Nagykároly, 1906 (1. évfolyam, 1-32. szám)
1906-10-17 / 22. szám
Nagykároly, 1906. október 17. I. évfolyam. 22. szám. ALTALANOS ERDEKU TÁRSADALMI HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: NAGYKÁROLYBAN, Wesselényi- utcza 22. szám. Előfizetési árak: Egész évre 6 K, félévre 3 K, negyedévre I K 50 f, egy hóra 50 f, egyes szám ara 20 fillér. Főszerkesztő: POZSONYI GÁBOR. Felelős szerkesztő: ROSENFELD ZSIGMOND. HIRDETÉSEK 1 >■ —*-a k iadóhivatalban és Somossy Miklós 'Vv , dcfhqnjrjp főtőzsdéjében jutányosán vétetnek fel. „Nyilttér“ sora 40 fillér. — Kéziratokat nem adunk visé Megjelenik minden szerdán. Egyes példányok kaphatók Eigner Simon és Csókás L. könyvkereskedésében Drágaság. E szó ma általános városunkban. Rohamosan emelkedik az ára mindennek. Idestova ott állunk, hogy még a legszükségesebbre: a mindennapi kenyérre se fog jutni elegendő összeg, mert az általánosan tapasztalható áremelkedés megfogja nehezíteni az élet-íentartás legelemibb módját: a kenyérszerzést. A panasz ez irányban közös. Az ur és zsellér egyaránt hangoztatja, hogy „nem képesek élni“. Kínlódnak, küzdenek, számítanak és takarékoskodnak. Csakhogy mind ez még nem elegendő ahhoz, hogy nagyon sok helyit az éhező gyermekek sírását elhallgattassák, mert mig a felnőtt egyén végső szükség esetén tud parancsolni a gyomrának is, addig a gyermek követel, és pedig szüleitől jogosan. Más kérdés azután az, hogy miből ? hogyan teremtessek elő a szülők részéről, ami kell ? Valóságos küzdelmet kell ma vivnunk a legszerényebb mindennapiért. S hova fog mind ez vezetni,ha —amint az előjelek mutatja!? — az árak az egész vonalán rohamosan csak emelkedni fognak s szemben ezzel a bevétel napról-napra csökken ? Itt a nagy többségről van szó. A hivatalnok-osztályt ide nem sorozhatjuk, mert nekik minden hónapban kijár a biztos kenyerrevaló, amelyet a szükség szerint oszthatnak be maguknak ; ellenben az iparosnak, kereskedőnek muszáj az árral úszni, amely ár ma hínárral van telítve, hogy végre is legyőzze a fizikai erőt, megbénítsa a tagokat, a melyekkel az elet küzdelmeiben eddig nehezen bár, de biztató sikerrel tudtak megbirkózni. Azonban fennebbi megjegyzésünk nem találó. Mert a hivatalnok is éppen úgy érzi az általános drágaságot, mint amazok; csupán az a külömbség merül fel, hogy készpénz fizetésük lévén, nem kell futkorászniok a mindennapi után s a lehetőségig összehúzva magukat, többé-kevésbbé jól, de megélhetésük biztosítva van Mit‘szóljon ellenben az iparos vagy kereskedő, aki jórészt az úgynevezett „uri-osztály“ és gazdaközönségre van utalva ? Mert ha amazoknak a változott körülmények megnehezítik, avagy sokszor lehetetlenné teszik az eddig megszokott kiadások teljesítését, akkor azt a kereskedő, vagy iparos sínyli meg, ami pedig általános szegénységet von maga után. Es ezt már el is értük! Mert mi más a mai iparos-kereskedő élete, mint tengés-lengés, küzdés a mindennapi után. S ha ez a csekélység is legalább naponta biztosítva volna! De nincs. Ma csak az után nézhetnek és nézhet általában mindenki, hogy — kellene, de . . . hiányzik a— van. Ha végig megyünk a nagykárolyi piaczon, azt tapasztaljuk, hogy horribilis áremelkedések vannak minden téren. Kezdődött a varosunkbeii drágaság a húsárak emelkedésével. Jelenleg ezen a téren ott állunk, hogy midőn pár évvel előbb egy kgr. marhahúsnak az ara 1 K volt, ma már ugyanaz 1 K 3ö fillérért Kapható. Majd következett a pekek áremelése, amely szerint az eddigi sütemény-árak akkép alakultak, hogy a kenyérsütés .10 fillér helyett 12 f, az eddigi 7—8 drb apró sütemény (kifli stb.) helyett 6 drbot adnak csupán 20 fillérért. Csekélynek tűnhetik fel sokaknak ez az árkülönbözet, azonban .vesék összeszámolni, mire rúg ki egy éven keresztül a többivel együtt ? Majd jött a helybeli fodrászok kartellje, mely szintén kimondja, hogy 1907. jan. 1-től kezdve ismét emelik az árakat. Hanem bajos volna lapunk keretében mind ezeket elsorolni; részint megtörtént, részint pedig kilátás van újabb és újabb áremelésekre, a melyet az előző kormány bünéül tudhatunk be. — Csupán még azt említjük meg, hogy a favágók is kevesellik az eddig fizetett munkadijat, tehát ők is felemelték a favágás árát és pedig ölenkint 3 K 20 fiiérről 4 K 80 fillérre, vagyis kerekszámban 80 krajczárral többre. Hát a konyhapiacz ? Ma a szárnyasok ára háromszorosa a 2 év előtti áraknak. Ne feledjük azonban itt, hogy ennek fő oka abban rejlik, miszerint a vidékről bejövő és elárusító tenyésztőket már a város végén legtöbbnyire idegenből hozzánk került kofaasszonyságok leíülelik, tőlük az apró jószágokat tetszészerinti árban megveszik, majd pedig úgy adják el, ahogy nekik éppen jól esik. Sok esetben pedig azt teszik, hogy egyenesen wag- gonirozzák s küldik idegenbe. Ezért kell nekünk a csirke stb. félékért oly horribilis árakat fizetni! A rendőrkapitány ur dolga, hogy ezek a lelketlen, kapzsi üzérek tovább ne gazdálkodjanak a közönség egyenes kizsákmányolására . . . De midőn elmondottuk dióhéjban panaszunkat, rá is akarunk mutatni az orvoslás módjaira és reméljük, az illetékes helyeken szavaink nem fognak a levegőben elenyészni eredmeny nélkül. Véleményünk szerint az első teendő az volna, hogy szabadittassékfel a sertéspia ez. Egy-két, ki tudja milyen bajban elhullott dögsertés miatt egy nagy érdekeltségei passzivitásba helvezni e részről nagyon helytelen dolog. Mellettünk szól a hűvösebb időjárás, mely már maga is az úgynevezett sertésvészt rendkívül szórványossá tette, másrészt pedig az, hogy a legtöbb szegény embernek ez idők T Á R C Z A A nővérek. Irta: Lövik Károly. Késő éjjel a két lány, ágyban fekve, suttogó hangon beszélt egymással. A padmalyt nézték, melyre felverődött a sarki lámpás fénye, a sárga folton iromba árnyékok bugdácsoltak át. Kivülök nem volt senkise a házban, az idősebbik leány férje elutazott s mert félt egyedül, magához hivatta a húgát. _ Beszélgettek össze-vissza, ahogy egy bolondos meg egy okos leány szoktak mulatni. Ruhákról, fürdőkről, fiatal emberekről, virágokról, kapzsi nénékről, meg egy csomó emberről, akinek elbolonditották a fejét. A kisebbik felkönyökölt az ágyban és úgy beszélt. — És a férjedet nem szeretted sohasem ? — Soha, szólt az idősebbik és elhallgatott. A kisebbik mohón nyelte ezt az egy szót is. Szinte gyönyörűséget szerzett neki, hogy a nénje, ez a hatalmas, okos lány ily gyorsan, ily kegyetlenül tud kivégezni egy embert. Nem szerette soha, akinek hűséget esküdött, akivel együtt élt, akit mindennap megcsókol. Mily erős,lélek! — Én nem tudnám megcsalni soha a férjemet, válaszolta nevetve. Félnék tőle, megijednék az utolsó pillanatban. Hátha megölne ?! — Bolond vagy, simogatta meg az idősebbik. Drága a halál, olcsó a becsület. Olyan jó elégni a gyalázatban !-— Igazad van Flóra, nagy gyönyörűség lehet. Örökös veszély, örökös izgalom, de milyen gyalázat! Hiszen mindenki tudja: a szakácsnő, az orvos, a szomszédok, a város. Nem ég ki a szemed, ha végig mészsz az utczán ? Flóra kissé elrekedt. — Neveletlen, mondta aztán kedvetlenül és a fal felé fordult. A kisebbik kiugrott az ágyból, oda térdelt a nővére elé és megcsókolta a haját. — No, ne haragudj, édes Flóri, édes mókuskám. Hiszen nem akartalak megbántani, úgy csúszott ki a számból. Ne sírj bolondom ... Hát szereted Sándort ? Ugye, jó ember ? — Nem jó ember. Kegyetlen. — Kegyetlen? Megbántott? — Mindig bánt. .. összetör . .. elkeserít. . . Nincsen szive, Blanka, nincsen lelke ... oly vad és gúnyol, elkerget, megszökik előlem. Nem ismer se Istent, se embert; ma is félrelökött, mikor megakartam csókolni. — És te -mégis szereted ? szólt Blanka felugorva. — A gyalázat összefűz vele. Néha azt hiszem, hogy már nem szeretem, hiszen gyűlölni kellene őt és mégis futok utána éjjel, ködben, esőben. Mit találok rajta? Azt mondják: csúf is, én már nem tudom megítélni, már rég nem látom az arczát. Csak a lelkét látom, az ő fekete, csúf lelkét, amely annyira illik az enyémhez! Úgy bánt, édes Blankám és én mégis szeretem ! — Téged, az erős leányt? — Engemet. Elhallgattak. Mintha elaludtak volna; pedig mind a kettő behunyt szemmel is látta a fényes padmalyt, az ablakon álló virágokat. A kisebbik szólalt meg nagysokára: — Miért nem hagyod ott? — Ha tudnám; de nem tudom. Gyűlölöm, haragszom rája, félek tőle és szeretem. A lelkem telve keserűséggel iránta; néha, hidd el, megszeretném fojtani. Mit tett velem az az ember ?! Ellopta a becsületemet, az ifjúságomat, a gyermekemet, a nyugodt, tiszta öreg koromat. Kaczag, ha beszélek róla és a kétségbeesésbe taszít. Miért is szeretem ?! — Ma is bántott? — Agyonzuzott... Szakit velem, vagy már szakított is, visszaadta mindenemet... Holnap elutazik .. . Itt hagy a gyalázatban... A kisebbik komolyan, megfontoltan szólt: — Hadd utazni, Flóri, legyen vége a gyalázatnak. Felejtsd el és térj vissza a férjedhez. Hiszen Zoltán olyan jó, becsületes ember s úgy imád tégedet! — Hiszen éppen azért nem szeretem. Olyan lelkem van, hogy gyűlölöm azokat, akik szeretnek. Téged is gyűlöllek, Blanka, mindenkit a világon... — Legyen eszed, édesem. Nem vesztesz sokat vele, találsz mást.. . — Mást ? — Igen, egy másikat, én fogok neked keresni valakit... Egy más szeretőt... — Ne beszélj ilyet. — Úgy szeretlek téged, Flóri, ahogy soha senkit e világon. Oly erős, oly szép, oly hatalmas vagy, ha férfi volnék, ölni tudnék érted. Mért szereted éppen azt a gazembert ? Elhallgattak ismét. A kisebbik agyában a gyalázat újabb képeit forgatta, egy másik férfi arczát látta, aki gyalázatba taszítja nővérét, aki szennyet hoz az ő nevére is, de aki legalább szereti ezt a szép, erős, összetört leányt, ő tudta, hogy boldoggá teszi a nénjét, meleggé tette lelkét, szinte kaczagni, örülni tudott, ha arra gondolt, hogy sikerült egy lépéssel mélyebbre taszítani nővérét az örvénybe, hiszen boldogabb lesz. — Nem lehet az soha, Blankám, sóhajtott Flóra. Ameddig az él, nem kell nekem senkise. Megpróbáltam már nélküle élni, szerettem a férjemet és nem gondoltam rája. De mihelyet egyszer megláttam, vége volt mindennek: utána mennék a másvilágra. Milyen életet okozott nekem, mennyi nyomorúságot, gyalázatot, hazugságot ! Egyszer elmentem a templomba és forrón imádkoztam Istenemhez: veszítse őt el. Ha meghalna, kisirnám magat és leszámolnék vele. AmedKatz Sámuel női divatterme Van szerencsém a tisztelt hölgyközönség szives tudomására hozni, hogy az az ŐSZÍ és téli idényre az újdonságok megérkeztek, u. m. legújabb divatu kabátok, paletók és gallérok, a legelegánsabb és legújabb gyermek kabátok, köpenyegek legdivatosabb kivitelben, melyeket oly bámulatos olcsó árban bocsátók a n. érd. közönség rendelkezésére, hogy minden versenyt felülmúl. 2nTagilis: sizol^'baÄ (Piacztér). Továbbá ajánlom az újonnan érkezett bel- és külföldi divatkelméket, melyeket, ha a n. érd. közönség nálam vásárol, mérték szerinti legdivatosabb szoknyát és úját gratis szabok ki. n
