Nagykároly, 1906 (1. évfolyam, 1-32. szám)
1906-08-29 / 15. szám
NAGYKÁROLY. ságszolgáltatási érdekek szempontjából nem csak hogy méltányos, de történelmi jogon is alapszik. A Szatmárvármegye fiskálisainak pedig tudnia kellene, hogy ezen igényünk kielégítéséhez a törvény- hozás beavatkozására szükség nincs, hanem az a kormány és különösen az igazságügyminiszter bölcs belátásától és jóakaratától függ. Ugyanis az 1871. évi XXXII. t.-cz. szerint a törvényszékek száma 102-ben van megállapítva. 1875-ben a kormány — a törvényhozás meghallgatása nélkül — a törvényszékek számát finánczialis okokból 65-re szállította le. A kormány tehát jogosítva van, a törvényhozás mellőzésével, Magyarországon még 37 uj törvényszéket felállítani. Az 1890. évi XXIX. t.-cz. arról intézkedik, hogy a kir. törvényszékek jelenlegi székhelyei csak törvénynyel változtathatók meg. A törvényszékek területét azonban a kormány a saját hatáskörében is megváltoztathatja, mert erre vonatkozólag a törvény tiltó rendelkezést nem tartalmaz. Láthatjuk tehát, hogy Nagykárolyban a törvényszék létesítése rövid idő alatt akadálytalanul keresztül vihető volna, ha annak érdekében illetékes egyének, illetékes helyen komolyan és lelkiismeretesen eljárnának. Kishirdetés Ötven darab könyvnyomda-részvény Makulatúrának eladó, Nagyobb vételnél hallatlan olcsón, Hogy hol: — megmondja a kiadó. Tehát nemcsak hazafias cselekedetről van most itt szó, hanem jótékonyságról is, ami az emberek nemes tulajdonságai közölt kétségkívül az elsők közé küzdötte fel magát. Tudjuk azt, hogy aki kellő időben s kellő helyen gyakorol jótékonyságot, kedves kötelességet teljesít Isten és embér előtt, és mi a legnagyobb elismerést involválja polgártársai részéről. Hány szivetfacsaró fájdalmat enyhít az idejekorán alkalmazott jótékonyság ! Mennyi embert ment meg a nyomorúságtól, elzülléstől, az önmagával szemben való meghason- lásto!!.. Aki tehát teheti: ne vonja meg soha segítő kezét a rászorultaktól! Adakozzon nekik, hisz jutalmul az általános tisztelés, becsülés leend osztályrésze, mely nem annyival ér fel, amennyivel a kétségbeeséstől, bűntől megmentett valakit, hanem mérhetetlen kincsesei: a szív és lélek nyugalmával. Kérjük ennélfogva mindazokat, akik hozzájárultak volt az abszolút korszakban becses adakozásukkal, hogy úgy mondjam : a haza, az alkotmány megmentéséhez, szíveskedjenek a még benn levő összeget egy létesítendő gyermekmenhely alapjára adományozni s jótékony cselekedetükért százan es ezeren fogják áldani a messze jövőben is emléküket ! Ezzel bebizonyíthatják azt, hogy a pénzt nem azon hiszemben ból szolgáltatták be, hogy azt vissza fogják kapni, hanem csupán a magyar hazának hoztak szívesen áldozatot. Kardal. (Énekli a Szatmárvármegye.) A nemzeti ellenállás czéljaira önkéntesen adományozott összegek visszafizetése. Létesítsünk ebből gyermekmenhelyet. Mikor az abszolút kormány el akarta rabolni alkotmányunkat, többek között azzal az undok kényszerrel is akart hatni az ország lakosságára, hogy a hazafiasán érző vármegyei tisztviselői kar dotácziójá- nak kifizetését megtagadta. Ezek közé tartozott vármegyénk is, amely olykép védte meg tisztviselői karát, hogy önkéntes adózás utján tekintélyes fizetési alapot hozott össze, amelyből azután pár hónapon át fedezte is a fizetéseket. Az alkotmányosság helyre állíttatván, a kormány egyik első kötelességének ismerte a megvont állami fizetést újból folyósítani s visszatérítette azon összegeket, amelyek az önkéntes adakozásból felhasználtattak. Ez a pénz most az adakozóknak ki fog utaltatni; de mielőtt megtörténnék, bátorkodunk egy szerény propozicziót tenni: Még néhai Nagy László alispánsága idejében elhatározta a vármegye törvényhatósága, hogy halhatatlan emlékű Deák Ferenczünk születésének 100-ik évfordulóját azzal örökíti meg, hogy nevéről Nagykárolyban az egész vármegyére kiható Gyermekmenhelyet létesít s az e czélra szükséges összeget vármegyei pótadó utján fedezi. Az eszme helyes és nemes volt. Azonban nem volna-e helyesebb és lélekemelőbb a megyére nézve, ha most azt mondanák azok az urak, kik a nemzeti küzdelem idejében felajánlották tárczáikat: ime, jótékonyságot akarunk azzal a pénzzel gyakorolni, nem kérjük vissza, hanem odaadjuk a gyermekmenhely czéljaira, mert mig arra szükség van, addig szivünk érzése parancsolja tennünk, hogy azzal a pénzzel, melyet egy átkos kormány kényszere hozott össze, örök emlékül jótékonyságot gyakorló humánus intézmény alkottassék, mely egyszersmind mindenha fennen hirdesse a szabadság, egyenlőség és testvériség diadalát. Mi ne győznénk? — Dezső a vezérünk, Függetlenség régi (!) bajnoka. Három rőfös észszel jár előttünk Nagykárolynak fenves csillaga. — Fegyelmi. Dr. Falussy Árpád főispán Gőnyei István nagykárolyi nyugalmazott főszolgabíró és Herman Antal járási írnok ellen — hivatal vizsgálatnál tapasztalt mulasztások és szabálytalanságok miatt a fegyelmi eljárás megindítását elrendelte. — Hanyagság. Nagy Sándor volt vármegyei tb. főjegyzőnél mintegy 80 drb kihágási ügy elévült, ezen ügyek most vannak elintézés alatt, melyeknél rengeteg sok kihágást elkövető egyént — elévülés czimén — a következmenyek alól felmentenek és a megállapított és tényleg kiadott költségeket egyszerűen törölni rendelik, hogy egyeseknek ebből mennyi káruk van felesleges mondani is. Egyben fegyelmi eljárás lesz indítva nevezett volt vm. tb. főjegyző ellen. Ki a legsokoldalúbb politikus? N. Szabó Albert ügyvéd, mert ő néppárti, Kossuth-párti és még házasulandó sorban lévén — jó párthi is. A „Korona Kávéháziból. (A husdrdgaság). Herskovits: Jó. partit csinált Adolf azzal az asszonynyal ? Katz bácsi: Elhiszem azt! óriási vagyonihoz a házhoz! Herskovits: Mennyit körülbelül? Katz bácsi: Százharmincz kiló húst. Ne adjátok el terméseiteket csak katholikus embernek ! Svindli a kereszt jelében! Becsapott sváb atyafiak. Népbolonditó, csaló s többféle disze-virága az emberiségnek mindig volt és lesz, csakhogy mig régebben részint a megélhetéssel járó aránylagos köny- nyebbség, részint a furfangosság kifejletlenebb foka nem oly ijesztő nagy számban produkálta ezeket a jómadarakat : addig a mai viszonyok elijesztő számban és a művészi tökéletességgel határos ügyességgel és tudással ruházták fel az embereknek egy bizonyos részét a lopás, csalás, becsapás, lelketlenség, önzés stb.-ek terén, akik könnyen és úri módon akarván megélni: embertársaikat a legelképzelhetetlenebb módon kizsarolják, becsapják, meglopják. És a mi a legszomorubb a dologban, igen gyakran ezek az akasztó favirágok kijátszva a törvényt, vagy ügyesen kisikolva annak paragrafusai alól: büntetlenül űzik tovább szemérmetlen, gaz cselekedeteiig s a megkárosítottak kénytelenek káruk keserves tudatában megelégedni csupán a boszus állás reményével, mert. csak ritkán kapnak méltó elégtételt szenvedett sérelmeikért. S hogy mind ez igy van, egyrészt a hiányon törvények, másrészt, a törvényt alkalmazó egyének negligencziája idézi elő. Hiányzik bennük az a- szigorú tetterő, amely a társadalom e. parazitáit akként sújtaná, hogy menne el a kedve egyszer s mindenkkorra a büntetésre okot szolgáltatóknak megismételni a bűnt. Azonkívül jórészt nagyfokú lustaság is jellemzi a rendet fentartani hivatottak egy részét s csak akkor lépnek akczióba, mikor a delikvenst tetten érik s nincs hajlandóság bennük kötelességükhöz hűen kutatni az okokat, futni hagyják azok pkozóit a helyett, hogy ártalmatlanná téve őket büntetéssel sújtanák. Az ő hanyagságuknak rójjuk fel tehát azt a becsapást is, mely Kaplony, Kálmánd, Fény, Csanálos, Mezőpetri, Mezőterem, Szaniszló stb. községek lakóit érte csak a közel múltban is--és pedig érzékenyen. A kora tavaszon ugyanis Budapesten, G y ü r k y Ödön igazgatása alatt konzorczium alakult, amely czélul tűzte ki egy termény- értékesítő csarnok létesítését. A társulat czime „Katholikus Egyesületek közvetítő Irodája-1 s hogy tervük nem nyugodott reális alapon, mi sem bizonyítja jobban, minthogy úgyszólván tőke nélkül fogtak a nagyobbszabásu vállalatba, bizván a kevésbbé tanult falusi nép jóhiszeműségében. Ez a svindli-szövetkezet először is hangzatos brosürö- ket nyomatott sok ezer példányban, amelyekben csak úgy hemzsegtek a hangzatos, sokat jelentő Ígéretek. Többekkö- zött bennfoglaltatott a füzetben, hogy egyetlen róm. kath. termelő se adja oda termését másnak, mint nekik, róm. kath. árusitó-szövetkezetnek, mert ők a napi árnál mindenkor jóval nagyobb áron fogják azt értékesíteni. S hogy czéljukat biztosabban érjék el, nem fordultak közvetlenül a birtokosokhoz, hanem felhasználták e czélra a helyi viszonyokkal teljesen ismerős papokat és tanítókat, akiknek tanácsát rendes körülmények között kérik és követik otthon. Első sorban tehát ezeket tette lóvá a budapesti konzorczium, akik jóhiszeműségük tudatában proponálták a népnek a kitűnő üzletben való részvételt. Lépre mentek tehát valamennyien ! S mi lett az eredmény ? A nép fáradsága gyümölcsét nagy reményekkel küldte fel a fővárosi népbutitó bandának, azután pedig . — várt és várt, várta a termények árát, ami azonban nem jött. Mi sem természetesebb, hogy az egyideig tartó hallgatás után előbb csak suttogva, majd hangosan is zúgolódva kezdtek beszélni becsapatásukról, s most már követelték az őket jogosan megillető pénzt. Elővették tehát — pl. Csanáloson — a tanítót: Princzinger Jánost, akinek tanácsára küldték fel az árut s rajta követelték azok árát. Princzinger, látva, hogy hasztalan férfiak nem voltak szépek. Az akkori müveit népeknek igen sok rettegni való okuk volt a magyar népektől; nem lehet tehát csodálni, ha elrémült iroik borzasztó színekkel festik le a magyarok külső megjelenését. Találkozik azonban köztük egy, ki némi hitelre látszik méltónak, amennyiben egy kevés elismerést és elfogulatlanságot mutat a rettegett nemzet leírásában. Sidonius Apollinaris szintén rut külsejűnek mondja ugyan a magyarokat, de csak arezban; termetüket dicséri, tág mellüket, széles vállukat s testalkatuk arányosságát különösen kiemeli. Ezekből Ítélve, a magyar nők arezban nem igen lehettek szépek; s igy kevés okuk volt a hiúságra, annál több a piperére és czifrálkodásra. Van azonban e krónikások könyveiben egy megjegyzés, mely igazolja és könnyen megmagyarázhatóvá teszi azon borzasztó képeket, melvek a n agyarok arczát és külsejét örökítették meg. T. i. nem egyszer olvashatjuk, hogy a magyar törzsek újszülött fiaik arczát hegyes tőrrel hasogatták fel, hogy igy a szakai- növést megakadályozzák. Ez eljárás természetesen tökéletesen eléktelenitette a férfiak arczát, amihez még az akkortájt szokatlan szakáltalanság is nem kis mértékben járulhatott. Ha tehát tekintetbe vesszük, hogy a valóban barbár szokás csak a fiúgyermekeket torzította el, továbbá, hogy ezen különben is rosszakaratú törtenetirók magyar nőt talán éppen nem, vagy csak keveset láttak: odamódositjuk véleményünket, hogy az ős magyar nők nem voltak olyan notórius ruták, mint férjeik, fiaik és apáik. Valószínű, hogy ők tartották fenn a nemzet számára azon szépséget, mely- lyel jelenleg is bir. patkánybőrből összevarrt felső öltönyt hordanak s mindaddig nem váltanak ruhát, migaz le nem rothad róluk. Volt-e valami joguk a nőknek, alig hisszük ;-azon korban jogról még a férfiaknál sem igen volt szó. Any^ nyit tudunk, hogy az özvegy örökölte férje vagyonát; legalább Buda özvegyéről tudjuk ezt Priscus rhetor bizonysága szerint. Erkölcseikről hallgatnunk kell. A férfiakról oly sok rosszat Írtak a történetírók, hogy nincs kedvünk azokat sem elhinni, sem a nőkre vonatkoztatni. Gyengéik bizonyára voltak, sőt bűneik is; de az vessen rájuk követ, aki tisztának érzi magút. Szellemi tulajdonságaik hiányát említeni fölösleges; tudjuk, hogy azon kor emberei csak fizikai életet éltek. A nemzet gyors elszaporodása azon föltevést engedi meg, hogy az egyének sokáig éltek s a nők termékenyek voltak. Betegség nem bántotta őket; oly szerencsések voltak, hogy az orvosokat hírből sem ismerték. Nincs is a történetben arra eset, hogy a magyarok betegségeiről olvasnánk. Még a pestis is kerülni látszott őket. Egy -példát tudunk csak, hogy nem természetes haláleset volna feljegyezve s ez a dicső Bajanon, az avarok kánján történt meg, ki midőn megtudta, hogy a rómaiak elleneben elvesztette a csatát, főkép, hogy a csatatéren 11 fia maradt halva: sziv- szakadásban múlt ki. Attila ismeretes esete sokkal mesésebb, semhogy minden kétely nélkül elfogadhatnók. A magyar férfiaknak a nők iránt tanúsított gyöngédségére igen jellemző, következő történettel fejezzük be e czikket. Paulus Diaconus szolgál kútfőnkül. nak s az egész tattomány lakossága elmenekült részint a hegységekbe, részint várakba. Gizulf herczeg, az uralkodó elesett a csatában, özvegye Romhilda gyermekeivel és az ország főbbjeivel az erős fekvésű Forum Joliiba zárkózott. Az avarok soká ostromolták a várat sikertelenül. Egy reggel a fiatal kán nehány lovassal körül lovagolta a várat s az özvegy királyné, a legkicsapongóbb nők egyike megpillantá őt a mellvéd mögül. Az ifjú kán deli termete és fényes nemzeti öltözéke elvarázsolták Romhildát, ki féktelen vágyra g>uladt s szenvedélye kielégítése végett követet küldött az avar táborba azon üzenettel, hogy a következő éjjel nyitva hagyatja a vár egyik kapuját, ha a kán megígéri, hogy nőül veszi. A kán nem habozott, Romhilda megtartá szavát s a következő éjjel a bevehetetlen várban tüzzel-vassal pusztítottak az avarok. Gizulf özvegye szerelemtől részegen ment a kán elé, őt palotájába vezette s a tűz, mely a várost elboritá, nekik nász-szövétnekül szolgált. Az avarok fenékig kirabolták a várost, a kán pedig másnap reggel testőrei közül tizenkettőnek átszolgáltatta a buja Romhildát. Midőn pedig zsákmánynyal terhelve a határhoz értek, a rabszijra fűzött férfiakat leöldösték, a nőket egymás közt kisorsolták s végre egy valódi barbár ténynyel fejezték be diadalmas hadjáratukat. A kán előhozatta Romhildát. „Nyomorult asszony, mondá ennek, ime az egyetlen, hozzád méltó férj“ ! Ékkor négy katona izmos karokkal ragadta meg a szerencsétlen fejedelemnőt s az ott készen álló karóba húzták. Az avarok darabig gyönyörködtek halálos kínlódásán. S aztán vígan danolva ügettek tova apró lovaikon. Mennyiben mondhatjuk el róluk a tisztaság oly igen szép erényét, nem lehet meghatározni. Ammianus Marcellus azt beszéli, hogy egy vászon alsóruhát és Baján kán utódja, az avarok fejedelme, berontott Friaulisba s tüzzel-vassal pusztította az országot. Mi sem volt képes ellenállni a vizárként rohanó magyarok-
