Nagykároly és Vidéke, 1916 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1916-12-20 / 52. szám
XXXII. évfolyam. Nagykároly, 1916. december 20. . 52 szám. T Á R S A D AjL M I__H E T I L A P. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden szerdán. Előfizetési árak: Egész évre ........................ Fél évre ............................ . 4- . Negyedévre ................ . Egyes szám .................... . —‘20 , Tanítóknak egész évre .- 6— „ Főszerkesztő: Dr. Adler Adolf Felelős szerkesztő: Rédei Károly. haptulajdonos és kiadó: a „Nagykárolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. — Telefon 7 Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76 Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közültetnek. Nyiltfér sora 90 íill. Kéziratok nőm adatnak f Issza. Imádság a békéért. Bűn- és vérözönnek rémes idejében Kiáltunk lehozzad, oh mi Istenünk: E beteg világban ki marad meg épen? Oh Uram oltalmazz, mert mind elveszünk! A nemzet virágit födi idegen sir, Kiket ezerszámra harc learatott; A teremtettség is jajgat és velünk sir — Meddig tart még, Uram, búsult haragod?! Mondjuk-e, nagy Isten, hogy büntesd meg, büntesd. A gyújtogatókat, a gyilkosokat? Mi csak arra kérünk, hogy szüntesd meg, szüntesd Az égbekiáltó mészárlásokat! A szívteleneknek adj szivet, oh Isten, És adj a vakoknak látó szemeket! Te jó, te hatalmas, tégy ma csudát itten, Mondd: eddig s ne tovább! Te megteheted. Csüggedezö bánat fekete hollója Vigasztalást nem hoz s nem drága reményt; De ki Benned bízik, men.y-föld Alkotója, A sötétben is lát az egy égi tényt. Benned bízunk s hisszük, hogy az égbe ér tel A buzgó imádság: e fehér galamb, S megtér a reménnyel: zöld olajfalevéllel, S áldott béke lesz a földön Itt alant. Amen. Sántha Károly.. Istentől áldott, a világnak oly hőn óhajtott édes békéjét meghozó boldog karácsonyi szent ünnepeket kivánunk lapunk kedves olvasóinak és munkatársainak l „A földön békesség!“ 1916. dec. 19. A rettenetes világháború tetőpontján a győztes központi hatalmak a múlt hét keddjén becsületes őszinteséggel oda- nyujtották becsületes békejobbjukat a hatalmas ellenségnek, hogy legyen immáron vége a közel másfél év óta folyó örületes vérengzésnek. Vájjon hasonló becsületes őszinteséggel elfogadja és megragadja-e az ellenfél a feléje nyújtott kezet — ki tudná ma megmondani ? !... Ám ha úgy lenne is, — bizonyos, hogy oly hirtelen, mint az emberek milliói óhajtják, nem virul ki a béke áldott olajága. Sőt ha talán — mint hallik, — összeülnének is a hadviselő felek kiküldöttei megbeszélésre a jövő hó közepe táján, azért addig is s a tanácskozás alatt is csak tovább tombol a harc őrü- letes szenvedéllyel és vérengzéssel. így tehát bizonyos, hogy ágyudörgés és fegyverropogás között köszönt be immáron harmadszor is a keresztyénség legkedvesebb ünnepe: a Karácsony. „Dicsőség a magassdgos mennyekben az Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat /“ — zengték egykor az égnek angyalai a bethlemi mezők fölött a szent éjszakán a karácsonyi zsolozsmát. E fölséges mennyei éneknek és igéknek az idei Karácsonykor is csak egy része teljesedik be. Dicsőséget zeng ajkunk az egek Urának, a kegyelem áldott Istenének, aki a fönséges diadalok oly hosszú sorával árasztotta el és ajándékozta meg a hazájukat s igazukat védő nemzeteket. Ámde, mig hős véreink künn az ellenséges csatamezőkön, mi itthonmaradtak meg belül a haza határain küzdünk elszántan létünkért, szabadságunkért és jövőnkért, — ép azt nélkülözzük fájó szívvel a szent ünnepnapokon, ami a Karácsony ünnepének fénye, pompáját TÁRCZA. Pilótasors. Irta: Fehér ÁkoB. — A „Nagykároly és Vidéke“ eredeti tárcája. — „Teodorovics Anna, mire e sorokat megkapod, én már nem vagyok többe az élők sorában, amin éppen annyira nem lehet többé változtatni, mint amennyire bele kell ebbe nyugodnod, szépséges élettársam, két édes apróságunknak gondos édes anyja: Teodorovics Anna. — Annácskám édes, mikor e sorokat irom, még ott lüktet ereimben az életet duzzasztó szép piros vérem s még bennem él a hit s a szép reménység, hogy látlak még benneteket valamikor. Még bennem van az ólni- vágyás gyötrő akarása s a halál gondolata olyan messze van tőlem, mint a világ vége Szentpétervártól. De Annácskám, lelkem, katona vagyok s a felséges cár akarata szent s az ellenségünk — amelynek a fegyvere a mellünknek van szegezve — könyörtelen és nem tudni, mikor szegződik az én mellemnek is ez a fegyver, vagy fúrja keresztül egy gyilkos golyó a szivem, amely még a halálban sem fog megszűnni szeretni téged és azt a két gügyögő apróságot, amelyek az ón és a te véredből valók, te szenvedő asszony, Teodorovics Anna. — Tehát el kell és fel kell készülnöm a j halálra, amelytől csak azért irtózom, mert félek, mert szeretlek és féltelek benneteket. Téged, szépséges élettársam, aki még fiatal és szép vagy, de gyönge, mint egy harmatos | üvegházinövény, amilyenek ott pompáznak a : hatalmas oár fehér palotájának üvegházaiban, amelyekre úgy emlékszem vissza, mint valami | tovaszálló szép álomra, amely nem jön vissza j soha 1 — Ugy-e, emlékszel édes, amikor karkarba fonva, abban a különös kegyben volt részünk, hogy együtt sétálgathattunk ebben a | tündérkertben, mint boldog mátkapár, szivünkben egy egész nagyvilágra szóló álommal, tervezgetéssel s a boldogságba vetett teljes hittel. — Teodorovics Anna! milyen szép volt akkor az élet 1 Istenem, milyen szép volt! » . . És milyen rövid, milyen nagyon rövid az a négy esztendő, amelyet együtt éltünk át boldogságban, tündérmesékbe illő szerelemben I — Teodorovics Annál ha nem lennél elég erős olvasni e sorokat, amelyeknek minden egyes betűje csak teneked szól, csókold meg azt az édes két apróságot, a gyermekeinket s békélj meg bennük és sorsoddal, mint én teszem most, hogy csókjaimmal halmozom el ezeket az édes, szöszke fürtöcskéket, amikor e sorokat irom. Isten akaratán nem illik zúgolódni, csak megnyugodni azon, édes ga- lambocskám s gondolj erre. Gondolj arra* hogy nemcsak te állasz egyedül, árván a nagyvilágban s nemcsak a mi apróságaink maradnak édesápa nélkül, hanem még sok, millió, akikről bizton gondoskodni fog a hatalmas cár, akit az Isten óvjon, védjen 1 — A hit mécse még nem aludt ki mindörökre a lelkemben s a halál gondolata még nem ütött tanyát benne, de készen kell lennem a halálra. ,Készen, Teodorovics Anna és én gondolatban most megfogom a te puha, bársonyos kaesóidat és belenézek a te jóságos, gyönyörű szemeidbe, Annácska édes és arra kérlek lelkemnek minden melegével, hogy neveld, hogy szépen neveld fel az én, a mi két szép gyermekünket. A fiunkat ne neveld katonának és ne pilótának. Ez a kis sasfiók ne ismerje meg soha a magasságot, amelyben szerencsétlen apjá elérte azt a határt, ameddig csak a gondolat szárnya ér. Felséges szép
