Nagykároly és Vidéke, 1915 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1915-06-09 / 23. szám

NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE

ármely kényes szinü és gazdag díszítésű ruhanemüek vegyileg tisztittatnak. (W~ Plisé-gouvré.

Plüsh és bársonyok gőzölése.

Vidéki megrendelések pontosan eszközöltetnek

Mindennemű ruhanemüek, csipkék, feilöltök, függönyök, térítők, szőnyegek legtökéletesebb festése.

Bőrkabátok, keztyük festése.

I ! Minta után való festés I I

Haüfíel Sámuel

villany- és gőzerőre herendezett ruhafestö és vegyitisztito Nagykárolyban, Kölcsey-utca I. sz. A rom. kath. templom mellett. Műhely: Petofi-utca 59

Az örökbefogadás intézményét népszerűvé kell tenni és a hadiárvák örök- befogadása hazafias cselekedetnek mino- sitendö. Amennyiben örökbefogadás utján sem biztosítható az árvák jövője, a hadiárvák az arra önként vállalkozó jólte- vőknél, illetve jótékony társadalmi intézetekben, vagy intézményekben helyezen- dök el. Végül ott vannak a gyermekmenedékhelyek. Ez a kitűnő állami intézményünk már sok ezer gyermeket mentett meg a pusztulástól és a zülléstől. A hadiárvák tartásával kapcsolatos a nevelésük. A nevelésnél vezérelv gyanánt állítandó fel, hogy a hadiárvák eddigi életviszonyaiknak megfelelő életpályán nevelendők, figyelemmel arra, hogy a megkezdett pályát ne legyenek kénytelenek abban- hagyiii, a mellett mód adassék, képességüknek megfelelő kiképzésükre. Az árvákból, az államnak erkölcsös és hasznos polgárokat kell nevelni, akik munkájukkal képesek megélhetésüket biztosítani. A hadiárvák érdekében az intézkedéseket az árvaszékek tegyék meg és ugyanezek gyakorolják a felügyeletet.

Egy néhány szemelvény erről az igen fontos kérdésről. Magyarország jövője mindenesetre megköveteli, hogy ezek a kérdések ne kerüljenek le a napirendről, hanem állandóan felszínen maradjanak. A helyes irányelvek kifognak alakulni és a kitűzött nemes feladatot, ezt a nagy nemzeti ügyet is fogjuk eredményesen megoldani.

Csütörtökön, Űrnapján az esti órákban hallottuk a nagy hirt, hogy a szövetséges csapataink bevonultak Przemyslbe. Amilyen fájdalmas volt harmadfél hónappal ezelőtt a monarchia leghatalmasabb várának elvesztése, amilyen őszinte részvétet éreztünk akkor mindnyájan a vár hősies védőserege iránt, amely az éhséggel küzdve úgyszólván az utolsó élelmiszerkészletek elfogyásáig állotta páratlan ; kitartással az ostromot, — olyan öröm,

■ olyan büszkeség fogott el mindnyájunkat annak hal'atára, hogy az egy hónappal ezelőtt megindult galíciai offenziva ismét visszaszerezte nekünk ezt az erősséget, amely a két ostrom alkalmával igen nagy ellenséges erőknek okozta a vesztét. Ä keddi jelentések után, melyek a váröv három erődjének elestéről szólották és a következő napon két újabb erőd elestével folytatódtak, szinte óráról órára várható volt a vár elfoglalása, mégis — mikor megjött a hir várakozásunk teljesüléséről — a szövetségeseknek ez a diadala mély hatást gyakorolt mindnyájunkra. Przemysl- nek március 22-én bekövetkezett és nagy j lármával világgá kürtőit eleste után az oroszok nem soká örvendhettek diadaluknak. Annál nagyobb a szövetségesek dicsősége, hogy az oroszokat legerös;bb pozíciójukból is kiverték és ki fogják verni — bízunk benne — mielőbb az osztrák-magyar monarchi i egész területéről !

*

Przemysl elestéről csütörtökön az esti órákban érkezett meg az első távirat városunkba, melynek hire a futó tűz gyorsaságával terjedt el városunkban és mindenütt óriási örömet keltett. A városházára, megyeházára és egyéb középületekre azonnal kitűzték a nemzeti lobogókat, csakhamar pedig a magánházakon is kint voltak a zászlók, melyek a szövetséges csapatoknak ezt az újabb diadalát jelezték. Az egész városban ünnepi hangulat uralkodott, amely bizonyára még fokozódni fog, ha a zsákmányról is kapunk majd híreket, mert a hivatalos jelentések erre nézve részleteket még nem közölhetlek, miután hadseregünk a visszavonuló és menekülő ellenséget üldözi.

Sikkasztó adótiszt.

Hivatali sikkasztás bűntettével terhelten ál- I lőtt szombaton a szatmári kir. törvényszék előtt Papp János, 31 éves helybeli adótiszt.

Papp János ellen az volt a vád, hogy 1913. I év elejélől kezdve több Ízben, összesen 34 i ezer koronát meghaladó összegű bélyeget, váltó, marhalevél és fuvarlevél űrlapot sikkasztott a kezelésére bízott értékekből, s ezeket eladta.

vül. Tíz leányt pedig nem igen lehet egyformán úri módon felnevelni és ellátni: akinek jutott, hát abból lett is valami. Az egyik tanárnő, a második orvos, a harmadik férjhez ment, a negyedik varrt, az ötödik megint férjhez ment, a hatodik egy nagy cukrászdába került, a hetedik megint férjhez ment, a nyolcadik volt az Etel, őneki már csak a kórus jutott. Mert volt egy kis hangocskája, oda szánták és szívesen látták ott. A többi leányzó még csitri sorban várt otthon.

így lett a Verderber leányból ’ nemzeti művésznő, Rontai Etel és egy szép napon, illetőleg szép estén egy nagyon csinos fiatal leány jelent meg a kórusban. Mert a Verderber leányok egytől-egyig gyönyörű szépek voltak: az egészség, a lélek tisztasága valósággal kiviritott belőlük.

Ezen az estén valami ostoba operettet játszottak, amiben egyetlen okos dolog az volt, hogy a kardalosnőket trikóba öltöztették és a kis Etel fázósan, félénken húzódott meg a hangos és bátor nézésű társnői között fehér trikós lábacskáival. Pedig a legjobban ő festett: igen finoman telt és a leányságát csábítóan sejtető formák voltak ott láthatók. A többi színészek öszeintettek és mosolyogtak, amikor elmentek mellette, Gerő pedig, a komikus egyenesen odament hozzá és hátulról gombostűvel egy picit beleszurt a leány egyik combjába.

— Csak azt néztem meg, nincs-e vatta bent? — mondotta. A körülállók mind nevettek, a kis Rontai Etel azonban komolyan sírva fakadt.

A komikus akkor alig látszott ezt észrevenni, de az előadás után megvárta a leányt és bocsánatot kért tőle.

—=- Ha megbántottam, ne haragudjék érte, Tudja, nálunk, egy kis durva hang, az még ! semmi. Ilyenért nem szoktak a mi nőcskéink elpityeregni. De ha megsértettem, biztosítom, ez volt az utolsó eset.

És pár hét múlva eljegyezte a leányt. Mert más szándékkal nem volt mód a kis Ételhez közeledni. A ki megpróbálta, azt kegyetlenül visszautasította és hamarosan le is szoktak a próbálkozásról. A komikus pedig az első estétől csatlósa lett őrködött felette és a humor- I ból élő, humorral foglalkozó emberek érzései ! a legkomolyabbak.

Rontai Etel hófehér liliom maradt a hamisított kaméliaszagu színházi levegőben is. Aki hozzá akart nyúlni, annak előbb a férjévé kellett lennie. És holnap volt az esküvője . . .

Kint ültek a színház előtti parkban, szünet volt a próba alatt, egy csomó színész, színésznő és az ehez a társasághoz tartozók.

— Hát holnap, Etel, mi? Hány órakor? — kérdezte Várady, a lapszerkesztő és színikritikus.

— Kilenckor — felelte a kóristaleány.

— Paphoz is mentek? — kíváncsiskodott valaki

Hogyne. Már be vagyunk jelentve.

— No, akkor ez nagyon komoly esküvő : anyakönyvvezető, pap, fehér ruha, mirtusz . .

I — mondotta a szerkesztő.

— Azért csak utcai ruhában megyek. Fehér ruhára nem tellett.

— Aá, ez nem helyes, ez nem jól van így I — lázadt fel Várady. — A kis Rontai Etelnek jussa van az esküvője napján a mir- tusz-koszorura. És éppen ő nem teszi a fejéréi

— Nincs, nem is kell. Azért úgy is jó

lesz. * i' \

De nem úgy van az! — melegedett

mind jobban bele a szerkesztő, aki poéta volt és stilus-érzék lakozottt benne. — Ha mások fehérruhában mennek esküdni, bizony sokan, akiknél ez szatíra, akkor a kis fehér kórista- leánynak is muszáj úgy odamenni. Fehérben, szép koszorúval a fején. Mint igazi komoly mennyaszonyhoz illik. Mint akit méltán megillet a szűzi fehérségnek ez az uniformisa.

De a mennyasszony őszintén megvallotta:

— Nekem nagyon kevés pénzem van, ami- I bői sok mindenre kell. Hazulról nem adhatnak

nem is tud eljönni az apám sem az esküvőre. Nem tellett fehér ruhára. Kérni meg nem kérek senkitől. Még a leendő uramtól sem.

— Nem igy van gyerekek — vette át megint a szót a szerkesztő. — Ezt nem hagyjuk annyiban. A kis Etelnek menyasszonyi ruhájára gyűjtést indítunk maguk között. Még ma elő kell teremteni. A mirtuszt pedig én magam veszem meg.

A színész-népségnek tetszett az idea. Hogy egy valaki közülük, ha csak egy kóristaleány is, sőt mert éppen az, fehérben esküd- ! jön, ez kedves gondolat volt, szinte büszkék voltak rá. Még azok a kolléganői is, akik nem nagyon állhatták sőt iririgyelték éppen a tőlük való külömbözősége miatt, még azok is most, szinte megilletödve és egy komoly esküvő iránti áhítatukban, helyeselték az ötletet.

— Igen, igen mindenki adjon.

— Legyen igazi fehér-esküvő.

— Az lesz — mondotta a szerkesztő. Tiszteljük az erényt és hódoljunk neki. Ki mit ad:

Azonnal szép összeg jött össze. Aztán a színházi benfenlesek, a habitüek is tudomást szereztek a mozgalomról és önként ajánlottak föl szép összegeket. A város bolond patikusa,