Nagykároly és Vidéke, 1919 (36. évfolyam, 2-14. szám)

1919-03-12 / 11. szám

NAGYKÄRÖYES vidéké iskolák igazgatóit, hogy terjesszék elő, melyik nemzetiségi nyelv tanítását tartják célszerűnek a vezetésük alatt álló intézetben. Amint érte­sültünk, a helybeli középfokú iskolák igazgatói statisztikai kimutatást készítve az iskolák ta­nulóinak anyanyelvi viszonyairól, abban álla­podtak meg, hogy itt, mint főleg sváb népességű vidéken, a német nyelv tanítása az indokolt, A hadirokkantak gyógykezelése ügyében belügyminiszter ur 137,490/1918. B. M. szám alatt körrendeletét intézett valamennyi várme­gyei és városi törvényhatóság első tisztviselő­jéhez, mely szerint a közkórházak igazgatósá­gai, a kör, községi és városi tiszti orvosok a környékükön lakó rokkant katonákat, amennyi­ben azok rögtöni orvosi segítségért hozzájuk fordulnak— ha nem indokolt, hogy az illető rokkant az Országos Hadigondozó hivatalnak a lakóhelyétől,messze eső, utókezelő gyógyin­tézetbe beutaltassék, kivételes bánásmódban a díjmentes tanácsban és gyógykezelésben része- szittessék.* ELADÓ. Egy teljesen jókarban levő szalon garnitúra JmJ X Stí d dh« Jókarban levő TasliUttcrnlciÉi több fiókkal és galériával,eset­leg más szak­mára is alkal­mas, — eladó. Praukl Dezső vaskereskedőnél. Gépirónő kerestetik, — aki diktálás után gépen írni tud. Ügyvédi irodát gyakorlottal bírók előnyben ré­szesülnek. Cim a kiadóhivatalban. Neumann Menyhért férfi szabóQzlete Nagykároly, Honvéd-u. 10. és egy zongsra eSasSé Gróf Károlyi-u. 2. sz. alatt. Hirdetmény. A Nagykarolyi Építő- és Ingatlan- forgalmi Részvénytársaság közgyűlése a társaság felszámolását elhatározván, felhívjuk mindazokat, akik­nek a társasággal szemben bárminemű követelésük van, hogy követelésüket jelen hirdetmény háromszori közzétételétől szá­mított 6* hó alatt jogkövetkezmények terhével érvényesítsék. Nagykárolyban, 1919. évi márc. 3. Nagykárolyi Épitö- és Ingatlanforgalmi Részvénytársaság igazgatósága. Van szerencsén Nagykároly és vidéke nagyérdemű közönségének b. tudomására hozni, hogy 18 óv óta fennálló Mlíllltlftitl 4 évi katonai szolgálat után vissza térve és újból megnyitottam, elvállalok mindenféle férfi ruhák elkészítését a mái divat szerint, úgyszin­tén mindenféle szakmabeli munkákat is. ’ Veszek uraságoktól levetett férfi­ruhákat á legmagasabb árak mellett, meghívásra házhoz elmegyek. *E*1 0% uraságoktól levétett férfi­JUÍL<afQ&lJjlk. TM-hákíit, _ ruhákat — legelőnyösebb árakban és a legjobb kivitelben. Értesítés. 1 drb hatos, 1 drb nyolcas cséplő garnitúra, 2 drb nagy krumplifőző gőzzel, 15 drb 18—20 c. vastag, 10 drb. 3—50 m. 25—30 vastag tölgyfa gerendák, 4—5 ezer ócska falitégla nagyobb mennyiségű lópatkók, szil- és kőrisfa keróktalpok, készen kiesz­tergált kerékagynak, kész uj kerekek. Veszek ócska fédereskocsikatés szekereket NEMES FERENC Nagykároly Majtény-u ii in is folyóiratok előfizetését elvállalja Gál Samu minden portófelszámitás nélkül Házat megvételre keresek modern, kis csa­ládi házat. Cim a kiadóhivatalban. Gencs-utca 34.-számú házhoz tartozó 577 Q-ölet »kitevő kert sok termő gyümölcsfákkal és szőlővel bérbe kiadó. Danó Ferenc hadból visszatért több­szörösen kitüntetve a y o—o gyepmesteri tanulóul felvétetik. GÁL SAMU könyv- és papirkereskedésében. I állást elfoglalta és ürlékkihordását a legjutányosabb árak mellett esz­közli. Értekezhetni az ott lakó tulajdonossal Nagykárolyban egy tégla gyár eladó. Bővebbet Nagy- hajduváros-utca 40. r ii agykárolyi Kereskedelmi és Iparbank Részvénytársaság érdekközösségben a *>ESTI MAŐYAR KERESKEDELMI BANKKAL­Betéteket könyvecskékre és folyószámlán a legelőnyösebben kamatoztat. LeszáRlitol kereskedelmi és pénzintézeti tárcaváltőkaí. Kölcsönöket folyósít bekebelezés mellett házakra és ingatlanokra. Törlesztéses jelzálogkölcsönöket nyújt földbirtokokra a legkedvezőbb feltételek mellett. Bel- és külföldi átutalások valamint hadifogolyáiutalások eszközlése. Előlegeket nyújt hadikalcsöníiőtvényekre, tőzsdénjegyzett egyéb értékpapírokra és részvényekre. Magyar Kir. Os^tálysorsj áték főárusító helye * Értékpapírok Vétető és eladása, miudennemü tőzsdei megbízások lebonyolítása. Áru üzletek és iparivállaíkozások finanszírozása. Safe DepOSitS-Osztály (Bérelhető páncél-rekeszek). „Adriai Biztosító-Társulat“ Főügynöksége: tűz-, betörés-, jég-, baleset-, élet-szavatossági biztosítások felvétele. ♦ J temmmmmmmmmmmummá r

Next

/
Oldalképek
Tartalom