Nagykároly és Vidéke, 1915 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1915-09-01 / 35. szám
t í ié I XXXI. evtolyam. NagyKaroly, 1915. szeptember I. 35. szám. NAGYKÁROLY ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Nagykároly varos hivatalos hirdetéseinek közlönye. Megjelenik minden szerdán. Előfizetési árak: Egész évre,..............................81— kor. Fél évre ..................................4-— „ Ne gyedévre..........................2* — , Egyes szám.........................—'20 . Ta nítóknak egész évre . . 61— „ Főszerkesztő : Felelős szerkesztő : Dr. Adler Adolf Rédei Károly. Laptulajdonos és kiadó: a „Nagykarolyi Petöfi-nyomda Részvénytársaság“. Szerkesztőség: Kossuth-utcza 3. — Telefon 7 Kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. — Telefon 76 Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 50 fill. Kéziratok nem adatnak vissza. Nyílik az iskola. A második iskolai esztendő nyílik háborús időben. Milliók küzdenek ott kint a harcmezőn életre halálra. Söprik a muszka várakat, mint a gyermek a kár- tyaépitményeket s itthon azért folyik a tanitás csendben, békében ,mintha nem is bömbölnének ott Varsón túl azok a negyvenkettesek. A tanerők, száma megapadt, az iskolák reá szorulnak a társadalom szellemi támogatására is. Most látjuk, milyen jó, hogy az elemi és polgári iskoláknál nők is tanítanak nagy számmal. Ha pár ezer nő nem foglalkoznék a tanügyel, biszony szünetelnének ma az iskolák. Még gondolatnak is borzasztó, ha a muszka hadak keresztül hengereltek volna rajtunk. Most nem volna tanév, nem volna iskola, sem tanító, sem növendék, csak egy siralom és pusztulás. E helyett azonban mi foglaltunk tért a fehér cár birodalmában s a Kárpátok bércei allatt csend és rend honol, a haza területén nincsen ellenség, nyílik az iskola. Áldjátok, ti szülék érte derék, vitéz katonáinkat, akik ezt lehetővé tették, ti pedig tanuló sereg, háláljátok meg azzal ezt a nagy jótéteményt, hogy tanuljatok, szorgalmaskodjatok, gyüjtsetek kincseket a jövő megalapozására, hogy bennetek és általatok is nagy legyen a haza. Nyílik az iskola, büszke önérzettel lépjétek át annak küszöbét, mert a nemzet, melyhez tartoztak, nagyra hivatott. Adjon az ég a megkezdett iskolai évnek békés befejezést. Jó szerencsét! Intelmek és tanulságok e háborús nehéz időkben. „Amit nem akarsz magadnak, ne tedd azt felebarátodnak.“ Ha valamikor igaz volt e mondás, úgy e háborús, e nagyon nehéz, rossz, szomorú időkben kétszeresen, többszörösen, százszorosán, sokszorosan igaz az. Hiszen csak nézzünk szét magunk körül, egy kissé figyeljünk, sok mindenféle olyan dolgot fogunk látni hallani, sőt cselekedni, megtenni is, ami e szép mondással homlokegyenest ellentétben áll. Kísérletet teszek elmondani olyan dolgokat, egyet-mást, amelyek talán első tekintetre semmiseknek, kicsinyeknek, figyelmen kívül hagyan- dóknak tűnnek fel, azonban épen úgy szüksé; gesek e nagy világháborúnak reánk és kedves, : hü szövetségeseinkre nézve kedvező, diadalmas, Iminél előbb való befejezéséhez, amint egy nagy gépben szükséges a legkisebb szeg, a legparányibb csavar is, mert csak igy van biztosítva a gépnek zavartalan, eredményes működése. * Oh te gyarló emberi lélek! Ki összeku- porgatod e földön a kincseket sóvár, kapzsi, zsugori lélekkel; nem gondolod meg, hogy nem jól cselekszel akkor, amikor a húsz, tiz koronás aranyakat, öt, két, egy koronás ezüst pénzeket, busz és tiz fiilléres tűkkel és két, egy filléres bronz aprópénzt a ládád, Wertheim szekrényed fenekén rejtegeted, gyűjtögeted, mikor elvonod azokat i forgalomtól, amire alkotva, verve és kibocsátva lettek. Mennyire megvan bénítva az ilyen, — igazán semmivel sem indokolható eljárással — a kereskedelem, azt csak az tudja, aki próbálja. Nincs apró pénz! Nem tudok visszaadni. Uton-utfélen, köz-pénztárakban, kereskedésekben, vásárban szüntelen azt halljuk : nincs apró pénz. (Igaz, hogy nekünk nagy sincs. Szedő.) Kérdem tőletek Kedves Olvasóim, hogy: megtudnátok-e mondani, hogy hová lett az apró pénz? Megmondom én! Nálatok van. Ott van, igen nálatok van, el van rejtve, még pedig indoktalanul. A laikusok úgy vélekednek, hogy a forradalomkor a Kossuth bankó is elvesztette értékét, de az arany, ezüst, nichli mégis csak értékésebb, mint az aprópénz, tehát az előbbieket rakják élére. Fel kellene világosítani e tudatlanságban levőket. Különben most, ha uj pénzt vernek, a régi veretű úgyis előkerül a láda fiából s a Wertheimból. Okos ember volt, ki ezt az uj pénz verési ötletet kitalálta. Lám egy okos, jó ötlet, mit nem képes csinálni. Mennyivel könnyebb lesz fizetni a katona segélyeket is, ha visszajön a forgalomba az apró pénz! Mennyi drága idő és munkaerő megyen kárba a miatt, hogy az apró pénz ki van vonva a forgalomból. Szaladgál ide-oda egy nagy pénz darab felváltásakor. E drága, kárba veszett időt és munka erőt hasznosabb munka elvégzésére is fel lehetne használni, mint sem a lótásra, futásra, hajszára az aprópénz után. Vétkezik önmaga, felebarátja, sőt az édes haza ellen is az, aki az apró pénzt a forgalomtól elvonja, érdemes volna reá, hogy a hatóság példás szigorral megbüntesse. Van azonban most a hatóságnak úgyis más egyéb sok dolga, mint semhogy büntessen, tehát addig is, mig a szigorúbb hatósági intézkedések napvilágot látnak, tisztelettel felhívom mindazon felebarátaimat, akiket illet, (akinek nem inge, ne vegye magára,), hogy a fentebb jelzett apró pénzeket szíveskedjenek ismét forgalomba hozni, mindet, de különösen az aranyakat; már szinte elfeledtük az alakját és a színét is, olyan régen nem láttuk, tisztelet esetleg az olyan kivételeknek, akik a menekülés alkalmával magukkal hozhatták s időnként felettük szemlét tarthatnak. * Olyan nagyon nehéz, terhes, szomorú, bubánatos, keserves időket élünk, amikor a szeretett, édes-kedves hazának mindenkire, mindenki szolgálatára nagyon, de nagyon nagy szüksége van. Mindenki ki is veszi részét a háborúból, bármilyen állása, vagy foglalkozása is van, aki tisztességesen betölti azt az állást, amiben van, aki lelkiismeretesen elvégzi a reá rótt kötelességeket, aki becsületesen, lelkiismeretesen, tiszta kézzel kezeli a reá bízott államvagyont. Ne is vádoljatok tehát indokolatlanul, alattomban senkit, ne jelentsetek fel senkit se jogtalanul és külöuösen ne névtelenül, mert ez jellemtelenség s a katonai parancsnokságoknak igen sok hiába való munkát okoztok vele s irigységtek és haszonvágyatok úgy sem lesz kielégítve. Kiváltképen ne akarjatok mindenkit a harctérre küldeni, ezt elvégzik a katonai parancsnokságok. Gondoljátok meg, ha mindenki a háborúba, a frontra, a harctérre, a fedezékbe megy, akkor nem marad senki sem itthon s akkor ki fogja itthon elvégezni azt a nagyon sok fontos munkát, szorosan összefügg a háborúval, sőt sok tekintetben annak eredményes befejezését nagyban befolyásolja. A háború is egy nagyon nagy gép, amely óriási nagy teljesítményt tud elvégezni s itt is szükség van a legkisebb csavarra s a legparányibb munkaerőre is. Mindenki ki is veszi részét a háborúból. Első sorban kalapot kell emelnünk vitéz, hős katonáink előtt, kik vérükkel szentelték meg a dúló csaták, szurony rohammal és kézi tusákkal borzalmassá tett harcok terét. Áldva kell emlegetni nevüket, kik hősiességükkel, bátorságukkal, rettenthetetlen akaraterejükkel, akadályt nem ismerő, szívós, esüg- gedetlen kitartásukkal megmentenek bennünket a mérhetetlen, nagy tömegű muszka hadsereg kegyetlen pusztításaitól és a háborúnak isszonyu, félelmetes borzalmaitól. Gondoljuk meg, hogy nem tudunk elég hálát adni a jó Istennek, hogy megmentett bennünket az ellenség pusztításaitól, gyújtogatásaitól, rombolásaitól. Milliomosok mentek tönkre alig egy pár pillanat alatt. Volt-nincs!! . . . Éppen azért soha sem adunk eleget a háború céljaira, a zokogva siró, gyászba borult özvegyek, az ártatlan, apátián árva, ellátatlan gyermekek és a hős fiaikat a harcmezőn elvesztett szomorú, öreg, tehetetlen, gyámoli- tásra szoruló, kedves, jó édesanyák támogatására !! Aki a harctéren elesett, aki a háborúban szerzett betegségében hősi halált halt, az mindenét, a drága életét oda adta az édes hazának érettünk, mindnyájunkért és mindenekért, életünkért és vagyonúnkért és egy békés, — Isten segítségével — jobb jövőért. Tehát életünk utolsó percéig tőlünk telhetőleg áldoznunk kell e hősök emlékének, filléreinket, koronáinkat, versengve kell oda juttatni a veres kereszt, hadsegélyző hivatal, rokkantház és a többi háborús jóléti intézményekhez. Ne feledjük el, hogy még sok, nagyon sok vár hős katonáinkra, de nagyon sok tenni való vár az itthon maradiakra is. Vegye ki mindenki részét a munkából. Isten mentsen attól, hogy le ne rójjuk hálánkat a hősök és hozzátartozóik iránt. Akinek szive van, érzi kötelességét.! Mikcsa János. i
