Nagykároly és Vidéke, 1919 (36. évfolyam, 2-14. szám)

1919-02-19 / 8. szám

XXXVI. évfolyam. Nagykároly, 1919. február 19. 8-ik saám. TÁRSADALMI HETILAP. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden szerdán. Előfizetési árak: Egé»z évre .........................20-— kor. Fé lévre .............................10'— „ Ne gyedévre.............................5‘— „ Eg ye» »zám.........................—’50 „ Ta nítóknak egész évre . . 16'— , Főszerkesztő: Felelős szerkesztő: Aller Adolf Kédei Károly. f.aptulajdonos és kiadó : „Nagykárolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. — Telefon 7 Kiadóhivatal: Széchenyi-utca 87. — Telefon 76 Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések Jutányos áron közöltetnek. Nyllttér sora 150 K. Kéziratok nem adatnak: vissza. Magyar erő, magyar öröm, magyar hajnal... A magyar népköztársaság, teljes tu­datában annak a nagyszerű és hatalmas gondolatnak, hogy az eddig csak statisz­tikai számokban szereplő milliók eleven erőknek forrásai, minden alkalmat meg­ragad, hogy ereiben az a vér keringjen, melyet a magyar nép pirosló szive hajt felé. Ennek a meggyötört, kálváriák vé­res útjait járt, ezernyi akadályt legyő­zött, szegekkel és dárdákkal agyon csó­kolt szivnek pedig mindenkor lesz ak­kora mozdulása, hogy az ég sarkait is kiemelni kész erejének teljével ajándé­kozza meg azokat, kik a boldogság há­zának pitvarajtóit megnyitva előtte, lehe­tővé tették, hogy rozsdás rabbilincseken sinylödő keze kitáruljon, sötétséghez szo­kott szeme megvilágosodjék, sikoltozás­ban fáradt tüdeje szabad levegőt szív­hasson s gondoktól barázdás homloka napsugár glóriájától legyen ragyogó. Ha valaki a világon, a magyar iga­zán rászolgált, s valóban megérdemelte, hogy birtokába juthasson ama drága tu­lajdonoknak, melyek egy a haladás lép- csőzetén sok garádicsot megtett népet az oromra segítenek. A vágya mindig neki lendült volt magas régiók hódítására, a lelke mindig izzó megváltó eszmények befogadására, a lelke mindig lángoló aranynál aranyabb drágaságok kiterme­lésére. Történelmének lapjai dicsőség fényé­ben sugároznak. Munkában kitartó, aka­ratban erő», jellemben szilárd, harcban bátor, haragot nem tartó, sérelmet meg­bocsátó, ellenféllel szemben nagylelkű, lovagias. Tekintete nyilt, mint a rónaság, borúja, mint bárány felhő, bánata, mint a fekete éj palástja, öröme, mint a kis kertjében nyilt piros rózsabimbó. Virága az árvalányhaj, nótája tört szivének zo­kogása, csillaga a fiastyuk, a göncöl sze­kér titka a tünde délibáb, álma régi di­csősége. Hősei minden dicsőségnek hordozói. Homlokukon glória, seb és koszorú. Szi­vükben rózsá* reményünk tövisei, bánat viharának tördelt gályái Szeműkben szent jövőnket látás csodatükrözése. Kezükben vándor bot, maroknyi por pihenő ván­kosul. Költői sirva vigadó dalosok. Lelkűk­ben szent harag, isteni zengés, mennyei szimfónia. Futó felhő szárnyán repülnek, fekete felleg gyászában zokognak, égdör­gés reszketősében morajlanak. Kék ég derűje mosolyukat tükrözi, csalogány dala piros szivök ütemét nótázza, fehér akác bólogató szirma értük hull le sose fele- dőn. Vérbe fuló kobzaik hattyúdalán vi-, rág hervad, csillag esik, hull a tél dere. Földje, minden áldás gazdaságának pompáját tükröző. Rónaságán szelíd szellő lengésére aranyló kalász ring, vögyleinek párás mélye csörgő csermelyt csobogtat lassudan, bokorkoszoruzta bérce ormát örök tél borítja fehérlő fenséggel. Rétje zöld tűvel harmatos, virágok szí­nével tarkás, mezeje tejjel-mézzel kiáradó. Rögét vér pirosította, folyóját köny da­gasztotta, erdei fenyőjét sóhaj lengte kö­rül. Templomaiban hitteljes lelkek áldo­zatos buzgalma ég, iskoláiban forró he­vület meghatottsága rezzen át, temetői­ben az enyészet sápadó szárnyára piros rózsát hord a hü emlékezet. Nyelve színes, mint a virágos rét. Susog, mint lágy szellő. Lebeg, mint vilii tündér. Dalol, mint a fuvalom. Ka­cag, mint a mámor. Táncol, mint csillag a tó tükörén. Viharzik, mint észa­ki fergeteg. Tombol, mint a morajló ten­ger. Dübörög, mint a meghasadt ég. Szomorít, mint a bús tilinkó. Altat, mint szent szerelem arany muzsikája. Gyötrelme : Krisztus öt sebe. Szemén ütés, kezén bilincs, ajkán lakat, nyakán kötél, szivén hideg vas mérgezett hegye. Oltára honfiszivek milliója. Áldozata egekig csapódó lelkeknek a lángja. Haj­nali biborpalást csókja közt, alkonyi fá­radalom lehelletes csendjén a vágyott idők kapujáig lebeg az oltári tűz diadalra perzselőn. Népe, a bátor nézésű, barna magyar. Sudár, mint jegenye, büszke, mint királyi sas, szép, mint májusi hajnal. Orcáján dacos büszkeség hangtalansága, vállán minden keresztet hordozni kész teher­bírás. Fájdalma folyója messze kínok szirtjének tövén fakadt, öröme most kezd rászóródni boldog jövője gyémánthajna­lának arany pitvarából . . . Elvonulva látó szemem előtt, sorsa meghat, megrendít, felhevit. Óh, ha oltár tüzének lángját nem emésztette volna gyülölség esője, poklok mélyén fogant átoknak zápora, harag fellegének viselős sötétje, bosszuállás tengerének kicsapódó hullámfodra! Ha előbb oldódnak fel kö­telékei! Ha előbb dőlnek le a büszke gőg által ég magassáig emelt válaszfalak! Ha előbb szaggatódik ronggyá a hóhér­királyok viselte biborpalást! Ha előbb üvölt fel bús fájdalmában a keresztre annyit feszitett magyar! Ha faji jellem­vonásait alátámaszthatja nekilendült ér­zéseinek! Ha neki is termette volna kenyerét a föld, borát a hegy, aranyát a bánya, vadját az erdő, fáját a rengeteg! Hol volna most, hol állna meg ?!!! De bizalom, hasadó hajnal pirosító csókja arcára suhant! Sudárba szökken szent ereje. Virágzásba bomlik bűbájos szépsége. Áldozó lánggá magaslik aranyló vágya. Szikrázva reszket értéke a munka bíborában... A hegy kékje rámosolyg, a magyar ugar minden örömét neki kí­nálja, a himes rét minden virágából köt­het koszorút. A koldusbot, a vándor szerszám ünnepi hangot ád, felséges bá­nattal, zokogó gyászban örökre búcsúzik. A légben szent öröm fuvalma rez- dül, a templomos némaságban föld rögét csókolja millió magyar. Kürthy Károly. llftfottaluat arany- és piatinakoronákat, széjpadlásnélk£li hidakat, fogtöméseket és foghúzás* végzek. y Török Mihály állami vizsgázott fogteknikus Nagykároly, Széchenyi-utca 24. sz. a. Zárda mellett. (Saját ház.) Telefon. 136. szám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom