kezdetét vette. Egyesített Műszénbánya és Iparvállalat r.-t. Ajánlja olcsósága és kiválóan jó minősége folytán országszerte kedvelt és úgy fiüísí, mist CJép'ssi eltekre kitünően alkalmas baglyasaljaiés Jézsifahai darabos szerte! Megrendelések mindenkor pontosan és a le.gnagj óbb gonddal intéztetnek el. Hefidi;lim'u>< k: í eifngad Debrecenben : HLleivi. €Í.^^I tT Csapó-utcza 23. sz. Es egy szegény hitközségbe telepedett. Önmegtagadást prédikált az éhezőknek, holott folyton azon sopánkodott, hogy milyen sovány pecsenye jut az ő asztalára. — Az Úristen akarata az, hogy gazdag hí­vek közé, kövér plébániára telepedjem, mely még ez esztendőben elfoglalandó. Oh, irgalmazz meg nékem, Uram, Teremtőm, szegény bűnös­nek, ki csak ma látom ezt. Dicsértessék, az ő neve, kinek szent akaratát végrehajtom . . . Mondván : egy kövér plébániára vetette magát és megkaparintotta azt. Meddeni, ipar, közgazdaság. A Tiiesti Általános Bistositó Társulat (Assicurazioni Generáli) f. év márczius hó 26-án tartott 76 ik közgyűlésén terjesztettek bo az 1907. évi mérlegek. Az előttünk fekvő jelentésből látjuk, bogy az 1907. deczember 31-én érvényben volt életbiztosítási tőkeösszegek 917.914,396 korona és 99 fillért tettek ki és az év folyamán bevett dijak 41.095,963 korona és 58 fillérre rúgtak. Az élet­biztosítási osziály dijtartaléka 31.422,408 korona 19 fillérrel 264.156,557 korona 24 fillérre emelkedett. A lűzbiztcsitási sgban, beleértve a betöréses és tükör- üveg biztosítást, a díjbevétel 16 585,488,656 korona biztosítási összeg után 27.302,460 korona 49 fillér volt, miből 10.146,474 korona 45 fillér viszontbiztosításra fordittatott, úgy, hogy a tiszta dijbevélel 17.155,986 korona 04 fillérre rúgott, mely összegből 12.269,989 korona 32 fillér mint díjtartalék minden tehertől menten jövő évre vitetett át. A jövő években esedé­kessé váló dijkötelezvények összege 113.331,852 kor. 27 fill, A szállilmánybiztositási ágban a díjbevétel kitett 3.921,627 korona 66 fillért, mely a viszontbiztosítások levonása után 1.717,649 korona 06 fillérre rúgott. Károkért a társaság 1907-ben 37.472,589 korona 25 fil­lért és alapítása óta 899 042,935 korona és 20 fillért fize­tett ki. J3 kártérítési összegből hazánkra 173.248,760 korona 76 fillér esik. A nyereség tartalékok közül, melyek összesen 20.292,237 korona 37 fdérre rúgnak, különösen kiemelendők : az alap­szabály szerinti nysreségtartalék, mely 6.300,000 koronát tesz ki. az értékpapírok árfolyamiagadozására alakított tartalék 12.565,698 korona 89 fillér összegben, továbbá felemlítendő a 160,000 koronára rugó kétes követelések tartaléka és az ingatlan tartalék, moly az idei átutalással 1.266,538 korona 48 fillért tesz ki. Az értékpapírok értéke 4.741,807 korona 69 fillérre) ment vissza, de a vezetőség elő vigyázata folytán ez a vesz­teség az intézetet nem érinthette, mert az a 17.013,704 ko­rona 71 fillért kitevő árfolyamtarlalékból nyerhetett leirást Ez a tartalék ma még mindig 12.565,698 korona 89 fillért tesz ki. Különös figyelmet érdemei még ez 1000 uj intézeti részvéynnek kedvezően keresztülvitt kibocsátása, melynek agió-nyereségéből 11.525,000 korona a mathematikai életbiz­tosítási tartalékhoz csatolhatott. Részvényenként 600 arany frank osztalék kerül ki­fizetésre. A társaság össses tartalékjai és alapjai, melyek első rangú értékekben vannak elhelyezve, az idei átutalások foly­tán 292.979,592 korona 76 fillérről 323.629 347 korona 57 fil­lérre emelkedtek, melyek következőképen vannak elhelyezve : 1. Ingatlanok és jelzálog követelések. . 60.625,971 K 77 f. 2. Életbiztosítási kötvényekre adott köl­csönök ................................................. 26.668,849 „ 08 „ 3. Letéteményezett értékpapírokra adott kölcsönök..................................................4.017,801 „ 92 „ 4. Értékpapírok........................................... 209.404,916 „ 74 „ 5. Tércza váltók . 842,350 „ 85 „ 6. A részvényesek biztosított adóslevelei 8.820,000 „ — „ 7. Készpénz és az intézet követelései, a hitelezők követeléseinek levonásával 13.249,457 „ 21 „ összesen . 323.629,347 K 57 f. Ezen értékekből 65 5 millió kor. magyar értékekre esik. 6—8 /TN/T\/r>/T\m/,n<Tim/r-yT\/T\m/T'/T\mmr)Aáff\nv mrr\<Tn|,o/TVTN>,ibffl/7viVT><T>/'f\/nzr\ M^sl/Cpv.|j/vvI/Va/▼ sP-,v ® Van szerencsém a t. czimü közönség tudomására hozni, hogy I MB ZOLTÁN ur gépműhelyét helyben átvettem © s azt motor-üzemre berendezve fogom tovább vezetni. Mindennemű gépjavítások 0 a legpreezizebb kivitelben, őrlő henger-rovátkolások olcsón készülnek, m Előre felhívom b. figyelmét saját legmodernebb szerkezetű gazdasági gépeimre, melyeket olcsó áron fogok piaczra hozni. Az összes gépészeti munkákra, ® téglagyárak, faipari telepek, malmok stb. berendezésére' a legújabb rendszerek © szerint vállalkozom. ^ Nagy raktár az összes gépészeti anyagokban. © = Tervek, költségvetések készítése ingyen. © Uj vállalatomra a t. czim jóindulatú figyelmét felhiva, maradtam © Kiváló tisztelettel: 1 2—2 SCHÖBERL KÁROLY, q oki. gépészmérnök. ©©©©©©©©©©©©©®©@©O©©©©©©©©©©©©0©©©© © © © © 0 © © © © © © © 0 I I I Trieszti Általános Biztositó Társaság (Assicnrazioní Generali) Budapest, V., Dorottya-utcza 10. szám. A „Közgazda ág“ rovatban közöljük a TBIESTI ÁLTALÁNOS 8IZT. TÁBSASÁ0 a legnagyobb, leggazdagabb, és legrégibb biztositó intézetünk mérlegének főbb számadait Teljes mérleggel a társaság mindenkinek, a ki e czéiból hozzá fordul, a legnagyobb készséggel szolgál. Az intézet elfogad: élet-, tűz-, szállítmány-, üveg-, betöréses-lopás-, és harangtörés és repedés elleni biztosításokat. Közvetít továbbá : jégbiztosításokat a „Magyar jég és viszontbiztosító r. t valamint baleset elleni biztosításokat az „Első o. általános baleket elleni biztosító társaság“ számára. A nagykárolyi főügynökség: Weinberger Ferencz. Akarja, hogy hirdetései a kívánt eredményt elérjék? Akkor hirdessen mindenkor a 99 RAGYRAROLiY 46 czimü hírlapban, mely az egész országban a legelterjedtebb és legol­vasottabb vidéki lap. PÚP* A hirdetési árak mérsékeltek! A „Nagykároly“ kiadóhivatala Nagykárolyban, Szőlő-utcza 4. szám alatt alatt van. Nyomatott Hoffmann és Kronovitz könyvnyomdájában Debreczenben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom