Nagykároly és Vidéke, 1916 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1916-12-27 / 53. szám
Nagykároly. 1916. december 27. 53 s XXXI!. évfolyam. MI HETILAP. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Előfizetési árak: Egész évre ............................8'— Fé l évre................................4-— Ne gyedévre........................2- — Eg yes szám........................—‘20 Ta nítóknak egész évre . .. 6’— i^etjjelenife minden szerdán. Főszerkesztő : Felelős szerkesztő: I>r. Adler Adolf Rédei Károly. Laptulajdonos és kiadó : a „Nagykárolyi Petöfi-nyamda Részvénytársaság“. Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. — Telefon 7 Kiadóhivatal: Széehenyi-utcza 37. — Telefon 76 Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől, nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. NyiUtér sora 50 fill. Kéziratok nem adatnak vissza.. Évfordulón. TT?egint elértünk egy képzelt határhoz. Az örökkévalóság mozdulatlan. mi változtunk. Törekszünk és csalódunk. ’ Az élet fonnyad nyugvó pillanatban. Mint feldobott kő, szállunk égyre addig, TTlig jön a pályaforditó határ, Aztán lehullunk, lejebb, egyre lejebb. Minden lejár. Van, aki vigan, gyöngyöző pohárral Szemébe néz a néma elmúlásnak. Vagy álomkép csak, mit mosolyogva éltet És a valót csalódva látja másnak? Mert boldog az, kit ábrándos csalódás Elringat, áltat és magába zár. Nem érzi azt, hogy elmegy, minden elmegy: Az év lejár. Amink van, minden a múlt drága kincse 5 jövendő évek mindent elrabolnak, A tegnap vágya szebb volt akkor is még, Mint ha betölti a kegyelmes ,holnap. íj A jövőben nincs más, csak összeomlás S az ember mégis a jövőre vár, Pedig csak hull, nem lesz elmélkedése... Az év lejár. ■ Azért tekintek büszke áhítattal mindarra, ami túlél majdan engem. , fia benne van, amiért én is éltem, Amit reméltem mindig rendületlen. Úgy megnyugtat, ha tudom folytatását 5 hogy akkor is lesz, ha a sir bezár. Nyugodtan nézem és nem bánom azt, hogy Az év lejár. Úgy tudtam azt, hogy nemzetem kicsiny bár, De a legelső népe a világnak. Az értelem, komolyság és erős szív Erényei, amit ma megcsodálnak. Én biztam bennük, értük lelkesedtem, Dicsőségünk lett fényük hire már. Ez el ne múljék soha, soha, bárha Minden lejári Hamvas József, mondják-mondogatják pár nap múlva ujesztendő napján egymásnak az emberek és valljuk meg őszintén és igazán, hogy ez a szegény elcsépelt frázis soha olyan komoly, soha olyan szivből mondott és szivből óhajtott nem volt, mint most. Boldogságot az újévben, mert az elmúltban nem volt, csak gond, fájdalom és beteljesületlen remény. Boldog uj- esztendőt, mert az öreget nem sajnálja senki, — örülünk, hogy elmúl és ha szívesen köszönfjük az újat, ennek az az oka, mert az időtől várjuk a sorsunk fordulását. Pedig nem szabad igaztalannak lennünk. A szivünk sajog, mert az egyének szenvedései óriásiák, ám a nemzetnek babéros és kivirágozott volt a íhúló év is, amilyen lesz, hisszük, a jövő is. Aj háborúról beszélünk, hiszen mi-másra! lehetne az évforduló napjain és óráin! — miként mindennap és minden órában — gondolni, mint arra a mérhetet-j len, még ma is szinte elképzelhetetlen küzdelemre, amit népóriások vivnak és ahol mi is olyan fájdalmasan, de dicsőségesen vagyunk érdekelve. Az. egész világ még mindig egy nagy, egy óriási nagy háború; a múlt év a háborúé; a jelen a háborúé; minden gondolatunk, cselekvésünk, szenvedésünk, örömünk a háborúé és amikor az uj évszámot Írjuk le. először, csak természetes, hogy kizárólag a háború gondja bánt bennünket. A végét óhajtjuk, hiszen már megszenvedtük, kiverekedtük és mert a vége is csak dicsőséges lehet. Az idei Szilveszter bizony megint és ismét csak szomorú lesz; vagy ha víg talál lenni, az csak azt bizonyltja, hogy sok embernek sok és nagy a keserűsége, azért menekül a bút-bajt felejtő pohárhoz. Ám újév napján a templomban magába száll egy percre mindenki. A templomban, amikor hálát ad és könyörög, meg kell éreznie minden magyar léleknek, hogy a jő Isten vele van, népével van, nemzetével van. Amin keresztül mentünk eddig — csoda megtenni, kibirní, — az Isten akaratából, az Isten jóságából történt. Igenis, van nemezis, van sujtoló kéz, igazság, vagy magasabb- rendű hivatás; az Istennek is van kedves népe, a magyar haza — Isten kardja és ne feledjük el, hogy az egyének szenvedése váltja meg a nemzetet, azzal fizetünk meg a jövö boldogságáért. Bizalom és hit! Ha az óév-éjszaka mámoros kedvű, csak azért olyan, mert oly sok embernek van oly sok feledni valója. A jövő szilveszteren már bizonyára a felszabadult lelkek ünneplő vig- sága adja ezt. a mámort! A templomok telve lesznek újév reggelén, mert hiszen mindenkinek van kérni valója. De ép az újév napja tanitja, hogy. az idő repül, minden földi dolognak, még a szenvedésnek is van határa és mire még egyszer egészet fordul a nagy kerék, a templomok is bizonnyal hallelujázó boldog emberekkel lesznek tele. Eme édes hitben kivánjukhát egymásnak szivből,'melegen: Boldog újévet! I. Ferenc József megkoronázása. Nagyon sokat érdekel, hogy az elhunyt királynak 1867. év. junius 8-iki koronázása hogy folyt le. Egy hetvenéves öreg ur elbeszélése alapján, aki személyesen is résztvett a koronázáson mint szereplő, alkalmunk van t. olvasóinkat az~éivezetes leírásban gyönyörködtetni. Rendkívül szép és fényes napra virradt a főváros június 8-án. Reggel 4 órakor a Gellérthegyről eldördült a 21 ágyulövés, hirdetve a koronázás napját. Erre az egész város talpra állt, hogy a katonák sorfala mögött helyet biztosítson magának, vagy korán juthasson a tribünökre. Reggel 5 órakor a képviselők már összegyűltek teljes díszben, s fél hat órakor az elnök megnyi-1 tóttá az ülést és hosszantartó éljenzés közt felhívta a rendeket, hogy induljanak el Őfelségéik megkoronáztatásához. Mialatt a menet megindult, Budán is minden elő volt készítve, a Mátyás
