Nagykároly és Vidéke, 1915 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1915-12-22 / 51. szám
V l \ L cy J Adakozzunk jó szívvel katonáink karácsonyi Visszhang. Ki felhozod a jóra is, Gonoszra is napod: Mindenfelől keresnek most Imák és sóhajok. A földön most az emberek Szivében a félelem. A földön most sok - sóhaj száll: Oh Isten légy velem! A földön most a borzalom Tanítja: hinni kell\ S minden jaj egy régi, régi Dallamban olvad el. S mit hajdan az angyalsereg Zengett egy éjjelen, Mint késett visszhang úgy szól, lm’ újra megjelen. Előbb félénken, halkan él, De mindig hangosabb És a sok sóhaj egyre több, Erősebb hangot ad. Szenvedő földi seregek Zengik az éneket. Oh hallgasd meg, oh teljesítsd, Ha hozzád érkezett! Köny, bánat keres benne Téged, „Adj, adj a földnek békességet!“ Kemény Lajos. Beszéd. Irta, s a „Katona-Otthon“ hangversenyén Nagykárolyban, 1915. dec. 11-én elmondta: Berey József a nagykárolyi ref. egyházmegye főesperese. A világháború vulkánikus kitörései nemcsak a pusztító lávák forró tengerőzönét, nem csak az eget elborító füstfellegeken áttörő kőtömegek olvadt anyagát öntik ki magokból, megsemmisítve egész vidékeket, virágzó városokat, a műveltségnek, a kultúrának évszázados alkotásait, megszámlálhatatlan emberi élettel: hanem olykor felszínre kerül, felcsillámlik egy-egy nemes ércréteg is, mely nem vegyül össze a kártékony salakkal, sőt az izzás tisztitó hevében kiveti magából mindazt az idegen anyagot, mely betolakodott nemes parányai közzé. Ezt megállapíthatja ma is minden elfogulatlan szemlélő s le fogja szögezni majd a higgadtan megörökítő történelem! A háború romjain emberbaráti intézmények épülnek. A számtalan példák közül legyen szabad ez alkalommal egyet felemlítenem: a katonaotthont. Nem kicsinylem én legkevésbé sem azokat az alkotásokat, intézményeket, melyek arra vannak hivatva, hogy a háború pusztító láva folyamát lehetőleg minél keskenyebb mederbe szorítsák, sőt hálatelt szívvel gondolok mindazokra, akik csak egyetlenegy fájó sebet NAGY K A R 0 L Y E S VI D E K E a harcmezőkrcl sebesülten visszaérkezett hős szeretet-adománnyal való megajándékozására! meggyógyítani, egyetlenegy bánatkönyüt letörölni igyekeznek; jól tudom, hogy a nemzet hálája ott lebeg a vöröskereszt humánus intézményei, a kórházak, az üdülőhelyek ezrei felett, mégis nem ezekről emlékezem meg, hanem a katona-otthonról, melyet ez a mostani hangverseny célja is beszédem tárgyául mintegy kijelöl. Katona és otthon, milyen kontrastnak, egymást kizáró fogalomnak tűnhet fel a mai I háború vészfergetegében, midőn a hős hazafiak milliói, a katonák otthagyták az édes otthont, annak szelíd boldogkő melegét s a honszeretet szent tiizétől lelkesülve a tél zordon hidegében küzdenek, halálmegvetéssel övéik nyugalmáért: az imádott hazáért. A harcoló katonának a harctér nem adhat otthont/ Az otthon édes képe csak vágyainak Mekkája, szendergő álmainak bűvös jelenése, midőn az anyaföld nyújtotta fedezékben a lövész árok felett zugó ágyudörej halálzenéje között elszáll szivének szeretete a távol otthon kisded hajlékába, hol az érette aggódó í hitves imája, az ártatlan gyermekek angyali sóhajtásával 1 elszáll csendesen, mint áldozat füstje az ég boltozatáig. Látja azösszekulcsolt: parányi kezeket és lankadó izmai megfeszül- j nek, szive vére feldobog és küzd tovább lan-i kadatlanul azért a távoli otthonért, az édes haza azon parányáért, melyet magáénak vallhat boldogan. Én úgy képzelem, hogy az otthon utáni vágy nem a csatatereken okoz a katonának égőbb fájdalmat, hanem sokkal inkább gyötör- ' heti ott, ahol mások otthonát szemlélheti maga előtt. Ha sebesülése idegenek közzé veti vissza, Ivagy ha testileg épén heteket, hónapokat kell távol töltenie otthonától, ha a nagy városok minden ablakából kiszűrődő világosság előtte a bent levő otthon melegéről regél, vájjon nem ekkor érezi-e inkább a lelki fájdalmat, hogy ő meg van fosztva az otthon boldogságától ? íme, ezt a lelki fájdalmat enyhíteni, a léleknek sebét lehetőleg beheggeszteni : van hivatva a katona-otthon. Az a mélyen érző, lelkekbe látó férfiú, | aki Debrecenben észrevette, hogy nem elég a katonának testi sebeit begyógyítani, vallásos; vágyait kielégíteni, mindennapi kenyerét ki- í adni, hanem gondoskodni kell arról is, hogy j az elhagyott édes otthon helyett, találjon az idegenben is egy meleg, barátságos szobát, l melybe, mint otthonába betérhet, hol szeretettel fogadják, hol csendesen megpihenhet s ne legyen kényszerítve korcsmák büzhődt le-! vegőjébtn, kávéházak idegen füstös ködében; tölteni el üres idejét. Az a férfiú, kinek lelkében ez az üdvös gondolat megfogamzott: Debrecen agilis püspöke, tiszántúli ref. egyházkerületünk méltó büszkesége: főtiszt, és méltóságos dr. Baltazár Dezső volt. Ez év első hónapjában vetette fel az eszmét s néhány hét alatt már megnyílt Deb- reczenben a katona-otthon ajtaja és százával siettek falai közzé örömmel a betegségből felgyógyult hősök, az ott állomásozó magyar és német ezredek vitézei, hogy élvezzék a barát- j ságos otthon áldásait. Az olvasó-teremben a különféle hírlapok 5 | és könyvek várták, a játszó-teremben sakk és szórakoztató játékok, másik szobában levelet írhattak szeretteikhez, a hangverseny-teremben zenélhettek s ezeken felül 4 fillérért meleg teát szolgáltak ki számokra a város nemes- lelkű hölgyei, a katona-otthon díszes élő virágai. Nem csodálkozhatunk rajta,. hogy csakhamar bővíteni Kellett a termeket, hogy befogadhassa az otthont talált katonák százait, ezreit. A legfelsőbb elismerés fénye áradott a katona-otthonra, midőn József királyi herceg őfensége a fővédnökséget, báró Hazai Samu honvédelmi miniszter őnagyméllósága a védnökséget elvállalták. Sőt, midőn a 39 ik ezredet áthelyezték j Csehországba, velők ment a debreczoni uj egyetem egyik tanára, vármegyénk fia, dr. Ferenczy Gyula s Königralzben és Jaromirban szervezte s működ she hozta a magyar katona-otthont, hogy a távol idegenben is érezzék a hazai otthon édes melegét. Ma már az anya intézménynek két Magyarországon kívül levő fiókja is teljesíti nemes hivatása, t Az Alföld gazdag városai vetélkedve ka- : roJták fel és gyámolították a debreezeni katona-otthont. A szeretet adományai tartották fel eddig s lehetik virágzóvá ezután. Most hozzánk kopogtattak be. A dal, a zene szívhez szóló hangjaival beszélnek lelkűnkhöz. Halljuk meg, értsük meg ! Nekünk van háborítatlan, ellenség dulá- sától ment otthonunk, adjunk tehetségünkhöz mért szives segélyt azoknak otthonára is, akik hivatva vannak megvédeni mindnyájunk otthonát. Filléreinkkel, koronáinkkal tegyük lehetővé, hogy katonáinknak is legyen hazánkban és a távolban meleget adó otthonuk. És Te jóságos Istenünk! Magyaroknak Istene! hozd el mielőbb az időt, midőn katonáink dicsőséges győzelemmel megtérhetnek valódi otthonukba, annak edes melegébe és éljenek, mint szabad hazának boldog és boldogságot árasztó békés, munkás polgárai. Karácsony ünnepén. Sohasem volt a Karácsony, Soha még ily szomorú: Minden szívben a búbánat, Minden arcon a ború. Nem száll ma a régi sóhaj: „Sírva vigad a magyar11; Sírni tud csak a magyar most, S csak imára nyúl a kar. Temető lett a magyar föld, Csupa gyász és siralom. Hány sír itthon $ idegenben! Hány jeltelen sirhalom! Meg siratott vértanúink Kik a honért haltatok: Áldva legyen mindörökké A ti szentelt hamvatok! Hamvatokból uj élet kél, S mig milliók könye hull: Mosolyog már szép jövendőnk — Magyarország felvirul! Sántha Károly. A „Protestáns Társaskör“ műkedvelői előadása. F. hó 18-án a „Protestáns Társaskör“ égisze alatt fiatal lelkes műkedvelők előadták flerczeg Ferenc: „A dolovai nábob leánya“ c. örökszépségii színmüvét. Nehéz vállalkozás, de az a tudat, hogy nemes munkájukkal sebesült hőseink, a városunkban ápolt katonáknak karácsonyestéjét melegebbé, barátságosabbá teszik, oly erőt adott testüknek-lelküknek, amely fényes diadalra vitte vállalkozásukat. Karácsony-
