Nagykároly és Vidéke, 1917 (33. évfolyam, 1-54. szám)
1917-08-25 / 31. szám
3 julius hó 18-án megtartott közgyűlése és az azt megelőző előkészítő bizottsági ülések után lefolyt gyámintézeti, s lelkészegyesületi közgyűlések. Az esti gyámintézeti istentiszteleten, amelyen Rédei Károly nagykárolyi lelkésztestvér mondott hatalmas szónoklatot --a reformáció 400 éves évfordulóját ünnepeltük, s azon a kerületi közgyűlésre igen nagy számban érkezett képviselők és a miskolczi egyház szine- java vett részt s mondhatni zsúfolásig töltötte | meg a nagy templomot, hogy az ünnepi! szószéki beszéd mellett szeretetettel övezett saját papjának: Duszik Lajosnak lelkeket fel- i emelő oltári imája által emelkedjék fel az Űr trónjának zsámolyához. Rédei Károly igen találó, történeti részletekben gazdag bevezetés után szónoklatában arra a kérdésre adott választ, hogy „Mit köszönhetünk az áldott reformációnak ?“ „Drága evangéliomi szent hitünket, és annak megfelelő evangéliomi életünket“ Végül a Gyámintézet segítő, szeretet munkáját festette le élénken a hallgatók lelke előtt“. A „Nagykárolyi közszolgálati alkalmazottak beszerzési csoportja“ szerdán délután 8 órakor tartotta a városháza nagytér- j méhen rendkívül népes alakuló gyűlését Deb- j reczeni István kir. tanácsos polgármester el-1 nöklete mellett. A gyűlés egyhangúlag kimon- ; dotta a megalakulást, elfogadta az alapszabály- j tervezetet s megválasztotta a 28 tagból álló j igazgató-választmányt. A beszerzési csoport céljáról s az alakuló gyűlés lefolyásáról részletesebben lapunk jövő számában szólunk. A nagykárolyi hadiárvákat gondozó bizottság ma délután tartja gyűlését Récsey Ede elnökletével a városháza nagytermében. Tüzeset. Ma szerdán délután fél 5 óra tájban a róm. kath. templom harangjai tüzet jeleztek, s Kaplony felé hatalmas füslfelleg mutatta a tűz helyét. A tűz a Kap- lony-utca 28. szám alatt volt Özv. Pájerli Ferenczné hazánál, hol is a hatalmas cseréppel fedett csűr égett le. A csűrben a katonák kovácsmühelye volt, s a katonák, javában dolgoztak. A tüzesvas kovácsolása közben valószínűleg szikra pattant a csűrben levő uj száraz szalma csomóra, s hirtelen lángra lobbant. A dolgozó katonáknak nem sikerült az égő szalmát eloltani, s csakhamar lángbaborult az egész csűr. A tűzoltóság hamar kivonult, de a csűr megmentéséről szó sem lehetett, ellenben az összes szomszédos épületeket sikerült megmenteni.- A kisszámú tűzoltóságnak nagy szolgálatot tett a gyorsan kivonult nagyszámú katonaság. Julius hó 29-én — vasárnap — délután csak Nonn János gyógyszertára lesz nyitva, s az egész jövő héten csak ez teljesít éjjeli szolgálatot. Műkedvelői előadás. Folyó év julius hó 15-én a krasznaszentmiklósi tanuló ifjúság, Thamássy Emilia áll. óvónő vezetésével a háborúban világtalanná vált harcosaink javára, műkedvelői előadást tartott. A fáradságot igen szép siker koronázta, amennyiben az áll ellemi iskolai nagytermet zsuffolásig megtöltő közönség nemes szive, hazafias czélok iránti áldott készségének ez alkalommal, igen szép tanujelét adta. Ezen előadás 184 korona 85 fillért jövedelmezett. A műkedvelők betanítása és az előadás rendezése Thamássy Emililia áll. óvónő érdeme, ki fáradságot nem ismerő buzgalommal tanította be az ifjakat, kik mindannyian fényesen meg- álloták helyüket. Felülfizettek: Szarkulics Gyula, Szórán János, Özv. Gyene Károlynó Porcsalma 10—10 K, Erdei Jánosné 6 K, Foris Mihály, id. Romocsa György 4—4 K, id. Romocsa Györgyné, Veress László, Tótós János, Kora János, 3—3 K., Sebestyén Vincze Genes, Veres Ida, . Özv. Unger Vilmosné Cservenka, 2—2 K. Összesen 62 K. Gyermek műkedvelői előadás. A kis ügyes, kedves Tremba Matild (apja lánya I) gyermekelőadást rendezett kis barátnőivel: Radimeczky Ilonka, Galbár Emmuska és Laura s Kirchner Mariskával. A kis műkedvelők oly bájosan, kedvesen adták elő Gyökössy Endrének: „A legkedvesebb vendég“ c. kisgyermek színdarabját sok-sok tapsot aratva, ők pedig jótétükkel néhány nagykárolyi árvának szerezve örömet és kenyeret. Az előadásból! befolyt 10 kor. 40 fillért ugyanis a nagyká- j rolyi hadiárváknak ajándékozták, mely össze-1 get mi a városi pénztárba beszolgáltattuk. A jó Isten áldja meg a szegény árvákra szeretettel gondoló jó gyermekeket 1 Színház—Mozgó. Szombaton 28-án Törzs Jenő és Rajna Alice főszereplésével Az elitéit, egy izig-vérig magyar film kerül ; bemutatásra. Vasárnap 29-én az idény legjobb : detektivdráinája A titkos irás, míg szerdán i augusztus 1-én A bojár halála Erna Morénával a címszerepben kerül bemutatóra. Különösen felhívjuk a m. t. közönség figyelmét Az elitéit filmre, melyben Törzs Jenő a Magy.' Színház illusztris művésze mutatkozik be mint í filmszínész. Ugyanakkor egy elsőrangú magyar j vígjátékot is mutat be Maki állást talál címen.; Legközelebbi újdonságok Jókai Mór regénye | után Mire megvénülünk'. ■ J Halálozás Zailinszky Ferencz 35 éves róm. kath nős Petrikai (Galicia) szül. vonat- j kalauz katona julius 23-an a városi közkór-1 házban szervi szívbajban elhalt. A gyümölcsbefőzés céljaira szolgáló cukor mennyiségre szóló utalványok kikézbe- j sitése megkezdetett és f. hó SO-ig befejezést nyer. A városi közellátási hivatal ezúton hozza a közönség tudomására, hogy tekintettel arra, J miszerint némelyek, akik ilyen cukorra jogos } igénnyel bírnak a beosztásnál technikai okokból kimaradtak, ezek amennyiben utalványaikat e hónap folyamán meg nem kapják, f. hó 3i-én igényüket Csengeri Imre városi jegyzőnél jelentsék be. A Haditermény Rt. távirati utón utasította a malmokat, hogy az idei származású búzából addig is, amig a vonatkozó rendeletek megjelennek, 20 százalék tésztalisztet, 20 százalék fözőlisztet és 40 százalék kenyérlisztet állítsanak elő. Sertésközpont alakul. A Haditermény Rt. kebelében sertésközpont alakul, amely a polgári lakosság szükségletére szolgaló sertés mennyiségek igazságos elosztását fogja végezni, j A sei tósüzlet két helyen lesz koncentrálva, a | Hadi Terménynél, ahol a polgári szükségletet, es a sertésátveteli bizottságnál, ahol a katonaság szükségletet elégítik ki. A hatodik hadikölcsön jegyzési eredménye a pénzügyminisztérium megállapítása szerint — eléri a 2550 millió koronát. Ez az összeg azonban még emelkedhetik is, mert az apró tételek jó részét még most sem számolták el. Ebben a 2550 millió koronában természetesen benne van a bankok által átvett 700 millió korona névértékű 5l/j#/0*os állami' pénztárjegy is. Villamos vezetékek lefoglalása. A minisztérium a villamos vezetékek és szerelvények bejelentésének határidejét e hó 31-ig meghosszabbította, a bejelentés alá eső e tárgyakat azonban zár alá helyezte s igy azokat elidegeníteni vagy leldolgozni nem szabad. Hirdetmény. 6777—1917 k. szám. Értesítem a város közönségét, hogy az 1917. évi termésből származó burgonya métermázsán- kénti ára újabban további rendelkezésig 50 koronában állapíttatott meg, mely árban a vasúti állomáshoz szállítás költségei is benn foglaltatnak. Ezen árnak túllépése vagy bármi módon történő kijátszása 2 hónapig terjedhető elzárással s 600 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntettetik. Nagykároly, 1917 julius 21-én. Debreczeni polgármester. Hirdetmény. 6476—1917 k. szám. A kereskedelemügyi m. kir. Miniszter ur 45281. VI. G.—1917, számú rendelete folytán közlöm, hogy a Budapesti katonai bőrátvételi intézet irodahelyiségei V. Nándor u. 2 szám alól IV. Molnár u. 53 szám alá helyeztettek át. Nagykároly, 1917 julius 18-án Debreczeni István polgármester. Hirdetmény. A keresi, és iparkamara felhívja érdekeltsége figyelmét a 2393—1917 M. E. sz. rendeletére, mely szerint a kender fonalak és az ezekből készült áruk bejelentési határideje akként módosul, hogy az 1917 máj. 31 után teljesítendő készlet bejelentések újabb intézkedésig 1917 julius, október hó utolsó napján volt állapot szerint mindenkor a reá következő hó 10-ig kell a Kender és Jutta bizottság utján a keresk. ministerhez beküldeni. Fincm rozslisztet hoznak forgalomba. Az idei származású rozs kiőrlési ará-1 nyát az Országos Közélelmezési Hivatal elő-! terjesztésére a földmivelésügyi miniszter ujab- j ban akként állapította meg, hogy a felNAGYKÁROLV ES VIDÉKE i dolgozott nyersanyagból 92 százaléknyi liszt [ állittassék elő és pedig oly módon, hogy j 15 százalék elsőrangú (fehér) és 67 százalék másodrangu (barna) rozslisztet hozzanak forgalomba. A rozs kiőrlésére vonatkozó legutóbbi és ma is érvényben lévő rendelkezés szerint a rozsból 90 százaléknyi egymi- nöségü lisztet termelnek ki, természetes tehát, hogy ez a tipus erősen korpatartalmu és ugyancsak sötétszinü. Az uj rozslisztet ezzel szemben csak 83 százalék erejéig termelik ki, ami a minőséget alaposan megjavítja és az a kötülinény, hogy kétféle minőséget állítanak elő, a fogyasztás körében kétségenkivül nagyobb kelendőséget biztosit mind a fehér, mind a barna típusnak. Farkas Mór vizsgázott fogtechnikus Nagykároly, Wesselényi-utca 20. sz. Foghúzást, Fogtömést, (plombok) Müíogakat, A legremekebb kivitelben eszközöl. SZÍNHÁZ-MOZGÓ NAGYKÁROLY. VAROS! SZÍNHÁZ. Szombaton, julius 28-án Dráma. Főszereplő: Törzs Jenő. Vasárnap, 29-én TITKOS IRAS Detektivmestermü 5 felv. Szerdán augusztus 1-én Főszéreplő: Erna Marena. Szombaton, 4-én Dráma. Főszereplő: Alwin Neuss. Van szerencsénk a nagyérdemű építtető közönség tudomására hozni, hogy alaptőkénket tetemesen felemelve, cserépgyárunkat a technika legújabb vívmányaival felszerelhettük, úgy, hogy tetőcseróp gyártmányainkat a legtökéletesebb fokra emeltük. Képviseletünkkel Nagykároly és vidékére megbíztuk Reiter Adolf téglagyárost Nagykárolyban, ki szívesen szolgál ajánlattal és minden felvilágosítással, kihez a megrendeléseket juttatni kérünk, melyeknek legpontosabb fo- ganasitásáról biztosítunk. Szatmári Clső Cserép és Téglagyár Részvénytársaság.