Nagykároly és Vidéke, 1917 (33. évfolyam, 1-54. szám)

1917-02-28 / 9. szám

I XXXIH. évfolyam. Nagykároly, 1Bt7. február 28. 9. szám. NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKÉ TÁRSA D A L M I H R T I L A P. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Weciíefemfe inioden «szepdőn. Előfizetési árak: Egész évre..............................8’— kor, Fél évre ..................................4-— , Ne gyedévre..........................2- — , Egyes szám.........................—*20 „ Ta nítóknak egész évre . . 6'— „ Főszerkesztő: Dr. Adler Adolf Felelős szerkesztő: Rédei Károly. Laptulaidonos és kiadó : a „Nagykárolyi Petefi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség : Kossuth-utcza 3. — Telefon 7 Kiarlóhivafa!: Széchenyi-utcza 87. — Telefon 76 Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. SjiUtér sora 50 fill. Kéziratos: nem adatnak vissza Emberek, akik naponta, este saját megszokott ágya­tokba dőltök, gondoltok-e arra, hogy há­ború van? Le tudtok-e feküdni anélkül, hogy eszetekbe ne jusson, hogy mit szenvedhetnek azok, ödakünn, a fronton? Amikor kicsinyes, apró-cseprő dol­gok miatt sopánkodtok, amikor a háború szülte sok-sok mizéria felett sápitoztok, ott van-e mindég, kisérő árnyként, hátsó gondolatnak, hogy: azért mégis csak jobb itthon... Lehetetlen erre nem gondolnotok, hiszen emberek vagytok . . . És ha nem feledkeztek meg egy percre sem azokról, akik soha sem tér­nek vissza többé . . . akik csonkán kerülnek vissza . . . akik kórtól gyötörve látják viszont övéiket . . . akiket a szenvedés megöregitett idő előtt . . . akik ezerszer néztek szembe a halállal ti értetek, akik itthon vannak, akkor le­hetetlen, hogy ez megnemesitő hatással ne töltené el az egész lényeteket. Én elnézem a mások hibáját, jobban mint azelőtt, hiszen itthon vagyok . . . én nem zúgolódtam a közlekedési mizé­riák miatt, hiszen katonákat szállítanak a vasutak és én nem vagyok közöttük . . . én megelégszem a kisebb darab kenyér­rel, hiszen hányán pusztulnak el napo­kig tartó nélkülözések után odakünn . . . Önzés, kapzsiság, hogy lakozhatik emberben, a ki itthon van, akiért odakint vérzik egy más, kinek az itthon megol­dandó fontos feladatok kivitelének sikerén önzetlenül kellene izomszakadásig meg­dolgozni. Akiknek támogatni kellene minden, a köz érdekére irányuló törekvést és ha­tósági intézkedést? Emberek, ha napközben nem juttok is hozzá, de este, mikor lefeküsztök, le ne hunyjátok szemeiteket, hogy a harc­téren küzdő és szenvedő véreinkre ne gondolnátok. Gondoljatok rajok minden este és — meg fogtok változni, ic fogjátok vetni a kicsinyes, csúnya emberi gyarlóságokat és megnemesedve, érző, önzetlen embe­rek gyanánt fogtok felébredni . . . Halál a varjakra! Rósztvettem egy halálos ítélet kimondá­sában. A febr. 4-iki városi közgyűlésen a kép­viselőtestület ugyanis elhatározta, hogy jutalom- dijat tűz ki minden egyes varjú, csóka fejére. Egy beszolgáltatott varjutojásért 4 fillért fizet a város, egy fióka fejéért 6 fillért s az öregjéért 10 fillért. Fiók Albert képviselőtestületi tag tette az indítványt, hogy pusztítsuk e kártékony madár fajtáját, mert különben tönkretesz, megesz minket. És, hogy komoly az ügy, bizonyítja a képviselőtestület egyöntetű véleménye. Különö­sen a múlt évben szaporodtak ei annyira a varjak és a csókák, hogy mérhetetlen kárt okoztak a gazdáknak. A tengerit sok helyen, különösen erdőhöz közelebb, a teljes megerés előtt le kellett szedni, mert a varjak csak a csutkáját hagytak volna meg. A szőlőben a diót a varjak szedték le. Az őszi vetésből pedig amit meghagytak az egerek, azt a var­jak pusztították el. A gazda kénytelen volt utána vetni, de ezen munkáján sem lesz Isten áldása, mert lába nyomában százával szedték fel a magot ezen belföldi ellenségeink. Ezeken a földeken bizony sovány lesz az aratás. Pedig mily drága a mag! Nemsokára újból itt lesz a szántás-vetés ideje; előkerül a kincset érő szem, amelyet el nem requiráitak. Isten nevé­ben elvetjük a jó földbe, úogy százszoros ter­mést hozzon, hogy megtölthessük üres mag­tárainkat ; bizony alapos úgy Fiók Albertnek, mint a gazdáknak félelme, hogy megint a varjú fog helyettünk aratni. Meg kell zavarnunk nyugalmas életét, családi boldogságát, szét kell zúznunk fészkét, mert ha nyugodtan tud majd a tavasszal költeni, akkor csak szalma és kóró marad verejtékkel megművelt földeinken. Mikor tudunk e veszedelmes madárnak legtöbbet ártani? Hogy tudjuk elszaporodását leginkább megakadályozni? — így válik most aktuálissá a varjú természetrajza. A varjú kétléle: dolmányos varjú és ve­tési varjú. A dolmányos varjú (Corvus cornix) — egyes helyeken kálomista varjúnak is hívják, mert húst eszik, városunkban pedig varnyu a neve — legelterjedtebb hazánkban. Melle, hasa, nyaka és háta hamvasszürke, ezért nevezik dolmányosnak. Teste többi része fekete. Nem alkot fészekfalu, inkább az egyes fákat sze­reti. Erdő szélén több pár is feszkel. Fészkét erős ágakból készíti, a belső részt pedig szőr­rel, sörtével, ronggyal béleli ki. Korán log a fészkeléskez. Enyhébb évben már februárius hó végén, de leginkább márciusban log hozzá a családi otthon megalapításához. Április közepén j már 4—6 tojása van a fészkében. A tojás I színe halovány-zöldes, olajbarna foltokkal, j amelyet az anyamadár maga kőit ki. A him őrzi a fészket és jól tartja párját. A vetési varjú (Cot'vus fmgilegus) valami­vel kisebb. Pápista-varjúnak is nevezik, ipert bust nem eszik. Csőre karcsúbb és egyenesebb, i Az egész madár lekete-acélkék szinü, bíboros j zománcfénnyel. Seregesen jár és nagy varju- I falvakban fészkei. Fészke kisebb es egy-egy fán 5—6 is van egymás felett, de 18—20 fészek is akad. Valamivel későbbén fészkel, de április hónapban már van 5—6 tojása a fészek aljaban. A tojás színe halaványzöld, barna foltokkal; kisebb a dolmányos varjú tojásánál. A csóka (Colaeus monedula) jóval kisebb a varjúnál. Feje búbja fekete, nyaka szürke, háta, farka fekete, hasa szürkésfekete. A vén csóka szeme fehér, innen a nép „csókaszemü* jelzője. Fészkét odvas fákba, romok lyukaiba rakja. Fészkében áprilisban rendesen öt tojást találunk, amelyek kékeszöld színűek, olajbarna foltokkal. Kisebb csapatokban jön-megy. Bizal­mas madár, amely a zajos nagy várost is fel­keresi. ügy a varjú, mint a csóka élete a mező- gazdasággal szoros összefüggésben van. A dol­mányos varjú csak kisebb rajokban barangol a határban, a vetési varjú ezernyi seregekbe verődik. A csóka vegyül majd ide, majd oda. Ezek közül a csóka kevésbbé kártékony, úgy­hogy a földmivelésügyi miniszter 1912 április 26-án 24,655—1911 sz., valamennyi törvény- hatósághoz intézett körrendeletében, amelyet a mezőgazdaságra hasznos állatok oltalmazása érdekében adott ki, a csókát a védelemben részesítendő madarak közé sorozza. „Aki pedig az 1. § ban felsorolt madarakat (köztük van a | csóka is) pusztítja, fészkeit, tojásait, fiait el- | szedi, az 1894 : XII. t.-c. 95. §. o) pontjába | ütköző kihágást követ el és 100 koronáig ter­jedhető pénzbüntetéssel büntethető“. A képviselőtestület tehát a csókánál jó- hiszemüleg tévedett, mikor kimondtuk őreá is a halálos ítéletet. Varjú azonban nincs a hasz­nos madarak hivatalos listáján, akárcsak a veréb sincs; ezeknek számát tehát nyugodt lelkiismereitel lehet kisebbíteni. Érdekes, hogy sok tudós a varjú szembe­ötlő hasznosságát bizonyítja, úgyhogy hasznos vagy káros voltáról egész kis irodalom támadt. Egy némát tudós novembertől márciusig 203 varjúnak gyomor- és begytartalmát vizsgálta meg és 48°/0-ban növényrészt talált bennök: csírázott és nem csírázott búzát, rozsot, zabot, árpát és csekély részben más magot. A többi °/„-ot rovar, egér és hal képezte. Bizonyos, hogy ha ezen statisztikai kimutatást március­tól novemberig, vagy az év nyarán végezte volna, 80—90ulO-a gabona lett volna a táplá­léknak. Nem lehet tagadni a varjuk időszaki hasz­nát. A tavaszi szántás idején az eke után jár­nak s a friss szántásból kiszedik a kibúvó bogarat, pajort, drótférget, a cukorrépa esküdt ellenségét. Fiaikat szintén bogárral táplálják. Nagy egórszaporodás idején ezek hadában tesz­nek nagy pusztítást. Nagyobb azonban a kártevésük. A vető-

Next

/
Oldalképek
Tartalom