Nagykároly és Vidéke, 1915 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1915-10-29 / 39. szám
L XXXI. evtolyam. Nagykároly. 1915. szeptember 29. 39. szám. NAGYKAROUT és VIDÉKÉ / TÁRSADAL M I_H E T I L A P. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden szerdán. Előfizetési árak: Egész évre...............................8-— kor. Fél évre ..................................4"— „ Ne gyedévre..........................2- — , Egyes szám.........................—'20 „ Ta nítóknak egész évre . . 6-— „ Főszerkesztő : Dr. Adler Adolf Felelős szerkesztő: Rédei Károly. Laptulajdonos és kiadó: a „Nagykárolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség : Kossuth-utcza 3. — Telefon 7 Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76 Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 30 fill. Kéziratok nem adatnak vissza A háború hatása gazdasági teendőinkre. Trta: Matuska István a „Nagykárolyi Önálló Gazdasági Népiskola“ igazgatója. III. Másodsorban rendezettebb alapokra kell fektetni a mezőgazdasági kereske- j dehnet. Tisztességes kereskedelemre úgy a mezőgazdasági, mint az ipari termékek értékesítésénél föltétlenül szükség van. Igazi kereskedelem külön tudomány, melynek az a feladata, hogy a termelő produktumát értékesítse, elhelyezze a fogyasztónál. Ennek kell fedeznie a beszerzési és az értékesítési forrásokat és mintegy közvetítő szerepet játszik a termelő és fogyasztó között. Nálunk azonban a mezőgazdasági kereskedelem több ága olyan irányt vett, mely úgy a termelőre, mint a fogyasztóra káros. Valósággal kilesi a termelő és a fogyasztó gyengéit és ezt indokolatlan haszonnal a maga javára kihasználja. Békeidejéből jól ismerjük a börze spekulációit. Ott a legtöbb ember azzal kereskedik, amije nincs. Spekulál s az eredmény az, hogy a gazda olcsón adta el a terményt, a fogyasztó meg drágán jut hozzá. Éppen azért a gazdaközönségnek minden erejével oda kell törekedni a háború után, hogy úgynevezett papirosbuza üzlet, a fedezetlen határidöüzlet töröltessék el. A háború folyamán különösen tapasztalhattuk, hogy miként dolgozott a kereskedelem. A gazdaközönség 80°/o-a már október 1-ig eladja a fölösleges terményét, bár tisztességes, de nem tulmagas áron. Amikor a kereskedő-kézre került a termény zöme, rövidesen felszökött a duplájára s ha a kormány nem siet az ármegállapítással, Isten tudja, hol végződött volna ez. Óriási visszaélések történnek azonban különösen az apróbb fogyasztási cikkek értékesítése körül. így pl, a tej, tojás, baromfi stb. körül. Ennek főoka pedig a rengeteg közvetítő kofa, alkusz. Magyarországi szövetkezetek szövetsége foglalkozván ezzel az üggyel, kimutatta, hogy tiz esztendő óta a fővárosban 42—337, a vidéken pedig 316—966 °/0-al emelkedett az élelmiszer közvetítők száma. Azaz ahol tiz évvel ezelőtt egy élelmiszer közvetítő működött, ott ma 100—200, sőt 960 is működik. Ennek pedig mi az eredménye? Az áru sok kézen menvén keresztül, annyira megdrágul, hogy amire a fogyasztóhoz jut — sokszor meghamisítva — óriási árral kell megfizetni, mert mindenki nyerni akar rajta, sokszor nem is keveset. Akkor aztán szidják a termelőt, uzsorásnak, hamisítónak nevezik, holott a legtöbb esetben teljesen ártatlan ebben. Pedig ezen is lehet segíteni. Hogy milyen módon, azt megmutatta most praktikusan a Pozsonyvármegyei Gazdasági Egyesület. Ez érintkezésbe lépett a vármegye területén lévő fogyasztási szövetkezetekkel, azok falun összeszedik a tojást és a baromfit egy bizonyos megállapított áron, beküldik Pozsonyba és ott a Gazdasági Egyesület megbízottjai forgalomba hozzák, így a sok közvetítő kereskedelem kizárásával tisztességes árt kap a termelő is s jutányos áron kap árut a fogyasztó. Ezt másutt is lehetne meghonosítani, sőt szükség' lenne erre a reformra azért is, mert ami népünk nagyon sok időt elpazarol a vásárra való járással. Ha egy asszonynak van 10 tojásai vagy 5 liter teje, nem nyugszik, nek, be kell jönnie a városba s elveszt egy drága munkanapot. Sokszor egész nap látok ácsorogni lovas szekereket egy szekér szalmával, csutkával a piacon akkor, amikor annak, a pár lónak és embernek az egy napi munkája több értéket képvisel, mint az a szalma, ami a szekerén van és amit talán el nem adott. Ha az ilyen kisebb fogyasztási cikkek értékesítését olyan módon szerveznök, hogy itt helyben tömegesen összegyüj- tenök, eltekintve a többi előnytől, igen sok munkaidőt takakaritanánk meg s bárkinél# bármikor meglenne az alkalma a tisztességes értékesítésre és sok közvetítőt más produktiv munkára kényszeri- tenők. Azután nem szabad, hogy közömbös dolog legyen a termelő előtt, hogy az a városi fogyasztó elem, a hivatalnok, az iparos, kereskedő, milyen áron jut az élelmi cikkhez. Ha megengedjük azt, hogy a közvetítők kihasználják, a tisztviselő a íizetéséböl nem tud megélni, a fizetését meg kell javítani. Az iparos többet kér a munkájáért és a kereskedő magasabb áron árul. Végeredményben a termelőnek kell, hogy ezt részben megfizesse. Az állat és takarmány értékesítésnél is némi reformot lehetne behozni. Körülbelül úgy gondolom, hogy egy községben, mondjuk gazdaköri elnöknél bejelentenék a gazdák az eladó portékájukat. Ez pedig a legközelebbi városban valamely lapban közzé tenné. Sőt e célra állandóan kellene egy ilyen községi hirdetési rovatot tartana, DIÓT minden mennyiséget a legmagasabb árak mellett vásárol Hiller Adolf I Nagykároly, Kölcsey-utca 12. ■ «£»• í
