Nagykároly és Vidéke, 1916 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1916-11-15 / 46. szám

2 Szinház. Legközelebbi referáltamban adós marad­tam, amit ime, sietek leróni. Ez izgalmasan drága világban különösen senkinek sem tűnik fel az adósságcsinálás, kiváltkép, ha a vissza­fizetésre vagy lerovásra meg van ajóakaratu szándék. Jó magam is hát, lerovom az adós­ságom. Nem vert aranyban, nem apró pénzben, de dicsérő, elismerő szavak kíséretében. Szól pedig ez azoknak, kikről tér és helyszűke miatt a múltkor meg nem emlékezhettem, a legjobb akaratom dacára is. Adós maradni pedig nem akarok. Nem, a világ minden kincséért sem. Végre is, ha jóakarattól sugalt észrevételeim* nek kifejezést adni el nem mulasztok, kell szót találnom az elismerés méltánylásának hangoztatására is. És azok, kik estéről-estére képességük legjavát igyekeznek adni a világot: jelentő deszkákon kétszeresen megérdemlik figyelmünket s feléjük szárnyaló dicsérő sza­vunk. De ne vegyék ezt úgy, mint elbizako- dásra, magát túlbecsülésre alkalmat szolgáltatni akaró eszközt, hanem mint jónevelésü gyér- j mek a dicséretet, mely önérzetét fokozza, am* bitióját növeli. Viszont a tárgyilagos kritika | szülte őszinte szó ne kedvetlenitse és keserítse azokat, kiket olykor-olykor a kevésbbé jó­nál jobbra akarunk oktatni. A gyönge gyermek mindig több tanácsot s figyelmet igényel, mint a test és lélekben erős. Különben is a tárgyilagos kritika olyan, mint a köszörű. Simítja az érdes felületet. Ér­tékessé csiszolja a fénytelen követ. A tárgyila­gos kritikus pedig mint a jó kertész, aki gyö­nyörködik virága szépségében, de metsző kés­sel vagdalja durva hajtásait. E szempontok szem előtt tartásával, kezdem ahol elhagytam, az elismerő szónál. És hangozzék ez elsőben Szelényi Emilia művésznő felé, ki a szárnyaló idővel úgy meg­tudta őrizni pajzán humorát, szinpompás de­rűjét, mint kincset érő gyémánt tündöklő fé- nyeségét. Mit kívánjak neki hamarjába, hogy j az elismerésből másnak is maradjon ? Annyi J boldog évet még legalább is, mint ahány ken- j döt magáról lefejtett. A humor és jókedv olyan tarkaságát, mint amit azoknak a kendőknek j azine képviselt. S ha e jókivánatomat megtol- j dóm az összeadás jelével, mely voltaképen1 tisztelői érzésének tolmácsa, vagyis kedves virág, mi elmondatlanul gyüjtetett koszorúba, krónikás tisztemben nagy híven eljártam . . . Neményi a legtöbb esetben elsőrendűk alakí­tást produkál, ügy hogy azt kell mondanom, jobb színész, mint direktor. Nem mintha Mont- blank magasságig lehetne halmozni utóbbi tisz­tével szemben a kifogások tömegét, hisz nem érnek azok fel a nagykárolyi szinház fedeléig sem . . . Mert hát . . . hiszen hát . . . épeg hát . . . egyáltalában . . . ügyes ember, ked­ves gyerek, bohém fiú . . . Hát ... mi a manó kellőn még? . . . Egy nehány klaszikus darab lejátszása vagy felelevenítése. Szatmá-1 ron, a tőszomszódunkban hetekint van alkat- j ma gyönyörködhetni a közönségnek 8 hatáso- ; sabbnál hatásosabb klasszikus darabok szinreho- , zatalában. Kiterjedhetne az ö direktori éles: látása s rendezői talentuma azon kiváló alko­tásokra, melyek az emberi élet bajban fogant, könnyel megsiratott, vérrel piros talajából sar­jadtak föl. Az talán még sem elfogadható kiíogás, hogy nincs elegendő hivatásos erő nagyobb szerepkörök eljátszhatására. Tessék olyan tár­sulatot szervezni, melyben minden egyes sze­rep megjátszására van hivatottság. Tessék bí­rálat alá venni a szerződő félnek játékát, képességeit, inteligens voltát s ha nem felel meg a fenn forgó szabály kellékeinek engedni, hogy szerződtesse más. És tessék számot vetni a közönség igényeivel, mely jogosan várhatja mindenkor a társulat jól rendezett s szervezettségét. Elő hát azzal a komoly készültséget igénylő, sok gyönyörűséget szerző klasszikus előadásu estékkel. A szives elnézést s jóakaratot eleve garantáljuk. Végre is amilyen kalapja van az embernek, olyannal köszön. De ha már kimondtam az át, kimondom a bét is. Van egy kívánságai: vágynék ifjú­sági előadást látni. Annyi városunkban a ta- nulók száma, hogy nagyjából megtöltené a színházat. És hálás lenne a szülő; a tanári kar s a diák gyermek, hogy számára a í NAGYKÁROLY ES VIDÉKE Bús melódiákat Zúg-susog az erdő, — Hozzád száll a lelkem, Ha a csillag feljő. Mikor lesz szivemben Hangos öröm nóta? Lesz-e számomra még Egy-egy boldog óra ? ... És hívlak magamhoz Téged várva ... lesve . Ha pihenni térele, 8 ha leszáll az este. De hiába várlak Bohó álmodással, Egyedül maradok Koldus qrvasággal. Velem sir az erdő Hulló levelével, Érted fájó szivem Ego szerelmével . . . Somogyi Imre. HÍREK. Szégyenlapra velők! mindenre kiterjed© direktori éber figyelem s j rátermettség nehány gyönyörködtető órát szer-1 zett. Mert most hogy is állunk a jelenben ? Milyen darabot van módja s alkalma megnéz­hetni a tanulónak? Olyat, melyen vörös fonal­ként húzódik valami bántó, mely az ő derű­sen ideális világnézletébe sehogyan sem illeszt- | hető be, mely boldogságban úszó homlokát beárnyazza sötétes fellegével. Olyat, melynek levegője mérgezett, látása bűnre késztö. Olyat, j melyben a házasság tisztaságának kijátszása dicsőség, a tisztesség utján való járás dőreség, melyben az adott szó arra jó csak, Jiogy fe- j ledve legyen, a tiszta erkölcs pedig, hogy reá j dobhassa mérgezett nyilát a kendőzött frivoli- i tás. Olyat, melyben tombol a vadság, orgiát ül az érzékiség, féktelenkedik a gyűlölet. — Sze- j retném mind ezektől megóvni látásukat. Sze - i retném minél tovább azon boldog hitben rin-! gatni az ifjúságot, hogy szép az élet, rózsás a remény, sírig tartó a hű szeretet. Szeretném ha alkalmuk lehetne látni az emberi szellem csodás alkotásait. A nagy célokat, mely felé törekedni szent kötelesség. Az eszményt, mely felé szárnyalni a léleknek legédesebb j vágya. A küzdelmeknek színes képeit, melyben ! bukik a gonoszlelkü gaz s diadalt viv és győz! a szép, a jó. Ha ritkán ismétlődő előadásban, de helyén valónak tartanám a ifjúsági, délu­táni elő adásnak megkisértósét. Színészeinknek nem lesz kára benne. Tapsot kapnak bőven. S a szerepökbe mélyülés s tanulmány által | pedig magukat művelik. Rajta hát! fel a mun- j kára I Lássuk kiben forr az ambitió heve 1 . .. j S most visszatérve a dicsérő szóra, il- j lesse ez a gyerekek karát. Lilikét szeretetre méltó s pajzán kedvességéért, szépen lejtett j = táncáért; Korai Sárikát bájos szendeségéért, a pöttönyi kis Jávor gyereket azért a pár ara- j nyosan kiejtett szóért, mellyel tavasz virágát1 szórta felénk; ifjú Neményit színpadra termett j ügyességéért. De ne feledkezzünk meg a na­gyokról sem. Thurzó Margit szép éneke s cso­dás könnyedséggel és sikkel lejtett tánca mind szélesebb rétegét hódítja meg a közönségnek. Kár, hogy a vasárnapi előadáson a közönség 1 tapsa orkán tombolását túllicitálva zúgott, t Végre is egy-egy újrázás megjárja s helyén a való, de szédülésbe kergetni valakit, indokol- r hatlan kivánalom. Marossi sokat fejlődött s; hangja szépségével ismételten gyönyörködte­tett. Jávor Tóni annak a szeretetnek örvend, \ s mint eddig, sőt estéröl-estére menve, mintha fe fokozódna ez a szeretet. Váradit külön ki- j emeljük vasárnap esti kiváló alakításáért. Je-; j len alkalommal fel nem sorolható észrevéte- i x leimet fentartom. S végezetül megrovom a hétfő esti figyelmetlenséget, mely — remélni merem — első s utolsó e szezonban. —y—y. Szinhásiroda közleményei. Erősen folynak az előkészületek Ruttkay György nagysikert aratott három felvonásos szinjátékából a „Keringő“-ből, mely 18-án. szombaton kerül bemutatásra Sándor Julia. Jávor Ervin és Várady Rudolffal a főbb sze­repekben. Hívlak . . . Várlak . (Harctér 1916. október 1.) Földből van a házam Egy magas hegy ormán, — Itt mélázgatok el A katona sorsán. Teteje behintve Apró cserfa ággal, Belül telistele Széna illatával. Ágyudörrenéssel Hasad itt a hajnal, Puskaropogás közt Száll az éji angyal . A szipolyozók lelketlen és szívtelen íadát különféle módokon próbálja a ha- óság aljas eljárásukról leszoktatni. így íz elitéit uzsorások neveit a budapesti •endőrség legújabban a hirdető oszlopok- ■a ragasztatja ki, hogy az illetőket meg­szégyenítse és a közmegvetésnek tegye- ú és adja át. Szatmár városának rendőrkapitányi Hivatala is állandóan kéri a helyi lapok­ban s hivatalos hirdetéseiben a közön­séget, hogy minden árdrágító visszaélést nyomban jelentsen fel, hogy az elkövető névsorát mindenkor közhírré tehesse. A »Szamos“ nov. 9-iki számában külön rovaton közli is névsor szerint felsorolva 5 kereskedő bűnét és megbüntetését. Valóban itt az ideje, hogy mi is tegyünk már valamit a köztünk élő és garázdálkódó paraziták megfékezésére. Hívja fel a rendőrség nálunk is a nagy- közönséget mindenféle utón—módon (la­pok, hirdetmények, dobszó stb. utján), hogy az árdrágító szipolyozókat rögtön jelentse fel. Ezenkívül a rendőrség az elitéit uzsorások neveit szintén tegye közhírré. Hirdető oszlopok nálunk nincsenek, azo­kat nem tehetjük tehát az árdrágítók szégyen­oszlopává, nálunk csak szégyenkeritések- ről lehetne szó, ámde onnan a mi éret­len sihedereink úgy is egy-kettőre letép­nek minden hirdetést, úgy, hogy meg sem hagyják száradni. (£z ellen is jó lenne valamit tenni 1 Egy pár drákói szi­gorral alkalmazott büntetésnek meg lenne a jó hatása!) Nincs tehát más tere a szélesebb körű közhírré tételnek, mint a „közvélemény ostorainak“ — a lapoknak hasábjai. Lapunk múlt heti számában említet­tük, hogy a rendőriég az elítéltek neveit azok költségére valamelyik helyi lapban

Next

/
Oldalképek
Tartalom