Nagykároly és Vidéke, 1917 (33. évfolyam, 1-54. szám)

1917-08-08 / 33. szám

XXXUI. évfolyam. Nagykároly, 1917. augusztus 8. TÁRS A DAL M I HETI L A P. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden szerdán. Előfizetési árak : Egész évre ............................8-— ko . Eé l évre.................................4-— . Ne gyedévre .... . . 2- — , Egyes szám........................—*20 . Ta nítóknak egész evre . . 6-— „ Főszerkesztő : Dr. Adler Adolf Felelős szerkesztő: Rédei Károly. LagtulaidonusVes kiadó: a „Nagykaroiyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség : Kossuth-utcza 3. — Telefon 7 Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76 Rérnmntetlen leveleket előttünk ismeretlentő nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöitetnek. Nyiinér sora 50 áll. Kéziratok nem adatnak vissza Tűz volt a városi színházban. Valami kis bolond szikra kipattant és fel akarta falni az egész szép fehér épületet. És az asszo­nyok kiabáltak, tülekedtek, szaladgáltak és lön nagy pánik. így történt az eset. Magam is ott voltam és sajnáltam ezt a szép íehér házat, ezt a szerényen meg- / húzódó, tiszta épületet, ezt az egyetlen valamit, ezt az ide csöppent kultúrát, hol néhanapján felszökik a függöny, hogy egy kis művészetet, életet, haladást mu­tasson be a nagykárolyiaknak. És ugyan hibás lett volna-e az a kis szikra, hibás lett volna-e az az elem, vagy hibásak lettek volna-e a mozikezelők, ha semmivé Tesz ez a szép kis városi színház? Nem, nem lettek volna hibásak! Máshol kell keresni a bajt! Sehol, de sehol nem láttam még, hogy a városi színház mozi céljaira oda­adatott volna. Sőt örömmel láttam sze­retett hazám minden városában, hogy milyen féltő gonddal, szeretettel kezelték ezt a házat, a művészetnek a házát. Mennyivel nagyobb szeretettel, gond­dal kellene * kezelni ezt épen Nagykároly­ban, ahol nincs semmi, semmi, ami a a város művészi életére, lendületes ha­ladásra engedne következtetni. Ezt az egyetlen épületet találjuk Nagykárolyban, mint egy kulturális valamit, a kínai falon belül! Ezt az egyetlen épületet meg kel­lene tehát őrizni, talán mégse kellene mozi céljaira odaadni, pénzért veszélynek kitenni és azt a szép szinházi voltát „Mozi“ címmel elhomályosítani. Bátorkodunk az illetékesekhez szó­lani! Nem érdemelne már meg Nagykároly egy külön moziépületet, akár a város, akár magánosok birtokában lévőt ? Egy külön helyet, hol a közönség szórakoz­tatásába mozi emeltessék? Erre is szük­sége van a városnak. A haladás, a fel- világosultság korában kell, hogy egy rendezett tanácsú város, rendezett mozi­val isjbirjon. Megértő közönség akad. És el kell ismerni, hogy a mozi egy­némely rossz tulajdonsága mellett is, tanító erő ! Elismerjük, hogy ebben az elfásult,. szomorú világban megbecsül­hetetlen szolgálatokat tesznek a mozik. Pár órára feledtetnek és szórakoztatnak. Mosolyt csalnak azokra az ajkakra is, amelyek már csak sirni tudnak. A há- | ború után még inkább szükség lesz ! mozira, — de nem a városi színházban, ez csak maradjon színház és csak a művészet előtt nyíljon fel az ö kapuja. v Elgondolkoztam, hogy mily óriási kára származhatott volna ebből az eset-j bői a városnak ! ► Nem ‘az anyagi kárt j értem, hanem magasabb szempontból j értékelem a színházat. Itt, Nagykárolyban jóformán semmi sincs. Nagy törekvések, nemes eszmék előttem még ismeretlen 'okból csődöt l mondtak. A közönyösség, az unalom fe-: küdt a városra. Terpeszkedő, szelid csend, j az a jő magyaros nemtörődömség! Lehet- i tek fellángolások, de elhamvadtak, ki- J aludtak, mint az a bizonyos kis szikra, I a moziban. A világért sincs szándékunkban ezért egyéneket, intézményeket, avagy rend­szert kárhoztatni. Hiába, vannak olyan j helyek, hol nem lehetett keresztül vinni a nyugati kultúrát. Mégis-mégis fájó szívvel, bánatos lélekkel gondolunk arra, hogy épen Nagykároly városa, ez a vezetésre hiva­tott, ősi fészek van száműzve, mellőzve, elfeledve. Lehet, hogy talán épen a miatt a bizonyos „fészek“ miatt? Késő siránkozás ez talán, de újra aktuális. Hiszen most mindenütt hajnal van! A népek hajnala! Most mindenütt üdvrivalgás, a népek üdvrivalgása veri fel hosszú, keserves évek szomorú csendjét. Hajnal van ! Ébredjünk! Uj rend­szert ! A haladás rendszerét! Nagykároly­nak élet kell, irány kell és meg fogja í találni a helyes utat! ! . . . Ismét a színházat felfalni akaró kis szikrára gondolunk. Mert igenis, szükség van ilyen kis szikrára, nem szikrára, hatalmas lángoszlopra, olyan lángoszlopra, amely nem ártatlan földi javakat emészt; olyan elemre van szük­ségünk, olyan mindennél erősebb hatal­mas viharra, mely ledönti a rendszer- nélküli tákolmányok omladozó falát, hogy Nagykároly népe is megláthassa a napot. Hogy leomoljon a város életében is, ami avult, ami ósdi, régi . . . Társadalom, élet, haladás kell. A háború utánra kell! Hogy jöjjön már a napfény, — egyszer valahára! M. I. M*ályatlijal nyert költemény. Eszther. Mámoros, csodás este hull le rám Színek vegyülnek a barna éjbe. Távol egy asülaq' szerte omlik És eltűnik a messzeségben. Nem-e Te voltál Esztherem . . . ? A lágy éjszaka, hogy körül ölel, A Sellők csókja itt ég a számon, Szavamra titkos, lágy sóhaj felel És álom rezzen a szempillámon. Eljössz-e újra kedvesem . . . ? Lásd, én Te rólad álmodom még, S az álmom hajnal rózsás pírja lesz, De ha nem jössz, álmaim letörve, A csúnya sötét alkonyaiba vesz . . . t - ——v Most méy ragyogó, rózsás itt az élet És megkérdezem az akácvirágot, Hogy az én édes, csókos Esztherem, Hol s merre járja most a nagy világot? Kérdezem jaj, de nem felelnek ők!! Bóbiskolók, unalmasak nagyon. A citherám is busán zug azóta, Talán angyal lett az én angyalom . . . ? Virág . . . álom . . . mámor és a csók, Érzem, tudom, hogy nem nekünk valók; Elszáradt mezőn csak tövis terem, És bolond az, ki kacag az lstenen\ Ládd, a költőnek csillag sincs egén S gúny, ha könny csillog két szemén . .. Eszther ... mire várunk még . . . ? Margitay Imre. HÍREK. Uj munkatársunk. „A Nagykároly és Vidéke''1 hosszú 33 1 éves lenállása alatt mindig arra törekedett, i hogy a közönség igényeit a hfriapirás terén mindenképpen kielégítse. Mindenkoron felül- j emelkedett a köznapi, parlagi, falusi hirlap- iráson; magánérdeket — mint köztudomású I — a közérdek fölé soha nem emelt, s igy a legjobb barátja óhajtott lenni, s volt is és j marad is az olvasóközönségnek, j*' Városunk közönségének intelligenciája és L művészi ízlése szereti a szépet, a nemest, a művészit, azért melegen érdeklődik az iránt | s vágyódik az után. Lapunkban a szépnek, a nemesnek, a művészinek a kultuszát is igye- i keztünk ápolni szerény toliunkkal, ezt óhajtja szolgálni és ápolni, a jelenleg városunkban J élő ügyes, szines tollú író: Margitay Imre p. ü. ig. tisztviselő ur is, akit — örömmel jelezzük — sikerűit megnyernünk munkatár­sunknak. A fővárosi lapokban megjelent regényei, kedves elbeszélései és szép költeményei révén Margitay neve — fiatalsága dacára — a nagy olvasóközönség előtt már ismert, s igy talán

Next

/
Oldalképek
Tartalom