Nagykároly és Vidéke, 1916 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1916-10-18 / 42. szám
2 NAGYKÁROLY ES VIDÉKE Erdélyből futnak a gyáva bitangok!... — Irta : Révai Károly. Minként a tolvaj — ha az éj leszáll — ügy álltak ök, hazánk határinál, A magyar vérre szomjas gyilkosok, Hirdetvén, hogy ök „római sasok! Ó sas nem jár, csak hiéna csapat Az éj fekete palástja alatt! És farkascsorda, mely a fényt nem állja, A tolvajnak az éj az ő világa! De ime, most már kigyuladt a fény Magyar és germán hősök fegyverén. — Húzzátok meg a diadalharangot, Erdélyből futnak a gyáva bitangok! Erdély! Koronánk drága ékessége, A múltnak fénye, jövőnk reménysége, Szép Édenkertünk, tündérpalotánk! Hej, mennyi kincset ontottál reánk! Hunyadi, Mátyás, Báthori és Bethlen, A ti nevetek fönmarad időtlen . . . Barázdáidban minden porszemet Megszentelt a nagy hazaszeretet. S most jött egy csorda eme kincsekért, Felé nyújtotta piszkos orvkezét. •— Húzzátok meg a diadalharangot, Erdélyből futnak a gyáva bitangok! Sirtunk, szemünkből patakzott a köny, Mikor Erdélybe, mint a vízözön, — A martalócok áradata tört be S testvéreinket pusztította, ölte. Sirtunk, mikor faluk és városok Mind áldozatul estek — annyi sok. Kulcsolt kezekkel fordultunk az éghez És azt kérdeztük: ó Uram, miért ez ? De most, hogy Isten egyetért velünk, Ekép kiált fel mámoros szivünk: — Húzzátok meg a diadalharangot, Erdélyből futnak a gyáva bitangok ! Vérzett szivünk, kezünk szorult ökölbe, Panaszos szavunk súlyos átkot ölte; Megvádolánk az Istent is magát:. ‘ Mért küldte e gaz népeket reánk ? Hogy eltapossák s lábuk alá hintsék Székely mezők aranyos buzakincsét? ... De most, dicsőség a honvéd nevének S a germán hősök vitéz fegyverének! Erdély fölött már kisütött a nap És bujkálnak a gyilkos dúvadak. — Húzzátok hát meg gyorsan a harangot, Erdélyből futnak a gyáva bitangok! A harangkongás legyen a beszéd, Mely diadalunk viszi szerteszét. Hirdesse büszkén méltó haragunkat Zugó ércnyelve minden harangunknak. Legyen e kongás — egész világ hallja — A rabló népek temetési dalja; Mámor, öröm a győzelem felett, ítélet arra, aki vétkezett. Értsék meg a harang kongásiból, Hogy le van győzve az egész pokol. Azt hirdessék világgá a harangok: — Erdélyből futnak a gyáva bitangok! Színház. A távozókat „Islon veled“-del búcsúztattuk, az érkezőket „Isten hozott“-tal köszöntjük. Amikor mentek, fájt a válás, mert melegítőén zsongott sok kedves és derűs est emléke; most, hogy visszatértek, szives, marasztaló szó | árad az érkezők felé. Amikor mentek, szárnyát bontotta a ta- [ vasz, égre kacsintott az ibolya, halk éneket! sirt a vándor csalogány. Most, hogy vissza tértek, hervadó virágát hullatja az ősz, sárga levelétől búcsúzik az ág, meleg fészkére szállt a dalos madár. Meleg fészekre vágytak ök is .. . Messze jártak ... hej! de szivük csak azt súgta „jobb otthon“ . . . Messze jártak . . . mendególtek, mint a mesebeli királyfi és király leány . . . Rájok szórta ragyogását az arányló nap . . . értük nyilt a völgy tarka virága . . . csacska csermely csobogta szerelmes szivek színes történetét . . . Messze jártak . . . mendegéltek . . . Nótájokat eltanulta az erdő madara ... sóhajtásukat szárnyára vette a kóbori szél . . , kacagásukat visszhangozta róna, mező. berek . . . Messze' jártak . . . mendegéltek . . . Zengett ajkukon a magyar szó szépsége, mint mikor angyalok pengetik gyémánt hárfájok aranyveretü húrjait. Zokogott ajkukon a magyár nóta bánata, mint mikor könnyével panaszkodik az ég az árva földnek . . . Ját, szőttük a tegnap bánatát, a jelennek gyászát, a jövő reményét. . . S, egyszerre — igaz mese- bus mese, szép volt csak a kezdete — oda kellett hagyni a megszeretett hajlók boldogságát. Menekülniük kellett a világot jelenlő deszkákról. Társokul szegődött a borús bánat . . . panaszukat hozta a gyászos őszi szól . . . Bolyongtak, mint elűzött királyfi és király leány . . . Most már itthon vannak, most már haza értek ! . . . Találják magukat kedvesen a már ismert környezetben. Az a megértés és szeretet, mely a károlyi közönség részéről velők szemben eddig is megnyilvánult, biztosíték a jövőre, hogy törekvéseiket megérti, igyekezetüket méltányolja, a művészetüket megtapsolja ezutánra is . . . Néhány tagja a társulatnak tavalyi jó ismerős. A kis Jávor, az „aranyos“; Sándor Julia, a szépen beszélő s „elragadó“ s a szeretetre méltó Neményi pár, kik igazán „itthon“ vannak Nagykárolyban . . . Az edigi előadások jól indultak s szép kilátással biztatnak a jövőre, j Mágnás Miska színre hozatala Neményiné Szelényi Ilonának hozott sok sürü, megérdemelt tapsot. Jávor Antal Miska szerepében igazolta be fényes, sokoldalú tehetségét. Thurzó Margit szubrette, Erdélyi Lili koloratur énekes — nőnek már is előlegezte a közönség bizalmát és szeretetét. Szépen lejtett tánc, ügyes diszkrét játék a dicsekedésük. Második előadásuk Földes Imre 8 felvo- násos vigiátéka Grün Lili került színre. A kispolgári életből kikapott téma, Lili á család szemefényének férjhezmenetele körül forog. Cselekménye érdekes és változatos, alakjai életteljesek, párbeszéde ügyes, sokszor csillo- ; gó humoru. Az előadás igen jó volt. Béhr Matild sok bájjal és teljes biztossággal játszotta a címszerepet. Sok szépet várunk tőle. Neményi, mint apa, elsőrendűen pompás volt. Stílusos színésznek bizonyult Jávor Ervin, ki vonzóan adta a lump gavallér alakját. Győri Gyula egy jólelkü öreg zsidót játszott meg az ily alakokhoz szükséges mókákkal. Jók voltak: E. Lányi Szidi, Jávor Antal, M. Koltai Lola, Korai es Kiss. Urasági inas kerestetik cimii bohózatban Béhr Matild és Jávor Antal játszottak mulat- tatóan, igen ügyesen. Vagy ő, vagy senki! — összevágó, jó előadásban ment pénteken. Megdicsérjük Erdélyi Lilit, Marossil és Thurzól. Ügyes volt Győri. Marossi bizonyos kimértséggel s hidegséggel kezdte szereplését, melyből estéröl- estére menve, mint örömmel látjuk, enged. Hangja hajlékonyabb, játéka simább. Reméljük, hogy nemesen törekvő felfogása s éneke I még sok gyönyörűséget szerez számunkra. A vasárnapi „Fogadjunk'' csapni való I silányság. Rossz darabot avatott művészeknek sem sikerülne diadalra vinni. Kár volt az időért, mit rá pazaroltak. Szigligeti Cigány eimü darabja osztatlan tetszést aratott hétfői zónában. -—.Kedden az Urasági inas kerestetik ismételték jóizü kedvességgel. A heti szezon megjátszása után bizó reménykedéssel nézünk a következő esték elé, remélve, hogy Neményi és gárdája mindent megtesznek, hogy gyönyörködtető, összevágó előadásokkal kellemessé tegyék s felfüszerez- zék borulatos estéinket. Mi pedig viszonzásul igyekezni fogunk kedvessé tenni reájuk nézva az itt eltöltendő, sebesen szárnyaló időt. —y—y. Boros hordó 500 hektó használt, rendbe hozott, kijavított állapotban 100 literestől 800 literesig kapható hordógyáramban Báró Győrffy Miklós Debreczen, Nap-utca 4. sz Telefon 12—83. HÍREK. Hindenburg tizenegy sebe. Hindenburg tábornagy — amikor ez történt, még alezredes volt. — Berlinben egyszer a kora reggeli órákban bevetődött egy borbélyhoz. A teremben még csak az inas volt jelen. Hindenburg alezredes elhelyezkedett egy székben, az inas pedig beszappanozta, mikor pedig ezzel készen volt, az alezredes legnagyobb ámulatára a kést köszörülte és borotválni akart. — Megbolondultál?! Nincs itt senki más, aki engem borotvál ? — förmedt rá a fiúra az alezredes. — Ilyenkor kérem, még senki sincs itt, csak én. De ha senki sem hagyja magát tőlem borotváltatni, akkor én sohasem fogok megtanulni, — méltatlankodott az inas. Hindenburg meglepődött a vakmerő felelet hallatára. — Hát éppen rajtam akarsz tanulni ? Mivel azonban már be volt szappanozva, hát ráparancsolt a fiúra : — Rajta! De jegyezd meg magadnak, ahány vágást ejtesz rajtam, annyi nyaklevest kapsz tőlem. Megértettél ? ! Remegő kézzel fogott hozzá a tauonc a borotváláshoz.— Mikor elkészült a „műtéttel“, Hindenburg a tükör elé állt és nem kevesebb, mint tizenegy vágást számolt meg az arcán. Hirtelen visszafordult és a halálra ijedt kis Figaróval találta magát szemben. — ügy látszik, — szólt Hindenburg kissé enyhébben — hogy rajtam vagdalni már megtanultál, idővel még jó harcos is válhat belőled. — Hogy hívnak?! — Hacker Pál a nevem. Mikor a németek Lodzot bevették, Iiin- ; denburg tábornagy meglátogatta a lodzi Vörös I Keresztes kórházat. Egy törzsorvos kalauzolta, aki a sebesültekről felvilágosítással szolgált. Egy ágynál megállapodott és igy szólt az orvos : — Itt fekszik egy igazi hős. Hacker Pál huszárörmester, aki kis szakaszával 200 oroszt fogott el. Ő egymaga 20 muszkát vagdalt össze, de a küzdelemben sajnos, ö maga is megsebesült. Éppen 11 vágást kapott . . . — Hack . . . Hacker Pál? Igen, emlékszem már. Ennek elég jó iskolája volt a vagdalózásban, — mondta magában a tábornagy. — A sebei életveszélyesek ? — Nem, de eléggé súlyosak, — mondta a törzsorvos. — Nem kell aggódni, majd kigyógyul. Én is éppen 11 vágást kaptam — tőle, amelyek szinte eléggé „súlyosak“ voltak és mégis itt vagyok — mondta mosolyogva Hindenburg. A vitéz huszárőrmester azóta kigyógyult és szép kitüntetésben részesült.
