Nagykároly, 1906 (1. évfolyam, 1-32. szám)
1906-08-22 / 14. szám
1. évfolyam. 14. szám. Nagykároly^l906. augusztus 22 Egész évre Fél Negyed „ . . I „ 50 „ Egy hóra . . — , 50 , Egyes szám ára — „ 20 „ ÁLTALÁNOS ÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP. Hirdetések a kiadóhivatalban és So- mossy Miklós ur dohány- főtőzsdéjében jutányosán vétetnek fel. „Nyilttér“ sora 40 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nagykárolyban, Wesselónyi-utcza 22. szám. Főszerkesztő: POZSONYI GÁBOR ===== Megjelenik minden szerdán. Felelős szerkesztő: RÓSENFELD ZSIGMOND. Kéziratokat nem adunk vissza. Egyes példányok kaphatók Eigner Simon és Csókás L. könyvkereskedésébe n Szatmár — ellenünk. Alig vetődött fel újabban az eszme, hogy Nagykároly városának törvényszék iránti régi óhaja megvalósittassék: megfuvatott a harczi riadó a Szatmár városi sajtó révén, nehogy valamikép az ige testet öltsön. Egymásután vonultak fel a régóta pihenő csapatok ellenünk és szóval-tettel munkálnak azon, hogy Nagykároly el ne érhesse czélját, mert akkor talán Szatmár még a térképről is lekerül egyszer s mindenkorra. Igen, ezt kell látnunk abból a „kirukkolás- ból“, melyet az utóbbi napok eseményei tárnak elénk előbb csak hírlapok, később már értekezlet utján. Hát hiszen értjük az epéskedést és értjük a féltékenykedést, habár konstatálni kívánjuk tüstént, hogy Szatmárnak oka se egyik, se másikra nincsen. Mert miként már kifejteni módunkban volt, nekünk nem az képezi óhajunkat, hogy a szatmári törvényszék ketté osztásával Szatmár város érdekei csorbát szenvedjenek, hanem az, hogy mi is fejlődni, a korral haladni akarván : találjuk fel a módját régi óhajunk megvalósításának ezen a téren is. Lehet-e ezt tőlünk rossznéven venni ? Lehet-e tehát oka Szatmár városának, hogy reánk most kigyót-békát kiáltva, nemes czé- lunk elérésében akadályozzon s nem e inkább örvendenie kellene azon, hogy régi testvér- városa erősödik, fejlődik, gyarapszik erkölcsileg és anyagilag? Nem, uraim! Önök nem édes-, önök nagyon is mostoha testvéreink nekünk, mikor ellenünk mozgatnak meg minden követ, közgyűlésen is akarnak nyilatkozni, monstre-deputáció utján is szándékoznak kifejezésre juttatni, hogy — nekünk semmit, Szatmárnak mindent i Ezt úgy hívják itt mi- nálunk: telhetetlen papzsákoskodás ! !! Az E. U. mindjárt vezető czikke elején azt mondja, hogy „nekik úgy tetszik, mintha a nagykárolyi törvényszék visszhangját igy hallanák : „Megyeszékhely és pénzügyigazgatóság Szatmáron.“ Hát helyes! Legyen igy! Mi részünkről nem vagyunk olyan irigyek, hogy ezt a kívánságukat megakadályozzuk. Kapják meg minda- kettőt s boldoguljanak vele ! De ne feledjék odaá’, hogy midőn tőlük nem irigyeljük egyiket sem, egyszersmind nem engedjük a mi székhelyünket és pénzügyigazgatóságunkat. Kapják meg ők önállóan mint Szatmárvármegye és szakítsák szét az ősi kapcsot, mely eddig bennünket összefűzött, váljunk el egymástól békeben, de ne fogadatlan prókátoroskodjanak az ellen, hogy megtegyük a kellő lépéseket az iránt, hogy a mi leendő „Nagykároly megyénk“ jog- és területköre a nagyrészt szomszédos vármegyékből történő kikapcsolással növeltessék. Igen, váljunk el! Minden igyekezettel önök legyenek azon, hogy ez mielőbb bekövetkezzék, hiszen akkor régi ideáljuk valósul meg: megkapják önök a megyeszékhelyet és pénzügyigazgatóságot, de az is igaz, hogy mi megkapjuk a törvényszéket. Ami ez utóbbit illeti, tudnia kellene a szatmári közvéleménynek, dr. Kelemen Samu országgyűlési képviselő et consortesnek, hogy Biharvármegyének érmihályfalvai járása már régóta sérelmesnek tartja azt, hogy törvény- székileg a tőlük jó távol eső Nagyváradhoz tartozik? Tudja-e továbbá azt, hogy a szilágymegyei tasnádi járás minden községe első sorban felénk gravitál úgy közgazdaságilag, mint a nagyvilággal való összeköttetése révén ? Hát azt tudja-e, hogy Szabolcsnak is van egy járása: a nyírbátori, mely szintén közelebb áll hozzánk, mint Nyíregyházához? Mit irigyli tehát tőlünk azt, hogy e járások hozzánk olvasztásával akarjuk elérni czélunkat ? Mit is veszítene tehát Szatmár, ha törvényszéki területéből tel kellene valamit áldoznia? Elveszítené a vármegyéből egyedül a — nagykárolyin kívül, — a mátészalkai járást. Hát nem természetes ez, ha tekintetbe vesszük az utóbbival közöttünk a vasút révén beállott közvetlen kapcsolatot? De ha még arról volna is szó, hogy a vármegye jelenlegi alakjában kapjunk törvényszéket : az is indokolt kívánság, mivel a megye eléggé népes és nagy terjedelmű ahoz képest, hogy két törvényszéke legyen. Van ilyen megye elég az országban, sőt nem két, hanem három törvényszékkel biró is. Egyelőre csak ennyit a törvényszékről. Azonban nem hallgathatjuk el a Sz. és V. ellenünk intézett „ildomos“ kirohanását, a mely a következőkép hangzik: a mi, (nagykárolyiak) „méltánytalan“ törvényszék utáni vágyunkat csak a személyes befolyások túlr A IXJ ( ' X A. A vén pinezér. Egy vén pinezér az én jó barátom, Minden áldott este megtalálom. Ki is szolgál a szeszélyesem szerént — De szeretem ezt az öreg legényt. Hej, de sokat maradunk mi ketten Szivarfüstös homályos teremben, Ha már elment az utolsó vendég S nem zavarják az éjszaka csendjét. O bóbiskol, én álmodom ébren Valakiről, kit nem láttam régen. Kék a szeme, mosolyog az ajka, De a szive, — hej a szive — csalfa. Valakiről, kiért nagy titokban Minden-minden könnyen elzokogtam, Aki miatt kószálok az éjben S akit csak úgy szeretek mint régen. Ilyenkor oszt’ egy nagyot sóhajtva Leborulok a márvány-asztalra, A vén pinezér tudja: mi ez? mindjárt Elém teszi a tollat, a tinát . ... Néha-néha megesik, hogy megfed: „Nagyságos ur, ha mondanék egyet ... I Hiszen beteg, arcza-szeme lázba, Minek jön el igy a kávéházba? Mért nem marad békességben otthon ?“ „Hej öregem, de ha nincsen nyugtom.“ „Nagyságos ur, nem vezet ez jóra — Menjen haza. Úgyis három óra.“ Ilyenkor az én öreg barátom Fölsegiti kopottas kabátom. Künn az alkony szép hajnalra válik . . . Gyerünk haza! nem tart már sokáig. Fa7’kas Imre. Az ős magyar nőkről. Irta: Pozsonyi Gábor. Sok hibán kapták rajta a történetírást. Szemére hányták, hogy csak a háborúkkal foglalkozott s nem veszi figyelembe a béke müveit; megrótták érte, hogy csak fejedelmek és főranguak tetteit jegyezte föl s nem törődött a néppel, melyből amazok erőt és hatalmat merítettek és kész eszközt találtak a dicsőség kivívásában. Nem utolsó botlása Klionak az sem, hogy kizárólag férfiakat énekelt meg s az emberi nem másik feléről hallgatott. Ritka tünemény az, hogy az asszonyi nemről itt-ott valamit olvashatunk; akkor is csak rendesen bűneiket találjuk feljegyezve. Spárta hősszivü anyáit, Róma ledér hölgyeit megénenkelték, a Gracchusok anyjának és Lucretia erényének csak kivételesen szenteltek nehány sort, amennyiben szorosan össze volt kötve a férfiak történetével s arra nagy befolyást gyakorolt. Szorosabban szemügyre véve a történetírás e fogyatkozását, úgy találjuk, hogy ennek oka kívüle esett. Az ó kor homályos éveiben nem is játszottak a nők oly szerepet, mely érdemes lett volna a fölemlitésre. Sorsuk általán az volt, ami ma a műveletlen népeknél: játékszer, eszköz és áru a férfiak kezében. Ami kevés megbecsültetésben részesültek, csak annak köszönhették, hogy nélkülözhetetlenek voltak s nem volt nemzet, mely nélkülök meg tudott volna élni. Ha a népek őstörténetét vizsgáljuk, seholsem találunk az asszonyok nyomára a gyermekeken kivül. Lealázott helyzetükkel foglalkozni ki sem tartotta érdemesnek; azt megörökíteni bárki is restelte volna. Innen van, hogy főkép az ó-kor kizárólag a férfiak története volt. Ma már sok furcsaságot följegyzett a történet e mostoha gyermekeiről s valószínű, hogy időhaladtával mindig nagyobb tért foglalnak el Klio lapjain, valaha talán egyenrangot is sikerülend kiküzdeniök a férfiakkal. Az ős magyar történet nem tesz kivételt e szabály alól. Oly kevés az, amit az ős magyar nőkről feljegyezve találunk, hogy nagy képzelőerő kell ahoz, e kevés adatból teljes képet állítani össze. Megkísértjük e nehány följegyzést összefüggésbe hozni s elmondani, milyenek voltak azok, kik szivük alatt hordozták azt az ezeréves nemzetet, mely nagy erővel állott ellen kelet, nyugat, észak és dél viharainak; szokásaikat, viseletűket, erényeiket és hibáikat, jogi viszonyaikat s társadalmi állásukat megkísértjük visszaidézni a múlt homályából. Régi tévedése az nemzetünknek, legalább nagyjából véve, hogy a magyar nők nagyobb tiszteletben és becsben áltak a férfiak előtt, mint bármely más nemzetnél. Voltak, kik azon körülményből, mert a magyar nyelv nem mutat fel külön alakokat a him- és nőnem megjelölésére, továbbá a „feleség“ szóból s több ilyen, látszólag jelentős okból ilyen következtetésekre jutottak. De ha szétnézünk a történelemben, úgy találjuk, hogy e következtetés nem mindig és nem egészen alapos. A Don és Volga partjain ismeretlenek még ma is az ily fogalmak és kifejezések: „női méltóság, nők egyenjogúsága, udvariasság a nők iránt, női jogok“, stb. Nincs is nyoma annak, hogy másfélezer évvel ezelőtt a magyar nyelvben ily szavak benne lettek volna, vagy hogy ily erényeket tanúsítottak volna a magyar urak nőik irányában. De igenis van bizonyiték az ellenkező mellett. ¥W 0 S 25 1 Megérkeztek az összes uj dónSágok ROSNER TESTVÉREK „Párisi divatáruházába“. Ajánljuk dúsan felszerelt raktárunkat férfi- és női divat-czikkekben, valamint kézimunka és hozzávaló anyagokban, Legnagyobb választékban a legolcsóbb árak mellett. J/fT Állandó újdonságok nagy raktára. 1 _13
