Nagykároly és Vidéke, 1915 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1915-01-06 / 1. szám

3 NAGYKÁROLY ES VIDÉKE hallgatóságban, vagy a szentimentális jelenetek­kel lekötik azoknak szivet, lelkét. Ha van is a darab muzsikájában valami régi, ismerős meló­dia, az teljesen az újdonság erejével hat. Nagyszerűen tudja Jakobi variálni a melódiá­kat s az ember nem is veszi rossz néven tőle, ha a múlttól kér kölcsön, most nem megy idegen piacra érte: megmarad a maga gazdag tárházánál. A Szibillt, mint újdonságot hozta színre a színtársulat, s talán ez volt az első este, amikor úgy a közönség, mint a szereplő színészeink teljesen megvoltak elégedve egy­mással. Látszott, hogy a darab gondos átta­nulmányozás után került színre, s különösen a címszerepet kreáló Sebestyén Irma kapott sok meleg, jól megérdemelt tapsot. Mint Szibi 1 elsőrangú volt. Ez a szerep különösen tetszhe- tik a bájos szubrettnek, aki gyönyörű énekszá­mait éppen olyan mély érzéssel inlonálta, mint amilyen kedvesen játszott. Különöse^ szépen énekelte a bucsudalt, amelyet a kis testőr had­nagyhoz, Petrovhoz irt. Játéka mindenütt egy­formán dislingvált volt és sohasem engedte magát a tulságba sodortatni. Ebben a szerep­ben, különösen otthon érzi magát a színpadon. Szép toalettjei is feltűnést keltőek. Petrov test­őrtiszt szerepében Sarlay Mariska játszott nagy igyekezettel. Egészen fess testőrtiszt volt. Konstantin nagyherceg szerepét Takács játszotta megértőén. Szép énekszámait nagy melegség­gel és mély érzéssel adta elő. Kisebb szerepek­ben jól voltak még : Neményi mint kormányzó egészen stilszerü volt. Tipikus atyuska, kancsu­kával. Szendrő, mint az impresszárió, N. Sze- lenyi Ilonka Sarah, valamiket Frölich Juliska, Anna Pavlovna nagyhercegnö szerepében. Szombaton „Készek a viharban“ másodszor. Vasárnap este Szibill másodszor elég szép ház előtt jobb előadásban, mint első alkalom­mal, mivel a villany világit As jól viselte magát. F. Á. )£¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥¥& '1 €* } Ruh avarrá, s. { J Egy idegen urna olcsón f frutiavarrást! v vállal, kéri a tisztelt hölgyközönség szive pártfogását. ^ * Nagykároly Hunyady-u. 2, * jti****¥***t¥*¥*f**¥& HÍREK. Újévi tisztelgések. A vármegyei tiszti­kar és Nagykároly város tisztikara Pechy István dr. vármegyei főjegyző vezetése alatt Ilosvay Aladár vármegyei alispánnál, azután a várme­gye alispánja vezetése alatt Csaba Adorján főispánnál tisztelgett az újév alkalmából. Ugyan­csak tisztelgett a főispánnál a helybeli pénz­ügyigazgatóság Piachy Gyula kir. tanácsos pénzügyigazgató és a pénzügyigazgatóság mellé­rendelt számvevőség Tury Mihály föszámtaná-1 esős vezetése alatt. Schniebli János postafőnök és Melhauser Ottó dohánybeváltó tiszttartó j szintén tolmácsolták és kifejezték jókivánatai-j kát maguk és tisztikaruk részéről. Debreczeni István kir. tanácsos polgármesternél a város tisztikar Néma Gusztáv főjegyző vezetése alatt tisztelgett újév napján és fejezte ki jókivána- tait.,. Özv. Gróf Károlyi Istvánné a Vörös Félhold elnöke. A közös cél, melyért har­colunk, még közelebb hozta egymáshoz a magyar és török testvérnepét. E közeledésnek egyik eredménye a közös hadviselésből folyó közös sebesült és betegápolási akció vezetése. így alakult meg Magyarországon is a Vörös Fél- i hold egyesület melynek nagybizotsága városunk nagyasszonyát özv. gróf Károlyi Istvánnét vá­lasztotta meg elnökének. Hadi fogoly. Dr. Scheiner Tibor helybeli gyakorló orvos az északi harctéren másodíz­ben orosz hadifogságba esett, s jelenleg Omszkban (Szibériában) tartózkodik s onnan irt helybeli ismerőseinek. Uj kórház A helybeli Vörös Kereszt-egy­let uj kórházat állított fal városunkban. A Matolcsy-féle házban teljesen felszerelt, 30 ágyas kórházat helyzett üzembe. Az élelmezést ugyancsak Papp Béláné vallta el. A népkonyha megnyitása. Vasárnap deli 12 órakor nyitották meg a helybeli népkonyhát a szokásos formalitások mellett. Nagyon ter- j mészetes, hogy a szegényebb néposztáíy már nehezen várta ezen áldásos intézmény műkö­désének megkezdését. Gyászeset. Cukor Mártont az „Első Nagy­károlyi Mügőzmalom R.-t.“ egyik igazgatóját és családját súlyos csapás érte. Neje szül. Kauf- | inaim Iza f. hó 2-án éjjel 11 órakor élete 52-ik, boldog házassága 32-ik évében váratlanul el­hunyt és hétfőn délután nagy részvét mellett tetetett örök nyugalomra. Schönfeld Lázár fő­rabbi megható beszédben méltatta az elhuny- j tat, mint példás feleséget, páratlan anya és nemesszívü rokont, ki a szegényeknek is gyá- moiitója volt. A család a következő gyászje­lentést adta ki: Cukor Márton úgy a maga, mint gyermekei Anna, férj. Dr. Jelűnek Adói fiié, Pál és Miklós nevében mély fajdalomtól meg­törve jelenti, hogy a páratlan jó feleség és imádott anya Cukor Mártonná sz. Kaufmann Iza 1915. évi január hó 2-án életének 52-ík, legboldogabb házasságának 32 éveben váratla­nul hirtelen elhunyt. A megboldogult hült te­temei 1915. évi január hó 4-én d. u. 2 óra­kor fognak a nagykárolyi izr, temetőben örök nyugalomra tétetni. Drága halottunk emlékét örökké kegyelettel fogjuk őrizni. Nagykároly, 1915. január 2. Legyen örök álma édes és pihenése zavartalan. Kaufmann Adóit. Dr. Sin­ger Henrikné sz. Kaufmann Berta, Dr. Cukor j Lajosné sz. Kaufmann Lujza, Kaufmann Izidor, ; Dr. Adler Adolfné sz. Kaufmann Hennin, Man­del Béláné sz. Kaufmann Malvin testvérei. Dr. Jelűnek Adolf veje. Jelűnek Edith, Jelűnek Évi ! unokái. Varga Imréné sz. Hegedűs Margit ne­velt lánya. Kaufmann Adolfné sz. Mandel Emilia, Kaufmann Izidoráé sz. Bechert Ilka sógornői. Dr. Singer Henrik, Dr. Cukor Lajos, Dr. Adler Adolf, Mandel Bela sógorai. Koszo- 1 ruk mellőzése kéretik. Nagykároly városában a m. kir. állami anyakönyvi hivatal által vezetett anyakönyvek szerint az 1914-ik év folyamán: a szülöttek száma 540. A házasság kötések száma 111. A meghaltak száma 419. Ismétlő' betegápolási tanfolyam. A második Vörös Keresztes betegápolónői tan­folyam hallgatóival ismétlő tanfolyamot tart dr. j Sternberg Géza kórházi főorvos. Az önkéntes ápolónői tanfolyam hallgatói már nagy gya­korlatra tettek szert a betegápolásban. Elméleti tudásuk kiegészítése és mélyítése céljából a tanfolyam önzetlen buzgalmu vezetője, és a Vörös Kereszt-Egylet kiváló lelkesültségü, fá­radhatatlan munkása, dr. Sternberg Géza kór­házi főorvos ismétlést rendez, melynek befejez tével vizsgálat fog tartatni. A főisbánné látogatása a menekül­teknél. Csaba Adorjánná, ki oly nemes áldó- j zatkészséggel es lelkességgel támogatja a ka­tonák és a hátramaradottak javát célzó moz- j galmrt, nem feledkezett meg azon szegényekről sem, kik városunkban a téglaégető kemencék odúiban és a téglaszinekben eszik a menekülés keserű kenyerét. Hétfőn d. e. dr. Vetzák Ede és Madarassy Gyula társaságában meglátogatta a szűkösen élő menekülteket, akik között (szám szerint 400 ember között személyes közremű­ködése és felügyelete mellett mindenkinek ke­nyeret, szalonát, diós kiflit és egyébb tésztákat osztott szét. Ételnemüeken kivul nagymennyi­ségű ruhanemüeket, trikókat és egyébb meleg ruhákat osztott szétt köztük a jóságos főispánná. Többekkel elbezsélgetett, érdeklődött viszonyaik felől. Vigasztalta őket s megmondta, hogyha bármire szükségük lenne, bizalommal fordulja­nak hozzá. A szegény, nyomorúságosán élő embereket mélyen mégillette a főispánné ke­gyes látogatása s hálásan éljenezve köszönték jóságát. Gyászeset. Özv. Adorján Ignátzné szül. Bermann Emma december hó 31-én éjjel hosszas szenvedés után Budapesten 12 éves korában eláunyt és január hó 1-én délután a Kerepesi temetőben tétetett örök nyugalomra. Adorján Dezső hirlapiró és dr. Adorján László honvédelmi miniszteri fogalmazó édesanyjukat dr. Adler Adolf lapunk szerkesztője sógornőjét gyászolja az elhunytban. A tanítók és a háború. A kir. tanfel- ügyelősógek jelentései alapján szerkesztett ki­mutatásból közöljük a következőket: A moz­gósítás alkalmával 49 vármegyéből (a kimutatás eddig csak 49 vm. jelez) hadbavonult: 5621 tanító, hősi halált halt 53, megsebesült 264. A tanítók által jegyzett hadikölcsön összege: 1.369,560 korona; a katonák karácsonyfájára gyűjtöttek 121.068 koronát és kb. 300 q. tesz ki a beszállított szederlevelek súlya. A hadba- vonultak családjainak segélyezésére gyűjtött es megajánlott összegekről pontos kimutatást ké­szíteni nem lehet, mert legtöbben fizetésüknek 1—2%-át kötötték le. Vármegyénk tanítói i közül 216 vonult be, hősi halált halt 4, meg- j sebesült 15. A jegyzett hadikölcsön összege : 53.500 korona, a katonák karácsonyfájára gyüj- ' tött összeg: 5000 korona. A magyar tanítóság­nak hazafias készsége, forró hazaszeretettől vezérelt mindenkori lelkes ügybuzgósága külön­ben közismert, dicséretre nem szorul. Tüzek. A helybeli önkéntes tűzoltó egye­sület parancsnokságának kimutatása szerint az 1914-ik évben összesen 33 tüzeset volt váro­sunkban és pedig: tetőtüz 10, szobatüz 5, kóménytüz 9, boltifiiz 3. félszertüz 2, kazaltüz 1, garádjatüz 1, tűzi vaklárma 2. Gyászeset. Özv. Földessy Györgyéé szül. Kürthy Mária f. hó 2-án életének 73-ik évé­ben elhunyt és hétfőn nagy részvét mellett te­tetett örök nyugalomra. A család a következő gyászjelentést adta ki: Alólirottak mély fájda­lomtól megtört szívvel tudatják, hogy a feled­hetetlen jó édesanya, nagyanya, dédanya, anyós özv. láposi Nagy Földessy Györgyné szül. faj Kürthy Mária 1915. évi január hó 2-án d. u. fél 3 órakor, életének 73-ik, özvegységének 15-ik évében, rövid szenvedés és a halotti szentségek ájtatos felvétele után elhunyt. A megboldogult drága halott hült teteme folyó évi január 4-én délután fél 3 órakor fog a róm. kath. egyház szertartása szerint a Ken- deres-u. 4. számú gyászházból a helybeli ref. sirkertben örök nyugalomra tétetni. Az en­gesztelő gyászmise f. évi január 5-én reggel fél 8 órakor lesz. Nagykároly, 1915. január 2. Nyugodjanak porai békévél! Földessy Irén özv. nohai Szabó Ignácné, Földessy György, Föl­dessy Mariska Miilián Jánosné gyermekei. Föl­dessy Mariska ifj. Filep Imréné, Földessy Ma- tild Horváth Endréné, Kohanovszky Sándor, Kohanovszky Berta Keil Jeuőné, Kohanovszky Vanda, Miilián Oktáv, Miilián Ferenc, Miliián Bandika unokái. Özv. Földessy Lászlóné csányi Noé Matild menye. Miliián János veje. Filep Lacika dédunoka. Eljegyzések. Rajkovits Ferenc honvéd­hadnagy eljegyezte Mangold István butorgyáros kedves leányát: lrmuskát. — Papp Zsigmond máv. távirdász jegyet váltott Nagy Antal pol­gártársunk kedves leányával: Rózsikéval. Koszorumegváltás címen Cukor Már­tonná sz. Kaufmann Iza úrnő elhunyta alkal­mából Cukor Márton és gyermekei 50 koronát, Kaufmann Izidor és neje 30 koronát, dr. Ad­ler Adolf és neje, dr. Cukor Lajos és neje, az „Első Nagykárolyi Mügőzmalom Részvény- társaság“ tisztviselői, Kaufmann Adolf és neje, Kaufmann Jenő, valamint dr. Singer Henrik és neje 20—20 koronát, özv. Rooz Sainuné, id. Sternberg Mór és neje, dr. Sternberg Zoltán és neje, valamint Varga Imre és neje 10—10 ko­ronát összesen 250 koronát adományoztak és juttattak el szerkesztőségünkhöz oly célból, hogy azt fele részben a „Vörös Kereszt-Egye­sület“ helybeli fiókjának, fele részben pedig a helybeli „Népkonyhádnak, melynek az elhunyt egyik alelnöke volt, adjuk át. A megkeresésnek készséggel fogunk eleget tenni és a fentjelzett összeget rendeltetése helyére juttatjuk. A szer­kesztőség. A menekülők karácsonya. A sebesült katonák karácsonyi megvendégelése mellett vol­tak, akik a szegény téglaszini menekültekről sem feledkeztek meg. így a többek között özv. Kádár Menyhértné, Kádár Juliska, Lévay Bé­láné és mások igyekeztek a szegény menekül­tek karácsonyát kellemessé tenni és feledtetni szomorú helyzetüket azzal, hogy karácsony

Next

/
Oldalképek
Tartalom