Nagykároly és Vidéke, 1918 (34. évfolyam, 1-53. szám)
1918-11-30 / 45. szám
2 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE jobban foglalkoztassák teholségéhez mért szerepkörben. A nyers, zsarnok férjet Dorner Jenő kiabálta végig ez alkalommal. Olyan. erőteljes handabandázást, elpusztíthatatlan hanganyagot és gyaloglási képességét mutatott be, hogy szinte érthetetlen a feleség tőle való idegenkedése, attól, ki — m'illiói mellett — még olyan friss fizikummal is rendelkezik. De hát az ren-i desen úgy tö.rténik: ha rossz a szerep, akkor a színész is túllő a célon. A szerelmest, a lobogó szenvedélyt, n gyilkolni is kész, viharzó érzelmét Szép Gyula hozta — illetőleg csak akarta hozni a szin-1 padra, ha tudta volna. Ugyan azt a fojtott tempójú, monoton hanghordozást hallottuk ez izzó szerepben-tőle, mint volt alkalmunk hallani a szentbei'iiáti barát hangjában ; ugyan azt a frizurát hordta, mint amelyet látftmk már a Pacsirta paraszt legényében, vagy a XIV. La- { jós Wolfrainján, avagy Vogl-János udvari ene- j kés fején és végül bemutatta az erdélyi hova-; sok oláh dáazkáljának térdén mélyen alul érő szalonkabatjat, hozzá nem illő papigalterrál, szóval az öltözködése elrg volt arra, hogy egy asszony — meg ne szeresse. Mindezek természetesen nem azért Íródnak, hogy a 'színész kedve lohadjon, hanem azért, hogy azok a jövőre megszivleltcssenek. Az epizódszerepekben Nömenyi László, Fekete Bela, Beck Rezsi és u többiek jó ke' retet adtak. Az elmúlt hét másik újdonsága Farkas Imre „Túl a nagy krivánon ciinü dalosjátéka volt. Modern népszínmű ez, hol frakkos urak és boeskoros tQt parasztok játszanak együtt egy, még a milliomosok körében sem megtörténhető történetet. Na deltát az ilyen-féle játékok megírása rendesen „kaptafára“ készülnek. Adva van egy pompás szubret, egy jó táncos és- énekelni tudó színész, s ezek részere kall egy színdarab, hol a tehetségüket kifejthessék. S a dalosjáték megirodik. Thurzó Margit a tótloány és Jeney Ferenc a tótparaszt figurája dominál a darabban. Nagy igyekezettel es különösen kedvvel játszott mindkettő, kikhez jó maszkjával csatlakozott harmadikul: Neményi Erntj. Donáth Ilona kellemes hangja jól hatolt, de színpadi mozgása fagyasztóan merev. A többi szerepekben különösei} Faludi Irén, Takács és Bock Rózsi ügyeskedett. Végül meg kell még jegyeznem, hogy Szotnöfnoky Gábornak uz első felvonásban libériában kellene lenni, hogy indokolt legyen a sokszor elmondott „maskara“ kitétel. . Ä rendező három igen szép szint hozott össze a színház kevés díszletéből. * Pár sort a vasárnap délutáni előadásokról. A közönség viselkedése cirkuszi hangulat és az előadó színészek ennek a hangulatnak a csalogató lidércfénye mellett . teljesen beleté- vednek az ízléstelenség posványába. A színész mindenkor kulturmunkát végez, s ha valamikor, úgy most, a mai közönséggel kell, hogy azt végezzen. De eltekintve minden egyébb morális céltól, a színész konfidenciája mindig helytelen. (km.) Megnyílt! Megnyílt! Nagykárolyban a Petz János házában rövidáru, diszmü- PPfiHátékáruház, ahol legnagyobb választék és a mai háborús viszonyokhoz mérten, a legolcsóbb árak mellett pontos kiszolgálással fogom a n. é. közönségnek megelégedését kiérdemelni. Szives o-o pártfogását kérjük o-o kiváló tisztelettel: KERTÉSZ TESTVÉREK rokkant katonák. HÍREK. Felhívás. A sors pusztító vihara száguld át hazánkon és inognak belé az, ezeréves Magyarország oizlopai. A végzet nagy léptekkel közéig és nincs senki, aki riadó szavával x fölverje a mélységet: A haza veszélyben van ! Távol állva minden politikától, agg-idő, reszkető szívvel látjuk a bűnös tétovázást, a vétkes halogatást. A Piavénái és a Brentánál véréznek testvéreink, s a magyar határ védtelen. Élelmünket, nedvet magyar verejtékkel az áldott magyar töld termőit. Ausztria kapja, az az Ausztria, moly megásott sírjába bennünket akar belo- dönteni. Sorra megmozdul az ország minden részinek népe, hogy szent hitvallást tegyen a független'önálló Magyarország os hazánk terű loti integnitását biztosító béke mellett. Csak mi aludjunk ? Polgártársak! A haza veszélyben van. Emeljük fel mi is szavunkat ! Minden becsületes, magyar érzésű polgárt elvárunk, nemzetiségi és vallá.-különbség nélkül a vasárnap d. e. 11 órakor a városháza nagytermében tartandó gyűlésre. Minden polgárnak kötelessége, hogy szent'esküvosíei erősítse meg hűség'!. es áldozatkész,s -g ■!. a haza iránt. Emeljük föl szavunkat az Ausztriától’ és N imetor- száglól független, ön'illő Magyarországért, emeljük fel szavunkat a békéért. Emeljük fel szavunkat Magyarország koronás királyához, hogy olyan kezekbe tegye a vezetést, amelyről tudja az egész ország, hogy hazahozza a magyar katonákat a magyar főid védelmére, nem engedi hullatni a drag magyar vert. idegen érdekekért, a békék:,Lesne) csak magyar érdeket' képvisel és-ezt addig kell megtenni, inig a száguld') események késővé nem teszik ezt. Polgártársak ! Elvárunk benneteket a szent- nyilatkozathoz. Jelenjünk meg minél impozán- sabban, követeljük a Németországtól és Ausztriától teljesen független, önálló. Magyarországot. Reméljük, hogy mindenki, kinek kebelében jó magyar szív dobog, ott, lesz. Szavunk nem lesz pusztában hangzó szó. Éljen a haza! Éljen a független Megyar- ország s koronás királya! A népgyüiés programmja: 1. Himnusz. 2. Dr. Adler Adolf kir. tanácsos megnyitja a gyűlést. 3- Czékus Miklós joghallgató szavalata. 4. Nagy Jenő ref. h. lelkész beszéde. 5. Kossuth nóta. 6. Dr. Somossy Miklós beszéde. 7. Az egyetemi ifjúság nevében beszól: Kronovith Fülöp műegyetemi hallgató. 8. Határozati javaslat. Előterjeszti dr. Adler Adolf kir. tanácsos 9. Szózat. Orvosi hir. Dr. Rooz Elemér vasárnaponként rendel Széchenyi u. 3 sz. alatti lakásán. Polgártársak! Vasárnap d. e. 11 órakor a Fárosháza nagytermében tartandó nép- gyulésen jelenjünk meg mindnyájan l A városi tiszti főügyészi állásra Ilosvay Aladár, vármegyénk alispánja, meghirdette a pályázatot és a választást november hó 10-ik napjának d. e. 10 órájára tűzte ki. Az eddigi hírek szerint pályáznak az állásra Dr. Vetzák Ede, Dr. Merts László, Dr. Josits Miklós, Dr. Somossy Miklós és Dr. Tóth Ernő ügyvédek, akik közül Dr. Somossy Miklós mint árvaszéki ülnök és községi biró, Dr. Tóth Ernő pedig mint rendőrkapitány jelenleg aktiv városi tisztviselők. Felmentés. Dr. Somossy Miklós, városunk uj árvaszéki ülnöke és községi bírója, a katonai szolgálat alól történt felmentése következtében hétfőn állasát elfoglalta és megkezdette működését. Vármegyénk egészségügyi bizottsága folyó hó 30-ikán d. e. fél 10 órakor a vármegyei székház 16. számú helyiségében a spanyolbetegség elleni védekezés tárgyában teondő intézkedések megtétele céljából ülést tart. Gyászeset. Kovács Sándor kályhás spanyol-náthából eredő betegség következtében nehány napi szenvedés után 29 éves korában elhunyt és f. hó 27-én nagy részvét mellett tétetett örök nyugalomra. A fiatal, szorgalmas, jó iparos elhunyta nagy részvétet keltett. Dr. Kovács Lajos ügyvéd testvérét gyászolja az elhunytban. Rendőrségünk ügyeim-.be. Akik vasárnap este a színházba páhplyba mentek, azok meg botr.inkoztak azon, hogy a páholyok telve’varinak mindennemű hulladékokkal és piszokkal. Ha a színigazgatónak jól esik 26 ko;onát venni egy páholyért és jól esi« neki a zsuffolt ház, hát legalább legyen annyi tekintettel a páholyba járó közönségre* hogy a páholyokat a délutáni előadás után felsuroltassa és ki- sepertesse. Hiszen a mai járványos világban, mikor sok helyütt már bé is z.írták a, színházakat, annyit csak el lehel várni közegészségügyi szempontból,' hogy a színház ne legyen :egy bacillustjrjasztii van.-dal! Fölhívjuk erre a szinügyi bizoR-ág és rendőrkapitányunk figyelmét. Uióbbi tegye meg az intézkedésekét es j vegyen igénybe kényszere-zKözökot, hogy a [színházban a tisztaság feutartassek, ,a szinügyi | bizottság pedig kerje fel tagjait, hogy héten- [ kint, felváltva -inspekciót tartva ügyeljenek föl arra. hogy a közönség'igényei köztisztasági és közeg vszségi tekintetben mennyire nyernek kielégítést- es ha e téren mulasztást tapasztal, tegye meg a megfelelő intézkedéseket. Sarm tság—Sziiágysomlyo között a vonatforgalom szünetel. Gyászosét Elteli Mihály nyugalmazott kaplonyi római katholikas kántor-tanító életér nek 55-ik evében a mű t napokban elhunyt es I ugyanott nagy részvét mellett tétetett örök j nyugalomra. Dr. Egeli Imre ügyvéd édes aty- jjut gyászolja az elhunytban. Nyi ivános nyugta. A cső naközi érdemes elöljáróság 15 koronát, mint egy táncmulatság tiszta jövedelmét, Ternpfii Márton ur Csaná- losról pedig 10 koronát küldőt: a Hadiárvaház- alapja részere. Midim ezen összegeknek pénztárunkba való beérkeztet ezennel elismerjük és nyugtatjuk, az adományozóknak nemes adományukért hálás köszönetét mondunk. Á Ma- gyar-Szent-Korona Országai Vöröskereszt Egyesülete nagykárolyi fiókja vezetősége. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen férjem, illetve édes jó apám elhunyta alkalmával a részvét bármely jelével kerestek fel, ezúton mondunk köszönetét. Özv. Ujlakv Gáborné, Néma Gusztávné. Kitüntetés. Rosenthal Jakab helybeli lakos, ki 4Ö év óta van a Kaufmann Jakab és. fi t cégnél alkalmazva és ezen idő alatt páratlan szorgalommal, teljes odaadással és kiváló hűséggel szolgálta a cég érdekeit, buzgó szolgálata elismereseül az arany diszéremmei lett kitüntetve. Elöljárósági gyűlés. A nagykárolyi ipar- testület elöljárósága ma délelőtt 10 órai kezdettel ülést tartott, amely alkalommal bamu- tattatott a számvizsgáló bizottság jelentése, mely szerint a múlt évi 170 K 58 f pénzmaradvánnyal együtt a folyó év három negyede ben az Összes bevétel voit 4508 K 09 f, kiadás volt 4295 K 85 f s igy a pénzmaradvány volt 212 K 44 f. Ezután az Ipar es gazdasági hitelszövetkezet bét lelő kérdése került szőnyegre, amennyiben a bérlet most, lejár. Az elöljáróság a legméltányosabban járt el, amikor a helyiséget 10% béremeléssel az eddigi 400 K helyett évi 440 koronáéit adta bérbe bizonytalan időre. Ferencz bácsi meghalt. A róm. kath. főgimnázium pedellusa: Schmidt Ferenc, a diákok „Ferenc bácsi“-ja, ki közel 30 év óta volt a gimnázium hűséges szolgája, 54 éves korában hosszasabb betegeskedés s par napi súlyos szenvedés után meghalt. Temetése folyó hó 27-én délután ment végbe a főgimnázium udvarán tartott gyászszertartás után. A diákság nagy része — az iskola bezárása folytán — nem kisérhette ki Ferenc bácsit utolsó útjára : a halottak néma birodalmába. Nyugodjék békében a hü szolga a hűséges szolgalat után! Képkiállitás. Siposs Ily e hót végén képtárlatot nyit a Deák Ferenc-tér 8. sz. a. üzlethelyiségben a Royal szálloda mellett, 1 koronás beiéptidij mellett, amelynek nagyobb része a tényleges kiadás levonásával a nagykárolyi hadiárvák javára szolgál. A képtárlat a legvál ;