Nagykároly és Vidéke, 1916 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1916-11-15 / 46. szám

2

Szinház.

Legközelebbi referáltamban adós maradtam, amit ime, sietek leróni. Ez izgalmasan drága világban különösen senkinek sem tűnik fel az adósságcsinálás, kiváltkép, ha a visszafizetésre vagy lerovásra meg van ajóakaratu szándék. Jó magam is hát, lerovom az adósságom. Nem vert aranyban, nem apró pénzben, de dicsérő, elismerő szavak kíséretében. Szól pedig ez azoknak, kikről tér és helyszűke miatt a múltkor meg nem emlékezhettem, a legjobb akaratom dacára is. Adós maradni pedig nem akarok. Nem, a világ minden kincséért sem. Végre is, ha jóakarattól sugalt észrevételeim* nek kifejezést adni el nem mulasztok, kell szót találnom az elismerés méltánylásának hangoztatására is. És azok, kik estéről-estére képességük legjavát igyekeznek adni a világot: jelentő deszkákon kétszeresen megérdemlik figyelmünket s feléjük szárnyaló dicsérő szavunk. De ne vegyék ezt úgy, mint elbizako- dásra, magát túlbecsülésre alkalmat szolgáltatni akaró eszközt, hanem mint jónevelésü gyér- j mek a dicséretet, mely önérzetét fokozza, am* bitióját növeli. Viszont a tárgyilagos kritika | szülte őszinte szó ne kedvetlenitse és keserítse azokat, kiket olykor-olykor a kevésbbé jónál jobbra akarunk oktatni.

A gyönge gyermek mindig több tanácsot s figyelmet igényel, mint a test és lélekben erős. Különben is a tárgyilagos kritika olyan, mint a köszörű. Simítja az érdes felületet. Értékessé csiszolja a fénytelen követ. A tárgyilagos kritikus pedig mint a jó kertész, aki gyönyörködik virága szépségében, de metsző késsel vagdalja durva hajtásait. E szempontok szem előtt tartásával, kezdem ahol elhagytam, az elismerő szónál.

És hangozzék ez elsőben Szelényi Emilia művésznő felé, ki a szárnyaló idővel úgy megtudta őrizni pajzán humorát, szinpompás derűjét, mint kincset érő gyémánt tündöklő fé- nyeségét. Mit kívánjak neki hamarjába, hogy j az elismerésből másnak is maradjon ? Annyi J boldog évet még legalább is, mint ahány ken- j döt magáról lefejtett. A humor és jókedv olyan tarkaságát, mint amit azoknak a kendőknek j azine képviselt. S ha e jókivánatomat megtol- j dóm az összeadás jelével, mely voltaképen1 tisztelői érzésének tolmácsa, vagyis kedves virág, mi elmondatlanul gyüjtetett koszorúba, krónikás tisztemben nagy híven eljártam . . . Neményi a legtöbb esetben elsőrendűk alakítást produkál, ügy hogy azt kell mondanom, jobb színész, mint direktor. Nem mintha Mont- blank magasságig lehetne halmozni utóbbi tisztével szemben a kifogások tömegét, hisz nem érnek azok fel a nagykárolyi szinház fedeléig sem . . . Mert hát . . . hiszen hát . . . épeg hát . . . egyáltalában . . . ügyes ember, kedves gyerek, bohém fiú . . . Hát ... mi a manó kellőn még? . . . Egy nehány klaszikus darab lejátszása vagy felelevenítése. Szatmá-1 ron, a tőszomszódunkban hetekint van alkat- j ma gyönyörködhetni a közönségnek 8 hatáso- ; sabbnál hatásosabb klasszikus darabok szinreho- , zatalában. Kiterjedhetne az ö direktori éles: látása s rendezői talentuma azon kiváló alkotásokra, melyek az emberi élet bajban fogant, könnyel megsiratott, vérrel piros talajából sarjadtak föl.

Az talán még sem elfogadható kiíogás, hogy nincs elegendő hivatásos erő nagyobb szerepkörök eljátszhatására. Tessék olyan társulatot szervezni, melyben minden egyes szerep megjátszására van hivatottság. Tessék bírálat alá venni a szerződő félnek játékát, képességeit, inteligens voltát s ha nem felel meg a fenn forgó szabály kellékeinek engedni, hogy szerződtesse más.

És tessék számot vetni a közönség igényeivel, mely jogosan várhatja mindenkor a társulat jól rendezett s szervezettségét. Elő hát azzal a komoly készültséget igénylő, sok gyönyörűséget szerző klasszikus előadásu estékkel. A szives elnézést s jóakaratot eleve garantáljuk. Végre is amilyen kalapja van az embernek, olyannal köszön.

De ha már kimondtam az át, kimondom a bét is. Van egy kívánságai: vágynék ifjúsági előadást látni. Annyi városunkban a ta- nulók száma, hogy nagyjából megtöltené a színházat. És hálás lenne a szülő; a tanári kar s a diák gyermek, hogy számára a í

NAGYKÁROLY ES VIDÉKE

Bús melódiákat Zúg-susog az erdő, — Hozzád száll a lelkem,

Ha a csillag feljő.

Mikor lesz szivemben Hangos öröm nóta?

Lesz-e számomra még Egy-egy boldog óra ?

... És hívlak magamhoz Téged várva ... lesve . Ha pihenni térele,

8 ha leszáll az este.

De hiába várlak Bohó álmodással,

Egyedül maradok Koldus qrvasággal.

Velem sir az erdő Hulló levelével,

Érted fájó szivem Ego szerelmével . . .

Somogyi Imre.

HÍREK. Szégyenlapra velők!

mindenre kiterjed© direktori éber figyelem s j rátermettség nehány gyönyörködtető órát szer-1 zett. Mert most hogy is állunk a jelenben ? Milyen darabot van módja s alkalma megnézhetni a tanulónak? Olyat, melyen vörös fonalként húzódik valami bántó, mely az ő derűsen ideális világnézletébe sehogyan sem illeszt- | hető be, mely boldogságban úszó homlokát beárnyazza sötétes fellegével. Olyat, melynek levegője mérgezett, látása bűnre késztö. Olyat, j melyben a házasság tisztaságának kijátszása dicsőség, a tisztesség utján való járás dőreség, melyben az adott szó arra jó csak, Jiogy fe- j ledve legyen, a tiszta erkölcs pedig, hogy reá j dobhassa mérgezett nyilát a kendőzött frivoli- i tás. Olyat, melyben tombol a vadság, orgiát ül az érzékiség, féktelenkedik a gyűlölet. — Sze- j retném mind ezektől megóvni látásukat. Sze - i retném minél tovább azon boldog hitben rin-! gatni az ifjúságot, hogy szép az élet, rózsás a remény, sírig tartó a hű szeretet. Szeretném ha alkalmuk lehetne látni az emberi szellem csodás alkotásait. A nagy célokat, mely felé törekedni szent kötelesség. Az eszményt, mely felé szárnyalni a léleknek legédesebb j vágya. A küzdelmeknek színes képeit, melyben ! bukik a gonoszlelkü gaz s diadalt viv és győz! a szép, a jó. Ha ritkán ismétlődő előadásban, de helyén valónak tartanám a ifjúsági, délutáni elő adásnak megkisértósét. Színészeinknek nem lesz kára benne. Tapsot kapnak bőven.

S a szerepökbe mélyülés s tanulmány által | pedig magukat művelik. Rajta hát! fel a mun- j kára I Lássuk kiben forr az ambitió heve 1 . .. j

S most visszatérve a dicsérő szóra, il- j lesse ez a gyerekek karát. Lilikét szeretetre méltó s pajzán kedvességéért, szépen lejtett j = táncáért; Korai Sárikát bájos szendeségéért, a pöttönyi kis Jávor gyereket azért a pár ara- j nyosan kiejtett szóért, mellyel tavasz virágát1 szórta felénk; ifjú Neményit színpadra termett j ügyességéért. De ne feledkezzünk meg a nagyokról sem. Thurzó Margit szép éneke s csodás könnyedséggel és sikkel lejtett tánca mind szélesebb rétegét hódítja meg a közönségnek. Kár, hogy a vasárnapi előadáson a közönség 1 tapsa orkán tombolását túllicitálva zúgott, t Végre is egy-egy újrázás megjárja s helyén a való, de szédülésbe kergetni valakit, indokol- r hatlan kivánalom. Marossi sokat fejlődött s; hangja szépségével ismételten gyönyörködtetett. Jávor Tóni annak a szeretetnek örvend, \ s mint eddig, sőt estéröl-estére menve, mintha fe fokozódna ez a szeretet. Váradit külön ki- j emeljük vasárnap esti kiváló alakításáért. Je-; j len alkalommal fel nem sorolható észrevéte- i x leimet fentartom. S végezetül megrovom a hétfő esti figyelmetlenséget, mely — remélni merem — első s utolsó e szezonban.

—y—y.

Szinhásiroda közleményei.

Erősen folynak az előkészületek Ruttkay György nagysikert aratott három felvonásos szinjátékából a „Keringő“-ből, mely 18-án. szombaton kerül bemutatásra Sándor Julia. Jávor Ervin és Várady Rudolffal a főbb szerepekben.

Hívlak . . . Várlak .

(Harctér 1916. október 1.)

Földből van a házam Egy magas hegy ormán, — Itt mélázgatok el A katona sorsán.

Teteje behintve Apró cserfa ággal,

Belül telistele Széna illatával.

Ágyudörrenéssel Hasad itt a hajnal, Puskaropogás közt Száll az éji angyal .

A szipolyozók lelketlen és szívtelen íadát különféle módokon próbálja a ha- óság aljas eljárásukról leszoktatni. így íz elitéit uzsorások neveit a budapesti •endőrség legújabban a hirdető oszlopok- ■a ragasztatja ki, hogy az illetőket megszégyenítse és a közmegvetésnek tegye- ú és adja át.

Szatmár városának rendőrkapitányi Hivatala is állandóan kéri a helyi lapokban s hivatalos hirdetéseiben a közönséget, hogy minden árdrágító visszaélést nyomban jelentsen fel, hogy az elkövető névsorát mindenkor közhírré tehesse. A »Szamos“ nov. 9-iki számában külön rovaton közli is névsor szerint felsorolva 5 kereskedő bűnét és megbüntetését.

Valóban itt az ideje, hogy mi is tegyünk már valamit a köztünk élő és garázdálkódó paraziták megfékezésére. Hívja fel a rendőrség nálunk is a nagy- közönséget mindenféle utón—módon (lapok, hirdetmények, dobszó stb. utján), hogy az árdrágító szipolyozókat rögtön jelentse fel. Ezenkívül a rendőrség az elitéit uzsorások neveit szintén tegye közhírré. Hirdető oszlopok nálunk nincsenek, azokat nem tehetjük tehát az árdrágítók szégyenoszlopává, nálunk csak szégyenkeritések- ről lehetne szó, ámde onnan a mi éretlen sihedereink úgy is egy-kettőre letépnek minden hirdetést, úgy, hogy meg sem hagyják száradni. (£z ellen is jó lenne valamit tenni 1 Egy pár drákói szigorral alkalmazott büntetésnek meg lenne a jó hatása!) Nincs tehát más tere a szélesebb körű közhírré tételnek, mint a „közvélemény ostorainak“ — a lapoknak hasábjai.

Lapunk múlt heti számában említettük, hogy a rendőriég az elítéltek neveit azok költségére valamelyik helyi lapban