Nagykároly, 1906 (1. évfolyam, 1-32. szám)
1906-08-01 / 11. szám
NAGYKÁROLY. hogy tapasztalataikat a későbbiekkel, midőn a gyermek már iskolába jár, összehasonlíthassák. Vannak sokan, kik elfojtják gyermekükben a hajlamot, ha nem nekik tetsző játékot kedvel. Amely szülő gyermekéből mindenáron tudóst akar faragni, az nem szívesen látja, ha gyermeke a festőnél vagy asztalosnál szeret időzni. Ilyen esetben jelentkezik aztán az ellenhatás: a gyermek nem szívesen tanul, neki az iskola teher s az is marad mindaddig, mig csak ki nem veszik onnan. A tapasztalat bizonyítja, hogy van sok olyan gyermek, ki rossz tanulása miatt maradt ki az iskolából; de mihelyt hajlamát követő mesterségre adták, azonnal megváltozott és szemlátomást jobban tanult. A szülők a legtöbb esetben alig veszik tekintetbe a gyermek hajlamát; arra a pályára adják, amelyik éppen nekik tetszik. Hát ez jó olyan esetben, midőn a gyermek vagy semmire sem mutat hajlandóságot, vagy pedig egyáltalán még választani sem tud, de nincsen helyén az ellenkező esetben. Michel Angelot például az apja takácsmesterségre szánta és festő vált belőle. Az egyes kivételekből azonban nem szabad az általánosra következtetni, s a gyermek szabad választására bizni a pályaválasztást éppen olyan hiba, mint ennek az ellenkezője. Igen ajánlatos az orvos-szakértő tanácsát is meghallgatni. Az életpálya helyes megválasztása nagy gondot okoz mindaddig, mig dűlőre nem jutottunk, de ha egyszer már megtörtént a döntés és látjuk, hogy gyermekünk azon a pályán, melyre tereltük, jól érzi magát és halad czélja felé: akkor busásan megkaptuk fáradozásunk jutalmát. Az iskolai szünidő vége felé járván, szükségesnek láttuk e pár sort a szülőkhöz intézni, ajánlva azokat megfontolásuk tárgyává. Vivmány-dal. Elvirágzott a tulipán, Vígan tánczol a főispán, Jól teszi, van oka rája: Rendben vagyon a szénája. Ami czélul volt kitűzve: Rába Laczi el van űzve. Nagy „Jakab“ és Kristóf neve, Gyász lepellel van befedve. A második dicső vívmány: — Ide hallgass honfi, honlány, És borulj a porba nyomba: Meg van a harmadik nyomda ! minden egyes mozdulatát; örömtől ragyogott arcza, ha gyermekének mosoly ült ajkaira; s igaz könyeket hullatott, ha szenvedni látta. Ma ?... Ma már egészen másként áll a dolog! A legtöbb nő valóságos csapásnak tekinti a gyermeket, ki megfosztja őt az élet örömeitől. Azért, ha mód van hozzá — szabadulni is óhajt tőle. Dajkát fogad a kisded mellé; igen sok esetben egy bukott nőt, ki eldobja a magaét, csakhogy pénzért a más gyermekét táplálhassa. Szegény, ártatlan gyermek: hát te csak azért születtél a világra, hogy az anyai szeretet melegét, sohase érezzed ?! . . . Vájjon kis szivecskéd hogy fog nyugtot találni egy oly nő kebelén, aki alig várja, hogy lerázhasson magáról? No de már ennek igy kell lenni, akár akarod, akár nem. A divat parancsolja igy. A szoptatás megfosztaná üde színétől, pirosságától a mamát. Elvonná a színház, tánczvigalmak látogatásától, melyek ma már tudvalevőleg egy művelt nőnek létföltételei. Igaz ugyan, hogy a bálból, vagy szinházból hazatérő anya olykor-olykor csókjaiból a kis babának is juttat, ezzel azonban nincs mit dicsekednie. Megteszi ezt az állat is a maga kölykeivel, s azért a mamának e csókjait nem az anyai szeretet kifolyásának tartjuk, hanem ösztönnek, mely még az emberhússal táplálkozó vad néger-nőből is kitör olykor-olykor. Térjünk azonban mégegyszer vissza azokra a régi jó időkre, midőn a szülők első és legszentebb kötelességüknek gyermekeik nevelését tekintették. Jámborság, istenfélelem, alázatosság, szerénység: ezek valának amaz erények, melyeket a szülők már a legkisebb kortól kezdve gyermekeik szivébe csepegtettek. Ámde a modern szülők ily erényekről mit sem tudnak. Az imádkozás ma már csak a paraszt embernek való. Miért tanítani tehát arra az úri gyermeket? Az alázatosság : hajlam a szolgaságra. A szerénység, jámborság : akarathiány, mely csak a jellemtelenségnek egyengethetné az útját. Ily hajlamokat táplálni tehát a gyermeki kebelben egyenlő volna a legvastagabb tudatlansággal. Vannak ennél sokkal szükségesebb dolgok az életben, például: zongorázás, idegen nyelvek tanulása stb. Innen van az, hogy alig éri el a kis Esztike az 5—6-ik életévet, már is zongora órát kell neki adatni. Honfi bú, ha szivünk bántja: Bízunk a „Magyar Király“-ba ; A prograinmot vigye manó ! Ennek örvend Wessel Manó. Tegnap és ma. A Szatmárvármegye harmadrésznyire megcsappant előfizetőinek visszahóditása czéljából ujjaban azon feladatot tűzte ki magának, hogy oly hírekkel lepje meg olvasóit, melyeket a fővárosi lapok nem hoznak. Mennyire érdekesek ezek a hírek, arról a legutóbbi számból mindenki meggyőződhetik. Az egyik ily hir Hűvös Józsefről, a fővárosi villamos vasutak igazgatójáról szól. Az a pár olvasó, aki rászánta magát az érdekes(?) czikk elolvasására, az újdonságot a lehető leghüvösebben fogadta. — Mit érdekel engem a Hűvös dolga? kérdezték önmaguktól. Ha még lehetne hülni tőle ebben a nagy' forróságban, megjárná. De sőt éppen ellenkezőleg. Afeletti boszuságukban, hogy előfizetési pénzükért ily czikkel traktálják őket: még jobban felmelegszenek. A második szenzácziós hir arról szól, hogy Kristóffy Abbáziából hazaérkezvén, Leányfalván telepedett meg és egyéb elfoglaltság hiányában villájának kertjében sétál. Senki sem érintkezik vele, teljes visszavonultság- ban él. Szerintünk Kristóffy minden jó hazafira nézve teljesen meghalt. Az ő dolgai többé nem érdekelnek senkit. Ha a „Szatmárvármegye“ mégis foglalkozik vele: ám tessék. Semmi közünk hozzá. Mi azonban emlékezünk oly időkre, a mikor a Szatmárvármegye szerkesztője más véleménynyel volt Kristóffyról. Dehogy is beszélt róla ilyen lekicsinylőleg. Ennek beigazolására minden kommentár nélkül közöljük azt a beszédet, melyet Dr. Kovács Dezső aSzat- márvármegye felelős szerkesztője Kristóffyhoz annak idején intézett: „Méltóságos főispán ur! Eljöttünk üdvözölni Méltóságodat beiktatásának elsőestéjén, lobogó fáklyákkal, csengő muzsikazenével, ősi szokás szerint. Ez a fáklyasor symboluma annak, hogy polgárságunk tiszteletteljes bizalmat előlegezett Méltóságod részére, — de symboluma annak is, hogy a társadalom, mely összes közintézményeink között ma is a vármegyével tartja fenn a legszorosabb kapcsolatot, szintén kikéri a maga részét a törvényhatóság hivatalos ünnepségei mellett. Ma még látszólag idegenekként állunk egymással szemben, de csak látszólag, mert a hir, mely Méltóságod jövetelét megelőzte, nemkülömben Méltóságod mai rokonszenves fellépése, már is enyhített ez idegenségen. Tudjuk, hogy Méltóságod előbb mint vármegyei és állami főtisztviselő, majd mint törvényhozó, a közigazgatási és p o 1 i i i k a i k é p e s s é g e k hatalmas tömegét gyűjtötte össze —nincs kétsé'günk aziránt, hogy ezeket vármegyénk boldogulására fogja gyümölcsöztetni. Azon rokonszenves hang pedig, melylyel Méltóságod körünkbe érkezése napján hozzánk szólott, máris feljogosítja e város és vidéke közönségét arra, hogy Méltóságodat ne tekintse idegennek. Kérjük Méltóságodat, ismerjen meg minket olyanokul, a milyenek vagyunk! Magyarok erényünkben, magyarok fogyatkozásainkban. — Talán rosszabbak, A szegény apa ugyan izzad bele, de már itt nincs mentség, a divat parancsolja azt. Egyidejűleg ezzel megkezdetik a kis leánynyal az idegen nyelvek tanulását is, pedig még a maga anyanyelvét se beszéli. Most már nézzük csak külsőleg is azt a kis Esztikét; szakasztott mása édes anyjának. Haja szemig le van vágva. Talán innen van az, hogy a keresztvetést sem tudja hol kezdje. — Kivágott derék, meztelen karok, — köntösök, melyek alig takarják el a legkényesebb testrészeket is, mind olyan fontosak, melyekkel már nem egyszer aratott maga is bravúrokat. Ha azonban a kis Esztikét közelebbről vizsgáljuk, van egy nagy hibája s ez az, hogy nem akar nőni. A mama is sokszor elszomorkodik e jelenségen. Persze, hogyan is nőhetne az, kitől az egészséges testi fejlődés legfontosabb föltételét, a levegőt is megvonják. A mama azt tartja, hogy a szabad levegőn a szél eldurvitaná, a nap megbarnitaná a kis leány arczát, ez pedig oly hátrány lenne, mely aligha képes részére egy szebb jövőt biztosítani. így növekednek aztán a mamák leendő reményei korban, de nem egyszersmind istenfélelemben, jámborságban és szerénységben is. Mindenhez értenek ők, ami a mai világban egy modern hölgynek szükséges. Van azonban különösen egy, amire nem nevelte a mama őket. Ahhoz maga sem értett s ez az, hogy hogyan kell a gyermekeket nevelni, ha majdan anyák lesznek ? S talán azok a modern apák jobbak a mamáknál? Egy cseppet sem ! Különben is ma már az apáknak kevés szerepe van a nevelésben. Ma már mindenben és mindenütt a mama szava az irányadó. A férfinak csupán két teendője van: „hallgass“ és „fizess!“ Majd elvégzi a mama a többit! mint a milyeneknek magunkat tartjuk, —talán jobbak, mint a milyeneknek mások tartanak,— de egy bizonyos, s ez az, hogy itt, a hol a magyar Alföld kalászos rónatengere hullámos domboldalokon simul át a keleti Kárpátok bérczei alá, — itt a magyar nyelvterület határszélén, mint a múltban, úgy a jelenben és jövőben is, hatalmas nemzeti missziót van hivatva teljesíteni Kölcsey vérmegyéjében. Ebben a misszióban legyen Méltóságod a m i vezérünk, — ismerjen meg, szeressen meg bennünket, ismertesse meg, szerettesse meg magát velünk! Legyen kormányzata áldásos, neve örök vármegyénk önkormányzatában! Isten hozta, Isten éltesse Méltóságodat 1 — Felirat a Nagykárolyban létesítendő törvényszék ügyében. Szatmárvármegye törvényhatósága a legutóbb tartott közgyűlésén elhatározta, hogy városunkban egy törvényszék felállítása iránt az országgyűléshez, valamint az igazságügyi miniszterhez feliratot intéz. Az igazságügyi miniszterhez szóló felirat elkészülvén, az a múlt szombaton lett illetékes helyre felterjesztve. A kitünően szerkezteit felirat Nagykároly és környéke közgazdasági és kereskedelmi érdekeinek fellendítése, továbbá az igazságszolgáltatás gyorsabbá és olcsóbbá tétele czéljából sürgeti a még 1768. évben alapított és az 1878. évi 36. t. ez. 1. §-a alapján tett kormány intézkedéssel beszüntetett nagykárolyi törvényszék visszaállítását. Hiszszük, hogy Szatmárvár- megyc közönségének kérelme nem lesz kiáltó szó a pusztában. Mindig* növő Dezsőké. A nagy Dezső vagyok Én, Nőttem bizony nagyot Én. Azzal nőttem, hogy akárkit Cserbe bölcsen hagyok Én. Nem voltam még akkora, Mint a letűnt Jakab ma. Mikor még, mint csemetére, Rám talált e jámborka. Környezett hűségi dics, Nőttem többre, nőtt a kincs. — Félrehivság! -mondtam, nehogy Növésemben megszakíts. Mig benn volt egy csöpp remény : Belül nőttem egyre Én ; Remény tüntén, utolsóul Ugrám csak ki hevenyén. Örült nekem, de nagyon: Most, hogy végre künn vagyok: „Künn e plrntát nem hagyom 1“ — Ismét növök jó nagyot. Befogadott a kegyébe Amint hunyt a Tiszák napja, S nőttem gyorsan, mint a gyom. Andrássyé rám ragyog Mi gyorsan nő: nem terem — Az növesztett, ez növeszt; Ezt ín is elismerem, Áldtam azt — ma áldom ezt. De mit bánom! - épp igy nőttem Jó a hű«ég, de ha túlzás: Hamar túl a mesterem. Az en-nagyság rajta veszt. Szabadelvű pártban Én Lettem oszlopos legény; Párosult nagy termetemmel Kiváltságos hagy igény. Minden válságos időn A nagyságom egyre nőtt • Mindig kilépésre készen Álltam az ajtó előtt. De nem voltam ostoba, Nem siettem ki soha. Száz kisurrant, Én maradtam, Mondván: „ámbár“ és „noha“ . A túlzás nem kenyerem, Ahol van mit: megnyerem. Koaliczjó s függetlenpárt Most növésre uj terem. Egyre növök : itt vagy ott — S immár olyan nagy vagyok, Hogy már hallom, mit dalolnak Égi tündp-angyalok. Azt dalolják : „Oh, te nagy 1 Ily ügyes növő maradj — S nemsokára egy mandátum Boldog birtokosa vagy.“ Flott. Zászlószentelés. A lelkes hazafiakból álló Nagykárolyi Kossuth asztaltársaságnak rendező-bizottsága múlt hó 27-én ülést tartott, amelyen elnök bejelentette, hogy Dr. F’alussy Arpádné zászlóanya a szept. 2-re tűzött határnapon akadályozva lévén, kéri az ünnepély megtartását augusztus 26-ra kitűzni, avagy szeptember 8-ára halasztani. E táigyban nagy vita indult meg, melynek eredményeképen a rendezőbizottság Kun István asztaltársasági elnök pártoló indítványára kimondotta, hogy a zászlószentelési ünnepélyt s ezzel kapcsolatos tánezünnepélyt nem augusztus hó 26-án hanem szept. hó 9-én tartja meg s egyben felkéri Nagykároly város ifjúságát, hogy a vőfélyi tiszt el, avagy el nem vállalására már nyilatkozni szíveskedjenek. Az ünnepélyre vonatkozólag még a következőket jelenthetjük. A diszelnókséget gróf Károlyi István vállalta el. Az ünnepi szónoklatot Ilosvay Aladár vármegyei alispán fogja mondani, a dalarda pedig énekszámokat ad elő. A programm, mely részletesen még nincsen összeállítva, nagyjában a következő: szeptember 9-én d. u. 4 órakor zászlószentelés a róm. kath. templomban. A felszentelést Palczer Ernő nyug. házfőnök fogja végezni rugy segédlettel. Innen a közönség a városházára vonul, melynek nagy termében kezdetét veszi a díszközgyűlés. Ennek folyamán megy végbe a szögeknek a zászló rudjába való beverése, a mely alkalommal a különböző vallásfelekezetek papjai ünnepi beszédeket mondanak. A díszközgyűlés után a közönség a polgári kaszinóba vonul, a hol kezdetét veszi a tánczmulatság, melyre a rendezőség két czigánybandát is szerződtetett. Koszorús leányok a következők: Czukor Ella, Gufárt Erzsi, Friedl Anna, Serly Margit, Hagen Róza, Orosz Erzsiké, Govrich Anna, Hagen Róza (Fény- utcza,) Nagy Erzsiké, Szűcs Juliska, Stötner Róza, Hagen Mariska (Hajdú-város,) Széchényi Mariska, Csőkör Róza, Keszy Emma, Sándor Erzsi, Turóczi Zsuzsa, Vida Irma, Görög Mariska, Szabó Mariska, Bolemann ! Margit, Sikolya Erzsi, Grieszhaber Anna, Kirilla Mariska, Kovács Emma, Torzsa Mariska, Pápay Anna, Katz Leona, Mangu Gizi, Péchy Helén, Irsik Miczi, Gyu- rovits Mariska, Fülöp Margit, Patay Etelka, Fülöp Ilona, Janitzky Margit, Janitzky Irma, Adler Margit, Kacsó Mariska, Vetzák Lujza, Varga Erzsiké, Hetey Blanka, Weisz Piroska, Toóth Jolánka, Sternberg Anna, Schnell i Jolán, Serényi Erzsi, Meszesi Erzsi, Bródy Bella, Katz
