Nagykároly, 1908 (3. évfolyam, 1-35. szám)
1908-01-15 / 3. szám
Nagykároly, 1908. Január 15. III. évfolyam. 3. szám. NAGYKA POLITIKAI LAP. Saerke»itő*ée é» ki*dóhÍT»t»l: NAGYKÁROLYBAN, Szdlö-utoaa 4. szám. Előfizetési árak: Egész évre 8 K, félévre 4 K, negyedévre 2 K> egyes szám ára 20 fillér. ........ Megjelenik minden szerdán. Fe lelős szerkesztő és laptulajdonos: ROSENFELD ZSIGMOND. HIRDETÉSEK a kiadóhivatalban jutányosán vétetnek fel. „Nyilttér“ sora 60 fillér. — Kéziratokat nem adunk vissza. Egyes példányok kaphatók Csókás L. és Eigner S. könyvkereskedésében. Ütött a tizenkettedik óra I Szatmármegyében minden csendes. A politikai közéletet értjük. Ez a csend azonban sajnos, nem olyan, amely a nagy tisztitó zivatarokat szokta megelőzni. A temető csendje, a temető vigasztalan szomorúsága borult a vármegye politikai közéletére. Az emberek meggyilkolt eszményeiket siratják. Reményeik nincsenek, a feltámadásban nem hisznek. De a világ előtt tagadják szomorúságukat, a szivükben tanyát vert mélységes lemondást önmagukat csiklandozzák, hogy nevessenek. Gyávák ahhoz, hogy nyilvánosan kifejezést adjanak a torkukat fojtogató keserűségnek. Szégyenük a tarthatatlan helyzet miatti feljaj- dulást, mert hiszen ezt a helyzetet ők teremtették meg. Az élet rettenetes hazugságai itt sem tagadják meg magukat. Szatmármegye polgárságának ez időszerinti politikai magatartása egyenesen megbotránkoztató. A legnagyobb tunyasággal tűri a politikai szélhámosok féktelen garázdálkodásait. Szatmármegye csúnyán ráczáfolt Berzsenyire. Beigazolást nyert, hogy a sasok verebet nemzettek és Nubia párducza gyáva nyulat hozott a világra. Verebet, mely hulladékokból tengeti életét és a dermesztő telet zuzmarás, száraz ágon tölti el. Nyulat, melynek nincs bátorsága az életére törő támadójával szembe szállani. A Szatmármegyében ma uralmon lévő osztály csendessége, megelégedése nagyon is érthető. Elég undorító vásári zajt csaptak, amig mai poziczióikhoz jutottak. Ez a világ az ő világuk. Daczára annak, hogy Magyarországon a múltban is mindig osztályuralom volt, még sohasem voltak oly erősek, mint ma. A reak- cziós „nemzeti kormány“, melyet ők segítettek uralomra, mindenhol és mindenben az o szolgálatukra áll. Az ő csendességük tehát érthető Csak akkor jajdulnak fel keservesen és szemérmetlenül, ha a megmélyezett polgárság egy-egy része eszméletre tér és megostromolja az ő töméntelen hazugsággal körülsánczolt bagolyvárait. Példa erre a „Szatmárvármegve“ legutóbbi számában megjelent „Darabont-vakondokmunka“ czimü piszkolódás. A polgárság ébredő öntudatának megnyilvánulását a haladók akna-munkajának minősiti. Szánalmas irás, de megboc&átható, mert ismerjük szerzőjének intenczióit. Ám a Virrad ás ama hírének publikálása, hogy Nagykárolyban a polgárság tömegesen csatlakozik a radikális párthoz, nem szégyent, hanem dicsőséget hoz Nagykároly város polgárságára. Csakhogy ez nem elég. Az elnyomott, letiport és nyomorban sínylődő polgárság legnagyobb része még mindig tűri a végromlását okozó állapotokat és hallgat, mint dinnye a fűben. Csodálatos! A spanyolviasz-forradalom idején, a midőn puszta jelszavakért, a tigrisbőrbe bujt bécsi lakájok hatalomra jutásáért folyt a harcz: az egész ország, mint egy ember állott talpra. És ma, amidőn a küszöbön álló olygarchikus adóreformmal a százezer holdas földbirtok vállairól leveendő adóterhet a kisgazdák, kereskedők, iparosok és anyagilag gyenge értelmiség vállaira akarják tenni; ma midőn a nép jogait elsikkasztani akaró klerikális feudális klikk az általános titkos községen- kénti választójogot, — amely elől már ki nem térhet, — akarja megnyomorítani: a polgárság a türelmes várakozás álláspontjára helyezkedik. Pedig a választójog kérdése Magyarország exisztencziájának kérdésé lett és a lét és nem lét kérdése felett csupán az államfenntartó polgár ságnak van joga és kell dönteni. Magyarországon alig van ember, aki nem úgynevezett „politikus“. De csak a részletkérdések, az államférfiak intrikái, apró-cseprő fondorlatai, veszekedései érdeklik. És közben egyre sóhajtozik: Nincs pénz, drága a kenyér, a hús, a lakás; nagy a kivándorlás, pang az ipar, a kereskedelem, pusztul a kisbirtok. És távolról sem jut eszebe, hogy a panaszlott állapotokat módjában volna megszüntetni, ha az ország kormányzásába az általános választójog révén beleszólhatna. A magyar uralkodó osztály, a nyers erőszak és az alattomosság minden eszközével tagadja meg a népmillióktól a politikai szabadságot és egyenlőséget. Harczra pedig csak harcz lehet a válasz. Minden törvényes eszközzel küzdeni kell az általános titkos községenkénti választójogért, mert csak egyedül ez hozhat megváltást az országnak. Szervezkedjünk! Ütött a tizenkettedik óra ! Elég soká voltunk fajankók, legyünk már végre katonák! — „Szatiílár“. Ily czim alatt Szatmáron a nagynyilvánosság kizárásával, egy mutatványszámos nyomatott tákolmány jelenik meg, mely a szatmármegyi függetlenségi és 48-as párt hivatalos lapjának nevezi magát. Ennek a hülyeségektől hemzsegő papirosnak a lapvezére nemes, nemzetes és vitézlő kéményseprőügyi Luby Géza országgyűlési képviselő és valami Dr. Yajna Géza nevű ember. A „Szatmár* czimü kis sajtókuvasz, mely típusa a mucsai újságírásnak, nem létző „T ö bb e k n e k“ szóló szerkesztői üzenet keretében nemtelen támadást intéz 3tt a Nagykároly ellen. A támadás gyáva és ostoba. Gyáva: mert nem 'merte közvetlenül a Nagykár ol y-nak megmondani, amit akart Ostoba: mert olyasmit állít, amit megczáfolni gyeMagdolna Vérszitó, parázna Judeai éjfél. Dübörög az üst-dob, sir, düuyög a sip — Magdolna hol vagy? Rózsába gázolhatsz... Most bontsd meg a fátylad, old le saraid ... Sugárzó csípőid fátyol se borítsa, Tánczoljl hisz ez éjjel úgyis a tiéd: Borom, a vérem, csókjaim, ezüstöm . . . Teérted sikolt a sip, a klarinét. Keresi, kutatja száz római ijjas — — Keresteti Flaccus Pilatus fia — Hol van az a fehér, kalászhaju lány ma A legszomorubb, legszebb szőke hetejra?... Vérszitó parázna Judeai éjfél Dübörög az üst dob, sir, dünnyög a sip. — — Az a czéda máshol tánczolhat ma éjjel Cluvia hát old le te a saruid. S merre a gyehennák felé visz az utcza, Sápadt mécses ég a szoba szögletén Magdolna néz a kormos mécsvilágba, —■ Sugaras szont árnyat ringat az a fény . . . — Mirjam ... öreg Mirjam, tudod ma hol jártam? S miért könnyes a szemem, — ugy-e»nem tudod ? . . . Nem látsz tánczolni soha, soha^többet Fehér bokáimon selyem se suhog. Sirofín emeti tz étvágyat és a testsúlyt, megszünteti a — ■■ köhögést, váladékot, éjjeli izadást —— Eladsz holnap minden aranyat, meg gyöngyöt Elégeted minden bűnös fátyolom, Elmegyünk innen, el Bethániába Sarutlan, szegényen holnap hajnalon. Követő árnyéka leszek, merre csak megy, Megsiratom minden czéda éjjelem Az a szent, szomorú Názárethi ember Fölemelt! .. . s amerre megy, én követem. Dutka Ákos. Az isten mosolyog. Irta: Csizmadia Sándor. Föllegekbe nyúló zöld hegyek virágos völgyeiben frissen, harmatosán megérkezik a virradat. A hegyek ormai már egészen világosak, szabadon emelkednek ki a menekülő éjszakából Lent a völgyben nagy csöndesség van. Buja mező borítja a mélységet üdén, sértetlenül, mintha emberi láb még sohasem taposott volna a gyenge fűszálak közé. Valahol a hegyek mögött már. a tavaszi nap is emelkedik. De sugarai még nem juthatnak el mindenhová. Nemsokára azonbanja tűztömeg győzedelmeskedve minden akadályon, fénybe borítja az ormokat. A hegyoldalon, ott, ahol legkeskenyebb, de legmélyebb is a völgy, megjelenik az ember. Péter ez, a pásztor. Még csak;fiatal suhancz, de már egy igazi óriás. Hiányos öltözetegmintha még erősebben kidomborítaná .izmait. Durva, vászon ing van rajta, Tüdőbetegségek, hurutok, szaiLár- köhőgés, skrofulozis, influenza •j*j* elten számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. J<& Minthogy értéktelen utánzatokat is kinátnak, kérjen mindenkor „Boche“ eredeti csomagolást. F. Hoffm&nn-La Hochs & Oie. Basel (Svájc.) nyakán madzaggal megkötve. Régen szinét vesztett kabátka a vállára vetve. Vászongatyája csak térdig ér s hosszú, erős lábszárain barna-piros a bőr a napsütéstől. Rég elnyűtt kalapja alig hogy beföd valamit sűrű, hosszú hajából. Látszik, hogy csak szokásból viseli a kalapot, de annak nála semmi czélja nincs. Péter merően néz a völgybe le, majd a túlsó hegy oldalára. De nem lát semmit. Hosszú botját maga elé támasztja s annak végére helyezve állát, vizsgálódik tovább. Majd mikor ez sem jár eredménnyel, türelmetlenül motyogja: — Semmi. Hol is maradhat!? No majd mindjárt, bizonyosan. Körülötte gazdagon hullámzanak a virágok a reggeli szellő gyönge érintésére. Egyet gondol, lehajol és tépni kezdi a virágokat. ízléssel, válogatva. És csokrot köt belőle. Azután újra a túloldal vizsgálatába merül. Már a völgyben is világos van régen. Megkezdődött ott az élet, ami abból áll, hogy teljes pompájában bontakozik ki az az isteni kert, melyet sem isten nem teremtett, sem emberi kéz nem ápo,lt soha. És mégis. Csak az a szép, mi itt látható. Es az a dalok dala, ami itt hangzik el. Itt még meghalni is nagy gyönyörűség lehet. Rossz szokás csak, hogy a haldoklót elrejtik a penészes, sötét szobába, ahelyet, hogy kivinnék a virágok közé, harmatos ágyra, a napsugárra. Mert csak ott szép az élet és csak ott jó a meghalás. A zöld bokrok között, az egyik magaslat oldalán meglihhen egy piros kendő. A szellő lobogtatja. Roehé Kapható orvosi rendeletre a gyógyszertára khan. Ára üvegenként 4.— korona. ■ TAR C Z A.
