Nagykároly és Vidéke, 1919 (36. évfolyam, 2-14. szám)
1919-01-08 / 2. szám
XXXVI. évfolyam. Nagykároly, 191ÖI január 8. 2-lk szám. TÁRSADALMI HETILAP. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. SläagJeSeäiik mindéin izerdan. Előfizetési árak: Bgéiw évre .......................20‘— kor, Félévre ...................... 10*— „ Ne gyedévre........................5'— „ Egyes szám........................—'50 „ Ta nítóknak egész évre . . 16‘— , Főszerkesztő: Dr. Adler Adolf Felelős szerkesztő: Rétiéi Károly. Laptulajckuios és kiadó : „Nagykarolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség; Kossuth-utcza 3. — Telefon 7 Kiadóhivatal: Saéehenyi-utca 37. — Telefon78. Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron kőzőltetnek. Hyllttór sora 1‘80 K. Kéziratok nem adatnak Ttom Halálra Ítélték az ezeréves Magyarországot nemcsak ellenségei, hanem saját polgárai is. Megszoktuk már határainkon a farkas-voni- tást hallani, vérengző fogukkal sokszor tépték-marták cafatokra legdrágább kincsünket : a magyar haza szent} fogalmát; éjjel-nappal emésztett a gond miatta, tűrtünk, szenvedtünk és minél jobban ütöttek, annál kitartóbban, annál szilárdabban állottunk. Éz az egy szentségünk volt, egyetlen pont, melyre nézve egyetértettünk, egyet akartunk mi — széthúzó magyarok. És most hova lett ,-ez a pont ? A jelszavaknak, a juiűivdiÁáoTnkk, a gyülekezéseknek, a szervezkedéseknek hullámzó, kavargó zűrzavarából valahogyan kimaradt ez a nemzetünket éltető fogalom és már-már félünk, hogy a politikai és társadalmi forrongá« magasra íifrött hőfoka megölte, kiirtotta a magyar szivekből. Furcsa szelek fújnak. Valamikor ré- ges-régen — lehet már talán jó öreg két- három hónapja — a kis gyerektől a totyogó aggastyánig mindenki a haza bajával „foglalkozott.“ Beszéd volt nagyrész csupán, de ez a beszéd állott mégis a magyar gondolkozás középpontjában. És most ? Szidjuk a régi rendszert, a régi bűnöket, a régi bajokat és nem látjuk meg, nem törődünk az újakkal. Pedig ugyancsak burjánzanak körülöttünk az uj bűnök, az uj bajok és a réM rendszer helyett nem igen látjuk az újat. Éltetjük az uj kormányt, de magára hagyjuk ! •Honnan, ugyan honnan szakadt reánk ö bábeli zürz: var ? Onnan bizony, mert elfelejtettük, hogy a haza mindnyájunké. Nem a föuraké, de nem is szociálistáké, nem is a radikálisoké, hanem mindnyájunké : magyaroké ! Négy év keserves keresztjét hordozta a magyar katona a harcterek leírhatatlan szenvedésein keresztül és nem rokkant össze alatta, mert úgy tanulta, úgy érezte és úgy akarta, hogy a hazáért teszi. És m*st kábult fővel hallja mindenünnen fülébe ordítani, hogy egy szó sem igar ebből, Logy hazug célokért villogtatta fegyverét, ontotta vérét, hogy ő szűkölködött, más meggazdagodott. És elhiszi, hogy nem a hazáért harcolt, de a keserű lúáb'ándulás bosszusz-omjától ösztönözve nem hajlandó többé elismerni, hogy haza mégis van, hogy ezt megvédeni szent kötelesség, hogy ez a haza nemcsak a miénk, hanem az utódoké is. Hazatértek szegény harcosok, fegyverük fénye mocsoktalanul ragyog, de fejüket nem köríti az ezerszer kiérdemelt győzelmi koszorú, jutalmat ott sem kaptak, itthon is többet vártak és tengernyi szenvedésükért sokan bosszút akarnak állani az itthonmaradottakon. De lassan jó vitézek, értsük meg egymást. Voltak itthon csakugyan közöttünk olyanok, kik bűnös módon húzták ki magukat a kötelesség teljesítése alól, voltak piócák is, kik ravasz számítással szipolyozták ki keserves filléreinket, de volt itt egy olyan társadalom is, melynek csupán t»*_ri 4“k dobogott, amely lemondott a fehér Kenyérről, csak ti ne éhezzetek, lerongyosodott, hogy nektek jusson több ruha, adakozott, pedig maga is koldu* volt. Templomainkban ti értetek szállt az ima, hajlékainkban a ti nevetek csengett, lapjainkban a „mindent a katonákért“ jelszó virított. Ezerszer megsirattunk minden csepp kiomlott magyar vért, ezerszer megátkoztuk azokat, kiknek a háború csak a gazdagodás, a pöf- feszkedés, az ostoba gőg lajtorjája volt, ezerszer hívtuk az Istent, hogy áldjon meg titeket, verje meg azokat . . . Reánk nézve a háborúnak csak annyi örvendetes eredménye lett, hogy ti hazatértetek. De most ti feleljetek hazaszerető magyar katonák, honnan és miért vettétek ajkatokra a vandalizmus átkos igéit? Egyesek bűnéért, rendszerek romlottságáért szabad-é saját fajodat meggyülőlni, szabad-e a hazát elfeledni ? A letűnt korszaknak kétségen kívül megvoltak a sokat emlegetett nagy tévedései, sőt voltak bűnei is, de ne hallgassuk el, hogy voltak erényei is. Tökéletesen felesleges, sőt határozottan káros ezeket az erényeket is a régi hibákkal együtt temetgetnl. Most minden büdös, ami a régi világból maradt, ami a régi világ jellemző sajátsága volt, aminek neve tradíció, pedig épen ezek a történelmileg kialakult nemzeti sajátságok adják a magyar állam élő testét. Királyság nélkül ellehetünk, sőt emberi méltóságunk érzete meg is követeli ennek bukását, de a magyar állam- eszme megbukása után vajmi kevesen örvendünk a köztársaságnak. Félünk : annyira lefoglalja a jelent a múltnak te- metge.ése, hogy nem marad idő megalapozni a jövendőt. Félünk, hogy ha még sokáig szegezhetjük ilyen módon koporsójába a „régi Magyarországot“, az utolsó koporsószeg beütése után nem találjuk meg az „uj Magyarországot.“ Ne keressetek hazatért katonák itthon ellenséget, kívülről jön az most is ! Ezer sebtől vérzik ügyi« ez a szegény Magyarország és ha ti is szúrtok rajta egyet, az lesz az utolsó, abba bizonyosan belepusztul. Ne bolygassátok, ne fordítsátok fel addig a régi rendet, mig meg nem alkottuk az újat. _________________Lig«ti Imre. Ta karékoskodjunk a villannyal. Az utóbbi napokban nagyon kellemetlen hírek szállingóztak városunkban a villanyvilágításról. Ugyanis o! :o’f terjed vr a hír és az igaz is volt, hogy oly kevés a város villamosmünél a nyersolaj, hogy már a tartály fenekéről kánállal kell meríteni és egy két nap múlva városunkban teljesen megszűnik a villanyvilágítás. Hála Istennek, hogy nem igy van. mert sikerült annyi nyers olajra szert tennünk, hogy városunk köz- és magánvilágitása — ha a villannyal takarékoskodunk — legalább hat hétre biztosítva van. Ha figyelembe vesszük, hogy mily rettenetes dolog lenne az, hogy akkor, amikor kőolaj nincs, gyertya sem kapható, a város nem tudna villanyvilágítást nyújtani, ha meg gondoljuk, hogy mi lenne ennek következménye a személy- és vagyonbiztonság szempontjából, akkor valóban borsódzik a hátuuk ennék gondolatára. Mindnyájunknak közösérdeke tehát az, hogy takarékoskodjunk a villannyal amennyire csak lehet és szigorúan betarteuk városunk h. polgármesterének a villamos világítás korláto- záeára vonatkozó rendeletét. A „Nagykároly! Keresztény Szociális párt" szervezkedő gyűlése. Jámbor igék tüzes kirobbanáea remeg bele a lelkűnkbe, logikátlanul zakatoló agyunk valami csodálatosan lázas ée mégis szelíden lecsöndesülő várakozással teli. Simogató melegség öleli körül a szivünket, csüggedt és bizó lelkünk alázatos és mégis büszke. Eszmék és végtelen perspektiváju elgondolások biztató realitásán csügg ragyogó szemünk. Riasztó végtelenségek és fárasztó messzeségek kuszáit, zavart szinü távlata fúródik bele agyunkba. Akarunk, de nem azt, ami mindennap magasabbra szökteti árnyékát köröskörül. Látjuk a megaláztatástól s a piszkos megrugdalástól elsaomorodott, szegény hazánkat a végtelenségek ijesztő mélysége felé rohanni á kiáltani akarunk, hogy féket az őrülten száguldó szenvedélyekre. Ne szaladjunk sebes irammal a rettenetes felfordulásba és nyomorba, ideges
