Nagykároly és Vidéke, 1917 (33. évfolyam, 1-54. szám)
1917-06-20 / 25. szám
4 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE Virágh Jenő és müvésztársulata estélyei iránt nagy az érdeklődés, úgy hogy első napra az alsó páholyok és támlásszékek már mind elfogytak. Fellépnek: Virágh Jenő, Sándor Stefi, Geiger Irma és Szécsi Ferenc. A müvésztársulatnak saját karmestere van. Érdemes is lesz a színházba elmenni, mert olyan művészi programmot állított össze, hogy még Nagykároly közönségének nem volt ilyenben része. Mindennap két előadás, d. u. fél 6 és este pont 8 órakor. Á délutáni helyárak olcsóbbak, mig az esteliek felemeltek lesznek. Jegyek mai naptól fogva d. e. 10 órától 12-ig a Szinház-Mozgó pénztáránál válthatók. Adomány. A Városi Őnnáiló Gazdasági Ismétlő Iskola kertmunkásnői: Hirmann Mi- feályné, Kun Lajosné, Mészáros Erzsébet, Pa- »yik Mária, Pék Emma, Szolomájer Annus és Ilona, Szabó Emma és Schuller Györgyné, a eagykárolyi hadiárvák javára Matuska István igazgató ur utján 20 koronát adományoztak. A szives adományt a város pénztári hivatalába befizettük. Adomány. Sáfáry József főhadnagy, a vasúti műszaki katonai csapat vezető tisztje városunktól történt távozásakor a nagykárolyi ág. hitv. ev. egyház orgonaalapjára 20 koronát adományozott. Szinház-Mozgő. Pénteken 29-én A méltóságos rabasszony Berki Lili, Odry Árpád, Körmendy Kálmánnal a főszerepben. Szombaton 80-án Mértföldkövek amerikai dráma, vasárnap julius 2-én A jogki háza, fantasztikus dráma 5 felvonásban Paul Wegener-rel a főszerepben mig a nőifőszerepet Lady Saimo- Bova Kreálja. Julius 4-én és 5-én Virágh Jenő müvészestélyei lesznek. Ezen előadásokra jegyek már válthatók. Á 4-iki előadásra alsópáholy és támlásszék már elfogyott. Szombaton julius 7-én A fénysugár detektivdráma, Thom Shark második kalandja. Thom Sharkot Alwin Neus kreálja. Vasárnap julius 8-án A sors smbere Róbert Warwickkal a főszerepben, mig 11-én szerdán a Gólem kerül bemutatóra. Az iparos tanonciskolában az évzáró vizsgák junius 28-án d. u. 5 órakor tartatnak, melyekre a bizottság tagjait s az érdeklődőket tisztelettel meghívja az Igazgató. Nyugtázás. Markovits Dánielné 4 K-át küldött be szerkesztőségünkbe, hogy a helybeli Vöröskereszt-Egylethez juttassunk. Már el is küldtük. Hirdetmény. 1881—1917 rend. Felhívom a város lakosságát, hogy az érvényben levő tűzrendészed szabályrendelet 11. §-ának rendelkezésének megfelelőleg udvarukon egy legalább 4 hektoliteres ürtartalmu edényben vizet, továbbá egy létrát, 3 vizhordóvedret nyilt helyen állandóan készenlétben tartsanak, hogy igy a keletkezhető tüzet azonnal elfojthassák. Felhívom a közönséget továbbá arra is, hogy oly házaknál, hol a kutban csekély viz van és igy a tűzoltó gépekkel való oltás megvan nehezítve, a tűzoltás végett a helyszínén megjelenők necsak vizhordóedénnyel, hanem fedélbontó eszközökkel (csákiya, fejsze, vasvilla,) jelenjenek meg, hogy a tűz tovább terjedése ezen eszközökkel megakadályozható legyen; úgyszintén figyelmeztetem a város lakosságát azon fontos körülményre is, hogy amennyiben a tüzek többnyire a gyermekekré való hiányos felügyeletből keletkeznek, gyermekeikre a legnagyobb felügyelettel legyenek, hogy azok gyújtó eszközökhöz ne juthassanak, vagyis előlük a gyufát záros helyre helyezzék el. Végül értesítem a város lakosságát arról is, hogy jelen rendelkezésem pontos betartásáról úgy személyesen, valamint a rendőrségi közegek által meggyőződést fogok szerezni, és ahol a fentebbi intézkedésemet foganatosítva nem találnám, az illető háztulajdonos vagy lakók ellen a kihágási eljárást megindítom, s a tűzrendészed szabály- rendeletbe ütköző kihágás miatt súlyos pénz- büntetést fogok alkalmazni. Nagykároly, 1917 junius 12. dr. Falussy Alajos h. rendőrkapitány. Rendelet. 5466—1917 k. sz. A hadifoglyot tartó munkaadóknak. A szatmárnémeti cs. és kir. állomásparancsnokság elrendelte, hogy az összes hadifoglyok hatósági igazolvánnyal láttassanak el, mert hatósági igazolvány nélkül talált foglyok-inint kóborlók-junius 12-től kezdve a katonai rendőrség által be fognak kisértetni. Ily hatósági igazolványok a munkaadók kérelmére, igazolt hadifoglyaik részére, a városi mérnöki hivatalban a hivatalos órák -alatt díjtalanul állíttatnak ki. Az igazolvány kiállításához a hadifogoly személyes megjelenése* is szükséges. Ugyancsak a szatmárnémeti cs. és kir. állomásparancsnokság értesítése alapján figyelmeztetem Nagykároly város közönségét, hogy szökevény hadifoglyoknak titokban való foglalkoztatása, elrejtése, úgyszintén más munkaadónál lévő foglyoknak magasabb munkabér és jobb ellátás ígérgetése mellett' való elcsalása a legsúlyosabb büntetőügyi következményekkel jár. Nagykároly 1917 junius 14. Debreczeni István, polgármester. A m. kir. szatmári 12. honvéd- gyalogezred hősi halált halt tisztjeinek és tisztjelöltjeinek emlékét megörökítendő, a 12. honvéd pótzászlóalj mindon elesettnek arczké- pét az ezred múzeuma részére megfested. Ez utón kérjük fel tehát az elhunyt hősök szüleit, hozzátartozóit és ismerőseit, hogy a tulajdonukban levő fényképeket, esetleg 2—3 at is, az említett czélra Papp Aurél főhadnagy Eger címre mielőbb megküldeni szíveskedjenek. A fényképeket, mihelyt nem szükségesek, azonnal visszaküldjük. Eger, 1917 junius hó 16. napján. Hazafias tisztelettel A m. kir. szatmári 12. honvéd pótzászlóalj parancsnokság. Hársfavirágot a beteg katonáknak! A honv. min. Hadsegélyző Hivatala kéri a nagyközönséget, hogy az idén minél nagyobb mennyiségben küldjön be hársfavirágot. Szórakoztató kirándulások; kapcsán kis fáradsággal értékes gyógyszerrel enyhíthetjük a beteg katonák fájdalmát. A hársfavirágot a kis szárnylevelekkel kell szedni és gondosan kiszárítani, mert a nedves virág útközben tönkre megy. A gyógynövényjelzésü csomagokat ingyen szállítja a pósta a Hadsegélyező Hivatal címére Budapest V. Akadémia-utca 17. Eladó ház és főid. A PETŐFI-UTCZA 23. szám alatt levő, néhai Oláh Sándor-féle LAKÓHÁZ, a hozzá tartozó fordulós földekkel együtt ELADÓ. Ugyanott egy VETÖGÉP is ELADÓ. Értekezhetni SZABÓ JÁNOS Nagy- hajduváros-utca 23. szám alatt. Weisz Hermanne nap- és esöernyö készítő Nagykároly. Széchenyi-utca 32. (Üzlethelyiség Némethy ur cukrázdája mellett.) Elvállal nap- és esőernyő javításokat, áthúzásokat s mindennemű e szakmába vágó munkálatokat. Hetivásár alkalmával a Piactéren található. Kévekötő -géphez manilla helyett parafinált tiszta natron celluloso több áru, kiváló jó minőség, franco szétküldés ■naoMi ÍOO' kg. 700 kor. PÁTRIA-PAPÍRGYÁR papirspárgáinak eladási irodája Magyarország részére Budapest, VII., Rákóczi-ut 6. Telefon 83—63. Egy drb nyereg- felszerelés eladó! Hol? Megtudni e lap kiadó- hivatalában. Eladó ház. A KOSSUTH-UTCÁN levő NAGY HÁZAM, melyben jelenleg is az adóhivatal van elhelyezve, a hozzá tartozó mellékhelyiségekkel együtt ELADÓ. Értekezhetni : GINDELE ANTAL tulajdonossal, Verböczy-utca. Tisztelettel tudatom a m. t. közönséggel, hogy a Polgári Casinót átvettem, s azt a mai kornak megfelelőleg berendeztem. Ajánlom kitűnő fajbaraimat, mindenfajta butelás borokat és likőröket. Naponta ízletes ételek kaphatók. Abonánsokat elfogadok. — Tisztelettel I Szteriády György, (Polgári Casinó). Nagykároly. m Városi Színház. Pénteken, 29-én Méltóságos rabasszony. Főszereplő Berky, Gál. Szombaton, 30-án Méttöldkövek. Amerikai dráma 3 felvonásban. Vasárnap, 30-án joghi háza. Fantastikus dráma 5 felvonásban. Rosenfeld Ignácz (ezelőtt Rosenberg) Nagykároly, Fény-utca 51. szám. Van szerencsém Nagykároly és vidéke m. t. közönsége szives tudomására hozni, hogy Nagykárolyban, a Fény-utca 51. sz. a. levő volt Rosenberg-féle fűszer kereskedést átvettem s azt mindennemű fűszer- és csemegeárut beszerezve, saját cégem alatt vezetem, miért is *a m. t. közönség szives pártfogását kérve, s pontos és figyelmes kiszolgálásról biztosítva, vagyok kiváló tisztelettel Rosenfeld Ignác kereskedő. Akácmézet bármily mennyiségben a legmagasabb napi árban veszek: Beer Miklós Szalmái*« Nagykárolyi Petőfi nyomda r. t