Nagykároly és Vidéke, 1916 (32. évfolyam, 1-53. szám)

1916-05-31 / 22. szám

s Személyi hir. Debreczeni István kir. tanácsos polgármester a múlt héten hivatalos ügyek elintézése céljából két napot a főváros­ban töltött. Apponyi Albert gróf a múlt napok­ban lépett a 71-ik évébe. Ez alkalommal az országgyűlési összes pártok lelkesen ünnepel­ték hazánk e jelesét. A helybeli függetlenségi part nevében az elnökség levélben üdvözölte Apponyi Albert grófot. Jubileum. Farkas Jenő felsőbányái nagyérdemű ós köztiszteletben álló polgármes­tere, ki mint pénzügyi fogalmazó polgármes­terré való megválasztatása előtt városunkban hivatalnokoskodott és már akkor közkedvelt­ségnek örvendett, a múlt héten ünnepelte pol­gármesterré választásának huszadik évforduló­ját. Farkas Jenő nagyérdemeket szerzett Fel­sőbánya fejlesztése körül, mert éjjelt nappallá téve, fáradtságot nem ismerve, egész életet annak szentelte, hogy szülővárosát felvirágoz­tassa. Szeretetremeltó előzékenysége a mun­kában való fáradhatatlansága és kitartása, puritánsága által kivivta nemcsak szülővárosa polgársága, hanem feletteseinek is az elisme­rését igy nem csoda, hogy jubileuma alkalmá­ból egész sokan keresték fel jókivánatukkal, melyekhez mi is szivesen csatoljuk a magunkét. Kinevezés. Az igazságügyminiszter Dr. Adler Adolf ügyvédet, Bsrnemissza Malvin pol­gári iskolai tanítónőt, Dániel Sándor vezető járásbirót, Debreczeni István kir. tanáesos polgármestert, Demidor Ignác» rendőrfőkapi­tányt, Dr. Falussy Alajos rendőrkapitányt, Liszer Jakab vezető tanitót, Révayné Jármy Ilona óvónőt, Tichy Gyula vármegyei gazda­sági felügyelőt a fiatalkorúak debreczeni felü­gyelő hatóságának tagjaivá három évi tartamra kinevezte. A hadiárvák javára kisorsolandó kézimunka kiállítása megtekinthető 20 fillér belépődíj mellett a Nagyhajdu- varoa utcai polgári leányiskolában d. e. és d. u. szombat d. u. 5 óráig, amikor is a. tárgyak a tornateremben tartandó tanévsáró ünnepély keretében kisor- soltatnak. — Melegen ajánljuk a szép és tanulságos kiállítás megtekintését a nagyközönségnek. Köszönetnyilvánítás. Dr. Vetzák Ede ügyvéd, a Magyar Szent Kornna Országai Vö­röskereszt Egylete fáradhatatlan elnöke 50 koronát volt szives újabban az Egyesület cél­jaira adományozni; ezen összeget az Egyesü­let pénztárába hálás köszönettel bevételeztem. Nagykároly, 1916. évi május hó 30-án. Adler Adolf, az Egyesület pénztárnoka. Gyászeaet. jzv. Sopronyi Györgvné szül. Mátyus Mária asszony életének 68-ik évében rövid zzenvedés után f. hó 29-én el­hunyt és f. hó 30-án nagy részvét mellett té­tetett örök nyugalomra. Sopronyi József járás- birósági hivatalnok édes anyját gyászolja az elhunytban. Hadikölcsön jegyzés. Schönfeld Lázár főrabbi a IV. hadikölcsönre hívei körében ISO'OOO koronát gyűjtött. Azoknak a jegyzések­nek az összege, amelyek után a jegyző felek a a fél százalékos jutalékot a bankok előzékeny­sége részén Schönfeld főrabbinak jótékony célra átengedték, 68 ezer koronát tesz ki. A 340 korona jutalékot 63'000 korona után a Nagykároli Kereskedelmi és íparbanktói 315 korona, a Nagykárolyi Közgazdaság’ banktól 5000 korona után 25 korona, Schönfeld fő­rabbi a városi hadiárvák javára fordította'. Az említett 68'000 korona jegyzéshez a követ- vetkezők járultak : Berger Ármin és Jenő (35000 korona), Spitz Dénesné, Schiff Bernát Echrenstein Zoltán, Schiff Gyula. Diósi Sarolta Klein Ignác, Schlájfer Dezső, Schwartz Már- kusz, Lefkovits Sámuel ifj. Sternberg^ Sándor Dr. Sternberg Zoltán, Kaufmann János. Lin­denbaum Miksa, Nuszbaum Zoltán, Kaufmann József, Beker Aron, Becher Jakab, Reich Ja­kab, Kandel Ignácz Bürger Salamon, Friedman Óser, Kalafoni Frida, Deutch Imre, Deutch Laci, Váradi Jenő (Szombathely) Kardos Mi­hály, Klein Antal, Rozenberg Sámuel özv. Ig- nátz Jenőné, Klein Bernát. A fiatalság bevonulása a cséplési és aratási munkálatokhoz. A honvédé­NAGYKÁROLY ES VIDÉKE lemügyi minisztérium leiratot küldött a vidéki hatóságoknak bizonyos rendszabályok megálla­pítása céljából, amelyek lehetővé tennék, hogy a jól kifejlett 14—17 éves fiuk munkaerejét a cséplési és aratási munkálatok során fel­használhassák. A hatóságoknak meghagyta a miniszter, hogy a számításba jöhető munkaerőről rövid időn belöl jelentést tegye­nek neki. A „Nőegylet“ ünnepe a hadi­árvák javára junius hó 10-én este fél 8 órakor lesz a Városi Színházban. Az ünnepen közreműködik Gréger Györgyné ének- és hegedümüvésznö, Jónásné Ba- ranyi Ilona zongoraművésznő, zeneiskolai tanárnő Szatmárról, Papp Klotild Buda­pestről (a főispán ur rokona), Dániel Kató, s ezenkívül ének- és zenekiséret mellett dr. Schőnpflug Béláné és Tattay Irén rendezése mellett előadják a „Hamu­pipőkéit élőképben. Hamupipőke: Iiosvay Zsófi lesz, királyfi: Toóth Géza; a többi szereplők nagykárolyi leányokból és if- jakből kerülnek ki, akiknek nevét, egy­szersmind a részletes műsort legközelebb hozzuk. Jegyek Braneczky Józsefnél előre válthatók. Alsó páholyok már elkeltek mind, felső páholyok közül egy pár s a támlásszékből sok. Felsőpáholy ára 8 K 50 f., zártszék 2 K. erkélyülés I—II. sor 2 K. A jótékonycélu, tartalmas, művészi estélyre újból felhívjuk a közönség fi­gyelmét. A jászberényi lapok nem jelennek meg. A jászberényi összes helyi lapok be­szüntették a megjelenést, amit azzal indokolnak, hogy a nagymértékben fokozódó papirdrágaság, valamint a papír- és munkahiány miatt a lapot elő álítani nem tudják. Budapesten, május első tiz napján 240 vitamos szerencsétlenség történt s ezek közül 25 halálos vol. Bizottsági ülések. Városunk jogügyi, gazdasági és pénzügyi bizottságai a vasárnapi közgyűlés tárgyai előkészítése czéljából múlt hó 25-én délután ülést tartottak. A háborúban megvakult katonák javára a nagykárolyi ref. iskola alább neve­zett tanulói a kővetkező összegeket adakoztak. Balogh Zsigmond III. o. t. 2'54, Nagy Pál IV. o. t. 80 f. Nagy Kálmán IV. o. t. Bende István IV. o. t. 30 f. Nagy Sándor V. 30, Böször­ményi Géza III. 20 Szakács Lajos III. 20, Papp Sándor II. 11. Bende Zoltán I. IC f. Összesen: 4‘9o korona. Nem szabad élelmiszert küldeni tábori osomagokban. A kereskedelemügyi miniszter ismét figyelmezteti a közönséget, hogy tábori csomagban könnyen romló élelmi­szert ne helyezzen ei, annál kevésbé, mert & postahivatalok e tekintetben a legszigorúbb ellenőrzés gyakorlására kaptak utasítást. Az 1866—1897. évben szülétek be­hívása. A leg utóbbi bemutató szem­léknél alkalmasnak talált 1866—1897. években született népfölkelő kötelesek tényle­ges szolgálatra való behívása — mint a Kü- lügy-Hadügy irja, az aratási időszak befejezte előtt nem várható. A szemlék csak azt a célt szolgálják, hogy a hadsereg számára úgy most, mint a jövőben is kellő számú pótlás álljon rendelkezésre. Postaügynökség Mezöpetri községben. Mezöpetri elnevezéssel működött és f. évi április hó 1-ike óta ideiglenesen szünetelő postai ügynökség f. évi május hó 21-én újból eleibe lépett. Ezen postai ügynökség bárhova­szóló levélpostai küldemények, továbbá csak a belföldre, Ausztriába, Bosznia-Hercegovinába és Németországba szóló pénz és csomag kül­demények felvételével, továbbításával, leadásával és utalvány, nemkülönben postatakarékpénztári | ügyletek közvetítésével van megbízva. A posta- j ügynökség leszámolás, ellenőrzés és felügyelet i tekintetében a piskolti posta- és távirda hiva­talhoz tartozik és összeköttetését a Mezőpetriről ! Piskoltra és vissza naponkint egyszer közlekedő gvalogküldöncjárat utján a piskolti posta- és | távirda hivataltól nyeri. Rekvirálják a rózkilinceeket is. I Az országszerte folyó fémrekvirálás mindenütt I kedvező eredményekkel jár, mindazonáltal szükség van arra, hogy a közönség tulajdonába levő ama réztárgyak is a katonaság rendel­kezésére bocsáttassanak, amelyek eddig men­tesítve voltak a beszolgáltatás kötelezettsége alól. A hadvezetőség ezért azt tervezi, hogy legközelebb felhívással fordul a közönséghez és kérni fogja a tulajdonában levő rézkilincsek átengedését. Mielőtt azonban a kivitelnek sorát ejtenék, gondoskodni fognak vasból és egyéb ! anyagból való kilincsek előállításáról, hogy 1 az átengedett anyagokért nyomban megfelelő nagyságú és minőségű kilincseket lehessen felajánlani. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik szeretett jó édes anyánk temetésén részt vettek s fájdalmunkat részvétükkel vigasztalni i óhajtották, fogadják ez utón is hálás köszö- netünket. Nagykároly, 1916. május 30. Sop- ! ronyi József és testvérei. Hirdetmény. 4856—1916. k. Az 1916. j junius 1—15 közt szolgáltatandó nyérs fém- ! ócskaanyag és hulladék alakjában levü ón és ónötvözet, drótok, csövek, rudak, táblák, lapok korsók ürmértékek edények, tálak kamatok stb. stb. vonatkozó rendelet a városházán a közig, jzői irodában megtekinthető. 4857—916. k. sz. Az ólomnak és ólom­tárgyaknak 916. junius 15-ig hadicélokra szol­gáló beszolgáltatásáról szóló miniszteri rende­let a városi közig. jzői. irodában megtekint­hető. Eladó üzlet. Városunk legnagyobb forgalmú helyén, a főutcán, egy igen jói jövedelmező üzlet, amelyben kitűnő cipők, továbbá női és férfi divat árucik­kek nagy választékban kaphatók, ked­vező áron eladó. Az üzlet azonnal átvehető Érdeklődők a címet a lap kiadóhivatalá- | ban megtudhatják. mmm mmsm Színház-Mozgó Nagykároly. Városi Színház. Pünkösd első napján Pünkösd másod napján Néptölkelő Háborús színmű.

Next

/
Oldalképek
Tartalom