Nagykároly és Vidéke, 1916 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1916-04-19 / 16. szám
XXXII. évfolyam. Nagykároly, 1916. április 19. //#$ . 16. szám. X: NAGYKÁROLY ÉS VIDÉK T ARSA D AL M I__H E T I L A P. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden szerdán. Előfizetési árak: Egész évrn ........ 8-— kor. Fél évre ................................4-— „ Ne gyedévre........................2- — „ Eg yes szám........................—-20 , Ta nítóknak egész évre . . 6-— „ Főszerkesztő : Felelős szerkesztő: Dr. Adler Adolf Rédei Károly. Laptulajdono* és kiadó : a „Nagykárolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. — Telefon 7 Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76 Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyllttéi' sora 50 üli. Kéziratok nem adatnak vissza. Szenvedésen át a dicsőségbe. Ha a dicsőségre gondolok, mindjárt eszembe jut a múlandóság; mikor a szenvedésen eltűnődöm, felmerül előttem a halhatatlanság gondolata. A dicsőség babérkoszorúja elhervad, — szenvedések töviskoronája mindig megmarfjr. A babér- koszorú nem tartja’ftfteg f-óly sokáig zöld szinét, mint amily stíká megőrzi a töviskorona a piros vér nyomait. A lelkesedés, a dicsőségnek ez a tápláló olaja, rég kiégett, amikor a gyász ütötte seb még mindig sajog. Mi jut eszedbe, ha a magad életére gondolsz ? Dicsőség? . . . Hiúság! Mi a dicsőség? Füst és pára; fellobbanó iény az éjszakában; az ember életében epizód csupán, mig a szenvedés, az emberi élet maga. Mi jut eszedbe, ha a magyar nemzet életére gondolsz ? Dicsőség? Hát miről beszél a történelem ? . . . Tatárjárásról, mohácsi vészről, Zrinyiék haláláról, Rákócziak hontalan bujdosásáról! A mi dicsőségünk egy ezredéves küzdelem, milliók vérehullása, a mi dicsőségünk iszonyú szenvedés, egy óriási sirhalom, amely mégis a magyarság' erőforrása volt kezdettől fogva. Mi jut eszedbe, ha a keresztyénség, ha a protestantizmus életére gondolsz? Dicsőség? . . . Szenvedés! . . . Üldözés, mártírok éneke, reformátorok hattyúdala pattogó rőzseláng fölött, égő falvak, menekülő lakosság, eperjesi vértanuk, pozsonyi gályarabok! S ha Jézus életére gondolsz, mi jelenik meg előtted ? Egy végtelenül szelid arc, végtelenül szerető szempár, azután hosszú szenvedés ut, — s a végen egy kereszt, egy véres fő és egy töviskorona, i N A magyarság évezredes életének emléke egy óriási irhalom, a protestánsoké üldözés, a kei esztyéneké Krisztus keresztje. És mégis! A legnagyobb szenvedések között születnek meg a legnagyobb tettek;: iszonyú vajúdás között születik meg egy uj világ s ahol ilyen vajúdás, szenvedés nincs, ott a kor meddő. Sirhalmok őrzik meg az emlékezetet, a szenvedés vérével felirt tettek és cseleActiolck, tv oil y és vér vegyül. Miden dicsőség hiúság és múlandó, csak az marad meg, amely küzdő, szenvedéses élet virága. A dicsö- : ségnek ama koszorúin, amelyek nem hervadnak el, mindig van egy-két tövis a szenvedések mártirkoszorujáből, azokat mindig egy pár vércsepp pirosítja, mindig egy-két könycsepp rezeg rajtuk, — egy emberé, vagy egy nemzeté. így születik meg az örök dicsőség. Sursum corda! Fel a szivekkel! * 20 hónapja küzd, vérzik a nemzet. 20 hónap alatt tízezrek haltak meg csatán a nemzet fiaiból. Gyújtsuk meg az emlékezet szomorú fáklyáját, gondoljunk azokra, akiknek sírjához nem zarándokolhat senki, ahol hollók fekete szárnya a gyászfátyol, zugó szél zokogása a gyászdal s amelyek felett csak Isten gyújtja ki égi mécseit! Gyászoljon a nemzet! A nemzet mi vagyunk — emlékezzünk meg fiainkról! Minden otthonban, minden szivben az emlékezet és a tisztelet lángja égjen ; boritsa be gyász a nemzetet! Oh mennyi holttest boritja a csatért! Mennyi test fekszik ott lélek nélkül; í a szem a napba néz, de fénye megtört; mennyi kar felfelé meredve — erő nélkül’ a .testben szív — kihűlve; nyitva az ajk, — de nincs szava többé. Tízezrek ajka, amelyek mindegyikéről ugyanegy szó lebbenhetett el utoljára: anyám és hazám, vagy. hitvesem és gyermekem! ' Emlékezzünk fiainkra! Ott a csatatéren nincs kripta, nincs sirhalom, nincs virág, nincs kereszt, nincs emlékoszlop, nincs diadaljel! Az ő kriptájuk az az irtózatos kupola lesz, melyet az utókor emel, bevésve köveibe az elesettek neveit. Sirhalmoí a századok növekvő pora emel föléjök. A virágot a természet hinti majd a sir- halomra, az anyatermészet, kinek minden ember egyenlőkép fia. Keresztjük lesz a nemzet megkövült fájdalma. Emlékoszlopot a világtörténet állit tiszteletökre és diadaljel lészen az utódoknak meg-megujuló örök emlékezete. Ez is oly kor, midőn a föld megindult, amikor a hegyek megrendülnek; katonák robbantják a szirteket, hegyek omlanak össze, vértengerbe sülyed s elmerül minden: sziklaszilárd hit, erős remény, — mindenütt meghasadt szivek, kettétört fegyverek . . . E kor veszteségeiben megmérhetetlen, szenvedéseiben iszonyatos, de kell, hogy legyen hitében rendületlen, igazságában legyőzhetetlen ! Gyújtsuk meg az emlékezet fáklyáját a távollevőkért és mondjunk imát a holtak nyugalmáért s imát Isten oltalmáért az élők részére. És ionjuk meg a dicsőségnek örökzöld koszorúját e nemzet vérző homlokára, ama koszorút, amelyen ott vannak a szenvedés tövisei, amelyek levelein vér piroslik és öntözze azt egy nemzet könyje, hogy soha el ne hervadjon ! Megérdemlik . . . |T33303333333CCCC(X333^33CÍ333030B303333C€CCCC333333CCCC€C333333CCCCCCBCCCC€CCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCI Mielőtt cipőt vásárolna, saját érdekében keresse fel cipőiizletemetl Blegb ö vitet t cipész-üzletemet tér Wéber Tibor ur házába (a Royal-szálloda tőszomszédságába) helyeztem át. Mivel üzletemet tetemesen megnagyobbítottam és ezt a legjobb minőségű árukkal rendeztem be, kérem ezután is a n. é. közönség szives pártfogását, tisztelettel Grünspan Ignáczne. I tt^(^d0O^93^33O30tX^C3O3j3O ■300000 ^D3303333330CC^CC3QO<3C?0^30C>30 M 330303CCCCCCCCC€CC333300fcCCCCC I 3»
