Nagykároly, 1908 (3. évfolyam, 1-35. szám)
1908-03-18 / 12. szám
Nagykároly, 1908. márczius 18. III. évfolyam. — 12. szám. NAGYKÁROLY POLITIKAI LAP. Szerkesztőség ás kiadóhivatal: NAGYKÁROLYBAN, Szőlő-utcza 4. szám. Előfizetési árak: Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyed évre 2 K, egyes szám ára 20 fillér. Megjelenik minden szerdán. Felelős szerkesztő és laptnlajdonos: ROSENFELD ZSIGMOND. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán Vetetnek fel. „Nyiitlér“ soa 60 fillér. — Kéziratokat nem adnnk vissza. Egyes példányok kaphatók Csókás L. és Eigner S. könyvkereskedésében. Glosszák a hétről. A nagy események előre vetik árnyékukat. Meri-e tagadni valaki, hogy Magyarország mostanság nem áll nagy események előtt? Az árnyak már megjelentek. Véres árnyak. Budapesten megmozdult az uteza. És párolgó, meleg emberi vér festi pirosra a szürke aszfaltot. Az általános választói jogért! Ez nem újság előttünk. A népjogok, a szabadság fája mindenkor vér- ázlatta talajból sarjadzott ki és nőtt magasra. A szélhámosságra alapi lőtt „nemzeti uralom" ma már teljes világításban áll az ország népe előtt. A felderítő szolgálat ezentúl teljesen felesleges. A hazug jelszavak által mámorba ejtett ország kijózanodott és megdöbbenéssel látja a zordon valóságot és azt, hogy azok, akiket megmentőjüknek vélt: gyalázatosán becsapták. A nemzet legszentebb eszményei a porba hevernek. Gyönyörű álmai a függetlenségről, az ország önállóságáról, Kossuth Lajos szent eszméinek megvalósulásáról: szétíöszlottak. És most már nincs egyéb vágya csak az, hogy legalább a mindennapi kenyere meglegyen. A Dózsa György, a Tiborc utódainak évszázadokon át kizsákmányolt, lenézett, semmibe se vett jogfosztott milliói öntudatra ébredtek és követelik az eszközt, amelylye! nyomorúságos sorsukat megjavítani módjukban lesz: az általános, egyenlő, titkos választójogot. A dolgozó milliók elégüíetlenségét nem az izgatok okozták, amint azt a haladás, a népjogok ellenségei hirdetik. Nem az izgatok támasztják az elégületlenséget, hanem az elégdlelíen,ség izgatja a tömegeket. Az általános választójog mellett érvelni ma már nem kell. Ellene érvelni nem lehet. A dolgok mai állása melleit egész bizonyossággal megállapíthatjuk, hogy mindaddig nem lesz béke Magyarországban, amig a kormány vállalt kötelezettségéhez híven az általános egyenlő, titkos választójogról szóló törvényt becsületesen meg nem alkotja. Az elmúlt hét legérdekesebb politikai újdonsága a függetlenségi és i8-as balpárt megalakulása. A disszidens képviselők alakították és már Nagykárolyban is vannak hívei. Ez kell a magyarnak! Uj pártok. Uj tisztségek és uj veszekedések. Mert, hogy gyakorlati czélja nincs az uj pártnak az világos. Az uj függetlenségi és 48-as ellenzék kezdheti ott, ahol 1867-ben a mostani lakáj-párttá átvedlett függetlenségiek kezdték. Tagadhatatlan, hogy minden magyar embernek legszentebb eszményét, szive legforróbb vágyát képezi az Ausztriától való teljes külön válás a perszonál-unió alapján. De az eszmények beigazolták, hogy a mai osztályuralom ezt nem akarja. Aminthogy egy fecske megérkezése még nem jelenti a tavaszt, úgy az uj pártala- kulás sincs hivatva a magyar nemzet évszázados vágyát megvalósítani. Amig a népmilliókat nem engedik be az alkotmány sánczaiba, amig az ország gazdaságilag nem erős, mindaddig rabszolgái leszünk Bécsnek. Majd ha nem lesznek Magyarországon kiváltságos osztályok, amelyek az alsóbb néprétegek elnyomására és kizsákmányolására törekszenek : hordta le a zsíros kék festéket. Ott volt a menetben a fél falu, de ki is tartott dicsőségesen, elől a pópa, mint egy leöntött, fekete ördög. Mi majdnem kárörvendve, sőt vidáman néztük ezt az ablakból a vén Jepura Tornával. Jepura Torna szemben lakik velünk s ő is a faluvégén lakik. Haszontalan vén, részeges ember, de bölcs ember, talán ő is azért lakik itt a temető mellett. Mert mi a temető mellett lakunk Jepura Tornával s mi már sok dolgon nem csodálkozunk, amiken mások még csodálkoznak. Jepura pláne sirt is ás. ha nincs fizetősebb munkája s ha elég pálinkát kap, hiszen itt van a temető mellett. Szóval mi már ketten olyan emberek vagyunk Jepurával, akik tullátnak a falun s egy kicsit a liivságos életen is. Beszélni még nem beszéltünk egymással Jepura és én, de nézzük egy- egymást és talán nem dicsekvés, bogy szeretettel nézzük. Sok temetést láttunk mi már, sok sirt ástunk, a vén Jepura ásóval, én más szerszámmal. Hogy ő rongyosabb mint én, kevesebbet járt a világban, nem ir és nem olvas, ez csak a gyöngék szemében különbség, azonban úgy tapasztaltam, hogy sem Jepura, sem én nem vagyunk ám olyan tökéletesek, milyeneknek magunkat hisszük. Csak éppen, hogy kevesebb gyarlóság él bennünk, mint a temetőtől távolabb lakókban. De például nem vagyunk mentesítve az egészségi állapot, az ital, az időjárás, a pénz és az asszony ereje alól. Nekem legalább nincs feleségein, de Jepurénak, akit a pópa Jepurénak hiv jól-oláhul, hites felesége van. Ez az asszony nagyon megöregedett, a bölcs és korhely ember pedig haláláig megőriz valamit a legénységéből. majd ha megszűnik az ország mai társadalmi rendje, melyszerint az ország gyeplőjét az oligarchia tartja a kezében: akkor neki láthatnak a nagy munkának és megülhetjük azt a szent ünnepet, a melynek eljövetelét a költő megjósolta. Előbb azonban, ismételjük, gazdaságilag kell erőseknek lennünk. Ezt a magasztos nemzeti ezélt szolgálja a darabontizmus vádjával gyanúsított polgári radikális párt. * A fekete sereg riadója czimii, két héttel ezelőtt közölt vezető czikkünkre N. Szabó Albert ex néppárti képviselőjelölt, elkésve, ezen a héten válaszolt. Ezzel a ezikkel voltaképen nem is kéne foglalkoznunk. A „kirohanására nem meggyőző érvekkel felel. A válasz hamis, eltorzult visszhangja a Nagykároly közleményének. Becsületes ügyért nem olyan fegyverekkel szokás harezoini, mint amilyenekkel N. Szabó Albert ur hadakozik. A Xíü. Leó pápa rendeletéből, a Pro- hászka beszédeiből általunk idézett pasz- szusokat, a nagy kasszába beguruló koronákról megirt tényeket egy szóval sem czáíólja meg, mert nem is ezáfolhatja N. Szabó Albert ur. Ellenben ezikkünkből kiszakít egyes mondatokat és azzal izgatni akar ellenünk. Igazi jezsuita fogás. Azzal vádol bennünket, hogy a felekezeti békét akarjuk a polgárság körében feldúlni. Mi nem vágyódunk a katholikns népszövetség babéraira, amelynek egyik főczélja a felekezeti izgatás. Bár mi kizárólag a szabad gondolat vallásának vagyunk hívei, minden vallásos meggyőződést tisztelünk és csak azon kufárok ellen harczolunk, akik a vallást a piaezra viszik; akik a vallást a Vasárnap temették el Szelezsán Rákhelt rettenetes időben s ez a bolond március hétfőre kicsipte magát. Olyan tavaszra ébredtünk, olyan édes nyugtalansággal, mintha legalább Junius volna. Kinéztem az ablakon : Jepura Toma a tornácon sültette az áldott nappal a hasát. Valósággal, mert megoldotta derekán a madzagot, mely egy régi gombatlan úri kabátot tartott a testén. Az ingét kihúzta alóla, hadd lakjon jól napsugárral az ebadta has, ha a tél alatt koplalt. Vén, szakálas, gondozatlan, szennyes arca úgy ragyogott közben Jepura Tornának, hogy rögtön sejtettem : baj lesz. Délután három órakor még ott melegedett a tornácon Jepura. Talán nem is evett, a bölcs emberek nem szoktak nagy dolgot csinálni az evésből. Kezében egy fűzfavessző volt s avval vidáman csapkodta a szikkadó sarat. Látszott az arcán, hogy legjobban szeretne lovasdit játszani, lovagolni egy kicsit a fűzfavesszővel. A régi temetőben, az uj mellett, gyerekek játszadoztak s közéjük szeretett volna állani Jepura. Az igazai megvallva : én is, mert tavasszal mindig sok erőszakkal tartom magamat vissza, hogy ne üljek föl egy vesszőre vagy egy napraforgókóróra. Délután három óra után kimászott a Jepuráék kunyhójából az öreg asszony: ismertem. Jepuráné i volt. Ő is süttette magát egy kicsit a nappal s azután leült a tornácra Jepura mellé, de egészen mellé. Azt hiszem, tiz esztendő óta nem voltak egymáshoz, a verekedéseken kívül, ilyen közel, de legalább is tavaly tavasz óta. Óvatosan hátra- huzódtan az ablakomnál, isten ments, semmiféle nászt nem szeretek elrontani, a szerelmek mindmind az égben köttetnek, még a vén házasok TÁR CZ A. Szelezsán Rákhel árnya. Irta : Ady Endre. Tegnap vitték el az ablakom előtt, térdig érő sárban négy legény vitte, a Szelezsán Rákbei kék koporsóját. Hétfőn kapott levelet Amerikából a vőlegényétől: nem bírja az éhséget már, segitse őt haza Rákhel. Rákhelnek csak fehér arca, finom teste, szép karcsúsága s húsz esztendős ifjúsága volt. Elsírta magát, estére fázni kezdett, kedden még fölkelt az ágyból, szerdán már nagyon sokat beszélt, de nem értelmesen. Csütörtökön piócákat raktak kemény, forró, két melle alá, pénteken nagyon foltos lett a teste s szombaton már, amint illik, kék koporsóba fektették Rákbeit. Doktorra pénz se került volna, de különben is száz kocsit és száz doktort nyelne el erre mifelénk a tavaszi sár. Vasárnap délután temették, mindenki sajnálta, mert fiatal volt, szép s ha napszámba ment dolgozni, égett a keze alatt a munka. Azután pedig esküdött mindenki, hogy a bánat vitte el, akármennyire is megfoltosodott a teste. Még busz esztendővel ezelőtt az ilyen regényes skár- lát-esetekből nóta született a falukban. Most megjelent a pópa kedvetlenül, mert vajmi kevés sióiára volt kilátás, és sárosán. Dünnyögött, gajdolt s nyugtalanul nézegetett az égre, mely egyre feketébb, feketébb lett. Mire az én ablakom elé ért, már tombolt a csúnya, tavaszi fergeleg. Ömlött a viz a fekete felhőkből s a kék koporsóról mosva
